2024. október 7. hétfő

okt. 7
19:18
Megint Ronaldóról beszél mindenki, Messi is kénytelen fejet hajtani (BorsOnline)
Továbbra is nagyszerű formában van az idei szezonban a portugál világklasszis. Cristiano Ronaldo a hétvégén újabb gólt szerzett az al-Nasszrben, ezzel újabb szédületes mérföldkőhöz érkezett.
okt. 7
19:18
A magyar-holland meccs előtt közölték, nagy változás következik (Promotions)
Fontos mérkőzés következik a magyar válogatott számára, ám nem várt események kezdődtek a meccs előtt.
okt. 7
19:18
Szentkirályi Alexandra szembesítette a valósággal Baranyi Krisztinát (Magyar Nemzet)
A budapesti hajléktalanok helyzete volt a téma.
okt. 7
19:18
Szuverenitásvédelmi fizetések: Lánczi bruttó 5 millió fölött, helyettesei 3,7 millió forintot keresnek (Telex)
A Szuverenitásvédelmi Hivatal elnökeként Lánczi Tamás többet keres Orbán Viktor miniszterelnöknél, de helyettesei is többet kapnak a legtöbb miniszternél.
okt. 7
19:18
Az Rmdsz a két kisebbik magyar pártnak és a szórványnak is befutó helyet biztosít (vasárnap.hu)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz) parlamenti jelöltlistáin befutó helyet biztosít az Erdélyi Magyar Szövetség (Emsz) és a Magyar Polgári Erő (MPE) egy-egy jelöltjének, ugyanakkor a következő parlamenti ciklusban is gondoskodik arról, hogy a szórványnak is legyen parlamenti képviselője, Markó Attila személyében – közölte Csoma Botond fra
okt. 7
19:18
Erre a 3 csillagjegyre sorsfordító felismerés vár (StoryMix)
Erre a 3 csillagjegyre sorsfordító felismerés vár. Kedves, nyugodt, jószívű, tiszta lelkű ember vagy. Bölcs gondolkodású, nagylelkű, empatikus. Csupa jó tulajdonságokkal rendelkezik ez a 3 csillagjegy, ám mégis most sorsfordító időszak kezdődik el számukra. Ám sokszor pont emiatt kell csalódnia és szomorkodnia ennek a 3 csillagjegynek. Hiába vagy r
okt. 7
19:21
Szlovákia feltételek nélkül támogatja Ukrajna EU-csatlakozását (Infostart)
"Szlovákia feltételek nélkül támogatja Ukrajna EU-csatlakozását, nem fog akadályokat gördíteni a csatlakozási tárgyalások elé" – jelentette ki az ukrán és a szlovák kormány Ungvár melletti együttes ülésén Robert Fico szlovák kormányfő. Denisz Smihal ukrán kormányfő köszönetet mondott a támogatásért, és számít Szlovákia csatlakozási tapasztalataira.
okt. 7
19:21
Döbbenet: hajléktalan lett Vitézy Dávid nagybátyja, az egykori NER-milliárdos (ATV)
Vitézy Tamás egykor a 100 leggazdagabb magyar között volt.
okt. 7
19:24
Olcsóbb lesz az eladás az eBayen (vg.hu)
Versenyképesebbé válna az eBay a brit piacon.
okt. 7
19:24
Anyámból félős lányka lett, akihez eleinte nem találtam az utat – Pudics Zsuzsanna novellája (WMN)
A Rácz Zsuzsa által indított Terézanyu írói pályázaton idén WMN-különdíjasoknak is örülhettünk. Az elismerést a "Női közösségek megtartó ereje" kategóriában Pudics Zsuzsanna nyerte el ezzel a nagyon fontos írással.
okt. 7
19:24
Deutsch Tamás tájékoztatta az EP-képviselőket Magyar Péter mentelmi ügyéről (Demokrata)
"A mentelmi jog nem azért van, hogy bárki is elkerülje a felelősségre vonást."
