2024. október 8. kedd

okt. 8
16:30
Visszaosont a 400-as sáv alá a forint-euró árfolyam (Telex)
Délután óvatosan visszakapaszkodott egy kicsit a forint.
okt. 8
16:30
Itt a videó a DK-s aktivistáról, aki megpróbált zavart kelteni Orbán Viktor sajtótájékoztatóján (vasárnap.hu)
Papírlapokat szórva futott be a DK aktivistája a miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatójára, miközben ugyanazokat a mondatokat ismételgette zihálva. Egyelőre nem tudni, miért is büszke Gyurcsány Ferenc arra, hogy rommá égette magát egyik aktivistájuk, aki Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján próbált feltűnősködni azzal, hogy megzavarja a
okt. 8
16:33
Orbán Viktort apja ügyéről kérdezték Strasbourgban, furcsa választ adott (Menedzsment Fórum)
Orbán Győző is gazdagodik a Budapest-Belgrád vasútvonalból.
okt. 8
16:33
Tragédia Gödön: elgázolt egy embert a vonat (Blikk)
Elgázolt egy embert a vonat Gödön, a Ságvári köz közelében. A tűzoltók a szerelvény utasainak segítenek átszállni a mentesítő járatra. A katasztrófavédelem közlése szerint az érintett pályaszakaszon egy vágányon haladnak a vonatok.
okt. 8
16:33
Egyre csak terjed a veszélyes kór (Agroinform)
Az ország nyugati részében is kimutatták vadon élő madarakban.
okt. 8
16:36
Kiderült, Ukrajna mikor kapja meg a francia vadászgépeket (vg.hu)
Az 1984-ben hadrendbe állított Mirage 2000 negyedik generációs, deltaszárnyú, szuperszonikus francia vadászbombázó.
okt. 8
16:36
Megúszták a börtönt a kollégiumi gyújtogatók (BorsOnline)
Nem mennek börtönbe a kollégiumi gyújtogatók.
okt. 8
16:36
Robog felénk a csapadék, öt vármegye már figyelmeztetést kapott - részletes időjárás-előrejelzés (Promotions)
Kicsit változik az időjárás, erre lehet majd készülni, csapadék is jöhet hazánk területén.
okt. 8
16:36
Fájt a hasa, kiderült daganata van (Magyar Hírlap)
Az orvosok is megdöbbentek.
okt. 8
16:36
Lefagyva hallgatták Dobrev Klárát Strasbourgban, amikor ecsetelte, mit művel Orbán itthon (Nyugati Fény)
Dobrev negyed órán keresztül részletezte a magyarországi helyzetet.
okt. 8
16:38
Ígéret kontra realitás (Magyar Hírlap)
Szlovákia már több mint százmillió eurónyi felszerelést exportált Ukrajnába.
okt. 8
16:39
"Ha úgy döntenek, hogy maradnak, meg fognak halni" – könnyeivel küzdve számolt be a pokoli hurrikánról a meteorológus (Blikk)
Újabb természeti katasztrófa fenyegeti az Amerikai Egyesült Államokat: a Milton hurrikán hétfőre ötös fokozatúra erősödött, és várhatóan szerdán éri el Floridát. Bár az előrejelzések szerint hármas fokozatúvá szelídül, mire lakott területre ér, még így is óriási veszélyt jelent. Egy floridai meteorológus csak elérzékenyülve tudott beszélni a hurrik
okt. 8
16:39
Itt nézheti vissza Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tartott a magyar soros elnökség programjáról az Európai Parlament strasbourgi épületében kedden.
okt. 8
16:39
Visszatért az élet a Margitszigetre (hirado.hu)
Több százan gyűltek össze a megnyitásra, hogy három hét után újra élvezhessék a sziget nyújtotta lehetőségeket.
