Az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást és az integrált vízgazdálkodást segítő magyar-szerb projekt indult a Tisza mentén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak részvételével – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága csütörtökön az MTI-t.
Az egykori teniszező ámokfutása sokakat megdöbbentett, köztük egykori barátját, Vajtó Lajost is, aki egy kommentben fejtette ki a véleményét a helyzetről.
A Mate és a BME közös kutatása fókuszában az ázsiailódarázs-fészkek hatékony megtalálása áll, amiket egy új rádiótelemetriás eszközzel próbálnak lokalizálni. A módszerrel jeladót rögzítenek a darazsakra, hogy elvezessék a kutatókat a fészkekhez.
Miközben a gyümölcstermesztés a hektikus időjárási körülmények miatt egyre kiszámíthatatlanabbá válik, a csemegeszőlő termesztése kevesebb környezeti kockázatot hordoz és ökológiai alkalmazkodó képessége is kedvező.
A biológiai sokféleség megóvása mellett kiemelten fontos a bolygó több mint 4 milliárd évnyi múltjáról tanúbizonyságot adó kőzetek, ásványok, felszíni és felszín alatti vizek megóvása is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a Magyar Természettudományi Múzeumban a Fö
Az L20 podcast legújabb epizódjában Juhász Csaba, a Zero2Hero E-Sport Academy vezetője és Kassitzky Attila, a Lounge Design ügyvezetője osztják meg gondolataikat a gaming és az e-sport fejlődéséről, a karrierlehetőségekről, valamint arról, hogyan kapcsolódik be a reklámipar ebbe a dinamikusan növekvő iparágba.
Rosszullét szakította félbe a Megasztár válogatójának egyik produkcióját. A 35 éves versenyző produkcióját a zsűrinek kellett leintenie, miután az előadó a dal közepén elkezdett öklendezni. Marics Peti a székével sietett azonnal a segítségére, ám ez sem volt elég a továbbjutáshoz.
A különféle korrupciós bűncselekményekkel meggyanúsított politikus letartóztatását meghosszabbították, így december 16-ig biztosan börtönben marad Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere, miután a másodfokon eljáró Fővárosi Törvényszék a napokban helybenhagyta az elsőfokú kerületi bíróság korábbi döntését. Kiss augusztus óta van rácsok mögött, a nyom
Egy új versenyelem, az aranykör bevezetését fontolgatja az elektromos széria a decemberben kezdődő új szezonra, miközben a csapatoknak és a versenyzőknek kezd elegük lenni az egyre inkább elszállt ötletekből.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) azt kéri az adóhatóságtól, hogy mindenképpen juttassa el hozzájuk az adózók által a személyi jövedelemadó 1 százalékaként az Oltalom Karitatív Egyesületnek felajánlott több mint százmillió forintot.
Múlt és jelen 68 év különbséggel kapcsolódik össze a Terror Háza Múzeumban hétfőn megnyílt 1956 – Múlt, nem múlt című kiállításának fotóin. A tárlaton Varga Csaba lentikuláris képalkotással készült munkái láthatók. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár a megnyitón elmondta: úttörő az a kísérlet, amely a múze
A vaddisznó testsúlya akár a 400 kg-ot is elérheti. A kan hosszúsága a 2,7 is megközelítheti. Ha bekerítik ,a vaddisznó, főleg az anyaállat, agresszívvé válik és agyarával elszántan védekezik.
Közzétették azt a jogszabálytervezetet, ami leírja, hogy 2025-ben mire és hogyan használhatók fel az önkéntes nyugdíjpénztárakban lévő megtakarítások lakáscélra adómentesen. Kiderült, milyen lakásfelújítási munkák valósíthatók meg ebből a pénzből.
Új autópályát építenek Romániában, ami áthalad Erdélyen is. Hétfőn a második erdélyi szakaszra is kiírta a kormányzat a közbeszerzési eljárást. A pálya Marosvásárhely és a moldovai Ungheni között fut majd. Hétfőn a Gyergyóalfalu és Ditro közötti szakasz kiírását tették közzé. A szakasz kiemelt jelentőségű Székelyföldön, hiszen ez az első a négy heg
Áder János volt államfő, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szerint a föld lakosságának az elmúlt évszázadban tapasztalható emelkedése a fogyasztás növekedésével jár együtt, ami víz- és klímaválsághoz vezet.
A Google hat SMR (kisméretű moduláris nukleáris reaktor) telepítésére kötött megállapodást a Kairos Powerrel, ezzel az első techcég lett, amely nukleáris erőműveket rendel adatközpontjainak energiaellátására.
