Egy olyan szoftver fejlesztését kapták feladatul a grazi egyetemen a diákok, amely képessé teszi a robotokat arra, hogy autonóm módon, vagyis önállóan legyenek képesek döntéseket hozni. Fél éven át dolgozott hat hallgató a Grazi Műszaki Egyetem (TU Graz) Human-Centered Computing (HCC) Labs – Emberközpontú Számítástechnikai Laboratóriumában, majd eg
Nagy lehet az öröm és a sürgés-forgás az oroszok harckocsigyártásban élen járó Uralvagonzavod üzemében. A katonai szakértők és a mérnökök ezekben az órákban is vallathatják értékes foglyukat.
A tájékoztatás szerint a 27 éves férfi szerdán nem sokkal éjfél után taxit rendelt egy józsefvárosi kórházhoz, onnan egy XVIII. kerületi kisbolthoz vitette magát, majd amíg a taxis kint várt, bemászott a kerítésen, és az udvaron lévő hűtőből alkoholt lopott. A férfi ezt követően visszaszállt a taxiba, beült a sofőr mögé, az oldalához szorított egy
Az első részben a Múzeum gyűjteményébe autók közül mutattunk be néhányat, most az archívumba pillantunk be. A 2017-ben elkezdett megújulás a mai napig tart, s az elmúlt évek tapasztalai alapján megállapítható, hogy sokáig senki nem tudta pontosan, hogy mi mindent rejt a Múzeum archívuma – mára már picit tisztult a kép. A tisztánlátást nem csupán a
Vajna Tímea a minap ünnepelte a 42. születésnapját és megadta a módját az ünneplésnek: magángéppel repültKaliforniába. Az üzletasszony stílusosan utazott, vitte magával a szeretett cicáját is, így ő is élvezhette a kényelmet.
Szinte nincs is olyan porcikája a világhírű modellnek, amit ne csináltatott volna meg. Katie Price legutóbb a hatodik arcfelvarrásán esett át, a melleit pedig már 17-szer műttette meg. Most egy aprócska bikiniben villantotta meg kerek idomait a tengerparton.
Újabb légicsapások rázták meg Libanon fővárosát. Az izraeli csapás célpontja a Hezbollah terrorszervezet hírszerzési központja, illetve a feltételezett új vezetője volt.
Csaknem 30 ezer forinttal többe kerülhet a középiskolásoknak a jogosítvány megszerzése, pedig a kormány ingyenessé tette a KRESZ oktatást és az elsősegély vizsgát is - derül ki az RTL Híradó összeállításából.
Az idei évtől az első lakást vásárló fiatalok jogszabályi lehetőséget kaptak arra, hogy minimális önerővel juthassanak hozzá első saját ingatlanjukhoz. Ez annyit jelent: az egyébként elvárt, eddig érvényben lévő 20%-os önerő helyett, esetükben elegendő lehet akár 10% is a lakásvásárláshoz.
A Covid-időszakot követően évről évre dinamikusan nő az utasbiztosítások száma, ami az utazások számának növekedésén túl az utazók egyre növekvő tudatosságának is az eredménye. Azt azonban továbbra is kevesen tudják, hogy a pihenési célú, rövidebb utazásokon kívül kedvező biztosítási lehetőségek állnak a munkavállalási vagy tanulmányi célból, hossz
Az uniós forrásból működő Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv keretében megjelent az "Elektromos gépjármű töltőállomások telepítése" című (Rrf-Rep-10.14.1-24) felhívás – tájékoztatott a kormány a hivatalos pályázati portálon.
Miközben a világ azt találgatja, milyen választ adhat Izrael az iráni rakétatámadásra, folyamatosak a súlyos harcok az erőddé kiépített libanoni határon, egy izraeli elit kommandót is csapdába csaltak és megtizedeltek. Mi az izraeli szárazföldi offenzíva célja, és mi a hazai terepen harcoló Hezbollah túlélési stratégiája?
