2024. október 4. péntek

okt. 4
5:30
9 elképesztő kaja, amiben a káposzta megmutatja minden arcát (Street Kitchen)
A káposzta fenséges zöldség, amit elég sokféleképpen el lehet készíteni, ráadásul ősszel szezonja is van, úgyhogy használjátok bátran.
okt. 4
5:33
A mozgás és az aktív életmód gyógyító erejű lehet (Vital)
A mozgás, az aktív életmód szoros összefüggésben van az egészségünkkel, sőt akár gyógyíthat is
okt. 4
5:36
Kész, vége, víz alá kerül az ország: figyelmeztetik a magyarokat, még több eső jön (naphire.hu)
Az egész országra kiadták a figyelmeztetést a meteorológusok, rengeteg eső fog esni ma.
okt. 4
5:36
Jól megy a Geelynek (Zöldjárműipar)
Erőteljesen nőtt a Geely Automobile Holdings Ltd., az egyik legnagyobb kínai autógyártó árbevétele és nyeresége az idei első fél évben az elektromos járművek eladásainak növekedése nyomán.
okt. 4
5:45
A libanoni hadsereg bátrabb, mint Orbán Viktor politikai igazgatója (Piac és Profit)
A libanoni hadsereg viszonozta a tüzet azt követően, hogy már két libanoni katona életét vesztette az izraeli csapatok Libanon területén indított műveletében.
okt. 4
5:45
Le kell ereszteni a Tisza-tó vizét (Infostart)
Két lépcsőben történik majd a vízszint beállítása.
okt. 4
5:45
Lánszki Regő: az építészetben helye van a kreativitásnak (ProfitLine)
Az építészetben helye van a kreativitásnak, és nemcsak az öncélú kreativitásnak, hanem a közösségben való gondolkodásnak is - hangsúlyozta Lánszki Regő, az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) építészeti államtitkára a Középülettervező Zrt. (Közti) 75. születésnapi rendezvényén csütörtökön Budapesten.
okt. 4
5:48
Magyarországon is indul a Heineken gyakornoki programja (MMonline)
Hogyan álld meg a helyed bárhol a világban? Szeptember 26-án a Brain Bar Talent Hub színpadán erről a kérdésről beszélgetett a Heineken Hungária Zrt. marketing igazgatója, Perényi Katalin, és a vállalat HR igazgatója, Kiss Anita. A válasz pedig a most Magyarországon is elindított Heineken Global Graduate Program volt, amely hároméves nemzetközi kar
okt. 4
5:48
Ezzel a lépéssel térhetne vissza Harry és Meghan (Magyar Hírlap)
Az egyetlen hercegi pár a világon, akik pénzt keresnek királyi kapcsolataik révén, miközben támadják az "Intézményt".
okt. 4
5:48
Ez fájni fog a kínaiaknak: Bidenék megelégelték, hogy Hszi Csin-pingék kényszermunkával dolgoztatnak (Nyugati Fény)
Kínában kényszermunkatáborba zárják az ujgurokat.
okt. 4
5:48
Krausz Ferenc: "Könnyen tanultam, érdekeltek is bizonyos dolgok, amihez már csak egy-két nagyon jó tanár kellett” (Kölöknet)
2023-ban a közmédia által az Év Emberének választott Nobel-díjas Krausz Ferenc gyerekkoráról, családjáról és munkájának fontosságáról a Kossuth Rádió Nagyok című portréműsorában beszélt.
okt. 4
5:48
Egy légiutas-kísérő elárulta a legbizarrabb dolgokat, amiket valaha az utasok mondtak neki (Roadster)
Akadnak köztük egészen kínosak is.
okt. 4
5:51
Ha gmailes, erről nem árt tudnia (Infostart)
A legfontosabb információkat a levelező tetején, kártyákon láthatja a Gmailben, legyen szó esedékes számláról, kiszállítás alatt lévő csomagról vagy szállással kapcsolatos információkról.
okt. 4
5:51
Magyar találmány forradalmasíthatja az energiatermelést (Alternatív Energia)
Az Energiacsatornás Vízerőmű Robot és a hibrid szél- és vízerőmű innovatív megoldások a megújuló energiák hatékonyabb kihasználására, amelyek hozzájárulnak az energiafüggetlenséghez és az árvízvédelemhez.
