Miközben a kormány évi 3-6 százalékos növekedésről álmodozik, a legfrissebb adat inkább a recesszió rémével fenyeget. Augusztusban az ipari termelés az egy évvel korábbit 9,5 százalékkal múlta alul. Pedig már az előző év is botrányosan rosszra sikeredett. Más aggasztó jelek is látszanak.
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) új jelentése szerint megvalósíthatók az ENSZ tavalyi éghajlat-változási konferenciáján kitűzött energetikai céljai. Az Ecowatch-on olvasható elemzés szerint 2030-ra világszerte meg kell háromszorozni a megújuló energiakapacitást és csökkenteni kell a fosszilis tüzelőanyagok felhasználását.
Az Energiaügyi Minisztérium jelentése szerint a Napenergia Plusz programban eddig több mint háromezer háztartás részesült összesen 7,85 milliárd forint támogatásban a zöldenergia termelésére és tárolására.
Sokszor halljuk, hogy a tehetség nem minden: szorgalom, kitartás, és még nagyon sok dolog kell ahhoz, hogy siker váljon belőle: például szükséges a támogató közeg is. A fuvarozó szülő, a plusz órát tartó pedagógus és a toleráns közösség. Mit jelent a tehetségtámogató társadalom? Tényleg mindenki kiemelkedő valamiben? Kell-e keresnünk a rátermettség
Nehéz idényt zártak a mezőgazdaságban dolgozók. De még most sem lélegezhetnek fel. Ahogy az elmúlt néhány esztendő, úgy az elkövetkező időszak sem kecsegtet túl sok jóval számukra. És így a fogyasztók számára sem.
A Planzer svájci logisztikai vállalat és a LOXO autonóm technológiára szakosodott startup elindította első közös projektjét Bernben. A „Planzer – Dynamic Micro Hub with LOXO” célja, hogy új szintre emelje
A napokban a Jóbarátok 30. évfordulója alkalmából a Max streaming-szolgáltató 2 képet is megosztott a sorozatból Instagram-oldalán – egyet HD-ben, egyet pedig 4K-ban. Mindezzel csak a náluk elérhető kiváló képminőséget szerették volna hirdetni, a közösségi médiában azonban rengeteg rajongó kiakadt a látottak kapcsán.A képek az 1996-os Senki sincs k
Ha sikerül Izraelnek a Hezbollahot visszaszorítania, a Hamászt teljesen levernie, akkor egy sokkal biztonságosabb jövő várhat a zsidó államra – mondta a Vasárnap.hu-nak Tárik Meszár, az MCC Migrációkutató Intézetének kutatója. Tárik Meszár, az MCC Migrációkutató Intézetének kutatója. Forrás: MCC Migrációkutató Intézet A Hamász palesztin iszlamista
Október 5-én mutatják be az Egy nő anatómiája című drámát a Pesti Színházban, amely a veszteségről és az újrakezdésről szól. Wéber Kata író és Alföldi Róbert rendező közreműködésével a színdarab nemcsak egy nő történetét meséli el, hanem a modern női identitás kérdéseit is boncolgatja.
Az őszi divat mindig izgalmas lehetőségeket kínál a rétegezésre és a kényelemre. A hűvösebb idő beköszöntével előkerülnek a meleg pulóverek, kabátok, és természetesen a mindenhez illő fekete leggingsek. Ha unod a megszokott kombinációkat, itt van 7 ötlet, hogyan varázsolhatod izgalmassá az őszi outfitedet a kedvenc fekete leggingsed segítségével!
Egy új rendszer lehetővé teszi a napelemes háztartások számára, hogy a megtermelt felesleges áramot a tőzsdén, kedvezőbb áron értékesítsék az állami átvételi ár helyett.
Egyre többször halljuk, hogy valami inváziós vagy őshonos, de valójában kevesen tudják és értik a fogalmak mögött lévő tartalmat. Az idei KertAkadémián is nem véletlenül volt vezértéma az ökológia kérdéskörében az inváziós fajok okozta hatás. Nézzük, mit jelent az inváziós (invazív) és az idegenhonos kifejezés!
Egy teljes napig tartott egy becsületes megtalálónak, hogy felkutassa egy utcán talált pénztárca tulajdonosát. Az InfoRádió utánajárt, hogy mi a legkönnyebb módja az ügyintézésnek, ha valaki vissza akarja adni más tulajdonát. Erről ugyanis nemcsak az erkölcs, hanem a jog is részletesen rendelkezik.