okt. 8
16:39
Szánjunk időt arra, hogy felkészítsük a télre a termőföldet! (Édenkert)
Ahhoz, hogy fejlődni tudjanak a különféle növények, energiára van szükségük, éppúgy, mint az élőlényeknek. A növények azonban csak a talajból, a vízből és a levegőből tudják kinyerni ezt az energiamennyiséget.
okt. 8
16:39
Oroszország csapást mért Harkivra (hirado.hu)
A legutóbbi információk szerint 21-en sérültek meg, köztük egy 16 éves tinédzser.
okt. 8
16:41
Valójában mit ünneplünk halloweenkor? Elmondjuk (Édenkert)
Bár még picit arrébb van, de nem árt tisztában lenni azzal, hogy valójában mit ünneplünk halloweenkor. Annyit elárulunk, egy ősi kelta ünnep.
okt. 8
16:42
Újabb két ukrán falut foglaltak el az orosz tankok (vg.hu)
Zselanne Pervoje és Sztelmahivka is orosz kézre került.
okt. 8
16:42
Kiderült, hol találták meg az eltűntként keresett polgármestert (SzMo)
Megszólalt a polgármester egyik rokona.
okt. 8
16:42
A Számlázz.hu októbertől elindítja a cégek közötti azonnali fizetési lehetőséget (KKV Magazin)
Újabb mérföldkőhöz érkezett a hazai fintech történetében a Számlázz.hu: októbertől elérhető a vállalkozások közötti (B2B) fizetési kérelem (qvik fizetési megoldás), amely forradalmasíthatja ügyfelei számára az azonnali átutalások folyamatát.
okt. 8
16:42
Európai módra kötik gúzsba a Google-t az Epic-per következményeként (Bitport)
Az amerikai bírói végzés értelmében a Google nem kötheti röghöz az androidos alkalmazásfejlesztőket. Mindez hasonló helyzetet teremt a tengerentúlon, mint amire Európában már rászorították a monopolhelyzetben lévő platformokat.
okt. 8
16:42
Szijjártó Péter: Jó hír, hogy a szerbek ugyanígy gondolkoznak (Demokrata)
Videó! A problémamentes magyar–szerb együttműködés biztosítja, hogy ne legyen akadály a vállalatközi együttműködések felépítésében.
okt. 8
16:45
Al Pacino elszólta magát: szakított 54 évvel fiatalabb kedvesével (Blikk)
Egy hamarosan érkező interjú alkalmával Al Pacino lerántotta a leplet kapcsolati státuszáról. Az Oscar-díjas és többszörös Emmy-, Tony- és Golden Globe-díjas olasz származású amerikai színész elárulta, hogy már nem ápol szerelmi viszonyt a 30 éves Noor Alfallah producerrel. A színész menedzsmentje tisztázta, hogy a szakítás ellenére barátok maradta
okt. 8
16:45
Katasztrofális árvizeket okozott a Sárga-folyó – új, kínai történelmi sorozat indul a Duna tévén (Blikk)
A Duna televízió új történelmi sorozata, a A Sárga-folyó urai minden kedden este 20.45-kor kalauzolja el a nézőket a XVII. századi Kínába, ahol a hatalmas és veszélyes Sárga-folyót próbálják megzabolázni. A sorozat nem csak a folyó szabályozásának izgalmas történetét meséli el, hanem a hatalom és korrupció összefonódását is bemutatja.
okt. 8
16:45
Ázsia Expressz: földrengés rázta meg a forgatást (Metropol)
A verseny kezd a végéhez közeledni, és a természet nem kíméli a versenyzőket.
okt. 8
16:45
Szijjártó Péter tudatta, nincs akadály a magyar-szerb vállalatközi kapcsolatok további fejlesztése előtt (hirado.hu)
Szijjártó Péter arról számolt be, hogy az üzleti fórumon 161 vállalat, köztük 118 magyar és 43 szerb cég képviselői vesznek részt.
