Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy meddig maradhat aktív a munkavállaló e-mail-fiókja a munkaviszony megszűnését követően, kezelheti-e azt a munkáltató a munkavállaló kilépését követően. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Egymilliós átlagbért és havi ezer eurós minimálbért szeretne Orbán Viktor 2-3 éven belül – erről az állami rádióban beszélt pénteken. Az ING vezető elemzője szerint megígérni bármit meg lehet, a gond az, hogy a vállalatoknak ezt az összeget elő is kell teremteniük. A DK pedig arra emlékeztette a kormányfőt, a minimálbérről a munkaadóknak és a munka
Az elmúlt napokban a horgászok több beszámolót is feltöltöttek a közösségi médiába a Kapos-folyón és a Sió-csatornán észlelt halpusztulásról, és mostanra részben kiderült, mi okozza a problémát.
Lezárul Hajdu Szabolcs filmtrilógiája: a 2016-os Ernelláék Farkaséknál és a márciusban bemutatott Kálmán-nap után október 10-én érkezik a mozikba a sorozat harmadik, Egy százalék indián című darabja. A film messze túlmutat a maga 82 perces játékidején, hiszen az előző két részhez képest még mélyebb párkapcsolati és társadalmi problémákkal szembesül
A szocialisták megszerezték a szükséges támogatást az új állambiztonsági törvény elfogadásához, amely óriási felháborodást keltett a rendőri szakszervezetek körében.
A szeptemberi gímbikák szerelmi dala, a bőgés után megkezdődik októberben a dámok párzási időszaka, a barcogás. Ilyenkor öblös hangot hallatva zeng az erdő, a szerelemtől fűtött dámbikák elfoglalják barcogóteknőiket és várják a folyató teheneket.
Az elmúlt két évben érdemi lépéseket tett a vízügy az illegális balatoni víziállások felszámolásáért, amihez kellett az önkormányzatok segítsége is. Tavaly három, idén 13 vízparti önkormányzattal sikerült összefogniuk a 44-ből, a cél érdekében – derült ki a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság leköszönő igazgatójának beszámolójából, ami a Balaton Fe
A nyári hónapokban, amikor sokunk számára a kánikula és a szárazság okozott komoly kihívásokat, a legtöbben el sem tudtuk képzelni, hogy néhány hét elteltével idehaza már árvíz elleni védekezésre lesz szükség. A másfélfok.hu-n Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus, hidrológus, a földtudományok doktora elemezték, mi okozta a szept
Steven Soderbergh és David Koepp emberükre találtak egymásban ebben a hátborzongató pszicho-thrillerben. A Presence várhatóan 2025 elején kerül a magyar mozikba, az ADS forgalmazásában.David Koepp, többek közt a Jurassic Park, a Mission: Impossible és a Pánikszoba forgatókönyvírója új pszicho-thrillerét Steven Soderbergh, az Ocean's Eleven – Tripla
Különleges eseménnyel ünnepli idén ősszel az Etele Plaza a mellrák elleni küzdelem világnapját. Molnár Nini magyar tervező pop-up üzletének megnyitója alkalmából teljesen rózsaszínbe borult a bolt, hogy így hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelem világnapjára, valamint a megelőzésnek és a korai felfedezésének fontosságára. Az október 1-jén
Idén már tizedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Ahogy mindig, ezúttal is interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Tizedikként Gyuricza Gergely mesél ihletet adó elfojtásról, mélyinterjúkról, tökéletességről.
"A nagyiságban az a jó, hogy amikor leöregeznek, miután elküldtem az illetőt a fenébe, simán gondolhatok arra, hogy oké, már nem vagyok egy mai bútordarab, de nagymamának lenni a legjobb dolog a világon."
Juliane Koepcke 17 évesen zuhant ki egy darabjaira hulló repülőgépből – 3000 métert zuhant, de túlélte, miközben a fedélzeten mindenki más meghalt. A nagyja azonban ezután jött: sérülten túlélni a dzsungelt egyes egyedül.
Egyre forróbb a helyzet a kriptovaluta piacon, az előértékesítések pedig különösen pörögnek, ahogy belépünk 2024 negyedik negyedévébe. A befektetők vágya, hogy rábukkanjanak a következő kis piaci kapitalizációjú érmére, még mielőtt az elindulna a tőzsdéken. Úgy látszik, hogy az október bőven tartogat meglepetéseket. Az alábbi cikkben három ígéretes
Molnár Nini új pop-up üzlete az Etele Plaza-ban különleges rózsaszín dekorációval hívja fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre. Az esemény a betegség megelőzésének és korai felfedezésének fontosságát hangsúlyozza, miközben a bevételekből a Primavera Alapítvány is részesül.
Mindenkinek egyedi a temperamentuma, amely lényegében meghatározza, hogyan reagálunk az élet különböző helyzeteire. Válaszolj a következő kérdésekre, és fedezd fel, milyen személyiségjegyek jellemzőek rád!
Egy bálna, aki a mainnet indulásának első napjaitól kezdve birtokolta a Bitcoint, jelentős összegeket utalt át a Kraken kriptotőzsdére. Egy régebbi Bitcoin-bálna, amely a Bitcoin 2009-es indulása utáni első hónapokban bányászott BTC-t tartotta, 3,6 millió dollár értékű Bitcoint utalt át a Kraken tőzsdére – derül ki az Arkham Intelligence blokklánce
Olyan fejlesztés érkezik a Spotifyba, ami automatikusan elkészít egy offline lejátszási listát. Ennek köszönhetően a felhasználóknak már nem kell ezzel előre tervezniük.
A Népművészet Mestere díj egyes alkotások vagy egész életmű elismeréseként azoknak a népművészeknek adományozható állami kitüntetés, akik hosszabb időszak alatt kifejtett munkásságuk során a népművészet fejlesztésében kimagasló eredményeket értek el.
Joe Biden szerint az izraeliek még nem jutottak döntésre egy Irán elleni katonai csapásról, de az amerikai elnök a Fehér Ház sajtótájékoztatóján azt mondta, Izraelnek nem az iráni olajlétesítményeket kellene célpontnak választania.
Művelődéstörténet, humor, és egy csepp irodalmi pikantéria – mindez egy platformon, ahol a múlt és a jelen találkozik. Varga András, 68 éves művelődéstörténész elmesélte nekünk, hogyan tud több generációt is bevonzani a kultúra világába a TikTok segítségével.
Megdöbbentő tények: a gyerekek nagy arányban visszajelölik az őket jelölő idegeneket, akik így könnyen kapcsolatba léphetnek velük és megpróbálhatnak a bizalmukba férkőzni. Később, félve a következményektől, egyedül próbálnak kimászni a bajból. Az NMHH emiatt indított kampányt, segítve a gyerekeket és a szüleiket is.
Békés vármegyét követően Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében is megjelent a madárinfluenza - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.