2024. november 10. vasárnap

nov. 10
4:30
Ma van a könyvelők világnapja: négyből hárman árat emeltek az utóbbi egy évben közülük (KKV Magazin)
A könyvelők legtöbbje 10-25%-al emelte az árait az elmúlt évben de több, mint kétharmaduknak mégis azt mondja hiányzik számukra az anyagi megbecsülés. November 10-e a könyvelők világnapja, a Számlázz.hu pedig immáron második alkalommal kérdezi meg a hazai gazdasági élet nélkülözhetetlen szereplőit arról, hogyan érzik magukat.
nov. 10
4:30
A kutatók szerint ez a rágcsálnivaló még a demenciát is segíthet megelőzni (Magyar Mezőgazdaság)
Napjainkban nincs bizonyított gyógymódja a demencia leggyakoribb esetének, a sokakat érintő Alzheimer-kórnak. Ám az ideggyógyászok úgy vélik, már az esetek 45%-a elkerülhető lenne életmódbeli változtatásokkal.
nov. 10
4:30
Invictus: limitált szériás hibrid a Karma új modellje (InStyle Men)
A Fisker utódjának számító autógyártó legfrissebb hibridjéből csupán harminc darab készül.
nov. 10
4:42
A dán postás, aki 12 kilométert gyalogol a tengerben, hogy kivigyen egy levelet (Telex)
Knud Knudsen apálykor mindig ugyanazt az útvonalat járja végig. A Deutsche Welle riportja.
nov. 10
4:48
Képeken a 2024-es OVA díjátadója (Kreatív Online)
Képgalériánk a Mixát Udvarban tartott audiovizuális versenyünk, az OVA díjátadójáról.
nov. 10
4:48
Tökéletes fenekét villantotta meg a pajkos hokislány (Metropol)
Breckie új hobbiját mutatta meg sajátos módon.
nov. 10
4:48
Így segíti a mesterséges intelligencia a pontos és gyors ergonómiai értékelést (newtechnology.hu)
A mesterséges intelligencia (MI) és a számítógépes látás forradalmasítja az ergonómiai értékeléseket, új távlatokat nyitva ezzel a munkavállalói sérülések esélyének minimalizálása terén. Ezzel egyidőben javítják a munkahelyi hatékonyságot is –
nov. 10
4:48
Döbbenetes fordulatot hozhat Szoboszlai karrierjében a szombati Liverpool-győzelem (naphire.hu)
A Pool stabilizálta az első helyét a Premier League-ben, a vörösök második gólja Szoboszlai Dominik indításából született meg.
nov. 10
4:48
Kaliforniai erdőtűz: 20 000 hektárnyi terület pusztulása (PlanetZ)
Kaliforniában a csütörtökön tomboló hatalmas erdőtűz több mint 20 000 hektárnyi területet pusztított e. A "Mountain Fire" néven emlegetett tűz Los Angelestől északnyugatra található, Ventura megyében tombolt, és a hatóságok csupán 7%-át tudták megfékezni.
nov. 10
4:51
Eltűnt egy magyar lány Németországban, most adott magáról életjelet (ATV)
Hat napon át semmit nem lehetett tudni egy 19 éves magyar lányról.
nov. 10
4:51
Rejtélyes lény tűnt fel egy nyugat-virginiai parkban – a helyiek találgatják, mi lehetett (hirado.hu)
Egy furcsa külsejű állat, amelyet egy nyugat-virginiai parkban filmeztek le, alaposan felkeltette a helyiek kíváncsiságát.
nov. 10
4:51
Elbocsátási hullám söpör végig az autóiparon – ez történt a 45. héten (autopro)
Szinte minden napra jutott hír elbocsátásokról az autógyártóktól vagy beszállítóktól, de azért a győri Audinál akadtak jó hírek is – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
nov. 10
4:51
Az apró nő, aki megóvta az indiai gyerekeket attól, hogy áruba bocsássák a testüket (Képmás)
Egy fiatal nő Ázsiába utazik, hogy hirdesse a kereszténységet, mígnem egy váratlan találkozás új célt ad a missziójának. Amy Carmichael 55 évig szolgált Indiában, több mint ezer gyermek életét mentette meg, és 35 könyvet írt. Kivételes nő volt, aki mindenét feláldozta azért, hogy segítsen azokon a gyermekeken, akik a hindu vallási szokások áldozata
nov. 10
4:54
A nők egyre nyitottabbak a kriptovaluták iránt (Mínuszos)
A nők általában kevesebb kriptovalutával rendelkeznek, mint a férfiak, de egy friss kutatás szerint a nők nyitottabbak a megismerésükre. A kriptovaluta egyre nagyobb figyelmet kap a pénzügyi környezet átalakulásával, különösen a digitális eszközök egyre növekvő területén. A férfiak több mint egyötöde (21 százalék) rendelkezik kriptovalutával, ami k
nov. 10
4:54
Csökkenti a stroke és a demencia kockázatát (Magyar Hírlap)
Még azoknál az embereknél is csökken a kockázat, akiknek genetikai hajlamuk van ezekre a betegségekre.
