A sertéstarja könnyen és sokféleképpen elkészíthető hús. Összegyűjtöttünk hét izgalmas, nagyon finom receptet, amit természetesen nemcsak vacsorára, hanem hétvégi ebédre is elkészíthetsz.
Kigyulladt hajtómű miatt kellett vasárnap kényszerleszállást végrehajtania a kínai Hainan Airlines légitársaság Boeing 787-9 Dreamliner típusú utasszállítójának Rómában - közölte az olasz sajtó.
A Használtautó.hu adatai alapján egy szép állapotú, több mint 40 éves KGST autóért ma már akár milliós összegeket is elkérhetnek. A rendszerváltás után ugyan rengetegen szabadulni akartak a KGST modellektől, ám a nosztalgia és az autópiaci változások hatására mostanra nagyon megemelkedtek a keleti blokk régi autóinak árai is. 2024-ben több mint 11
Elon Musk nettó vagyona közel három év óta először haladta meg a 300 milliárd dollárt most, hogy a Tesla részvényei szárnyalnak Donald Trump megválasztása után - írja a Bloomberg.
A celeb elárulta, hogy még sosem énekelt és színészkedett színpadon. Éppen ezért nagyon jól esett neki, hogy a zsűri úgy vélte, hogy egy profi színész volt a jelmezben.
Cikkünkben összeszedtük azokat a macskatípusokat, melyek a szakértők szerint nem a legideálisabbak különböző okokból kifolyólag azok számára, akik még nem voltak korábban cicagazdik.
Magyar Péter a rendkívüli sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy volt barátnője a titokban készített hangfelvételeiért cserébe havi ötmilliót és egy lakást kapott.
A fogyatékossággal élőket támogató közösségek számíthatnak Magyarország kormányára - hangsúlyozta Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalára feltöltött videójában vasárnap reggel, emlékeztetve, hogy a fogyatékossággal élők jogainak érvényesülését idén szeptembertől önálló fogyatékosságügyi államtitkárság is támogatja.