okt. 4
5:51
Nagy újdonságokkal érkezhet a MOL Bubi 3.0 (autopro)
2026-ban indul a Bubi 3.0, Budapest közbringarendszerének új generációja.
okt. 4
5:54
Elemzők szerint durva ébredés vár az olajpiacra, ha célkeresztbe kerül Irán energetikai infrastruktúrája (NRGreport)
Az olajpiac túl nyugodt és magabiztos, tekintettel a közel-keleti ellátási zavarok kockázatára - mondták elemzők csütörtökön, és egyikük arra figyelmeztetett, hogy a határidős nyersolajárak akár 200 dollár fölé is emelkedhetnek hordónként.
okt. 4
5:54
Péter Bence Párizsban kezdi őszi turnéját (Igényesférfi.hu)
Párizsban kezdi őszi turnéját Péter Bence világhírű zongoravirtuóz, ahol a 2700 férőhelyes legendás Grand Rex koncerthelyszínen lép fel péntek este.
okt. 4
5:54
Ez lenne a napelemes energiatárolás jövője? (Tiszta Jövő)
Az új, otthoni akkumulátort a müncheni Intersolar kiállításon mutatták be.
okt. 4
5:54
Pálos Hanna színésznőt követve ismerhetjük meg a BKK hétköznapi hőseit (Márkamonitor)
Több mint három millió utazás történik nap mint nap közösségi közlekedéssel Budapesten. A három millió utazás három millió célt is jelent. Ahhoz, hogy ezek a célok minden nap megvalósulhassanak, a járművezetők, ellenőrök és utaskoordinátorok feladatai mellett sokrétű és összehangolt háttérmunkára is szükség van.   Idén ősszel a Bkk legújabb kampány
okt. 4
5:54
"Azt érzékeltették velem, hogy kár értem" – túlsúlyos gyerek a családban (WMN)
Mit érdemes tanácsolni egy túlsúlyos gyereknek, ha nem szeretnénk belegázolni az önértékelésébe, ha szeretnénk, ha figyelne az egészségére, de nem gondoljuk, hogy csak akkor értékes, ha sovány? Szakértők és egykori érintett segítségével vesszük végig.
okt. 4
5:54
Bevásárlólista buktatta le a férjemet, azonnal tudtam, hogy kivel szűrte össze a levet (Promotions)
Fel akartam írni valamit a listára, ekkor láttam meg a plusz tételt.
okt. 4
5:54
Prima Primissima - rekordszámú jelölés látványosan növekvő díjazás (KKV Magazin)
Idén a korábbiaknál is nehezebb dolga volt a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának, mert rekordszámú jelölés érkezett hozzájuk a rangos, immár harmadik évtizedébe lépő elismerésre. A több mint 900 jelölést mérlegelve kiválasztották azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat
okt. 4
5:54
Akkumulátorgyártáshoz használt, progresszív üregszivattyúval rukkolt elő a Circor (newtechnology.hu)
A differenciált technológiai termékek és alrendszerek vezető gyártója és forgalmazója, a Circor International Inc. új technológiát vezet be a lítiumakkumulátor-alkalmazásokhoz, tudatta a vállalat az Achema 2024 kiállításon, amely a napokban
okt. 4
5:54
Új paradicsomfeldolgozó lépett üzembe a horvát oldalon (Mezőhír)
A varasdi üzem évente több mint 40 ezer tonna paradicsomot tud fogadni, és bővíti a beszállítók körét.
okt. 4
5:54
Szuper takarmány és klímabiztos trágya – nagy üzlet az alga (Agrárágazat)
Nagy jövő előtt az alga a mezőgazdaságban: jó a talajnak, az állatnak és az élelmiszeriparnak, az Eu tolná a szekerét.
okt. 4
5:54
Új bolygót fedeztek fel a Földhoz legközelebbi, egyedülálló csillag körül (Helló Magyar)
A felfedezés egy mindössze 6 fényév távolságban lévő rendszerben történt.
okt. 4
5:54
A menstruációs ciklus fázisai hatással vannak a mindennapjaidra – így egyél és mozogj! (Life&Body)
A ciklustudatosságba az étcsoki evés is beletartozik. A női menstruációs ciklus fázisai 4 szakaszból épülnek fel. Tudd meg hogyan hozd ki a legtöbbet a mindennapjaidból! Fotó: Shutterstock Feszülő mellek, erős alhasi görcsök és állandó kívánósság? A legtöbben régi ismerősként üdvözlik minden hónapban a PMS-tüneteket… De vajon azt tudod, hogy miért
okt. 4
5:54
Összefoglalót készített a 2023-as évről az EU Riasztási és Együttműködési Hálózata (Helló Sajtó!)