nov. 10
4:54
Jöhet az olcsó brazil hús Európába? (Magyar Mezőgazdaság)
Az EU még idén megállapodna a dél-amerikai Mercosur blokkal. Az erdőirtási törvény továbbra is vitás pont, bár végrehajtását 2025 végéig elhalaszthatják a kompromisszum érdekében.
nov. 10
4:54
"Az öt perces megoldások nem valósak" – Az Instagram pszichológia és öndiagnózis csapdájában (Life&Body)
Számtalan blog, vlog, weboldal és nem utolsó sorban közösségimédia-csatorna foglalkozik a mentális egészség kérdésével. Ennek természetesen megvannak a pozitív hatásai, azonban a vele járó veszélyek mint az öndiagnózis vagy a pszichológiai kifejezések trivializációja valós problémákat rejtenek. Csirmaz Luca pszichológussal beszélgettünk "insta pszi
nov. 10
4:54
Nagy őszi hűtőrendszerezés: 11 ötlet, hogyan lesz tiszta és átlátható (Bien)
Az ősz beköszöntével sokunkban megszületik a vágy, hogy otthonunkba frissességet vigyünk, átrendezzük a tereinket és megszabaduljunk a felesleges dolgoktól. Ilyenkor kerül sorra a hűtő is, ami (valljuk be) az év során néha kissé rendezetlenné válhat. A rég elfeledett ételek és véletlenül felhalmozott hozzávalók lassan kitöltik a polcokat. Most visz
nov. 10
5:00
Érdemes még a levéltetves rózsát lepermetezni? (Agrofórum)
Érdeklődni szeretnék arról, hogy van-e még értelme ősszel lepermetezni a rózsát a levéltetvek miatt? Válaszukat hálásan köszönöm!
nov. 10
5:00
DNS-vizsgálat igazolja: a pompeji áldozatok nem azok, akiknek hittük őket (Hamu és Gyémánt)
A Vezúv Kr. u. 79-ben bekövetkezett kitörése után a hamunak köszönhetően a pompeji áldozatok szinte tökéletes állapotban fennmaradtak, ezért sokan a mai napig az egyik legpontosabb történelmi emlékként tekintenek ezekre a holttestekre. Ám egy új tudományos kutatás szerint minden eddigi feltételezésünk pontatlan volt az áldozatok korát és nemét ille
nov. 10
5:00
Az egészségbomba szuperétel, amiről valószínűleg még nem is hallottál (in.hu)
Te hallottál már a vörös rizsről? Ha a te szervezeted sem mindig ért egyet a sima fehér rizzsel, érdemes kipróbálnod! Íze hasonló a barna rizshez, enyhén édeskés, és biztosan nem puffadsz fel az elfogyasztása után.A neve ellenére a vörös rizs nem a természetben előforduló rizsfajta. A rizst 2002-ben a thaiföldi Kasetsart Egyetem Rizstudományi Közpo
nov. 10
5:12
Új a Netflixen: A cyberpunk akciófilm végre felkerült a platformra, a rajongók máig várják a folytatását (Mafab)
Rengeteg dolgot fel lehet hozni, amiért a 2019-ben mozikba került Alita: A harc angyala emlékezetes volt. A látványvilága mindenképpen különlegesre sikerült, de a sztorit is lehetett szeretni, nem beszélve a szereplőkről. És akkor a valóságos sztárparádét, amit felvonultatott, még nem is említettük. A cyberpunk akciófilm mostantól a Netflixen is me
nov. 10
5:18
Önnek is pattog a füle? A megfázás egyik kellemetlen tünete (Vital)
Az őszi felső légúti fertőzések szövődményeként jelentkező fülkürthurut gyakori és makacs fülbetegség. Többnyire nem igényel speciális kezelést, de a gondos orrtoilette elengedhetetlen a későbbi szövődmények elkerülése érdekében
nov. 10
5:18
Márton nap - Lámpás felvonulás (Metropol)
Készíts lámpást, amellyel részt vehetsz a felvonuláson, amelyet élőzene kísér.
