A végtermék az egyik legfontosabb része az élelmiszeriparnak, ezért is fontos, hogy a kormányzat úgy gondolkodik az élelmiszeriparról, hogy azt támogatni kell – mutatott rá Nobilis Márton.
A The Other Bennet Sister címmel készül a korabeli dráma.A Jane Austen-rajongók örülhetnek: a BBC visszatér a Büszkeség és balítélet univerzumába egy új spinoff drámával, amely Lizzy Bennet nővéréről szól majd.A Janice Hadlow azonos című regényén alapuló, The Other Bennet Sister (A másik Bennet nővér) című sorozat Mary Bennetre, Lizzy szerény és gy
Országos átlagban már 43 millió forinthoz közelít az otthonteremtésre fordított összeg, amennyiben egy élhető, megközelítőleg 57 négyzetméteres lakás vásárlását tervezi a vevő - tudatta a Duna House pénteken az MTI-vel.
A gyógyulás sokféle formát ölthet: egy szakember által irányított és kontrollált beszélgetés egy alternatív terápia vagy egy különleges mozgásforma is kiutat jelenthet a testi-lelki gyötrelmekből. Öngyógyító sorozatunkban olyan különleges módszereket próbálunk ki és mutatunk be, amelyek – újdonságuknál vagy hatékonyságuknál fogva – alternatívát jel
A világ legnagyobb labdarúgóklubjai történelmi, 10,5 milliárd eurós bevételt értek el a 2022/23-as szezonban a Deloitte Football Money League 27. kiadása szerint. Ez a szám 14 százalékos növekedést jelentett az előző évhez képest, ami a rekordszintű kereskedelmi (4,4 milliárd euró) és mérkőzésnapi (1,9 milliárd euró) bevételeknek köszönhető. A Mone
A kormány új rendelete szerint a kriptotanácsadóknak minimum egy év releváns szakmai tapasztalattal kell rendelkezniük a pénzügyi, a biztosítási vagy a kriptoszektorban. Szerda este a Magyar Közlönyben napvilágot látott egy új rendelet, amely szigorúbb feltételeket állapít meg a kriptovalutákkal kapcsolatos tanácsadást végzők számára. A jövőben a t
A magyar kis- és középvállalkozások üzleti hangulata, beruházási hajlandósága és anyagi helyzete is romlott az előző negyedévhez képest – derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, melyet a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége rendelt meg. A szervezet főtitkára, Perlusz László az InfoRádióban elmondta: havonta csaknem ezer vállalkozás s
Újabb nagy dobásra készül a hazai Meki. Szoboszlai Dominik menüje után a hazai influencer toplista élére sorolt TheVR-os fiúk: Pisti és Jani kedvenceit zárták dobozba.
Az olasz bankszövetség (ABI) főigazgató-helyettese optimista hangvételű nyilatkozatot tett a banki hitelkamatlábak alakulásáról. A szombaton nyilvánosságra hozandó októberi adatok várhatóan további kamatcsökkenést mutatnak majd, folytatva az elmúlt hónapok tendenciáját.
Backoffice-ból stratégiai területté vált az IT a cégek életében, hiszen ma már nemcsak a rendszerek működését, de egy cég fejlődését, stratégiai irányvonalait is erőteljesen meghatározhatja – véli a K&H IT vezetője. Ehhez igazodva az IT kiadások is egyre tetemesebb részét teszik ki a működési költségeknek – elérve akár a 70
Szeretjük őket, felnézünk rájuk, ugyanakkor ezer meg egy dologról fogadjuk meg, hogy mi másként fogjuk csinálni. Aztán előbb vagy utóbb, ki csak egy kicsit, ki kicsit jobban, de mind olyanná változunk, mint a szüleink voltak. Ha az alábbi jeleket észleled, akkor már nálad is elkezdődött a folyamat.
Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Ilyenkor érdemes írásban szerződni, akár egyoldalú kötelezettségvállalást is kérni, illetve tenni.
Aki Abu Dhabi felé veszi az irányt, annak érdemes felkeresnie a Ferrari tematikus élményparkját a Ferrari World Yas Island, Abu Dhabi-t, ahol újra lehetőség nyílik megtapasztalni a világ legnagyobb Ferrari…
Nem hagyja abba a zenélést, csak a saját, kicsit lassabb tempójában folytatja tovább - mondta az InfoRádióban Csík János. A Kossuth-díjas zenész, a Csík zenekar alapítójának életében ezzel egy meghatározó időszak zárul le, a nevét viselő együttes 2025-től Gál Tiborral folytatja a munkát. Csík János hangsúlyozta: nem zenekaron belüli feszültség miat
Több mint 50 előadó, 5 szekció, 9 kerekasztalbeszélgetés, rekord érdeklődés mellett - vagyis minden a magyar gazdaságról és Magyarország aktuális üzleti életéről, és annak kilátásairól. Mindez egy helyen, október 17-én a Budapest Economic Forumon. Cikkünkben részletesen bemutatjuk a konferencia szakmai programját, valamint azokat, akik már biztosan
Hiába bőkezű a magyar jog a 48 órás heti pihenőidővel, előtte a napi pihenőidőt ki kellene adni egy EU bírósági döntés szerint. Ennek alapján pénteken 13 óra után már a legtöbb munkavállaló rendkívüli munkaidőben dolgozna. Ezért pedig plusz pénz – 50 százalék pótlék – járna visszamenőleg is. Négy éve húzódik a napi és a heti pihenőidő kiadásának ké
Ahogy egyik daganatnál sem, úgy a prosztatarák esetében sem létezik olyan módszer, amellyel teljes mértékben megszüntethető a betegség kialakulásának kockázata. Egészséges életmóddal ugyanakkor nagy mértékben csökkenthető a prosztatarák rizikója még genetikai hajlam mellett és idősebb életkorban is.
Az árvolatilitás stabilan magas a régió nagykereskedelmi villamosenergia-piacain; a negatív árak velünk maradnak, és nem lokális jelenségekről van szó. A rugalmasságnak már a nagykereskedelmi piacon is komoly értéke van, és a rugalmasságot piaci szemlélettel tovább lehet ösztönözni, amit az árjelzések is elősegítenek. Fogyasztóként is érdemes látni
Az európai napelem és akkumulátoros energiatárolás gyors fejlődése új lehetőségeket teremt mind a megújuló energia fejlesztőinek, mind az ipari és kereskedelmi fogyasztóknak, de egyúttal jelentős kihívásokkal is jár. A negatív áramárak megjelenése és a hálózati kapacitások szűkössége olyan problémák, amelyek befolyásolhatják az ágazat növekedését.
Harry herceg mindig is különleges kapcsolatban állt Vilmos herceg és Katalin hercegné gyermekeivel, György herceggel és Sarolta hercegnővel. Egy 2017-ben adott interjúban gyönyörű szavakkal beszélt róluk, kifejezve, mennyire boldog, hogy nagybácsiként jelen lehet az életükben. Ez a kijelentés annak fényében, hogy a családi viszály miatt ma már nem
Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a Nis2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól - hívta fel a figyelmet az Ey nemzetközi tanácsadó cég.
Október 11-én diákok érkeztek Rzeszówból Nyíregyházára az Erasmus+ program keretében. A látogatással egy új ifjúsági együttműködési projekt vette kezdetét Nyíregyháza, Rzeszów és Szatmárnémeti városai között. A kezdeményezés célja, hogy a három város fiataljai közösen dolgozzanak ki javaslatokat a helyi döntéshozók számára, és létrehozzanak egy ifj