A 2023-as évről készült összefoglaló rávilágít az Európai Unió Riasztási és Együttműködési Hálózatának (ACN) működésére, amelynek során több mint 8700 bejelentést regisztráltak, kiemelve az élelmiszerbiztonsági aggályokat és a leggyakoribb problémás termékeket.
okt. 4
5:54
10 utánafordulós frizura 40 felett (Bien)
Attól, hogy belépünk a negyedik x-be, még nem kell lehúzzuk a rolót, hiszen egy vadító stílussal és kellő magabiztossággal ugyanolyan gyönyörűek és ellenállhatatlanok lehetünk, mint azelőtt. Lépj ki a komfortzónádból, és újíts be te is egy vagány frizurát, ami után garantáltan megfordulnak utánad az utcán!
okt. 4
6:00
Hogyan védekezzünk a kártevők ellen a lakásban? (Agrofórum)
A szobában való növényvédelem azért nehezebb, mint a kerti, mert itt a lakótérben nem szabad olyan vegyszerekkel dolgozni, melyeknél van várakozási idő, vagy nagyon kellemetlen szagúak. Főleg a kisgyermekek és háziállatok védelme miatt is másképp kell gondolni a szobai védekezésre.
okt. 4
6:00
Megdöbbentő, miből készül a rágógumi (Magyar Hírlap)
Régen a rágót természetes anyagból készítették.
okt. 4
6:00
Drámai fordulatok az Európa-liga meccsen, a Manchester United a hosszabbításban mentett pontot (naphire.hu)
A Manchester United hosszabbításban egyenlítve 3-3-as döntetlent játszott csütörtökön az FC Porto vendégeként a labdarúgó Európa-liga alapszakaszának második fordulójában.
okt. 4
6:03
Végre megtörténik, amit olyan sokan vártak a Kelet-Balatonnál (Infostart)
Beszámoltak arról, mi és hogyan újul meg a 2021-ben bezárt siófoki Galerius Élményfürdőben.
okt. 4
6:03
Vizuális kommunikáció sikere a tervezői workshopon (Spa Trend Online)
A kreatív tartalomgyártás kapott főszerepet a SpaTrend Tervezői Workshopján. A kültéri kikapcsolódás és wellness témakörében fontos vizuális megoldásokról szóló előadások nagy sikerrel zárultak.
okt. 4
6:06
A "mézszőke" az ősz leggyönyörűbb árnyalata: megőrülnek érte a nők (Femcafe)
Természetes és dögös megjelenést kölcsönöz, így nem csoda, hogy minden nő ezt kéri most a fodrászától.
okt. 4
6:06
Az évszak kulcs ruhadarabja a sztárok szerint? Meg fogsz lepődni (in.hu)
Lehet, hogy már javában tombolt a nyár május végén, de ez nem akadályozta meg Isabelle Huppert-et abban, hogy a 2024-es Cannes-i Filmfesztivál vörös szőnyegén egy egyedi Balenciaga fürdőköpenyruhában sétáljon végig.Persze nem frissen lépett ki a zuhany alól; Huppert a dekoltázsát De Beers gyémánt nyakláncokkal díszítette, és további kiegészítésként
okt. 4
6:06
Orvosmeteorológia: pattanásig feszülnek az idegeink! Ez vár ránk pénteken (EgészségKalauz)
Nem tágít a kettősfront! Ez vár ránk a Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint.
okt. 4
6:08
3 szín, amitől luxushoteleket megszégyenítő módon fog tündökölni az otthonod (Femcafe)
Ezek a színek nemcsak eleganciát, hanem természetességet, nyugalmat és otthonosságot is sugároznak. Ráadásul rendkívül sokoldalúak, így bármilyen lakberendezési stílushoz alkalmazhatók, legyen az modern, minimalista vagy rusztikus.