okt. 7
19:24
A közel-keleti krízissel foglalkozott az Európai Parlament (Magyar Nemzet)
Elkezdődött a strasbourgi plenáris ülésszak.
okt. 7
19:24
Idén is gazdag programmal vár az Erős Pista Feszt – ismered? Derítsd ki kvízünkkel! (egy.hu)
A kecskemét-hetényegyházi Univer gyártóbázis szélesre tárja kapuit a magyar közönség előtt, hogy minél többen megismerkedhessenek a hungarikumként is elismert kiváló paprikakrémek titkaival. Immár második alkalommal rendezik meg e célból az Erős Pista Fesztet. Tudod, miről szól? Kvízezz, és derítsd ki!
okt. 7
19:24
Európai paradicsom a zöld megállapodás árnyékában (Magyar Mezőgazdaság)
Az európai paradicsom-ellátási lánc gazdasági, társadalmi és környezeti fenntarthatósága címmel tartott átfogó, nagy érdeklődést kiváltó előadást Antonio Casana, a Tomato Europe feldolgozóipari szövetség alapítója.
okt. 7
19:24
Bunda volt Räikkönen vb-címe? – Hamilton egyszer elárulhatná, amit magában tart (Racing)
17 éve Hamilton nagyon furcsa körülmények között bukta el a Kínai Nagydíjat, Räikkönen pedig elindult a vb-cím felé.
okt. 7
19:24
Tokaj több, mint egy jó aszú: ezért kell ősszel ellátogatnod Tállyára! (Street Kitchen)
A nyári nyüzsgés után ősszel mindenki egy picit tanácstalan, hogy ha nem lehet strandra menni, akkor ugyan mihez kezdjünk a hétvégékkel. Egy jó kaja mindig befutó program, de ha készek vagyunk kicsit több időt és energiát fektetni a tervezésbe, sok-sok emlékezetes élményt szerezhetünk belföldön.
okt. 7
19:24
"Ameddig csak élek, dolgozni fogok!" – Ezért veszélyes ezt mondani (Bien)
Talán te is mondtad már viccesen, hogy "én sosem megyek nyugdíjba" – talán azért, mert szereted a munkádat, esetleg azért, mert nem vagy túl optimista a jövőnket illetően…
okt. 7
19:26
Sütőtökös vöröslencse-leves (Street Kitchen)
Egy kiadós őszi leves, ami nemcsak laktató, de egy igazi ízbomba is.
okt. 7
19:27
Forint: nem a gyengülés, hanem csak annak mértéke a kérdéses (Menedzsment Fórum)
A magyar fizetőeszköz a múlt héten a lélektani, 400-as szint fölé került az euróval szemben. A gyengülés most elsősorban globális folyamatok eredménye volt, ugyanakkor komolyabb erősödést a hazai viszonyok alapján sem remélhetünk. Akár rövid távon is visszakerülhet a forint a 400-as szint alá, ám a kilátások nem túl rózsásak.
okt. 7
19:27
"A börtön ablakában": rendhagyó önkormányzati alkuló ülés Óbudán (hirado.hu)
Különös, zenés ébresztő indította hétfő reggel Óbuda-Békásmegyer önkormányzatának alakuló ülését: kormánypárti aktivisták egy csoportja A börtön ablakában című ismert dalt énekelte a Fő téren.
okt. 7
19:30
Porschéből csináltatott furgont feleségének Zuckerberg (vg.hu)
Az egyedi autóban így már biztos lesz elég hely.
okt. 7
19:30
Hullócsillagból nem lesz hiány, ekkor nézz fel az égre! (BorsOnline)
Megkezdődött az őszi csillaghullás, ám a java még hátravan.
okt. 7
19:30
Dacia siker a Marokkó Rally első szakaszán (Racing)
A vb éllovas kihasználta a kedvező rajtpozícióját a Marokkó Rally első napján.
okt. 7
19:30
Edelény / Hungarikum játéktér (kultura.hu)
.
