2024. október 8. kedd

okt. 8
5:30
W1: itt a McLaren legújabb hipersportautója (InStyle Men)
Az új csúcsmodellnek olyan ikonok örökébe kell lépnie, mint az F1 és a P1. Mindezt pedig hibridhajtással képzelik el Wokingban.
okt. 8
5:33
Hullanak a gyorshajtók az Árpád hídon – íme, a rekorderek (Infostart)
A "legfürgébb" gyorshajtó a hídon 130 km/órával száguldott, amiért 100 ezer forint közigazgatási bírságot kap.
okt. 8
5:33
Így veri át rengeteg magyar szülő az iskolákat: jobb sorsot szánnak a gyereknek, de hiába (Pénzcentrum)
Az oktatásban egyre több kihívással szembesül minden diák, ám még egy ilyen embert (és gyereket) próbáló környezetben is különösen nehéz helyzetben vannak a sajátos nevelési igényű (SNI-s) diákok. Az ilyen tanulók száma sok helyen a megengedett 10%-os határértéket is jócskán meghaladja, ráadásul róluk az oktatás állandó problémái mellett talán keve
okt. 8
5:36
Mindenkit megbabonáztak a Femcafe Gála sztárvendégei: felperzselték a vörös szőnyeget (Femcafe)
Az idei esztendőben is példaértékű személyiségek, népszerű közszereplők tűntek fel az Inspiráló Nők Estjén, ráadásul mindannyian kitettek magukért, megjelenésük mellett pedig nem lehet elmenni szó nélkül.
okt. 8
5:36
Újabb brutális fordulat az időjárásban: jön a front, megint ránk szakad az ég (naphire.hu)
Ma még élvezhetjük a melegebb őszi időjárást, bár az Észak-Dunántúlon erős, viharos szél lehet. Szerdán azonban ennek vége, ugyanis egy frontális felhő- és csapadékzóna vonul át az ország felett.
okt. 8
5:36
Ha ilyen típusú fejfájással indul a reggel, keresse fel az orvost! (EgészségKalauz)
Amikor a vérnyomás hirtelen megemelkedik, akkor fejfájást okozhat. Van, amikor rögtön mentőt kell hívni!
okt. 8
5:39
Ismét lehet jelentkezni az Önként Jöttem díjra (HR Portál)
A Családbarát Magyarország Központ az önkéntes munka elismerése és az önzetlen magatartás népszerűsítése céljából hozta létre az Önként Jöttem díjat. Október 7-től újra lehet nevezni az erre érdemesnek tartott szervezeteket.
okt. 8
5:39
21 éves lett a Schobert család legidősebb gyermeke (ATV)
Október 6-án, vasárnap ünnepelte a 21. születésnapját a Schobert család legidősebb gyermeke, Schóbert Lara.
okt. 8
5:42
Európai második a magyar ev-piac növekedése (Zöldjárműipar)
Az újonnan forgalomba helyezett tisztán elektromos személygépkocsik száma több mint másfélszeresére nőtt Magyarországon idén január-augusztusban a megelőző év azonos időszakához képest - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
okt. 8
5:42
Csermely Ákos: ″Lehet-e mázzal sakkban tartani embereket?″ (Digital Hungary)
Az alakoskodást, ″csak a máznak élünk″, mint a PR szakma egyik legnagyobb visszatartó erejét írta le előadásában Csermely Ákos, az Internet és Digital-Media Hungary konferenciasorozat megálmodója és főszervezője. Idén, az Internet Hungary 25. jubileumi eseményén a színpadon állva kifejtette, hogy hitelességre és őszinteségre van szükség ahhoz, hogy
okt. 8
5:45
Vannak az Ön közelében olyan nyugdíjasok, akik anyagi segítségre szorulnak? (Piac és Profit)
A Magyarországon honos inflációkövető nyugdíjak hosszútávon automatikus elszegényedéshez vezetnek. Érdekes módon ennek nem is próbál ellene tenni a kormány, sőt bizonyos jelek arra mutatnak, hogy tudatosan hagyják az „árok szélén” a legidősebbeket. Folytatjuk a Piac és Profit, valamint az Oltalom Rádió közös podcast sorozatát, a Nyugdíjszervizt Kar
okt. 8
5:48
A csirke vagy a pulyka egészségesebb? (Magyar Hírlap)
Több szempontot is érdemes vizsgálni.