Miközben a gyümölcstermesztés a hektikus időjárási körülmények miatt egyre kiszámíthatatlanabbá válik, a csemegeszőlő termesztése kevesebb környezeti kockázatot hordoz és ökológiai alkalmazkodó képessége is kedvező.
A "Nis2"uniós irányelvvel összefüggésben sok teendőjük van a vállalkozásoknak; október 18-ra már a második fázison is túl kell lépniük. A legfontosabb tudnivalókat Kerekes Gábor, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda szakértője foglalta össze.
"Jobbat csináltunk, eközben szuverenitási kérdésben nem kötöttünk alkut" – mondta Hankó Balázs a programról, amelyet azután indítottak, hogy a modellváltó egyetemeket kizárták az Erasmusból.
Lehet most azon nevetni, hogy a fortély a pénzben rejlik, de nem így van. Jákob Zoltán egyre jobban odafigyel magára, és nem akar pocakos milliárdos lenni.
Az uniós főképviselő szerint Oroszország béketárgyalásokra kényszerítése nagyon távoli kilátásnak tűnik, és több lépésre van szükség a szankciók kijátszása ellen.
A turizmus fejlesztését célzó 16 (14+2) pontos deregulációs csomagot terjesztett elő a nemzetgazdasági tárca a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen - mondta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) falugazdász-hálózatának bevonásával készített felmérés alapján 5 mintaterületen valósítanak meg a termelők a vízügyi igazgatóságok szakmai iránymutatása mellett vizek visszatartását célzó projekteket gyengébb minőségű termőföldeken - közölte a NAK kedden az MTI-vel.
Alstom gyártmányú használt villanymozdonyokat tesztel a MÁV-Start utasok nélküli próbaüzem keretében, sikeres tesztelési időszakot követően köthető meg a szerződés az összességében 27 darab (15 azonnal és 12 opcionálisan lehívható) mozdony lízingelésére - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
Az alvászavarok gyakran okoznak kellemetlenségeket, de mi van akkor, ha már az összes tippet és trükköt kipróbáltad, és még mindig nem tudsz jól aludni? Dr. Becky egy kevéssé ismert állapotra hívja fel a figyelmet, amely megnehezítheti a pihenést. A jó hír viszont az, hogy van megoldás!
A Nemzetek Ligája A divíziójában a bentmaradás kézzelfogható közelségbe került. Az első gólt Nagy Zsolt készítette elő, a másodiknál tizenegyest harcolt ki a felcsúti középpályás.
Csobot Adél tévés karrierje sikeresen ível felfelé, amire tökéletes bizonyíték, hogy idén ősszel két nagyszerű műsorban is feltűnik az RTL tévécsatornán. A novemberi GLAMOUR címlapsztárja őszintén mesél a szakmai kihívásokról, és új szenvedélyéről is megoszt néhány gondolatot.
Ha Jennifer Grey kerül szóba, először mindenkinek az ikonikus szerepe jut eszébe a Dirty Dancingből, ahol Patrick Swayze partnerét alakította. Pedig a színésznő ezen kívül is számos filmben szerepelt, a legújabb munkája például pont most kerül a mozikba. Ennek premierjén vett részt a minap, ahol csak úgy ragyogott.
A biológiai sokféleség megóvása mellett kiemelten fontos a bolygó több mint 4 milliárd évnyi múltjáról tanúbizonyságot adó kőzetek, ásványok, felszíni és felszín alatti vizek megóvása is - jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) pénteki közleménye szerint a természetvédelemért felelős helyettes államtitkár a Magyar Természettudományi Múzeumban a Fö
A pénzügyi egyensúly kérdése örökzöld téma a párok számára. A "Ki keres többet?" kérdés szinte minden párkapcsolatban elhangzik. A helyzet viszont akkor válik nehézzé, ha a nő keres többet, mint a férfi. Bár ez egyre gyakoribb, de még mindig ritkának mondható jelenség. Ugyanakkor egyre több nő számol be arról, hogy zavarba ejtőnek érzi, ha magasabb
A L'Oréal alapítója, Eugène Schueller sikerének titka abban rejlett, hogy képes volt megérteni az ügyfelek igényeit és mint egy jós, előre látta az elvárásaikat. Az általa létrehozott szépségbirodalom, a L'Oréal Paris forradalmasította a hajfestékek piacát, ezzel nagyobb önkifejezési lehetőséget biztosítva a nőknek.
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) Plusz két felhívása keretében 181 milliárd forintra pályázhatnak innovációs képességük javítására a kkv-k - közölte a Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) hétfőn az MTI-vel.