nov. 10
5:18
A föld alatti katedrális, ami megmenti Tokiót attól, hogy elöntse a víz (Telex)
A Gellért-hegy gyomrában rejlő víztározóhoz hasonló, de annál sokkal nagyobb vésztározó Japán irdatlan drága válasza az éghajlatváltozásra. Az átszámolva 570 milliárd forintba kerülő projekt évi hét alkalommal segít a villámárvizek ellen, de a klímaváltozás miatt a szerepe csak egyre nagyobb lesz.
nov. 10
5:18
Hosszú Katinka tényleg szélhámos? Brutális botrány tört ki (naphire.hu)
Az Iron Ladyt az olimpiai bajnok vízilabdázó, Faragó Tamás vádolta szélhámossággal. Hosszú súlyos poszttal válaszolt.
nov. 10
5:18
100.000 forint támogatás igényelhető klímánként, ha fűtésre is használod: a Magyar Fűtésmegújítási Program részletei (Hóvége)
A program nemcsak fenntarthatóbbá teszi az otthonokat, hanem a rezsiterheket is enyhítheti.
nov. 10
5:20
Őszi Nemzetközi Rovarbörze (Metropol)
Közel negyven hazai és nemzetközi kiállító, gyűjtő mutatja be gyűjteményét, preparált és élő állatokat.
nov. 10
5:21
Sikeres negyedévet zárt az OTP (ProfitLine)
Kiváló eredményeket ért el az OTP Bank idén a harmadik negyedévben, a csoport eredményének közel 70 százaléka továbbra is külföldi leánybankoktól származik - mondta Bencsik László, az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank eredményeit értékelő sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
nov. 10
5:21
3 napos időjárás-előrejelzés: Jön a november kellemetlenebb része? (Agroinform)
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +3 fok között várható.
nov. 10
5:21
Orbán és Magyar: szakértők elmondták, miről szólhat a 2026-os kampány (ATV)
Bár együttműködnek külföldi pártokkal, semmilyen támogatást nem kértek a Tisza párt építéséhez - jelentette ki Magyar Péter az Egyenes Beszédben.
nov. 10
5:21
Az orvosok is zavarba jöttek: saját teste foglyává vált a fiatal férfi (Ripost)
Ritka, neurológiai betegség alakult ki nála.
nov. 10
5:24
Ezért éri meg novemberben Barcelonába utazni! Tippek, árak, látnivalók (Blikk)
Itthon karcosak a reggelek – repkednek a mínuszok, de a katalán fővárosban még most is simán lubickolnak a tengerben a bátrabbak. Nem hinnénk el, ha nem a saját szemünkkel látjuk! Barcelonában most 20-21 fok van napközben, nem ritka, hogy rövidnadrágos, trikós turisták sétálnak el a karácsonyi utcadíszek alatt. Az alábbiakban megosztunk néhány tipp
nov. 10
5:24
Ásványbörze és bonsai kiállítás (Metropol)
A pazar ásványok és a meseszerű miniatűr fák és bokrok szerelmesei naphosszat gyönyörködhetnek a hazai és külföldi kiállítók kínálatában.
nov. 10
5:24
A Tether könyvelője lehet az új amerikai pénzügyminiszter (Kripto Akadémia)
Donald Trump elsöprő választási győzelme után beindultak a találgatások, hogy milyen kripto barát tagjai lehetnek majd a januárban felálló új kormányzatnak.  Trump a kampánya során nagy ígéreteket tett a kripto szektornak, alelnöke J.D. Vance pedig saját vagyonnyilatkozata alapján 250 000 – 500 000 dollár értékű kriptovaluta befektetéssel rendelkez
nov. 10
5:24
Tóth Gabi ki akarta dobni Papp Máté Bencét, kicsin múlt a kapcsolat (Promotions)
Tóth Gabi már a nevét is megváltoztatta.
nov. 10
5:24
Miért ébrednek fel egyesek hajnali 3-kor? (Magyar Hírlap)
A hajnali három-négy órai ébredés meglehetősen gyakori jelenség.
nov. 10
5:24
Napelemes támogatás: 5 millió forintra pályázhatnak a háztartások (Öko-drive)
Az Energiaügyi Minisztérium 105,8 milliárdra emelte a Napenergia Plusz Program keretét, támogatva több mint 25 ezer háztartás napelem-telepítését és rezsicsökkentését.
