A brit segélyszervezet tagad, az ügyet vezető ügyészt és az ország főügyészét pedig korábban az USA és az EU is szankciókkal sújtotta a demokrácia elleni támadások miatt.
Szoboszlai Dominiknak nem csak a pályán kell küzdenie, azon kívül is helyt kell állnia Angliában. A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya a karrierjéről beszélt.
Orbán Viktor kormányfő szerdán Brüsszelben mutatja be a magyar uniós elnökség prioritásait, ám a miniszterelnök már kedden elutazott, és Strasbourgban tart kedden délután rendkívüli sajtótájékoztatót.
Autósok, figyelem! Mostantól új sebességkorlátozás lép érvénybe a Buda egyik forgalmas útszakaszán. A Mikó és az Alagút utca között ezentúl csak 40 kilométer per órával lehet közlekedni. A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a Budapest Közút a biztonságosabb közlekedés érdekében folytatja a sebességcsökkentési programot, melyet a Fővárosi Közgyű
Elképesztő állításokkal támadta kedd déleőtt Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője Orbán Viktor miniszterelnököt és Magyarországot Strasbourgban Bugnyár Zoltán, a HírTV tudósítójának beszámolója szerint.
Az év első nyolc hónapjában a SZÉP-kártya feltöltések összértéke meghaladta a 294 milliárd forintot, ami 12,6%-os növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A nyári feltöltések 100 milliárdos összege 15%-kal, a nyári költések 133 milliárdja pedig 8,5%-kal múlta felül az egy évvel korábbit, így
A téli fűtésszámlára gyűjt támogatást a hátrányos helyzetű gyerekek tanulmányi fejlődését segítő szegedi civil szervezet, és bár várják a nagy minimálbér-emelést, tartanak is attól.
Ha szereted a török konyhát, biztosan találkoztál már a kadayif tésztával. Ha nem, most elmondjuk, mit takar ez a különleges név és azt is megmutatjuk, milyen finomságokat készíthetsz belőle.
Fónagy János szerint már a fel- és leszállási eljárásokkor figyelembe vették, hogy a lakott területeket a lehető legkevesebb zaj- és károsanyag-szennyezés érje.
Bár a kedvezőtlen külső világgazdasági folyamatok még éreztetik a hatásukat, a kormány sikeresen stabilizálta az államháztartás egyensúlyát. Az idei évben meghozott intézkedésekkel a kormány több mint 1000 milliárd forinttal javította a költségvetés mozgásterét. Az intézkedéseknek is köszönhetően a költségvetés szeptember végén 234,2 milliárd forin
Az angol királyi család fejeként Károly király számára mindig is az volt a fő, hogy megfelelően vezesse az országot, ám magánemberként most egy egészen különleges vágy vezérli szívét. Ahogy a király újabb mérföldkőhöz ér, legmélyebb kívánsága nem a hatalomhoz vagy az elismeréshez kapcsolódik, hanem valami sokkal bensőségesebbhez.
Az Audi Hungaria tavaly novemberben indította el Premium Platform Electric (Ppe) elektromos hajtásának sorozatgyártását. A gyártósor termeléshez szükséges alkatrészeit egy 30 robotból álló flotta szállítja ki három gyártósor számára a váltókomponens megmunkálásánál, a stator összeszerelésénél és a hajtásszerelde területén – mindezt minden eddiginél
Ázsia a világ népességének 60%-át teszi ki, idén Ázsia a globális GDP-növekedés 60%-át adja, és az előrejelzések szerint 2030-ra Ázsia a globális GDP 60%-át fogja adni, eközben az ázsiai részvények alulreprezentáltak a befektetők portfólióiban, pedig potenciál van bennük bőven. Főként ezek, a kínai, indiai, dél-koreai, tajvani befektetési lehetőség
Szinte biztos, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával vett, 3 éves elidegenítési tilalommal terhelt modellek közül már jónéhány megjelent a másodpiacon,
Újabb felmérés erősíti meg, hogy a döntéshozók nagy része mielőbb visszatérne a régi kerékvágásba, bár ezt nem feltétlenül lesz könnyű eladniuk a munkavállalók újabb generációinak.
Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Magyar Energiaital Szövetséggel (Mesz) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat az energiaitalokat népszerűsítő kommunikációjával.
A flakonhalmazok és vakító fehérséget ígérő reklámok korában szinte hihetetlennek tűnhet, hogy pár évtizeddel ezelőtt még komoly hagyománya volt a (vadon termő) növények háztartásban való felhasználásának. Mosni, súrolni, tisztítani kellett, esetleg kártevőt akartak irtani? A természetben mindenre volt (van) megoldás!
2015-ben az Európai Bizottság létrehozta az afrikai stabilitással, valamint az irreguláris migráció okainak és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő személyek helyzetének javításával foglalkozó Európai Uniós Szükséghelyzeti Alapot Afrikáért (Eutf illetve: Alap). Idén az Európai Számvevőszék megvizsgálta az 5 milliárd eurós forrással rendelkező Alap t
Miért nehéz manapság a párkeresés? Hogyan segíthetünk magunkon, hogy könnyebben találjunk társat? Velünk van a baj? Ha nem várjuk, akkor tényleg jön? A mai világban a párkeresés egyáltalán nem egyszerű feladat, pedig sokkal több platformon elérhetjük már egymást. Valamiért mégis nehezebb igazi társra találni. Ilyenkor gyakran feladjuk, de lehet, ho
Afrodiziákum, vagyis vágyfokozó nemcsak egy étel vagy egy ital lehet. A szexuális vágy felkorbácsolásának egyik izgalmas formája az erotikát bemutató regények, novellák olvasása – akár közösen is.
Jelentősen növekedett a befektetők körében az arany ékszerek és a műtárgyak iránti érdeklődés, miközben az ingatlan- és más hagyományos befektetési formák népszerűsége visszaesett a BÁV ART legfrissebb műtárgybefektetési indexe szerint. Érdekes új trendet hozhatnak a Z generációs fiatalok.
Nem sokkal azután, hogy Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját egy rendbontó zavarta meg Gyurcsány Ferenc is jelentkezett a Facebookon: a politikus megnevezte a kék pulóveres férfit: ő nem más, mint Gyekiczki Márton, a DK érdi önkormányzati képviselője.
A spanyol labdarúgó-válogatott első lett a nyári EB-n, de a sportágban másban is az élen jár a kontinensen az ország. Regionális bajnokságában ugyanis egy kizárólag transznemű férfiakból álló együttes kezdett el játszani. A Fenix FC a Katalónia régió férfi ötödik osztályában versenyez. A csapat alapítója, Hugo Martinez a Reutersnek beszélt a céljai
A külgazdasági és külügyminiszter úgy vélekedett, hogy napjainkban, a veszélyek korában az egyik legsúlyosabb kihívás az energiaellátás biztonságának garantálása.
"Ha Mark Rutte és Robert Fico között kell választani, hogy kinek az oldalára állunk, ebben az ügyben természetesen a szlovák miniszterelnök álláspontja áll hozzánk közel" - jelentette ki Szijjártó Péter a kérdésünkre Ukrajna NATO-csatlakozása kapcsán egy mai magyar-szerb sajtótájékoztatón.
A magyar piac egészét hirdetésszámban és megtekintésben lefedő Használtautó.hu szakértője kiderítette, melyek a legnépszerűbb, 7-9 üléses használt autók. A nagycsaládosok autóvásárlási támogatásával vett, 3 éves elidegenítési tilalommal terhelt modellek egyértelműen megjelentek a másodpiacon, de tavaly óta jelentősen csökkent irántuk az érdeklődés.