A múlt heti gyengülés óta egyelőre nem bírt visszaerősödni a forint, napok óta 410 környékén van az árfolyam. Ma reggel is a 410-es szint felett kezd, reggel kis gyengülést látunk. Fontos nap lesz a mai, délután érkezik az amerikai infláció, amelynek jelentős hatása lehet a globális kereskedésre.
Chris Pratt (legutóbbi szerepei a cikkünk galériájában) és Katherine Schwarzenegger bejelentették, hogy megszületett harmadik közös gyermekük, egy kisfiú, aki a Ford Fitzgerald nevet kapta.
Szenvedélye a tudatos bőrápolás, így lett a második, immár üzleti karrierje egy igazi szerelemprojekt. A Lilu nevet több mint két évtizede ismeri az ország, de most bemutatjuk Kovalcsik Ildikót, a cégvezetőt is. A Forbes Life téli számának címlapján Lilu: portréja és a Liluland sztorija a magazinban, itt pedig egy, exkluzív beszélgetésrészlet.
Vogel Evelin egy hosszabb bejegyzést osztott meg nemrégiben, amelyben arról számolt be, hogy Magyar Péter korábban még gyűrűt akart húzni annak a nőnek az ujjára, akinek a kezére most bilincset tenne. Szerinte koholt bizonyítékokkal, hamisan vádolja őt, valamint a mentelmi jog mögé bújik. Vogel úgy véli, lehet a személyét kritizálni, de érdemes min
A napirend előtti felszólalások elhangzását követően képviselői kérdésekkel folytatta munkáját az Országgyűlés hétfőn. Kanász-Nagy Máté LMP képviselő a szociális munka napja alkalmából (melyet november 12-én tartanak) azt kérdezte, mikor és mekkora fizetésemelést kapnak a szociális dolgozók.
2024 szeptemberében az ipari termelés volumene 7,2, munkanaphatástól megtisztítva 5,4%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól - közölte második becslésében a KSH. A feldolgozóipari alágak közül kettőben az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában, valamint a fafeldolgozás, papírtermék gyártása, nyomdai tevékenységben nőtt, tizenegyben visszaesett
A globális szén-dioxid-kibocsátás, beleértve a fosszilis tüzelőanyagok elégetéséből származó kibocsátást is, idén rekordmagasságot fog elérni, ami még tovább nehezíti a pusztító éghajlati szélsőségek elhárítását az ENSZ azerbajdzsáni COP29 klímacsúcsán szerdán közzétett globális karbonháztartási (Global Carbon Budget) jelentés szerint.
Az európai emberek jól látják azt, amit a politikusaik gyakran nem, hogy az illegális migráció és a közbiztonság romlása között összefüggés van – jelentette ki a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Brüsszelben, a Közös Parlamenti Ellenőrző Csoport (Jpsg) ülését követően kedden. Rétvári Bence a Jpsg ülésének az Európai Unió hágai székhelyű re
Egy jó arcpakolás igazi kis ajándék a bőrödnek. Mindössze 10-20 perc alatt növelheted a hidratáltságot, méregtelenítheted a pórusokat vagy megnyugtathatod az irritált bőrt, sőt, akár mindhárom hatást elérheted. Az arcpakolások különféle formulákban elérhetők, mint például agyagmaszkok, fátyolmaszkok és még LED fényterápiás maszkok is. De nem kell e
Amennyire népszerű, talán annyira kevesen tudják, hogy valójában micsoda energiazabáló szörny teremtődött AI néven – egy kis túlzással élve. A Frontiers of Environmental Science & Engineeringben publikált környezetvédelmi tanulmány újabb problémákra irányította rá a figyelmet.
