2024. október 3. csütörtök

okt. 3
5:54
Jelenleg 450 millió gyerek testét-lelkét tiporják világszerte háborúk (WMN)
Al Ghaoui Hesna, Földes András és más ismert haditudósítók beszéltek az UNICEF rendezvényén arról, mit tesz egy gyerekkel a háború: akkor is, ha épp arra kényszerítik, hogy katonaruhát öltsön.
okt. 3
5:54
Egyetlen kérdést tett fel nekem a hentesünk, a vármegyéből is elköltöztem (Promotions)
Évek óta hozzá jártam, de ilyen sértés után nem volt maradásom a vármegyében.
okt. 3
5:54
Tojáshéj segítségével ritkaföldfémek nyerhetők ki a vízből (newtechnology.hu)
A lenyűgöző felfedezést a Trinity College Dublin és az Ír Alkalmazott Geotudományi Kutatóközpont kutatói érték el. Azt állítják, az amúgy csak szeméttelepekre kerülő élelmiszerhulladék tényleg megoldást kínál ritkaföldfémek vízből történő
okt. 3
5:54
A szervesanyag-pótlás elsődleges forrásai (Agrárágazat)
A mikrobiológiai tarlóbontó készítményekkel hatékonyabbá tudjuk-e tenni a bontást?
okt. 3
5:54
Ekkora a Föld teljes vízkészlete a bolygóhoz képest (Helló Magyar)
Gyakran hivatkozunk otthonunkra, a Földre, mint a kék bolygó, azonban ez csak a felszín, és a látszat néha csal.
okt. 3
5:54
Limitált kiadású Andy Warhol palackkal ünnepli az Absolut a művész újra felfedezett kék festményét (Digital Hungary)
Az Absolut ikonikus palacksziluettje az évek alatt több mint ezer művészt ihletett meg, de mindközül Andy Warhol a leghíresebb, aki a nyolcvanas években több festményt is készített az italról. A nemrég felfedezett Absolut "kék″ festmény most októberben látható először a stockholmi Spritmuseum-ban. Ennek örömére az Absolut egy limitált kiadású palac
okt. 3
5:54
Ilyen arccal nem lehetsz színésznő: Maggie Smith ikonikus szerepei (Igényesnő.hu)
Néhány nappal ezelőtt hunyt el Maggie Smith brit színésznő, aki hét évtizedet felölelő karrierje során játszott színházban, tv-sorozatokban és filmekben, Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, emellett II. Erzsébettől megkapta a dame címet 1990-ben. Emlékére most hat szerepét gyűjtöttük össze, aminek köszönhetően a világ örökre emlékezni fog rá.
okt. 3
5:54
Mennyire jók a serdülők az álhírek felismerésében? (Helló Sajtó!)
A serdülők álhírekre való reagálásának vizsgálata fontos téma, hiszen a tinédzserek jövőbeni döntéshozóként kulcsszerepet játszanak a demokráciában. Az ELTE PPK kutatói arra a kérdésre keresik a választ, miként tudják a fiatalok jobban felismerni a hamis információkat.
okt. 3
5:54
Immunerősítés ősszel – így túrbózd fel a szervezeted! (Life&Body)
Ahogy az esős, hideg napok száma nő, úgy a nátha, a megfázás is egyre gyakoribb vendég a mindennapokban. A változékony időjárás próbára teszi védekező mechanizmusunkat, az immunerősítés ezért ilyenkor kiemelt szerepbe kerül. Mutatjuk, milyen zöldségekkel adhatsz extra löketet az immunrendszerednek – az egészséges táplálkozás és testmozgás mellett.
okt. 3
5:54
10 stílusos farmeres szett, ami tökéletes az őszi napokra (Bien)
A farmer tipikusan az a ruhadarab, amely valószínűleg soha nem megy ki a divatból. Hol ilyen, hol olyan fazonban, színben népszerűbb, de annyi biztos, hogy gyakorlatilag minden évszakban megéri számolnunk vele. Ami az őszt illeti, hosszú változatban a farmernadrág különösen praktikus választás lehet, hiszen mind a kifejezetten hűvös, mind az enyhéb
okt. 3
6:00
Hamarosan szedhető a csipkebogyó: így tárolhatjuk be télire (Agrofórum)
Hamarosan megcsípi a dér a csipkebogyót és ideje leszedni, hogy télen immunerősítő gyógyteák alapja lehessen. Nézzük is meg, hogyan tároljuk be a csipkebogyót télire?
okt. 3
6:00
Nagy a baj, riasztó ütemben terjed a mellrák a fiatal nők körében (naphire.hu)
Az amerikai nők körében továbbra is csökken a mellrák halálozási aránya, de a diagnózisok egyre gyakoribbak a fiatalabb nők körében - derül ki az Amerikai Rákellenes Társaság új jelentéséből.
