A kajakozó néhány nappal ezelőtt osztott meg sokkoló fotókat közösségi oldalán, most pedig részletesen is beszámolt arról, hogy mi állt valójában a brutális támadás hátterében. Dudás Miki édesapja vélhetően soha nem fog felépülni, már ha egyáltalán túléli.
Júliushoz képest 0,8 százalékkal nőtt, így – naptárhatástól megtisztítva – 4,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet a kiskereskedelmi forgalom volumene 2024. augusztusban.
Ötvenedik Bundesliga-meccsén szerepelt a hétvégén Schäfer András, ennek apropóján adott interjút, amelyben többek között súlyos sérüléseiről és a magyar válogatottról is beszélt .
Így romlott meg a miniszterelnök és az MNB elnökének viszonya. Voltak mézeshetek, szakítások, kibékülések, de mostanra már menthetetlennek látszik a kapcsolat.
Pekingben nemtetszés fogadta az Európai Bizottság döntését, mely szerint súlyos védővámokat vezet be a kínai gyártású elektromos autókra. Németország, Magyarország és három másik tagállam nem tudta meggyőzni a többieket, miközben Angela Merkel volt kancellár tanácsadója szerint a józan észre kéne hallgatni.
Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy az a dolgozó, aki árvíz miatt nem tudott megjelenni a munkahelyén, jogszerűen maradt-e távol, és távolléti díjra jogosult-e. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Múlt pénteken végül sikerült javítaniuk a közel-keleti konfliktus eszkalálódásával terhelt heti teljesítményükön a tőzsdéknek, részben a vártnál jóval erősebb amerikai munkaerőpiaci adatnak köszönhetően. A pozitív momentum úgy tűnik, hogy a hét elején is kitart, hiszen Ázsiában emelkedtek ma a tőzsdék - bár kínai piacok egy része továbbra is zárva
Az európai piacokhoz hasonlóan a magyar tőzsde is emelkedik hétfő reggel, miután a múlt pénteki kedvező amerikai munkaerőpiaci adat után kitartani látszik a pozitív globális momentum.
Várdai István művészeti vezetőt a kisfilm bemutatója kapcsán a 2024/2025-ös évad egyik újításáról, a 60 perces koncertekről és a bérletes sorozat vendégszólistáiról is megkérdeztük.
Rendszeresen elhangzik, hogy a reggeli a nap legfontosabb étkezése − de egyáltalán nem mindegy, miből áll.Egy szakértő szerint van egy reggelialapanyag, amit érdemes lenne száműzni az étrendünkből: a narancslevet. Az ok pedig az egekbe szökő cukortartalma, amely akár hét teáskanálnyi is lehet adagonként, így vércukorszint-emelkedéshez vezet.Jessie
A kisvállalkozások harmada nehezen tudja ösztönözni alkalmazottait a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára - derül ki egy friss felmérésből.
Augusztusban a nyers adatok szerint 8,1 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom Romániában 2023 augusztusához viszonyítva - közölte hétfőn az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Korábban érzékelte a Red Bull autójával kapcsolatos problémáit Max Verstappen, mint ahogy azok az eredményekben megmutatkoztak. Úgy érzi, a nehezén már túl vannak.
Az amerikai elnökválasztás közeledtével egyre inkább elöntik a feedünket a politikai hírek. Bár a struccpolitika olykor kifizetődő lehet, az információ-cunami kapcsán mégis felmerül a kérdés: hogyan tudunk megfelelően tájékozódni? Hermann Veronikával, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet egyetemi adjunktusával elemeztük a kérdést.
Janecskó Kata bűnügyi oknyomozó újságíró új könyvében a romantikus csalásokkal foglalkozik: olyan ügyekkel, amikor az elkövetők kifejezetten a romantikus kapcsolatok építésével vernek át másokat.
Folytatódik az okoseszközös fizetések diadalmenete a K&H-nál. A tranzakciók száma az idén 43 százalékkal nőtt, miközben a költések összege 57 százalékkal emelkedett. A négyféle okoseszközös megoldás közül az Apple Pay és a Google Pay viszi a prímet, előbbinél a forgalom 59, utóbbinál 54 százalékkal nőtt az idén az előző év azonos időszakához képest
2024. augusztusban az export euróban számított értéke 4,1, az importé 4,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest. A termék-külkereskedelmi egyenleg 10 millió euróval romlott.
A Nógrád Vármegyei Főügyészség indítványának megfelelően a Salgótarjáni Járásbíróság nyomozási bírája elrendelte egy 33 éves, nógrádi kistelepülésen élő férfi letartóztatását, aki meg akarta ölni élettársát.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján szeptemberben Magyarországon a benzin átlagára 2 forinttal volt kedvezőbb a szomszédos országok átlagáránál. Míg a gázolaj ára 1 forinttal került kevesebbe. A KSH adatai szerint mind a benzin, mind pedig a dízel üzemanyag átlagára érdemben csökkent az augusztusban mért értékekhez képe
A település polgármestere elmondta: a kezdeményezéssel elsősorban a falu lélekszámának további csökkenését szeretnék meggátolni, ugyanakkor a kihasználatlan épületek felújítása is fontos célként lebeg a szemük előtt.
A Mercedes-AMG One új csúcsot állított fel a Nürburgringen, ismét bizonyítva, hogy jelenleg ez a leggyorsabb közúti használatra is alkalmas autó. A jövőbe mutató négykerekű alig két évvel ezelőtt felállított saját rekordját adta át a múltnak, mégpedig nem is akárhogyan.
2020 nyarán a jegybank elnöke egy 12 pontos javaslatcsomagot terjesztett elő, amely az egészségügy, oktatás és a nyugdíjrendszer átfogó átalakítását szorgalmazta. Olyan volt, mint egy kvázi-kormányprogram.
Bár Európában egyre többen ismerik fel a nyugdíjcélú megtakarítások jelentőségét, itthon sokan még mindig spórolnak a nyugdíjas éveken. A munkáltatóknak azonban van lehetősége és eszköze a dolgozókat az öngondoskodásra, hosszú távú befektetésre motiválni: az OTP Nyugdíjpénztár tapasztalatai szerint egyre több munkavállaló részesül béren kívüli jutt
Meghalt egy 25 éves nő, nyolc ember pedig megsebesült, miután egy fegyveres terrorista lövöldözni kezdett az izraeli Beér-Seván, a központi buszpályaudvaron.
Sátrakat, szivattyúkat és takarókat küld Magyarország a bajba jutott Bosznia-Hercegovinának, amelyet pénteken ért el a heves zivatarokat hozó Cassandra-ciklon – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vasárnap este. A közleményben emlékeztetnek, hogy Bosznia-Hercegovina szombat este aktiválta az EU polgári védelmi mechanizmusát, ezzel
Mindannyian tapasztaljuk, hogy vannak kifejezetten makacs és önfejű emberek, akik akkor sem kérnek elnézést, ha tudják: tényleg nincs igazuk. Ezek a csillagjegyek élen járnak ebben!