A Draghi-jelentés mögött egy föderatív Európai Unió elképzelése húzódik meg, miközben vannak olyan államok, országok – többek között Magyarország is –, amelyek inkább úgy látják az Európai Unió jövőjét, amely a nemzetállamokra, a nemzetekre épül – mondta a Vasárnapnak Moldicz Csaba, az MCC Külgazdasági Műhelyének vezetője, akivel arról is beszélget
Hamarosan beköszönt az adventi időszak, ami egyet jelent a hangulatos, nyüzsgő, elengedhetetlen Adventi vásárok megérkeztével is. Nem tudjuk, Ti hogy vagytok vele, de mi imádunk sötétedés után a kis fabódék között bolyongani, teát vagy forralt bor szürcsölve.
Donald Trump újabb amerikai elnöki győzelme után a kriptovaluták árfolyama jelentősen megugrott, mivel a befektetők abban reménykednek, hogy a republikánus vezetés kedvezőbb szabályozói környezetet teremt a digitális eszközök számára. A legnagyobb kriptovaluta, a Bitcoin rövid időre átlépte a 75 000 dolláros határt, míg más tokenek, mint az Ether é
Nem csoda, ha mi felénk kevésbé cseng ismerősen az International Harvester autómárka neve. Jómagam is csak a Forza Horizon játékokból ismerem korai SUV modelljüket, a Scoutot, amit nyilván csak az Egyesült Államokban értékesítettek 1961-től 1980-ig. Tévedés azt gondolni, hogy ez a kis ember Ford Broncoja volt, ugyanis épp a Bronco érkezett később:
Sok kertész kifejezetten csak a tavasz végére és a nyári hónapokra gondol a hagymalegyet illetően, azonban ősszel sem lehetünk teljesen nyugodtak felőlük.
Aki ügyel arra, hogy minden nap megfelelő mennyiségű fehérjét tartalmazzon az étrendje, és fontos számára az egészséges, kiegyensúlyozott táplálkozás – annak ez az ínycsiklandó, zabos, görög joghurtos répatorta a kedvenc reggelije lesz. A fehérje azonban nem csak azok számára fontos, akik rendszeresen mozognak.
A város polgármestere, Szergej Szobjanin bejelentése szerint a légvédelmi rendszerek 22 drónt semmisítettek meg, mielőtt azok elérhették volna a várost.
Donald Trump választási győzelme sokkoló hullámokat küldött a kriptopiacra, új magasságokba repítve a Dogecoint is. A mém alapú kriptopénz váratlan szárnyalása izgalmat váltott ki a befektetők és a rajongók körében. A spekulációk elszabadultak: vajon elég lehet ez a lendület ahhoz, hogy a Dogecoin elérje a megfoghatatlan 1 dolláros határt? Az elköv
Novemberben többek között pékségek, vendéglátóhelyek, taxisok, zöldség- és gyümölcskereskedők, gépjármű-alkatrészkereskedők, gépjárműszerelők, gumiabroncsokat és felniket értékesítők, textil kiskereskedelemmel foglalkozó vállalkozások, vegyeskereskedések és élelmiszerboltok kerülhetnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal célkeresztjébe. A NAV Adótraffipax
A szerző előadásában hallható a Kossuth Rádióban Demeter Szilárdnak, a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ elnökének, A valahol szabadsága – Rendhagyó hazaszótár című kötete alapján készülő jegyzetsorozata. A Világfalu című jegyzet a Vasárnapi újság november 10-i adásában hangzott el.
Elon Musk vállalata a Starship legutóbbi tesztjén történelmet írt azzal, hogy robotizált karokkal kapták el a visszatérő Super Heavy hordozórakétát, a hírek szerint pedig már teljes gőzzel készülnek a következő mérföldkő elérésére.
Bryan Lanza, a Republikánus Párt stratégája azt mondta: a Trump-kormányzat meg fogja kérdezni az ukrán elnököt, hogy mi az ő verziója a "reális békevízióról".