okt. 3
6:00
Ők már távoztak a varászvilágból: Harry Potter-színészekre emlékezünk (in.hu)
Több mint 20 év telt el azóta, hogy az első Harry Potter-film a mozikba került, és világszerte meghódította a közönség szívét. A franchise eredeti szereplőgárdájában számos ikonikus színész szerepelt, köztük olyanok is, akik sajnos már nincsenek velünk − őket vettük most sorra.Dame Maggie SmithDame Maggie Smith-t mindenki imádta a szigorú professzo
okt. 3
6:03
Egészen új rakétákkal támadta Irán Izraelt, de a fegyverek látványos kudarcot vallottak (Infostart)
Az InfoRádónak nyilatkozó Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő elmondta, hogy a még tesztelés alatt álló rakéták 12-15 perc alatt képesek elérni Izraelt. Ennél nagyobb eredményt azonban egyelőre nem tudtak felmutatni az irániak.
okt. 3
6:06
Neked milyen színű az aurád? Tűpontosan jellemzést ad a lelki állapotodról (Femcafe)
Az aurád megismerése segíthet abban, hogy jobban megértsd önmagad, az érzelmi állapotod, és azt, hogy hogyan léphetsz előre spirituális utadon. Ha kíváncsi vagy arra, milyen színű az aurád, és mit mond rólad, olvass tovább!
okt. 3
6:06
Lefagytak a rendőrök: gördeszkán gurult hazafelé az M3-ason a fiú (AC News)
Nem hittek a szemüknek a rendőrök: egy fiatal férfi a gördeszkáján az M3-as autópályán a leállósávban gurult Budapest felé.
okt. 3
6:12
Megvédte Norrist a főnöke a szörnyű mérlege után (Racing)
A McLaren vb-címért támadó versenyzője, Norris kifejezetten rosszul sáfárkodik az első rajtkocka jelentette előnnyel.
okt. 3
6:12
Ide ne utazz most: ezekben a városokban a legrosszabb a levegő minősége (Roadster)
Mert fő az egészség!
okt. 3
6:12
Idősek otthona: soron kívüli elhelyezés, átmeneti megoldások, várólisták – mutatjuk a tudnivalókat (Hóvége)
Az idősek otthonába való bekerülés, különösen szociális alapon, számos tényezőtől függ, amelyek közé tartozik az intézménytípus, a költségek, a gondozási szükséglet és a várólisták hossza. Fontos tisztában lenni azzal, hogy csak nagyon kivételes esetekben van lehetőség azonnali bekerülésre. Jellemzően több évet kell várni egy felszabaduló helyre –
okt. 3
6:15
Felmérés a német újraegyesülés napján: több területen még jelentős a keleti tartományok lemaradása (Infostart)
Harmincnégy évvel a német újraegyesítés után is a fizetésekben, továbbá a munkahelyek elérhetőségében jelentős különbségek vannaka nyugati és a keleti tartományok között – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
okt. 3
6:15
Újabb nemzetközi logisztikai cég költözött Maglód népszerű logisztikai parkjába (ProfitLine)
A nyár végén 5000 m2-es új telephelyet nyitott a reptéri szektor egyik meghatározó szállítmányozó cége Maglód folyamatosan bővülő, jelenleg csaknem 100 000 m2-es raktárterülettel rendelkező logisztikai parkjában. A HGL Group Hungary és a HelloParks által kötött hosszú távú bérleti megállapodás a jövőbeli bővülést is lehetővé teszi a vállalat számár
okt. 3
6:15
Lehet készülni: újabb területen drágul meg nagyon az életünk (ATV)
Jelentős áremelkedésre kell számítaniuk az autósoknak - drágulnak ugyanis a kötelezők és a cascok is, utóbbi mértéke helyenként 33 százalékkal is emelkedhet, így többen lemondhatják azt. A kötelezőt viszont fizetni kell: itt az emelkedés mértéke 10 százalék lehet.
okt. 3
6:18
A legfontosabb cél, hogy a hazai tervezőket nemzetközi szinten is elismerjék - beszélgetés Jakab Zsófiával, a Magyar Divat & Design Ügynökség vezetőjével (Glamour)
2018-as megalakulása óta, a Magyar Divat & Design Ügynökség felhelyezte a divattérképre Budapestet, számos divat- és formatervezőnek segített beindítani és új szintre emelni a karrierjét, és rengeteg programot szervezett azért, hogy a világ megismerje a magyar tehetségeket és az iparágban rejlő gazdasági erőt.
okt. 3
6:18
Javulhat Bruce Willis állapota (Magyar Hírlap)
Családja támogatja a sztárt.
okt. 3
6:18
Megérkezett a friss előrejelzés: Az egész országra leszakad az ég csütörtökön (Nyugati Fény)
Jelentős csapadékmennyiségre figyelmeztettek.
okt. 3
6:18
Szoboszlai Dominik bombaformában, csodálatos győzelmet aratott a Liverpool a Bajnokok Ligájában (naphire.hu)
A Liverpool Szoboszlai Dominik gólpasszának is köszönhetően 2-0-ra legyőzte szerdán a vendég Bolognát a labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának második fordulójában. Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, az RB Leipzig otthon kapott ki 3-2-re a meccset emberhátrányban záró Juventustól.
