Egyre több az ADHD-s gyerek, és nem a modern kütyük teszik azzá őket. Tárnok Zsanett klinikai szakpszichológus, neuropszichológus, a Mindennapi Pszichológia Magazin felelős kiadója segít eligazodni: mik az ADHD tünetei, okai, és mit tehetnek a szülők? Interjú.
A Bitcoin staking protokollja, a Babylon ismét letarolta a piacot. A második staking fordulója pillanatok alatt elérte az 1,5 milliárd dollárt. David Tse, a Babylon társalapítója szerint a beáramlás messze meghaladta várakozásaikat. 24 ezer Bitcoin pár óra leforgása alatt A Bitcoin protokoll Babylon kedden befejezte második staking fordulóját. A be
Az ütemesen végzett őszi munkáknak köszönhetően október első hetéig befejeződött a napraforgó betakarítása, és végéhez közeledik a kukoricáé is. A termény tárolásához a raktárkapacitás biztosított - tájékoztatott Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára csütörtökön a szaktárca közleményében.
Munkahelyi környezet, fejlődési lehetőség, juttatások, egészség, személyes okok – olyan preferenciák, amelyek nagy általánosságban mindenki számára viszonyítási pontot jelentenek a saját karrierpálya alakítása kapcsán. Ezek hátterében azonban gyakran meghúzódik egy olyan problémakör, amelyet nyíltan nem feltétlenül vállalunk fel vagy igazolunk viss
2021 óta a legalacsonyabb szintre lassul az argentin infláció, a fogyasztói árak 3,5 százalékkal emelkedtek szeptemberben az előző hónaphoz képest, és 209 százalékkal az egy évvel korábbihoz képest, írja a Bloomberg.
A Helyreállítási és Rezilienciaépítési Eszköz (Rrf) – az Eu helyreállítási alapjának, a NextGenerationEu-nak a központi eleme – továbbra is eredményesen működik. A végrehajtása gyorsul, és folyamatos reformokat és beruházásokat ösztönöz a tagállamokban – olvasható az Európai Bizottság közleményében.
Hadas Krisztina, Muri Enikő és Url Izabell Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban második évadának nyertesei. A 12 játéknap során összegyűlt 15,1 millió forinton egyenlő arányban osztoznak.
Több mint 2700 méter középfeszültségű szabadvezetéket cserélt földkábelre az MVM Démász Áramhálózati Kft. a szegedi Fehér-tó és a sándorfalvi Új-halastavak területén, a beruházás nemcsak az ellátásbiztonság növekedésével jár, hanem annak környezetre gyakorolt hatása is jelentős – tájékoztatta a cég csütörtökön az MTI-t.
A TESS, a Transiting Exoplanet Survey Satellite 2018 óta kutat idegen bolygók után. Most egy különös hármas csillagrendszert azonosított, ahol két csillag 1,8 naponként kerüli meg egymást, míg a harmadik tag 25 nap alatt kerüli meg mindkettőt. Azonban nem ez a rendszer legérdekesebb aspektusa.
Izraeli légicsapások érték csütörtökön este Bejrút belvárosát, legalább 18-an életüket vesztették és 92-en megsebesültek - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.
Izraeli légicsapások érték csütörtökön este Bejrút belvárosát, legalább 18-an életüket vesztették és 92-en megsebesültek - közölte a libanoni egészségügyi minisztérium.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felülvizsgálati kérelemmel a Kúriához fordul a Nitrogénművek Zrt. kartellügyében, meggyőződéssel kitartva a versenytanács eredeti határozata mellett, amelynek megállapításait a súlyos kartellezésről megerősítette a Fővárosi Törvényszék – közölte a GVH az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Mindannyian szeretetre és elfogadásra vágyunk. A gondok akkor kezdődnek, amikor a másoknak való megfelelés igénye árnyékot vet a valódi identitásunkra. A szociális kaméleonok profin elemzik a környezetüket, majd a viselkedésüket módosítva hangolódnak rá a többiekre, azonban mindeközben el is távolodnak önmaguktól.
Az Alteo saját beruházási tapasztalatai alapján az akkumulátoros energiatárolók beruházási/CAPEX-igénye egyetlen év alatt 40%-kal csökkent, és semmi garancia nincs arra, hogy ez itt meg fog állni. Biztos vagyok benne, hogy a napelemekhez hasonló, vagy még annál is nagyobb csökkenés itt is be fog következni - fogalmazott Fekete Csaba a Portfolio Ene
A divat világában egyre fontosabb szerepet kap a fenntarthatóság, és az AERON márka most ennek jegyében hoz valami különlegeset Budapestre. Az AERON egy négynapos pop-up eseményt szervez, ahol az érdeklődők a márka korábbi kollekcióinak darabjai közül válogathatnak, beleértve egyedi mintadarabokat is. A vásárlás élményét pedig még tovább fokozza, h
Alábecsülik a magazinhirdetéseket. Ez olvasható ki a ma elérhető legátfogóbb kutatásból, amely rávilágít: minden más reklámformánál nagyobb profit-megtérülést eredményez a print hirdetés, amely ütős képi világával, tapinthatóságával az érzelmekre is erősebben hat, így a vásárlási döntésekben is kulcsszerepe van. (x)
Az erdők egyrészt megoldást jelentenek a klímaváltozás ellen, másrészt azonban elszenvedik annak hatásait. Ezért a sikeres erdősítések érdekében a szaporítóanyag termelésben új eszközöket és módszereket kell alkalmaznunk - mondta Zambó Péter, az Agrárminisztérium (AM) erdőkért és földügyekért felelős államtitkára az agrártárca közleménye szerint sz
Csák János miniszter menesztette, Hankó Balázs új tárcavezető visszavette Bús Balázst a Nemzeti Kulturális Alap alelnöki posztjára. A volt óbudai polgármestert, majd alulmaradó polgármesterjelöltet nem hagyta a pártja az út szélén.