Megközelítette a tizenegymilliárd dollárt (azaz 4 billió 180 milliárd forintot) a 2024-es amerikai elnökválasztás teljes kampányreklám-költése - derül ki az amerikai politikai reklámok figyelésével foglalkozó AdImpact nevű szervezet szombaton kiadott összegzéséből.
A kanadai-magyar származású énekes már kisgyerekként is szerepelt, azóta is a művészet tölti ki az életét. A magyar tehetségkutató számára egy nagy lehetőség - mondta.
Az Enceladus ion ciklotron hullámaitól kezdve a 'hajnal kórusán' át a légkör titokzatos sípolásáig detektálnak nyugtalanítónak ható jeleket az űreszközök.
Vége az amerikai elnökválasztásnak, utolsóként az arizonai eredmények futottak be. Ezt az államot is Donald Trump nyerte, így minden csatatérállam a republikánusok győzelmét hozta. A végeredmény szerint a republikánus jelölt 312, míg a demokrata alelnök, Kamala Harris 226 elektori szavazatot szerzett. Arizonát 2020-ban szűk előnnyel nyerte Joe Bide
Az első kígyó egy nőstény volt, amely valószínűleg vedlés előtt a hűvösebb, párásabb környezetet kereste az ausztrál férfi vécéjében. A második állat egy hím kígyó lehetett, amely a nőstényt kereshette.
A tartós, hat óránál tovább fennálló, sűrű köd miatt hét megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. A fagypont alatti ködös tájakon pedig ónos szitálás is előfordulhat.
A valóságshow-sztár exe, Kanye West nem igazán veszi ki a részét a gyerekei neveléséből. Kim Kardashian úgy véli, egyedülálló anyának lenni, még akkor is, ha van segítséged, nagy kihívás.
Sokan azt mondják, ő az új Samantha Jones. És bár valóban van benne egy jó adag Samantha szabad és provokatív lényéből, néhány lényegi dologban nagyon is különböznek. Sylvie ugyanis – miközben ízig-vérig magában hordozza a francia nők szabadságát, nem fél az öregedéstől, és felszabadultan éli meg a korát – ahogy az őt megformáló Philippine Leroy-Be
Mindannyian szeretnénk "sikeresen öregedni", a lehető legkevesebb egészségügyi problémával. Egy új tanulmány szerint az éjszakai több mint hét óra alvás nagyban hozzájárulhat e cél eléréséhez.A vizsgálatban 33306 45 éves és idősebb résztvevő vett részt, akiknek alvási szokásait 2011-ben, 2013-ban és 2015-ben rögzítették, majd öt évvel később egészs
Rengeteg dolog készül a világon műanyagból, és bár sok gyártó megpróbál már egészségre kevésbé ártalmas termékeket előállítani, a szomorú tényen, hogy mennyi műanyag felhalmozódik a világban, sajnos nem változtat. Azt még nem tudni, mekkora katasztrófa felé közeledünk, ha hagyjuk, hogy bolygónkon úrrá legyen a megszámlálhatatlan tonnányi műanyag, d
Kétség sem fér hozzá, hogy manapság a macskák tovább élnek mint valaha! De vajon mitől függ egy macska élettartama? Melyek azok a tényezők, amelyek befolyásolják a cica éveinek minőségét és mennyiségét?
A Manchester City mélyrepülése tovább folytatódott, miután a Premier League 11. fordulójában a Brighton otthonában is vereséget szenvedett a címvédő csapat.
Donald Trump szavazattöbbséget szerzett Arizona államában is, ezzel az összes, előzetesen csatatérállamnak nevezett területen győzni tudott. Ezek azok az államok, ahol előzetesen nem lehetett biztosra venni a győztes kilétét, és melyek megnyerésére mind Trumpnak, mind ellenfelének, Kamala Harrisnek szüksége lett volna a végső sikerhez.