Motorral közlekedett az Árok utcán a tizenéves a szerda reggeli csúcsforgalomban, amikor egy előtte közlekedő jármű hirtelen le akart fordulni az útról, a motoros pedig nem tudta elkerülni az ütközést, először az autónak csapódott, majd egy villanyoszlopnak.
Talán te is hallottad már, hogy legalább hetente kétszer érdemes halat ennünk. A hal ugyanis általánosságban véve egy sovány, egészséges fehérjeforrás. Az olajos fajtái, mint a lazac, a tonhal, a szardínia és a makréla pedig a szervezetünk számára roppant fontos omega-3 zsírsavakat is tartalmazzák. Ennek ellenére idehaza is sokan vannak, akik csak
Korrupció a gyanú. Nagy a különbség a magyar és az amerikai igazságszolgáltatás között. Ha ma megkérdez az ember egy magyar politikust, hogy miért választotta ezt a pályát és véletlenül őszintén válaszol, akkor a felelet így hangzik: kis kockázat, nagy haszon.
A Környezeti és Energiahatékonysági Program (KEHOP) keretében az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) számos épületének korszerűsítése fejeződött be, a projekt második szakaszának befejezése a következő év végére várható - tájékoztatta pénteken az MTI-t az Építési és Közlekedési Minisztérium.
A kormány társadalmi vitára bocsátotta a törvénytervezetét, de kérdés, hogy év végéig Brüsszelben feloldják-e a 21 magyar alapítványi egyetem hallgatóinak és kutatóinak az Erasmus+ és a Horizont programból való kizárását? Most szeptembertől ugyanis már nem pályázhatnak ezekre.
A rovarkártevők idei tevékenysége jórészt lezárult, az elkövetkező időszakban már inkább a késő ősszel is aktív bagolylepke fajok károsításával kell számolni.
Volt, hogy 4,4 milliót fizettek egy 18 diából álló előadásért. Ez lehetett az a vizsgálat, amivel Magyar Péter állítása szerint nyomást próbáltak helyezni rá, hogy ne váljon el Varga Judittól.
2024. október 1-től folytatódik a pénzügyi tranzakciós illetékkel kapcsolatos változások sora. Ezúttal a devizaváltásokat terheli egy új, 0,45 százalékos, de legfeljebb 20 000 forint értékű állami elvonás, kiegészítő pénzügyi tranzakciós illeték címén. A változásokat a bankok eltérő időpontokban vezetik be és egyelőre csak a vállalkozói ügyfeleik s
A kullancsencephalitis a kullancsok által terjesztett, Flaviviradae vírusok (FSME) által okozott súlyos megbetegedés. A fertőzés a központi idegrendszert, az agy állományát érinti. Tünetei a kullancscsípést követően néhány nappal jelentkező magas láz, idegrendszeri görcsök, tudatzavar lehetnek. A betegség ellen létezik védőoltás.
A gazdasági növekedés idén lassabban áll helyre a vártnál, a fogyasztás felpörgése várat magára, de ami még nagyobb baj, az a beruházások szenvedése. Egy ilyen gazdasági környezetben nincs könnyű dolga a vállalati szektornak, amikor üzleti tervezésről van szó. Az október 17-i Budapest Economic Forum című gazdasági csúcskonferenciánkon éppen ezért a
A közelgő luxusesküvőjére készülő szőke szépség nem csak a cipőmániájáról ismert, bár az sem semmi: nem kevesebb, mint kilencven pár sorakozik a gardróbjában, ráadásul van olyan modellje, amelyikből a szivárvány összes színét beszerezte.
Dr. Kandrács Csaba, az MNB alelnöke kiemelt vendégként szólalt fel a kínai Selyemút Alap (Silk Road Fund, SRF) megalapításának 10. évfordulója alkalmából szervezett nemzetközi konferencián szeptember 29-én Pekingben. A magas szintű rendezvényen olyan témákat vitattak meg, mint a globális, határon átnyúló befektetési stratégiák, valamint a fenntarth
Átmeneti leállást jelentett be platformján a Coinbase. A kriptotőzsde egy tervezett frissítés miatt lesz elérhetetlen egy kis ideig. A munkálatokat október 26-án, 18:00 órától végzik majd és a tervek szerint nagyjából 2 órán át fog tartani. Az átmeneti szünet több terméket, többek között a Simple és Advanced Trade lehetőségeket is érinti. A Coinbas
Egyre gyakrabban előfordulnak késések, amiért a kereskedők sokszor nem vállalnak felelősséget, és a vásárlóknak sem engedélyezik, hogy elálljanak a szerződéstől.