nov. 10
5:24
Exkluzív gasztronómiai élményekkel újít a Mastercard (Fintech)
A Mastercard és a TheFork 2025-ben induló partnersége új szintre emeli a kártyabirtokosok gasztronómiai élményeit Európában.
nov. 10
5:24
Ezért olyan hasznos, ha ecettel mosol (Bien)
Az ecetről gyakran hallhatjuk, hogy egy nagyon hasznos háztartási alapanyag, mert rendkívül sokféleképpen hasznosíthatjuk. Talán már te is kipróbáltad hígítva, természetes tisztítószerként a sütő kitakarításához, az ablakok tisztításához vagy a járólapon lévő makacs szennyeződések eltüntetéséhez. De gondoltad volna, hogy alkalmanként még mosásnál i
nov. 10
5:24
Kína elkészítette a valódi Halálcsillagot, ami képes kiiktatni egy műholdat is (ICT Global)
Kínai tudósok azt állítják, hogy sikerült megalkotniuk egy olyan fegyvert, amely képes elpusztítani az ellenséges műholdakat az űrben. A fegyver egyesíti a mikrohullámú sugárzás impulzusait, hogy egyetlen, rendkívül erős fénysugarat alkosson – hasonlóan a Csillagok háborúja-filmekben látható pusztító lézerekhez.
nov. 10
5:27
Cickafark – Egy gyógynövény számos panaszra (WebBeteg)
Ha nem is vagyunk nagy gyógynövényhasználók, mindenki tart otthon pl. kamillát, de ugyanígy érdemes cickafarkteát tartani, mert számtalan egészségi probléma otthon jól kezelhető vele. Olyan esetekben alkalmazható, ahol görcsoldásra és felületi sebek ápolására van szükség. Persze tudni kell a határokat, mikor kell orvoshoz fordulni.
nov. 10
5:27
Három embert tartóztattak le Liam Payne tragikus halálával kapcsolatban (hirado.hu)
Liam Payne a 2010-ben, Londonban alakult angol-ír pop fiúegyüttes, a One Direction egykori sztárja október 16-án hunyt el, miután lezuhant egy Buenos Aires-i szálloda harmadik emeleti erkélyéről.
nov. 10
5:27
Az orvosok is zavarba jöttek: saját teste foglyává vált a fiatal férfi (Ripost)
Ritka, neurológiai betegség alakult ki nála.
nov. 10
5:30
Nem a vadászat a megoldás a sakálok ellen (Magyar Mezőgazdaság)
A New Hampshire Egyetem kutatói azt vizsgálták, hogy mi állhat Észak-Amerika legsikeresebb ragadozója, a sakál térhódítása mögött. Eredményeik szerint az intenzív vadászat is segíti a populáció növekedését.
nov. 10
5:30
5 Márton-napi libás kaja, amit idén sem szabad kihagyni (Street Kitchen)
Mindjárt vége az ősznek és hamarosan itt a karácsony, amire már nagy erőkkel készülünk. De azért a Márton-napi libát mi sem hagyjuk ki!
nov. 10
5:30
Óda a videójáték-történet mérföldköveihez (InStyle Men)
Emlékszel a Pac-Manre? Na, és a Super Marióra? Naná! Ezek olyan videójátékok, amelyek generációkon és platformokon átívelően váltak a történelem részévé.
nov. 10
5:30
Figyelmeztető jelek, hogy ideje csökkenteni a kávéfogyasztást (EgészségKalauz)
Ha napi szinten több csésze kávét iszik, erről érdemes tudnia!
nov. 10
5:36
Tűzcsiholók: "Nem akartam, hogy a gyerekeim úgy nőjenek fel, hogy nem ismerik az anyai ölelést." (Nőiváltó)
"Azt szoktam mondani, hogy az állami gondozott gyermekek sem akarnak mást, mint egy átlag ember. Szeretetet, elfogadást, törődést."Valakit, aki hisz bennük.
nov. 10
5:48
Soltész Rezső: "Egy nap alatt borult fel körülöttem az egész világ" (Blikk)
"Amíg csak élek, énekelek én"– így szól Soltész Rezső legismertebb dalának refrénje, amit egy ország énekelt egykor, és valóban, aki bekapcsolódott annak garantáltan jó kedve lett. Soltész Rezső jellegzetes dauerolt fürtjeivel robbant be a köztudatba szólóénekesként az 1981-es Táncdalfesztiválon, miután a Corvina együttes frontembereként számos slá

Keresés