Míg Floridában a Milton hurrikán tombol, addig hazánkban a Kirk hurrikánból visszamaradt ciklon frontja okoz furcsa időjárást. A mai meleg, helyenként közel 30 fokos hőmérséklet után lehűl a levegő, és nagy mennyiségű csapadék érkezik. A vihar ma délután érkezett az országba, s holnap már el is hagyja azt.
Minden korábbinál nagyobb, gazdagabb és látványosabb a Néprajzi Múzeum új állandó kiállítása - mondta Kemecsi Lajos, a Néprajzi Múzeum főigazgatója a tárlatot megnyitó csütörtöki ünnepségen.
Új vezető kerül a fenntartó Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése nyomán a HÉV-vonalak üzemeltetését végző állami cég, a MÁV-HÉV Zrt. vezérigazgatója, Nagy Gábor helyére.
Egy Londonba tartó Ryanair-járatnak kellett visszafordulnia 40 perccel a felszállás után a dél-olaszországi Brindisibe csütörtökön reggel, miután az utastérben vészjelzések villantak fel.
Ronald Koeman szövetségi kapitány szerint hiba lenne azt gondolni, hogy a holland labdarúgó-válogatott simán legyőzi a magyar csapatot pénteken a Nemzetek Ligája harmadik fordulójában.
Október 12-13-án rendezik meg a 39. SPAR Budapest Maraton Fesztivált, amely miatt szombaton és vasárnap is forgalomkorlátozásra kell számítani Budapesten. A Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint 107 országból mintegy hatezer külföldi nevező van, tehát megdől a korábbi, 5400 fős rekord, amely még a koronavírus-járvány előtti időszakban született
Legalább 28 halottja és 54 sebesültje lehet annak az izraeli kettős légicsapásnak, amely egy gázai iskolaépületet ért csütörtökön. A légitámadás Deir Al-Balah városában történt, ahol egymillió menekült tartózkodik. Az izraeli hadsereg közölte, a "precíz csapás" a Hamász harcosait célozta meg, akik az iskola "parancsnoki és irányítóközpontjában" tev
Anne Hathaway e-mailben kért bocsánatot egy norvég újságírótól, miután az internet újra felkapta egy korábbi, 12 évvel ezelőtti interjúját. A beszélgetés során a színésznő flegmán, egyszavas válaszokat adott Kjersti Flaanak. Több mint egy évtized után Hathaway személyes bocsánatkérő levelet küldött az újságírónak, aki meghatódott a színésznő gesztu
Nemrég az irodisták a gyártással azonos helyszínre kellett költözniük, ahol egy névtelenséget kérő dolgozó szerint nagyon rossz körülmények között dolgoznak.
Csütörtökön újabb tárgyalást tartottak, de ítélet nem született, a tárgyalást novemberre halasztották. A helyi civilek kitartanak, bíznak abban, hogy az eddig le nem bontott épületeket meg tudják menteni.
A tank tüzet nyitott egy libanoni őrtoronyra, de a békefenntartók egyik bunkerét is eltalálhatta. A békefenntartók szerint Izrael az ő állásaikat lőtte, az IDF állítja, előre figyelmeztették őket.
Egyre népszerűbbek az elektrolitos vagy úgynevezett sportitalok, amiket már sokan napi rendszerességgel fogyasztanak, miközben a hétköznapjaink nem feltétlenül hasonlíthatók egy maratonfutáshoz. A plusz cukor és só nélkül pedig a legtöbbször igazán meglennénk. Az elektrolitok nem ritka, csodás hatású összetevők, a legtöbb élelmiszerben ott vannak.
Mucsi Zoltán főszereplésével fémjelezve hozta el a Szolnoki Szigligeti Színház A fösvényt Budapestre. A színház modern előadású darabot ígér, de aztán elvész benne: a modern köntös túl nagy rá, és hiába offolgatnak és hunglisheznek benne a szereplők, ez nem elég a nézőnek.
A K&H Banknál a lakossági számla mellett vállalkozások is nyithatnak bankszámlát online. Nem minden esetben van azonban lehetőség erre fióklátogatás nélkül, de ahol igen, ott gyors és egyszerű a folyamat. A Peak szakértői sorra tesztelik a szélesebb ügyfélkörrel rendelkező hazai bankok online számlanyitási folyamatát, amelynek eredményeit egy cikks
24, 48 vagy 72 órás kelesztés – gyakran hallani ezeket az igen nagy számokat, ha a nápolyi pizza tésztájáról beszélünk. Széles skálán mozog, hogy mennyi ideig hagyják pihenni a tésztát a pizzamesterek. De mindenkiben felmerülhet a kérdés, hogy melyik a legjobb?