Az olajárak pénteken már a negyedik egymást követő kereskedési napon emelkednek, mivel a befektetők az iráni energetikai infrastruktúrát érintő esetleges izraeli csapástól tartanak. A nyersolaj ára így a legnagyobb heti emelkedést érte el azóta, hogy az OPEC+ két évvel ezelőtt megkezdte a kitermelés korlátozását.
Babonának azokat a hiedelmeket nevezzük, amelyeket általában a szerencse, a védelem vagy a megmagyarázhatatlan jelenségek befolyásolására használunk, miközben két olyan esemény között feltételezünk ok-okozati kapcsolatot, amelynek semmi közük egymáshoz. Ezek a hiedelmek területenként változnak, de akadnak köztük olyanok is, amiket szinte a világ mi
Péntek délután megkezdődött az Országos Testnevelésügyi Konferencia kétnapos programja a városházán, kétszázhetven sportszakember részvételével. A Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesülete, Gyula városa és a Gyulasport Nonprofit Kft szervezésében megvalósuló rendezvény vezérfonala a „Labdával kerek a világ, labdajátékok a testnevelés órákon”
Témák: A második világháborút követő hónapok eseményeivel foglalkoztak a levéltár pénteki konferenciáján. A témával kapcsolatban Görgényi Ernő polgármester azt mondta, nemcsak tudományos, hanem morális értékkel is bír. Csütörtök délután letették esküjüket a román, a német és a roma képviselő-testület tagjai. A románoknál Szöllősiné Kondoros Beáta,
Muri Enikő kénytelen volt megvédeni magát Az Árulók nézőitől, akik közül többen – mint elárulta – butácskának nevezték. Az énekesnő megindokolta, hogy miért nem szólalt meg bizonyos helyzetekben a forgatás során. Arról is beszélt, hogy mennyivel másabb a kastélyban átélni a játékot, mint azt a tévében nézni.
Az ipari létesítmények levegőbe történő kibocsátására mostantól hazánkban is az Európai Unión belüli legszigorúbb szabályok vonatkoznak. Az Energiaügyi Minisztérium felülvizsgálta, és a hatósági tapasztalatok, valamint a lakossági észrevételek figyelembevételével több, különösen toxikus légszennyező anyag kibocsátási határértékét az uniós szabályoz
Újabb szolgáltatással bővült az Erste digitális banki platformján a pénzügyi egészséget támogató megoldások köre. A George Tippek mindenkinek a saját számlaforgalma, valamint az igénybe vett szolgáltatások és termékek alapján, teljesen személyre szabottan nyújt egyedi segítséget a költések nyomon követéséhez, és ad tanácsokat ahhoz, hogyan lehet a
Katie Holmes stílusából rengeteget lehet inspirálódni, főleg ha réteges öltözködésről van szó, hiszen az általa viselt darabokat nagy alapossággal és kiváló érzékkel válogatja össze – a végeredmény pedig minden esetben maga a tökély.
Ha hosszú volt a hét, nincs más dolgunk, mint elővenni a bornyitót (esetleg a fakanalat) és a távkapcsolót. Jöjjön egy borkóstolós-vacsorázós-filmnézős programajánló, amiben a legjobb párosokat gyűjtöttük össze!
A rosszindulatú programok fejlesztői mostanában generatív mesterséges intelligenciát használnak a kódírás folyamatának felgyorsítására, növelve ezzel a támadások számát. Lényegében bárki, aki ért valamennyire a technológiához, rosszindulatú programokat fejleszthet. A HP Wolf Security nevet viselő kiberbiztonsági csapatának szeptemberi jelentésében
Új részletek láttak napvilágot a Szívek szállodája spin-offról, ami sosem készült el. A sorozat egyik írója, Stan Zimmerman nemrég megnyílt a sorozattervről (melynek címe Windward Circle volt), és elárulta, miért nem került adásba soha.Mint Zimmerman elmondta, a Szívek szállodája 3. évadának Here Comes the Sun című epizódját egy spin-off pilotjának
A vártnál sokkal gyengébb ipari termelés adat, és a gyenge külső konjunkturális helyzet együttesen növeli annak esélyét, hogy recesszióba süllyed a magyar gazdaság - elemzett Kiss Péter, az Amundi Alapkezelő befektetési igazgatója.