Masszázsmedencét venni mindig jó ötlet, hiszen elképesztő minőségi változást hoz majd a pihenésedbe. Most azonban még jobban megéri. Hiszen október 30-ig a világ legjobb jakuzzis ajándékát viheted haza vele ingyen: az intelligens vízkezelőt!
A leggyakoribb ehető és a hozzá hasonló mérgező gomba fajok fotói már elérhetők a neten, köszönet érte a Miskolci Gombász Egyesületnek. Mutatjuk, mire kell figyelni!
2023. október 7-én a Hamász és több más militáns palesztin csoport a Gázai övezetből kiinduló, összehangolt, fegyveres behatolást indított Dél-Izrael területei ellen.
A gyermekek jóllétének biztosítása egyáltalán nem könnyű feladat: egyre több az életével elégedetlen fiatal. Az aggasztó jelenségre egy friss európai jelentés is igyekszik felhívni a figyelmet.
Összesen öt elektromos meghajtású hulladékszállító járművet helyeznek üzembe Nyíregyházán, Debrecenben és Pakson az Elektromos Hulladékszállító Mintaprojekt részeként, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával - közölte a szervezet.
Van egy izgalmas pillanata az autózásnak, amit mindannyian átélünk – az, amikor felvillan a kis sárga üzemanyagszint-jelző lámpa. Az a pici fény, ami sokkal drámaibbá teszi a vezetést. Hirtelen minden kanyar, minden piros lámpa egy kockázatos kalanddá változik. De valójában mennyi benzined maradt és meddig juthatsz el, mielőtt az autó csendben megá
Számos dolog van, amiről azt gondoljuk, hogy tudjuk rá a választ - egészen addig, amíg fel nem teszik a kérdést. Az alábbi galériában néhány olyan tudományos érdekességet gyűjtöttünk össze, amit akár alapműveltségnek is nevezhetnénk, a többségükre mégis meglepően nehéz fejből pontos választ adni.
Összefüggést találtak a férfiak táplálkozási szokásai és az utódaik anyagcsere problémáinak lehetőségei között. A problémát a mitokondriális stressz okozza, melynek kialakulásában az apa tápanyagellátottsága komoly szerepet játszik.
Amint arról korábban hírt adtunk, az HBO hamarosan egy Satoshiról készített dokumentumfilmet fog bemutatni, aminek rendezője azt ígéri, hogy leleplezi a Bitcoin feltalálójának kilétét. Források szerint a film a képen látható Len Sassaman-t fogja megnevezni Len Sassaman egy kriptográfus volt, akit a terület egyik szakértőjeként tartottak számon. Teh
A mai nap is különleges élményeket, sikereket, rég nem látott ismerősöket tartogat az egyes csillagjegyek számára, érdemes tehát elolvasnod a horoszkópodat!
Drámai mértékben, közel 40%-kal 62,5 euróra zuhant idén októberig Magyarországon az ipari méretű naperőművek villamosenergia piacon megkereshető átlagos bevétele megawattóránként, ami már csak minimálisan haladja meg egy új naperőmű projekt megtérülési határát - derült ki a Portfolio átfogó elemzéséből. A sokszor negatív, vagy nulla közeli áramárak
A piac egyik vezető szereplőjének számító Coinbase a hétvégén bejelentette, hogy 2024. december 30-át tűzte ki a stabilcoinok számára az EU-n belüli szabályoknak való megfelelésére. A kijelölt dátum után a tőzsde kivezeti a nem jogszerűen működő stabilcoinokat az Európai Gazdasági Térség (EGT) országaiból. Ez a változás Magyarországot is érinteni f
A napenergia-tárolás a fenntartható energiaforrásokra való átállás kulcsfontosságú része. A világ 2024-ben közel 600 GW értékű naperőművet telepít - 29 százalékkal többet, mint a 2023-as példátlan növekedés után.
Továbbra sem könnyű a hazai e-kereskedők helyzete az ország e-piacára begyűrűző olyan külföldi gigacégekkel szemben, mint a Temu vagy épp a frissen érkezett Allegro. Ennek ellenére egy ilyen nehezített pályán, a globális recesszió ellenére is akad Magyarországon, aki képes a stabil növekedésre és világszinten piacképessé vált az elmúlt években – és