okt. 4
6:09
Sikeres üzletember: 30 milliárd is leeshet Balásy Gyula cégeinek a magyar uniós elnökség farvizén (Menedzsment Fórum)
Az uniós elnökségen is a kormány plakátjaival ismertté vált, nyíltan a Fidesszel szimpatizáló üzletember, Balásy Gyula kaszál. Az ő cégei kapnak rendre tízmilliárdos tételben megrendeléseket a Rogán Antal vezette minisztérium alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivataltól hol nagy kék plakátok kihelyezésére, hol rendezvényszervezésre.
okt. 4
6:12
"Érthetetlen" döntés vethet örökre véget Mick Schumacher Forma–1-es karrierjének (Racing)
A Red Bull tanácsadója szerint Mick Schumacher előtt egyetlen esély maradt a visszatérésre, és ha ez nem jön össze, akkor végleg ennyi volt.
okt. 4
6:12
Brutálisan csökkenti a rezsit a blackout hőzáró függöny: felébe kerül házilag készítve, mint a bolti változat (Hóvége)
A hőszigetelő függöny készítése otthon egyszerű, gazdaságos és hatékony módja annak, hogy csökkentsük az energiafelhasználást és ezzel együtt a rezsiköltségeket. A blackout hőzáró függöny nemcsak a téli hideg ellen védi a lakást, de nyáron is segít megőrizni a kellemes hőmérsékletet. Cikkünkben bemutatjuk, hogy miért éri meg saját kezűleg megcsinál
okt. 4
6:14
Tuti ellenszer a csótányra: így irthatod ki őket házilag (Hóvége)
Amikor meglátod, hogy egy csótány átvág a konyhán, valószínűleg az első gondolatod nem az lesz, hogy de jó, hogy itt van– hanem inkább egy rémült ‘a francba!’. De ne aggódj, nem kell azonnal kihívni a rovarirtó kommandót, otthon is lehetőséged van felszámolni ezt a hűvös időben is túlélő jószágot. Csótányirtás házilag – itt van néhány olcsó
okt. 4
6:15
Cetop 5/10/40 index számítása a BÉT-en (ProfitLine)
Új taggal bővül a Budapesti Értéktőzsde régiós tőzsdéket követő Cetop indexcsaládja. Megkezdődött a Cetop 5/10/40 index számítása a BÉT-en, amely a legjelentősebb közép-európai tőzsdei vállalatok teljesítményét tükrözi. Az új mérőszám nettó hozamindex és minden tőzsdenap végén kerül kiszámításra és közzétételre, így elsődlegesen benchmark funkciót
okt. 4
6:18
Nem mindenki kap ingyenpénzt: ezek az otthonfelújítási támogatás leggyakoribb buktatói (KKV Magazin)
A családi házak energetikai korszerűsítésére nyáron kiírt otthonfelújítási támogatásra sokan azért nem jogosultak, mert a pályázat benyújtásánál hibát követtek el. A buktatók közé tartozik, hogy a beruházásokra kapott ajánlat eltér az energetikai tanúsítványon szereplő adatoktól, de az is hamar problémát okozhat, ha valaki ingyen íratja meg a pályá
okt. 4
6:18
A csodagyümölcs háromféle rák ellen is védelmet nyújt (Magyar Hírlap)
Az egyik legjótékonyabb hatású bogyós gyümölcs.
okt. 4
6:18
Befutott az előrejelzés: Ne hagyd otthon az ernyőd, ha nem akarsz bőrig ázni (Nyugati Fény)
Jelentős csapadékmennyiségre figyelmeztettek.
okt. 4
6:18
Hetven tisztán elektromos BYD busz érkezik Budapestre (Villanyautósok)
Az 50 szóló és 20 csuklós busz elsősorban Budapest belső területein közlekedik majd.
okt. 4
6:18
Sokk a stadionban: brutálisan megsérült a Fradi sztárja, hordágyon vitték le a pályáról (naphire.hu)
Raul Gustavo a Tottenham elleni Európa-liga-mérkőzés végén súlyosan megsérült.
okt. 4
6:18
„Ez az utolsó hónap, amikor próbálok teherbe esni, aztán végeztem!” (Babanet)
Sorozatos vetélések, fizikai és lelki fájdalom – egy 40 éves nő őszintén mesél a teherbeeséssel kapcsolatos küzdelmeiről.
okt. 4
6:20
Gyerek vagy migráns? (Magyar Hírlap)
Jelenleg a patrióta narratíva politikai döntésként, vagyis szabad elhatározásként mutatja be a tömeges bevándorlás elutasítását. Lehet, hogy ez ma még így van.

Keresés