okt. 8
5:48
Tehetségkutatók vezetik a nézettségi toplistát (MMonline)
Korosztálytól függően az X-Faktor és a Megasztár volt a múlt hét legnézettebb műsora. Jól teljesített az RTL-en az Árulók, a TV2-n az Ázsia Expressz is. Október első hetének nézettségi eredményeiben mindkét nagy kereskedelmi csatorna megtalálhatja a számára örömteli fejleményeket. Az RTL nyert a fő csapásirányának számító 18-49 éveseknél főműsoridő
okt. 8
5:48
Megvan, kik kapják idén az orvosi Nobel-díjat: Bemutatjuk Karikó Katalin örököseit (Nyugati Fény)
Idén is ketten megosztva kapták a legrangosabb kitüntetést.
okt. 8
5:48
Tornaterem nincs, de mászófal lesz! Iskoláknak tervez mászófalépítési programot a Miniszterelnökség (Kölöknet)
Iskolák számára indítanának mászófalépítési programot, illetve továbbra is támogatják más mozgásformákat lehetővé tévő pályák építését is – közölte pénteken Alsópáhokon Révész Máriusz. (A nyitókép csak illusztráció, forrás: 123RF).
okt. 8
5:51
Újabb esély, hogy fittebbek legyenek a gyermekeink (Vital)
Iskolák számára indítanának mászófalépítési programot, de továbbra is támogatják más mozgásformákat lehetővé tévő pályák építését is
okt. 8
5:51
Megszólalt a Pénzügyminisztérium a kedvezményes nyugdíj eltörlése ügyében (Infostart)
Múlt héten több portálon is megjelent, hogy 2025-től a kormány átalakítja a nők kedvezményes nyugdíjba vonulását lehetővé tevő Nők 40-et, és így már januártól jöhet a Nők 43+. Erre reagált most a Pénzügyminisztérium.
okt. 8
5:51
Debütált Magyarországon a Mercedes zászlóshajója (autopro)
A BKV október 16-áig teszteli a Mercedes-Benz eCitaro Fuel Cell típusú autóbuszát.
okt. 8
5:51
Pénzpiaci és kötvényalapok hozama 2024. szeptember végén (Azenpenzem)
Szeptemberben csökkentek az állampapír-piaci hozamok, a kötvényalapok hozamai pedig ennek köszönhetően szépen alakultak. A BAMOSZ adatai alapján mutatjuk a részletes számokat. A hozamokat minden hónapban összegyűjtjük.
okt. 8
5:53
Jól megverték az inflációt ezek a befektetések (Azenpenzem)
Miközben folyamatosan csökkennek az állampapírpiacon a hozamok, és az állam egyre kevesebbet fizet a lakossági megtakarítóknak is, a pénzpiaci és a kötvényalapokkal is szépen lehetett keresni az elmúlt egy évben. A hozamok magasan verik az inflációt, így szép reálhozamot zsebelhettek be a befektetők.
okt. 8
5:54
Debütál az új magyar romantikus film, a Bolond Istók főcímdala (Márkamonitor)
Az Arany János saját népdalgyűjtéséből származó művet a film főszereplője, Liber Ágoston és Martos Domonkos közösen dolgozták át és adják elő.   A hazai mozikban október 3-án bemutatott új kosztümös, romantikus magyar film a Bolond Istók 1836-ban játszódik. Abban az évbe, amikor az alig 19 éves Arany János vándorszínésznek állt. A Liber Ágoston, Ge
okt. 8
5:54
Miért nem szöktek (még) az olajárak az egekbe a közel-keleti ellátási aggodalmak miatt? (NRGreport)
Az olajárak a szeptember 30-i héten hordónként több mint 5 dollárral ugrottak meg, mivel felerősödtek a félelmek, hogy Izrael támadást indíthat Irán energetikai infrastruktúrája ellen.
okt. 8
5:54
Még sokáig velünk lesz a generáció, amely nem ismeri a nyugdíj fogalmát (Igényesférfi.hu)
Napjaink idősödő üzletemberei, politikusai és művészei lassan újradefiniálják a nyugdíjazás szabályait. Vajon hogyan képesek ilyen sokáig megőrizni szellemi-fizikai frissességüket? Honnan merítik a munkájukhoz szükséges energiát?
okt. 8
5:54
Hiába áll ki Melania Trump az abortuszhoz való jogért, nők millióinak továbbra sincs választása (WMN)
Férjét próbálja támogatni az egykori first lady, vagy pont hogy szembeszáll vele? Friss körkép a terhességmegszakítás lehetőségeiről az USA-ban.