okt. 8
16:45
Puhán landol a gazdaság? - A Fed vezetői bizakodók a monetáris politika jövőjét illetően (ProfitLine)
A szeptemberi foglalkoztatási adatok és az amerikai központi bank eddigi lépései alapján úgy tűnik, a Fed vezetői optimisták a gazdasági helyzet további alakulásával kapcsolatban. Vajon sikerülhet-e valóban elkerülni a recessziót, miközben csökkentik az inflációt? A Financial Times-nak adott interjúban John Williams, a New York-i Fed elnöke, és más
okt. 8
16:45
Szoboszlai: Minden gyerekkori célomat elértem (ATV)
A Liverpool magyar sztárja újabb célokat tűzött ki: bajnokságot és BL-t nyerne.
okt. 8
16:45
MTA: A két Nobel-díjas kutató felfedezése a génszabályozás új mechanizmusára derített fényt (hirado.hu)
A két Nobel-díjas kutató, Victor Ambros és Gary Ruvkun a nyolcvanas évek végén a molekuláris biológiai és genetikai kutatások egyik kedvelt állatmodelljén, a Caenorhabditis elegans nevű fonálférgen kísérleteztek.
okt. 8
16:45
Férfi vízilabda-BL és női kézilabda-bajnokik szerdán élőben az m4sport.hu-n (m4sport.hu)
Pályán a női kézilabda-bajnokság két legnagyobb esélyese, miközben a Vasas vízilabdázói BL-meccsen szállnak medencébe
okt. 8
16:48
Tetszik Orbán terve a piacoknak: újra 400 forint alatt az euró, menetel az OTP is (vg.hu)
Kedd délután visszajött 400 forint alá az euró árfolyama, a pesti tőzsde pedig pluszba lendült.
okt. 8
16:48
Sokan tévesen azt gondolják, hogy egy plasztikai beavatkozás olyan egyszerű, mint egy fodrászati szolgáltatás - Angliában praktizáló magyar testvérpár mesélt… (Glamour)
Mint annyi minden más, úgy a plasztikai sebészet is jelentős változásokon ment keresztül az elmúlt években. A fejlődésnek köszönhetően az orvosi technológia és a sebészeti módszerek is sokat javultak, de az elvárások és a társadalom hozzáállása is nagyban megváltozott. Dr. Bánhidy Norbert és Dr. Bánhidy Ferenc plasztikai sebész rezidenseket kérdezt
okt. 8
16:48
Odáig vannak a rajongók: Hunyadi Donatella elképesztő dologra tudta rávenni az anyját (BorsOnline)
Nem gondoltuk, hogy így látjuk egyszer Kiszel Tündét.
okt. 8
16:48
Pár nap alatt rekordot döntött az Agymanók 2. (MMonline)
Minden idők legnagyobb bevételét hozó animációs alkotása lett a Disney és a Pixar Agymanók 2. (Inside Out 2.) című filmje, ami a rekordokat megdöntő mozipremier után újabb nézettségi csúcsot állított fel a Disney+-on való debütálása után. Világszerte 30,5 milliós nézettségre tett szert az Agymanók 2. a Disney+-on öt nap alatt. Ezzel nem csak a stre
okt. 8
16:48
Negyvenéves sem volt, amikor kiderült, demens – ezek voltak a tünetek (Magyar Hírlap)
A személyisége is megváltozott.
okt. 8
16:48
Egy új Android funkció lezárja a képernyőt, ha ellopják a telefonját (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
okt. 8
16:48
Oroszország csapást mért Ukrajna második legnagyobb városára (Demokrata)
A megyeszékhely ipari negyedében egy magánvállalkozás épületére mértek csapást az orosz erők.
okt. 8
16:48
Azonnal tömegek rohamozták meg az árvíz után újranyílt Margitszigetet (Magyar Nemzet)
Tudósítónk és fotóriporterünk is ott volt, amikor újra megnyitották a szigetet.
okt. 8
16:50
Ne most induljon vonattal Göd irányába, valaki meghalt a síneken (Magyar Nemzet)
A vonatok csak egy vágányon közlekednek.
