Mostál már kezet? – gyerekként halljuk, felnőttként kérdezzük. Olyan mondat ez, amely óhatatlanul belénk ivódik. Kezet mosunk, amikor hazaérünk, mielőtt eszünk, miután mosdóban voltunk.
Jogerősen négy év börtönbüntetésre ítélt a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla kedden egy orvost, aki éveken keresztül vesztegetési pénzt fogadott el – közölte a Győri Fellebbviteli Főügyészség az MTI-vel.
Magyarország szintet lép a NATO tagságából adódó kötelezettségek terén. Belátható időn belül atomfegyverek célba juttatására is alkalmas repülőtérrel bővül a magyar arzenál - a Honvédelmi Minisztérium cáfol.
Az elrendelt intézkedéseket a Nébih és a Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Kormányhivatal mindaddig fenntartja, amíg azt a járványügyi helyzet szükségessé teszi.
Beperelte a Maros megyei prefektus a székelyföldi Makfalva polgármesterét, Vass Imrét a székely zászló köztérre való kihelyezése miatt – tudatta kedden Kincses Előd ügyvéd.
Néhány napja az Európai Bíróság helyt adott Lassana Diarra, a korábbi francia válogatott játékos keresetének, s kimondta, hogy a világszervezet vonatkozó regulái sértik az uniós jogot. A FIFA most közölte, hajlandó globális párbeszédre, ugyanakkor "elégedett azzal, hogy az átigazolási rendszer kulcsfontosságú elveinek jogszerűségét újra megerősítet
Alekszej Navalnij szibériai börtönben halt meg idén februárban. Az orosz ellenzéki memoárját a jövő héten adják ki "Hazafi" címen - olvashatjuk benne utolsó szavait is.
Nem gyakori, hogy világpolitikai eseményeknek komoly hatásuk legyen a kampányra. Ha viszont tovább súlyosbodna a helyzet, és ez az olajár érezhető emelkedésével is járna, annak a hatása a november 5-i elnökválasztás előtt is érződne – még akkor is ha az Egyesült Államok nem vonódna be jobban bármilyen konfliktusba.
Sokan köszöntik ma az ATV Híradó népszerű műsorvezetőjét, akit a Nap Híre nem akárhol ért utol a születésnapján. Stohl Luca lapunknak azt is elárulta, milyen mozgalmas és örömteli hétnek néz elébe.
A fogágybetegség világszerte emberek millióit érinti, és különösen aggasztó a helyzet Magyarországon, ahol a lakosság jelentős része küzd különböző szintű fogászati problémákkal.
Ideiglenes gyártási szünet lesz a Hell energiaital-gyárában alapanyaghiány miatt. A Hell Energy Magyarország Kft. csütörtöktől legfeljebb 2-3 hétre felfüggeszti a B-vitaminokat is tartalmazó Hell energiaitalok gyártását. Mindezt az Európában tapasztalható B-vitamin-hiány miatt – közölte kedden a vállalat az MTI-vel. Közvetlenül Kapcsolódik: Tilos l
A Komárom-Esztergom vármegyei község határában többen is medvét láttak. Tóth Zoltán polgármester azt mondta az InfoRádióban, hogy hétfőn pirkadatkor pillantották meg először az állatot a helyi pataknál, ahová valószínűleg inni ment, majd a délutáni órákban mások is észlelték.
Noha a szeptember végi ausztriai parlamenti választásokon fölényes győzelmet arató radikális jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) elnöke továbbra is a leghatározottabban magának követeli a kormányalakítást, koalíciós partner híján aligha lesz lehetősége erre, a szélsőjobboldalinak tartott párt vezetője hiába szólította fel Karl Nehammer kancellár
Thomas Tuchel aláírta a szerződését, így ő lesz az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya - számolt be kedden a Sky Sports és a The Times. Az elmúlt években a magyar szakember segítette a tréner munkáját minden állomáshelyén.
A higgadt britek ingerküszöbén átütött az illegális migránsok által importált bűnözési hullám. A Konzervatív Párt soron következő tisztújítása is e forró téma körül forog - lista készült migránsbűnözőkről.
A Joker: Kétszemélyes téboly című film lezuhant az észak-amerikai jegypénztárak éléről, a múlt hétvégi 40 millió dolláros debütáláshoz képest hatalmas, 80%-os visszaesést szenvedett el, és mindössze 7,1 millió dollárt ért el.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma október 10-én újra veszettséget igazolt egy kutyánál. A fertőzött állatot Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, a román határ közelében találták a szakemberek, az új eset miatt több járványügyi intézkedést rendelt el a hatóság - tudatta a Nébih kedden a honlapján.
Ahhoz, hogy bármikor bevethető legyen egy harci repülő, gépenként két-három pilótára lenne szükség, az ukránoknak azonban 18 F-16-osra jut 19 pilótájuk.
Az önkifejezés az egyik legfontosabb dolog Marjai Judit számára. A fotósként és rádiós műsorvezetőként dolgozó egykori modell jó ideje készít akár képzőművészeti alkotásnak is felfogható órákat fémből, de rendszeresen nyúl újabb és újabb módokhoz, amelyekkel megvalósíthatja művészeti álmait. Szó szerint, ugyanis a legutóbbi műveit valóban az álmai
A német szövetségi hírszerző szolgálat vezetője szerint a Kreml ellenségként tekint a Nyugatra, így Németországra is, kiszorítaná az amerikai érdekeket Európából.
Terrortámadás történt az izraeli Asdód város közelében. Egy gázai palesztin férfi kezdett lövöldözni, amelynek következtében egy rendőr meghalt, többen pedig megsérültek.