okt. 8
5:54
Minden randin egy dolgot mondok a pasiknak és könyörögve hívnak második találkozóra (Promotions)
Ez a mondat az unalmas randikat is feldobja.
okt. 8
5:54
Az AI segít a napkitörések pontos és gyors előrejelzésében (newtechnology.hu)
Az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványa (National Science Foundation) több mint félmillió dolláros támogatást ítélt meg egy olyan mesterséges intelligencia alapú rendszer kifejlesztésére, ami gyors és pontos előrejelzéseket nyújt a
okt. 8
5:54
Lúdállomány az áldozata a madárinfluenzának a Nagykunságban (Agrárágazat)
A mezőgazdaságot fenyegető madárinfluenza már újabb állatállományok felszámolásával jár, Öcsödön egy lúdtelep érintett.
okt. 8
5:54
Az őszi vetésű növények növényvédelmének fontosabb tudnivalóiról (Mezőhír)
Ősszel még fejletlenek a gyomnövények, így a gyomirtó szerek sokkal jobb hatékonysággal tudnak működni.
okt. 8
5:54
A kínai ingatlanpiac válsága dominóként boríthatja a világgazdaságot (Helló Magyar)
Mit kell tudni Kína ingatlanpiacáról, és milyen következményekkel járhat, ha nem oldják meg a jelenlegi válságot?
okt. 8
5:54
Pilóta nélküli megoldás forradalmasíthatja a szállítmányozást (go2fly)
A DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency), az Egyesült Államok védelmi kutatási ügynöksége, a közelmúltban indított egy úttörő projektet, amely alapvetően formálhatja át a katonai logisztikát. A cél egy olyan
okt. 8
5:54
Közel 20 millió forint adományt adott át a Budapest Airport a Runway Run bevételeiből (Helló Sajtó!)
A Budapest Airport közel 20 millió forintot adományozott a Runway Run lebonyolítása révén, amely a légiközlekedési iparág képviselői és a közönség összefogásával valósult meg. Az összeg a Ments Életet Alapítvány és a Suhanj! Alapítvány támogatására szolgál, segítve ezzel a rászoruló gyermekek és sérült emberek sportolását.
okt. 8
5:54
10 stílusos irodai outfit idén őszre – Kulcsszó a "rétegesen"! (Bien)
Ahogy bejön a hideg, a legfontosabb, hogy alaposan öltözzünk fel, de fontos, hogy ezt mindig rétegesen tegyük meg. A szabadidős programoknál, a hétvégéken és a munkahelyen egyaránt. Mutatunk 10 igazán stílusos és csinos irodai outfitet, mellyel tuti befutó leszel idén ősszel is.
okt. 8
6:00
Jó hírt kaptak, akik napelemes csatlakozásra vártak (Tiszta Jövő)
Az Opus Titász bővítette vezetékrendszerét, aminek köszönhetően sok várakozó napelemes beruházó számára ismét megnyílt az engedélyek kiadásának lehetősége.
okt. 8
6:00
A repce őszi növényvédelmi problémái (Agrofórum)
Az idei év időjárása az ősz derekán meglehetősen heterogén képet mutat. A szélsőségesen meleg és száraz nyár után hideg, néhol fagyos, ugyanakkor a korábbiaknál jóval csapadékosabb időjárás uralja jelenleg hazánk területét. Ennek az őszi vetésű kultúrák, így az őszi káposztarepce fejlődésére és növényvédelmére is hatása van.
okt. 8
6:00
Elszabadult a pokol a háborúban: az ukrán hadsereg megpróbálta elfoglalni a kurszki atomerőművet (naphire.hu)
A kurszki atomerőmű elfoglalását és aláaknázását tervezte az ukrán hadsereg - jelentette ki Szergej Nariskin, az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője a FÁK-tagállamok biztonsági szervei és különleges szolgálatai vezetői tanácsának 55. asztanai ülésén. Beszédét hétfőn ismertették a szolgálat honlapján.
okt. 8
6:03
Vajon az egészséges gyerekek, miért nem jutnak el szűrővizsgálatokra? (Vital)
Biztonságra lenne szüksége a csecsemőknek, nem kórházi rácsos ágyra!