okt. 8
16:51
Orbán Viktor a migránsok utaztatásáról: "Meg fog történni" (Menedzsment Fórum)
Orbán Viktor Strasbourgban újságírók kérdéseire válaszolt.
okt. 8
16:51
Alstom használt villanymozdonyokat tesztel a MÁV-Start (hirado.hu)
Sikeres tesztelési időszakot követően köthető meg a szerződés az összességében 27 darab (15 azonnal és 12 opcionálisan lehívható) mozdony lízingelésére.
okt. 8
16:51
Megható meglepetés várta otthon Lékai-Kiss Ramónát (Ripost)
Nagy örömmel osztotta meg a követőivel Lékai-Kiss Ramóna.
okt. 8
16:54
Ruhájával üzent Meghan Markle a királyi családnak: a hercegné különleges öltözete merész jelentéssel bír (Femcafe)
Talán nem véletlen, hogy pár nappal ezelőtt Harry felesége egy nem mindennapi szettben mutatkozott? Nos, állítólag oka volt annak, hogy Meghan épp azt a bevállalós ruhát vette fel…
okt. 8
16:54
Energiaügyi Minisztérium: 2030-ig kétszeresére nőhet a geotermikus energia hazai felhasználása (Tiszta Jövő)
A földhő közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található. A jövő a zöldenergiáé, a lehetőségek hatékonyabb kiaknázása erősíti az energiaszuverenitást, hozzájárul a kibocsátásmentes energiatermelés elterjedéséhez és az energiaárak megfizethető szinten tartásához - hangsúlyozta pénteken kiadott elemzésébe
okt. 8
16:54
A patkányok társas élete sem egyszerű (Mínuszos)
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói szerint sokkal bonyolultabb a patkányok társas viselkedése, mint azt eddig feltételezték. A kutatás eredményeinek komoly hatása lehet egyes gyógyszerek, például a pszichotikumok fejlesztésére is. A fehér egerek mellett az egyik legtöbbet használt kísérleti állat a patkányok egy fajtája, a fehér Rattus
okt. 8
16:54
Kína visszavág az EU-nak a pálinkaadóval (Magyar Hírlap)
Ez nekünk fájhat majd a legjobban.
okt. 8
16:54
Még a BTC is magyar eredetű? (BitcoinBázis)
Az HBO új dokumentumfilmje, ami a Bitcoin rejtélyes feltalálójára, Satoshi Nakamoto-ra fókuszál, leleplezheti Nick Szabot. A Money Electric: The Bitcoin Mystery névre keresztelt alkotás szerdán, azaz október 9-én debütál majd az HBO felületén. Az elmúlt egy évtized alatt kismillióan próbáltak azzal haknizni, hogy bizony ők találták fel a kriptók zá
okt. 8
16:54
Orbán Viktor pert veszített a Klubrádió és az Index ellen is (Telex)
A miniszterelnöknek perköltséget és illetéket is kell fizetnie.
okt. 8
16:54
Járványveszélyre figyelmeztet az Ensz Libanonban (vasárnap.hu)
A menekültszállások túlzsúfoltsága és a kialakult orvoshiány miatt járványveszélyre figyelmeztetett Libanonban az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kedden. "A jelenleg fennálló helyzettel az akut hasmenéses, a hepatitis A és számos más (…) fertőző megbetegedés gyors terjedését kockáztatjuk" – jelentette ki Ian Clarke, a WHO libanoni irodájának egyi
okt. 8
16:54
Vastag szálú a hajad? 10 frizura, amit neked találtak ki (Bien)
A vastag szálú haj szerencsés adottság, hiszen extra dússágot és textúrát ad a frizurádnak, de a formázás és a tökéletes vágás megtalálása néha kihívást jelenthet. Szerencsére, ha megfelelő frizurát választasz, könnyebb lesz a hajad kezelése, és még jobban kihasználhatod a természetes volumenét. Íme 10 szuper fizura ötlet 2024-re, amelyek kifejezet

Keresés