okt. 7
19:33
Kína a következő nagy dobás a részvénypiacon, vagy…? (Privátbankár)
Kína és Ázsia többi része a nagy befektetési lehetőségek hazája a Fidelity International szerint, a problémákat és kockázatokat kompenzálja a részvények olcsósága és a növekedési lehetőségek. A hagyományos üzletágak, mint az ipar pedig az USA-ban magához térhetnek a kormányzati stimulusok és a külföldi termelés hazahozatala miatt. Kriptós alap jön
okt. 7
19:33
Beszólt Lázárnak – Börtönbe kerülhet az ellenzéki politikus (ATV)
Négy nap szabadságvesztéssel fenyegetik a Momentum politikusát, mert 2023-ban molinóval várta Lázár Jánost Debrecenben.
okt. 7
19:33
Joe Biden a Hamász tavalyi terrortámadásának brutalitását idézte fel annak egyéves évfordulóján (hirado.hu)
Világszerte hétfőn emlékeztek meg a radikális iszlamisták tavaly október 7-i összehangolt támadásáról Izrael déli területei ellen.
okt. 7
19:35
Olaf Scholz tűzszünetet és politikai rendezést sürgetett az izraeliek és a palesztinok között (hirado.hu)
"Kedves barátaink Izraelben, együtt érzünk veletek (...), a ti oldalatokon állunk" – jelentette ki a német kancellár egy hamburgi konferencia megnyitóján.
okt. 7
19:36
Milton hurrikán: újabb szupervihar tarolja le az Egyesült Államokat (vg.hu)
Az ötös kategóriájú Milton heves esőzések, szélviharok és áradások sorozatát hozhatja a déli államokba.
okt. 7
19:36
Rétvári Bence: Magyarországon nem lesz migránstábor (Demokrata)
Magyarország már korábban is jelezte, hogy nem fogja végrehajtani a migrációs paktumot.
okt. 7
19:36
A Hezbollah rakétákkal lőtte a Haifától északra fekvő izraeli térséget (Demokrata)
Az Irán hátszelét élvező síita milícia szerint masszív rakétacsapást mértek a régióra.
okt. 7
19:36
Hajléktalanok helyzete: a baloldalon szitokszó a rendpártiság (Demokrata)
Baranyi azt mondta, nem fogják támogatni a fideszesek "rendpárti ötleteit" a hajléktalanok helyzetével kapcsolatban.
okt. 7
19:36
Megszólalt a tapolcai házrobbanást túlélő lakó (Magyar Nemzet)
A robbanás olyan erejű volt, hogy a lakás ablakai betörtek és még az erkélye is leomlott. A lakók, menekülés közben, betondarabokon botorkáltak keresztül.
okt. 7
19:36
Letarolta a magyar újautópiacot az év első kilenc hónapjában a Toyota (Autószektor)
A személyautó piacot külön vizsgálva a Toyota január és szeptember között a teljes piacon 10734 új autó eladásával, 12,1%-os részesedéssel a második, míg a kivonásokkal tisztított piacon 10544 autó eladásával, 14,1%-os részesedéssel, legközelebbi versenytársához képest 1985 darabos előnnyel az első helyen áll, jól mutatva, hogy a kivonások milyen m
okt. 7
19:36
Edelény / Múzeumok standja – Vidd magaddal a múzeumok kincseit! (kultura.hu)
.
okt. 7
19:37
Magyar szakértők is részt vettek egy nemzetközi emberkereskedő banda azonosításában (hirado.hu)
Az akció keretében a nyomozók ismereteket gyűjtöttek arról, hogy a bűnözők miként használják az online hirdetéseket áldozataik toborzására.
okt. 7
19:38
Így emelkedett a zsidók elleni támadások száma egyetlen év alatt (Magyar Nemzet)
Mindennapossá váltak az antiszemita cselekmények.
okt. 7
19:39
Videót kaptak Magyar Péterről az Európai Parlament képviselői (Infostart)
Deutsch Tamás tájékoztatta az EP-képviselőket Magyar Péter mentelmi ügyéről.