okt. 8
6:03
Életveszélyes csetepaté egy többsávos budapesti úton (Infostart)
Megdöbbentő videót készített egy taxis, amin egy rolleres ütlegelte az ablakon behajolva egy busz sofőrjét. A járat üzemeltetője és a rendőrség is vizsgálatot indított.
okt. 8
6:06
Hidrogénhibriddel mutatja a Renault, hogyan lehet igazán környezetbarát autót gyártani (Villanyautósok)
Állítólag ötször tisztább, mint az elektromos Mégane.
okt. 8
6:09
Csányi Sándor büszke lehet a fiára, visszaszerezte, amit ő eladott (Menedzsment Fórum)
Csányi Sándor gyerekei egyre aktívabbak, most éppen az OTP-vezér fia szerzett vissza a családnak egy milliárdos céget a régi üzlettárstól.
okt. 8
6:12
Ezek voltak a legszebb ruhák a Femcafe Inspiráló Nők Estjén (Femcafe)
A magyar sztárvilág krémje szebbnél-szebb estélyi ruhákban tündökölt a vörös szőnyegen.
okt. 8
6:12
Románia: hatalmi visszaélés és felbomló nagykoalíció (Magyar Hírlap)
A PNL elnöke szerint a visszaélés és az állampárti viselkedés a szociáldemokraták DNS-ében van.
okt. 8
6:12
A kormány szerint nincs szükség azonnali zajcsökkentésre a ferihegyi reptér környékén (Telex)
A reptér utasforgalma 2040-re elérheti az évi 25 millió főt.
okt. 8
6:15
Brutálisan gyengül a forint: megint az átlagember jár legrosszabbul (ATV)
Kétéves mélypontra csökkent a forint értéke az euróval szemben. Hétfő délután több mint 402 forintot kellett fizetni 1 euróért. Ez egyrészt veszélyeztetheti a kormány új béremelési céljait, másrészt azt jelenti, hogy még kevesebbet ér a magyar fizetőeszköz külföldön. A híradónak nyilatkozó szakértők szerint a forint gyengülése beleillik egy több év
okt. 8
6:18
Bugyutának tűnő vígjátékok, amivel rongyosra keresték magukat a hírességek (Glamour)
Egy-egy vígjáték néha csak azért ússza meg a totális bukást, mert van benne egy ikonikus sztár, aki megmenti a műsort. És ha még nem is élete alakítását nyújtja Adam Sandler vagy éppen Jennifer Aniston egy romantikus komédiában, akkor is csillagászati összegeket tesznek zsebre. Mutatunk néhány kevésbé zseniális vígjátékot, amiért szemtelenül sok pé
okt. 8
6:18
Ezt üzeni testünk a túlzott izzadással (Magyar Hírlap)
Különböző okok állhatnak a háttérben.
okt. 8
6:18
Terrortámadás történt a karacsi repülőtér közelében (Nyugati Fény)
Egy helyi férfi meghalt.
okt. 8
6:18
"Megöltetek ismét egy gyermeket" - Puskás Peti drámai üzenetet küldött, miután kiderült, meghalt Sallai Nóra kisfia (naphire.hu)
Puskás-Dallos Peti a rettenetes hír után egy hosszú bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán, melyben szívszorító sorokkal búcsúzott, majd kemény üzenetet küldött azoknak az autósoknak, akik nem tartják be a szabályokat.
okt. 8
6:18
Horoszkóp: ez a legjobb időpont a teherbeesésre a csillagjegyed szerint (Babanet)
Nézzük, mit javasol a horoszkóp!
okt. 8
6:21
Bíró Tibor: most szerencsénk is volt, de egyre gyakrabban egyre nagyobb árvizekkel kell számolnunk (Infostart)
Szeptemberben a töltések kiépítettsége jobb volt, mint a 2013-as árvíz idején, és idén számos olyan szakaszon is hatékonynak bizonyultak a védművek, ahol korábban nem lehetett megállítani a vizet – mondta az InfoRádióban a Környezeti Fenntarthatósági Intézet vezetője. Bíró Tibor szerint nagyon hasznos, hogy már árvízvédelmi gyakorlópálya is a vízüg
okt. 8
6:21
Amerika történelmében először több a vallásos fiú, mint a vallásos lány (444.hu)
Az ideológiai, gazdasági és oktatásbeli törésvonalak mellett most már a templombajárási szokásokban is láthatóvá vált a Z generációs nemek közötti megosztottság amerikában.

Keresés