Folyamatos a kutató-fejlesztői törekvés, hogy a világ egyik nagy, közös népegészségügyi kérdését, az Alzheimer-kórt már a korai szakaszában, még a kognitív hanyatlás elindulása előtt megértsük. A feladat nem egyszerű, mert a betegség hátterében húzódó okok még mindig nem tisztázottak, ennek ellenére a világ vezető egyetemei mellett hazai kutatásoka
Több száz európai biztonsági, higiéniai és vendéglátóipari dolgozó gyűlt össze kedden délben Brüsszelben, az európai uniós intézményeknek otthont adó negyed központjában, hogy az uniós közbeszerzési versenyszabályok reformját követelje.
A Hezbollah libanoni síita milícia újabb rakétatámadásai érték Észak-Izraelt az izraeli hadsereg (IDF) libanoni szárazföldi hadműveletének második napján, szerdán is - közölte az IDF.
Az új tanév számos izgalmas újdonságot hoz a Microsoft 365 felhasználóinak, különösen az oktatás világában. Tanárok és diákok egyaránt élvezhetik az új funkciókat, amelyek a tanítás és tanulás hatékonyságát hivatottak növelni. Lássuk, melyek a legfontosabb fejlesztések!Clipchamp – A kreativitás új dimenziójaA videós tartalomkészítés soha nem volt m
A 77 éves Stephen King korunk egyik legismertebb szerzője, könyveit több mint 400 millió példányban adták el. Sikerén rengeteget dobott a Kedvencek temetője és az Az is, sokáig mégis azt hitte, hogy ezeket nem fogja majd szeretni a közönség.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatot indított a szépségápolási termékeket értékesítő Notino, Csehországban bejegyzett üzemeltetőjével szemben. A cég a honlapján és a mobilapplikációjában feltehetően jogsértő módon tüntette fel az akciósként hirdetett termékek árait, illetve a vásárlási folyamatban előre kitöltött "check-box" mezőket alkalma
Az Uralom a mobilom beszélgetőkártya-játék segít tudatosan átgondolni és optimalizálni a digitális világban való jelenlétünket. A játék 120 kártyája 6 különböző témakörben mozog, köztük olyan izgalmas területeken, mint „a telefon nélküli élet”, „a kütyük világa”, „az emberek és közösségek kapcsolatai”, valamint a „mesterséges intelligencia és a jöv
Időjárás: Az elmúlt napokban A Helene hurrákán pusztításáról szóltak gyakran a híradások, amely az Egyesült Államok déli és középső területein okozott komoly károkat. Eközben az Atlanti-óceán középső területei felett egy másik hurrikán is kialakult, de mivel lakott területeket nem fenyegetett, így komolyabb hírverést nem kapott.
A szaúdi olajminiszter figyelmeztetést adott ki az OPEC+ tagországainak a kitermelési kvóták betartásának fontosságáról. A Wall Street Journal jelentése szerint a miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy az olajárak akár 50 dollárra is zuhanhatnak hordónként, ha a tagok nem tartják magukat az elfogadott kitermelési korlátokhoz.
A Hezbollah sokkal erősebb a Hamásznál, és ott van mögötte Irán, Izrael mégis úgy érzi, most legyőzheti legnagyobb ellenségét. A stratégia homályos, és a történelem nem mellettük szól - a kérdés, meg lehet-e úszni a még nagyobb háborút.
Az International Travel Awards történetében először fordult elő, hogy egy fejlesztés 3 díjat is elnyert: a Liget Budapest Projekt két kategóriában is első helyet szerzett: a világ legjobb turisztikai fejlesztése és Európa legjobb családbarát fejlesztése lett, a Magyar Zene Háza pedig az Európa legvonzóbb turisztikai attrakciója elismerést kapta meg
Kedden este rakétatámadást indított Irán Izrael ellen, amely jelentősen befolyásolja a térség légiforgalmát. - Emiatt több járat is módosította útvonalát, de számos gépnek vissza kellett fordulnia és kitérő repülőtéren leszállnia - írta az AIRportal.hu. Az izraeli repterek nem fogadnak és nem indítanak járatokat, Irak és Jordánia légterét lezárták,