Fejenként átlagosan 59 ezer forintos adójóváírást kaptak idén azok, akik nyugdíjra gyűjtögetnek, illetve egészségpénztárban takarékoskodnak, tudta meg a Grantis a NAV-tól. Tavaly még csak közelítette, idén viszont már átlépte az 1 millió főt az adójóváírásra jogosultak száma. A megtakarítók számlájára összesen 60,8 milliárd forintos adójóváírás érk
Mi lenne, ha a következő napokban egy kicsit elmerülnél a romantikus filmek világában? De hogy ne szakadj el kedvenc hobbidtól, a főzéstől, nézz olyan filmeket, amelyekben a konyhaművészet, a finom falatok és a jó borok fontos szerepet játszanak. Összeállítottunk egy listát azokról a gasztronómiai filmekről, amiket muszáj lesz megnézed a Netflixen
A sztárvilágot sokkolta Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness válásának híre, az okokra pedig csak most derült fény. A hírek szerint Hugh Jackman viszonyt folytatott kolléganőjével, Sutton Fosterrel.
A csillagászok elvesztettek egy csillagot, azonban nem figyelmetlenségről van szó, hanem egy ritka csillagkeletkezés lehetséges felfedezéséről az Androméda-galaxisban. A vörös szuperóriás csillag ugyanis egyre fényesebb és fényesebb lett, majd drámaian elhomályosult és eltűnt a legtöbb távcső látóteréből. A kutatók úgy gondolják, hogy egy ritka, si
A NatWest betiltotta a WhatsApp, a Facebook Messenger és a Skype használatát a vállalati telefonokon és számítógépeken Nagy-Britaniában, ugyanis ezeket a ne, vállalati csatornákat nehezen lehet ellenőrizni, és aggódnak a hatósági ellenőrzések miatt - számolt be a Finextra.com.
Hat éve alkották meg a magánélet védelméről szóló 2018. évi LIII. törvényt. Megalkotásának indokai a magánélethez való jog hatékony biztosítása, a jogalkalmazás figyelmének felhívása a magánélethez való jogot érintő aktuális kihívásokra, egyben annak elérése, hogy a jogvitákban érvényesíthető legyen a magánélethez való jog fokozott védelme voltak.
Az EU és az Egyesült Államok között fennálló kereskedelmi konfliktus a Trump-kormányzat visszatérésével ismét felerősödhet. Az USA egy magas rangú tisztviselője arra figyelmeztette Brüsszelt, hogy fontolja meg a jövő márciusra tervezett, amerikai termékeket sújtó többletvámok bevezetésének elhalasztását.
A 29 éves menyasszony repesett a boldogságtól, amikor 31 éves szerelme végre megkérte a kezét, ám a férfi elviselhetetlen természetű kolléganője éket vert a jegyesek közé.
Sallai Roland szerint a magyar labdarúgó-válogatott ugyanarra a játékra készül Amszterdamban, mint amivel egy hónapja itthon 1-1-es döntetlent ért el a holland csapat ellen a Nemzetek Ligája élvonalában.
Európa újra veszélyben van, és azonnali, teljes készültségre van szükség minden szinten – figyelmeztetett Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Hanaholmen Initiative Summit konferencián. Hangsúlyozta, hogy a globális és regionális fenyegetések egyre összetettebbé és kiszámíthatatlanabbá válnak, ezért az uniónak tanulnia kell a finn és
Baranya vármegyében is kimutatták a madárinfluenza jelenlétét, aminek következtében az országos főállatorvos újabb, szigorú intézkedéseket vezetett be.
Az ismert mém és kriptovaluta nevét fogja viselni a januárban hivatalba lépő Trump kormányzat egyik új tanácsadó testülete. Az elnök stábja erről néhány órával ezelőtt tett közzé tájékoztatót. A bejelentés szerint a D.O.G.E, vagyis a Kormányzati Hatékonyságért Felelős Osztály (Department of Government Efficiency) célja, hogy csökkentse a bürokráciá
2024. október 22-25. között tartották a BRICS-országok éves csúcstalálkozóját az oroszországi Kazanyban. Egyes megfigyelők szerint az esemény fontos mérföldköve lehet a globális pénzügyi rendszer átalakításának. Milyen hatással lehet mindez a Közel-Keletre? A BRICS – amelyben Oroszország és Kína tűnik fel vezető nagyhatalmakként – a csúcstalálkozó