Halle Berry kendőzetlen őszinteséggel beszél a menopauza során megélt változásairól és tapasztalatairól. Az 58 éves színésznő két új terméket is bemutatott wellness márkáján keresztül, hogy támogassa a menopauzán átesett nők testi és lelki egészségét. Berry fontosnak tartja, hogy a nők nyíltan beszéljenek az intimitással kapcsolatos nehézségekről e
Csütörtökönként 22 órától Osváth Zsolt belevaló talkshowja színesíti majd a hétköznapokat. Az Őszinte leszek epizódjaiban valódi eszmecseréket láthatunk, ahol a világra nyitott ismert emberek, civilek és szakértők szabadon vitatnak meg olyan témákat, mint például a mesterséges intelligencia, az élelmiszerárak, a bullying, vagy a vidék-város ellenté
Az iparűzési adó 2025. évi többlete, becslések szerint 65 milliárd forint, jövőre átkerülne a területfejlesztési alapba, amelyre a magyarországi járások pályázhatnának. Jövő januártól minden magyarországi járás garantált éves fejlesztési forráshoz jut a Versenyképes járások program keretéből – jelentette be Navracsics Tibor közigazgatási és terület
Az EU kohéziós politikája, amely az uniós költségvetés egyik legnagyobb és legpolitikusabb tételét képezi, évtizedek óta a szegényebb régiók gazdasági felzárkóztatását célozza. Azonban egyre látványosabban bukik ki, hogy a rendszer folyamatosan csökkenő hatásfokkal éri el a kitűzött célokat, mivel nem a megfelelő földrajzi területekre fókuszál és n
A SkyShowtime bejelentette az új Prémium előfizetési csomagjának bevezetését, amelyet a már meglévő Standard előfizetés reklámokkal és Standard (korábbi nevén Standard Plusz) csomagok mellett kínál.
Már a második alkalomra, azaz erre az évre hét naposra bővül Bács-Kiskun Vármegye egyik legnagyobb kikapcsolódási lehetőséget nyújtó rendezvénye, az Erős Pista Feszt.
Deryck Whibley még zenekari társainak sem mesélt mostanáig arról, hogy állítása szerint karrierje kezdetén Greig Nori évekig szexuálisan és verbálisan zaklatta őt.
Minden nőnek van olyan fiatalkori fényképe, amire ránézve csak hitetlenül a fejét rázza, ha a szemöldökét látja. A divattal együtt a szemöldök-fazonírozás is folyamatosan változik, de vannak olyan alapvető szabályok, amik minden korban és minden esetben csak rontanak a megjelenésünkön. Bármennyire is fáj kimondani, harminc éves korunktól testünk el
Nem kell búcsút intened a kemény munkával elért csinos alakodnak csak azért, mert beköszöntött a hűvösebb idő. Bár ilyenkor hajlamosak vagyunk kicsit többet enni, vannak olyan alapanyagok, amelyek nagyobb mennyiségben is táplálnak, és nem kell tartanod a pluszkilóktól. Mutatjuk, melyek ezek a szezonális finomságok.
Pankotai Lili a TASZ segítségével beperelte iskoláját, mert szerinte a gimnáziumban komoly pszichológiai nyomásnak volt kitéve, ami miatt egy hónappal később el is hagyta az intézményt. Azonban első fokon elvesztették a pert. A Pécsi Törvényszék nem találta megalapozottnak azt, hogy a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma megsértette Pankotai Lili s
A bajnoki címet és a Bajnokok Ligáját is szeretné megnyerni a Liverpoollal Szoboszlai Dominik, az angol labdarúgó-bajnokság listavezetőjének magyar légiósa.
Múlt heti kiállításajánlónkban a bécsi kiállításokat vettük sorra, ezúttal a többi európai nagyváros felé fordulunk, ahol az őszi időszak tárlatain világhírű alkotók és izgalmas irányzatok kerülnek a középpontba. A műtárgy.com kiállításajánlója.
A Géniusz legújabb évadának harmadik adásában véget ért Karácsony Attila menetelése, de nem kell szomorkodnia a kvízveteránnak, hiszen így is szép nyereménnyel távozott a műsorból.
Az autószalon remek alkalmat teremt a Citroën számára, hogy a látogatók elé tárja 2025-ös modellkínálatát. Az új termékekben is tetten érhetők a márka több mint 100 éve meghatározó törekvései: mindenki számára elérhető, egyszerű autózási élmény, merész tervezésű, kényelmesen használható modellekkel, amelyek konkrét válaszokat kínálnak a társadalom
A B-csoportos korszak nagymenője, a nem éppen tipikus versenyzőnek kinéző, 1985-ös világbajnok Timo Salonen 73 éves lett. A 73. születésnapját ünnepli a ralilegenda Timo Salonen, aki annak ellenére volt a világ egyik leggyorsabb versenyzője, hogy semmiben sem hasonlított a korszak – és a következő korszakok – menőire. Sőt, gyakorlatilag antihős vol
A bíróság szerint megalapozatlan volt a keresete, iskolájában nem zaklatták és nem lehetetlenítették el. Pankotai egy tanártüntetésen szavalta el trágár versét, ami után az igazgató közölte vele, hogy tanárai nem kívánják tovább tanítani.
A két műsorvezető csütörtökönként beszélget majd a csatornán a talkshow vendégeivel. Osváth Zsolt az Őszinte leszek című műsort vezeti majd 22 órától, amelyben tabuk nélküli beszélgetések lehet számítani. Míg Kovács András Péter a következő órában köszönti majd a nézőket a szórakoztató műsorában, a KAPórában, ahol hírességek és legjobb barátaik sze
Holtan találtak öt orosz hegymászót, akik a hétvégén tűntek el a nepáli Dhaulagiri-hegyen, ahol a világ hetedik legmagasabb csúcsára próbáltak feljutni – közölte a túrát szervező társaság kedden.
Az elsősorban kísérleti rövidprózájáról ismert, hetvenéves kínai szerző mellett Murakami Haruki és Margaret Atwood díjazására is sokan fogadtak. Csütörtökön megtudjuk, ki lesz 2024 irodalmi Nobel-díjasa. Rövid esélylatolgatás következik.
A miniszterelnök kedden délután nemzetközi sajtótájékoztatót tartott Strasbourgban, egy nappal azelőtt, hogy az Európai Parlament plenáris ülésén bemutatja a magyar uniós elnökség programját. A sajtótájékoztatót élőben követhették a Vasárnap.hu oldalán. Öt évre szóló, új európai versenyképességi paktum elfogadására tesz javaslatot a magyar elnökség
Két új minisztert nevezett ki kedden Petr Pavel cseh államfő, s ezzel véget ért a csehországi kormányválság, amelyet szeptember közepén Ivan Bartos kormányfőhelyettes és regionális fejlesztési miniszter, a Kalózpárt elnöke menesztése váltott ki, amit Petr Fiala kormányfő azzal indokolt, hogy elégedetlen a munkájával.