okt. 7
19:39
Oroszbarát hackercsoport intézett támadást több belga kormányzati weboldal ellen (hirado.hu)
Az oroszbarát hackercsoport azt írta Telegramban, az akciót üzenetnek szánták, "miként végződik a bűnös kijevi rezsim támogatása".
okt. 7
19:42
Hidrogénre váltaná az olajat a jövőben Szaúd-Arábia (vg.hu)
Az olajmonarchia a zöld és a kék hidrogén piacát is meghódítaná.
okt. 7
19:42
Magyar Péter brüsszeli főnöke akar migránstáborokat építeni Magyarországon (Magyar Nemzet)
Ennek ellenére nem lesz migránstábor az országunk területén, szögezte le Rétvári Bence.
okt. 7
19:42
Edelény / Magyar Menyasszony tablókiállítás (kultura.hu)
.
okt. 7
19:45
Váratlan fordulat: visszahívták Sárközi Ákost, ismét látható lesz a népszerű műsorban a séf (Mindmegette)
Sárközi Ákos távozott A konyhafőnökből, hogy a ringben is kipróbálja magát, ám a Sztárboxból pontozással kiesett. Most azonban egy váratlan fordulat miatt ismét visszatér a képernyőre.
okt. 7
19:45
Erről eddig kevesen tudtak: meglepő dolog derült ki a királyi családról (Metropol)
Döbbenetes, ami napvilágot látott.
okt. 7
19:45
Csökkentek a nagykereskedelmi árak Ausztriában (ProfitLine)
Ausztriában a nagykereskedelmi árak havi és éves összevetésben egyaránt csökkentek szeptemberben az osztrák statisztikai hivatal, a Bundesanstalt Statistik Österreich hétfőn közzétett kimutatása szerint.
okt. 7
19:48
Menczer: a háborús helyzet súlyosabb, mint eddig bármikor (vg.hu)
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója háborús, gazdasági és aktuálpolitika kérdésekről beszélt a parlamentben.
okt. 7
19:48
A közel-keleti helyzetről tárgyalt az orosz és a török elnök (Demokrata)
A közel-keleti helyzetről folytatott eszmecserét Vlagyimir Putyin és Recep Tayyip Erdogan.
okt. 7
19:48
A BTC pénz, az ETH spekulatív fogadás – mondta a BlackRock (BitcoinBázis)
Az eszközkezelő a BTC-t globális monetáris alternatívaként és kiváló fedezetként dicsérte a kormányokba vetett bizalom csökkenésével és a fiat valuták könyörtelen leértékelődésével (devalvációjával) szemben. Ezzel szemben az ETH-t a blokklánc technológia bevezetésére tett spekulatív fogadásként mutatta be, olyan befektetésként, amelyet Mitchnick az
okt. 7
19:48
Magyar Péter Gyurcsány kottájából játszik: szerinte a tüntetők provokálták a rendőröket 2006-ban (Videó!) (vasárnap.hu)
Szélkakasokat megszégyenítő módon váltogatja álláspontját és írja át saját élettörténetét is Magyar Péter, aki legutóbb azzal sokkolta a közvéleményt, hogy kijelentette: szerinte a 2006-os brutális rendőrterrort a tüntetők provokálták ki. Tette mindezt úgy, hogy édesapja, Magyar István látta el annak a Nagy Istvánnak a jogi védelmét, akinek kilőtté
okt. 7
19:51
Vigvári Vendel az Európai Szuperkupa-győzelemről: örülünk, de még érnie kell a csapatnak (Infostart)
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata ötödször nyerte meg a trófeát, miután négy góllal legyőzte a horvát Jug Dubrovnikot. A világbajnok Vigvári Vendel az InfoRádióban elmondta: az volt a taktikájuk, hogy az első két negyedben kifárasszák az ellenfél kulcsjátékosait, és a második félidőben nyerjék meg a mérkőzést.

Keresés