okt. 3
6:21
Ki fog majd dolgozni? A magyar munkaerőpiac következő évei (HR Portál)
A romló demográfiai helyzet mind itthon, mind külföldön foglalkoztatja a közbeszédet. A nyugdíjrendszer jelenlegi működési elve (felosztó-kirovó rendszer, azaz a foglalkoztatottak tartják el a nyugdíjasokat) a mostani formában nehezen fenntartható és kérdéses a működésének jövője is, mivel az átlagnyugdíj egyre jobban távolodik az átlagkeresettől.
okt. 3
6:21
Pert vesztett a Külügyminisztérium, így közelebb kerültünk annak bemutatásához, hogyan értelmezi a sajtószabadságot Szijjártó Péter (444.hu)
Óriási mutatvánnyal próbálta megakadályozni a külügy, hogy kiderüljön: kik kérdezhetik rendszeresen Szijjártót a nyugatinál szabadabbnak mondott magyar sajtóban.
okt. 3
6:24
Nagy változások előtt állnak az ALDI üzletei – mutatjuk (NRGreport)
Az ALDI Magyarország az alábbi üzleteit érinti a változás.
okt. 3
6:24
Fontos mérföldkőhöz érkezett a Schneider Electric Energize programja (Márkamonitor)
Az egészségügyi szektor a teljes globális kibocsátás közel 5 százalékáért felelős, aminek többsége a Scope 3 kategóriába sorolható, vagyis a beszállítói láncba tartozó piaci szereplők tevékenységéhez köthető. A Schneider Electric 2021-ben hozta létre az Energize programot, amelynek célja, hogy támogassa a gyógyszeripar ellátási láncának szén-dioxid
okt. 3
6:24
Azonnali műsorváltozás az RTL-en, csütörtöktől minden megváltozik (Promotions)
Minden hétköznapot érintő műsorváltozás lép életbe azonnali hatállyal az RTL-n.
okt. 3
6:24
Már több mint 200 ezren használják az eMag Genius hűségprogramját (KKV Magazin)
Az eMag becslése szerint a Genius-előfizetőként történő rendeléssel a hazai vásárlók a program indulása óta összesen több mint 340 millió forintot takarítottak meg logisztikai költségeiken. Az eMag Genius szolgáltatás a Budapesten és Pest vármegyében, illetve Borsod-Abaúj-Zemplén és Hajdú-Bihar vármegyékben élő ügyfelek körében a legnépszerűbb A
okt. 3
6:24
Az aranysaláta, ami hihetetlen mennyiségű vitamint tartalmaz (Magyar Hírlap)
Felvenné a harcot az alultápláltsággal is.
okt. 3
6:24
Egészségtelen, elhízunk tőle, és azt sem tudjuk, mennyit eszünk belőle: a nátrium-glutamátról (egy.hu)
A nátrium-glutamátot egy japán kutató izolálta tengeri hínárból 1908-ban, majd az 1940-es években terjed el a nyugati világban mint az ételek ízletességét fokozó adalékanyag. Ma már gyakorlatilag nincs olyan élelmiszer, amiben ne lehetne ott. Szépen ívelő karrierje azonban pár évvel ezelőtt hanyatlásnak indult, ugyanis számos kutató megkérdőjelezte
okt. 3
6:24
80 ezer dolláros bitcoin karácsonyra? Az elemzők szerint lehetséges! (Fintech)
Ahogy közeledünk az év végéhez, a kriptopiac izgalommal figyeli, hogy vajon a bitcoin (BTC) képes lesz-e újabb csúcsokat dönteni. A befektetők és elemzők egyaránt arról spekulálnak, hogy a bitcoin elérheti-e a hat számjegyű értéket, vagy esetleg „csak” 75 – 80 ezer dollár közé emelkedik karácsonyra. Pav Hundal, a Swyftx vezető kriptovaluta elemzője
okt. 3
6:24
Orvosmeteorológia: durva kettősfront érkezik csütörtökön! (EgészségKalauz)
A Meteo Klinika részletes tájékoztatása szerint egymás után két kettősfront is erősen megterheli a frontérzékenyek szervezetét.
okt. 3
6:24
Csináld azt, amit ezek a emojik és megfiatalodik az arcod! Komolyan. (Bien)
Lógó orcák, összeráncolt szemöldökök és hunyorító szemek - gyakran az okostelefonunk állandó bámulásának köszönhetően mi is pont olyan arcot vágunk, mint a különböző hangulatjelek, amiket chatelés közben küldünk a családunknak és a barátainknak. Ez azonban hosszú távon egyáltalán nem tesz jót az arcbőrünknek, de szerencsére van rá megoldás: az emoj
okt. 3
6:24
Újabb képek szivárogtak ki egy titokzatos kínai űrhajóról (ICT Global)
Kína újrahasznosítható technológiát tesztel a világűrben. A tesztalany járművet egy felső-ausztriai űrfigyelő kapta teleszkóp-végre. A missziót titkok lengik körül.
okt. 3
6:27
Meglepetést okoztak az új Skodák (Piac és Profit)
Az új autók magyarországi piaca 8,6 százalékkal bővült az idén az első háromnegyed évben a tavalyi év hasonló időszakával összevetve, a Datahouse autópiaci adatszolgáltató adatai szerint.
okt. 3
6:30
Kigyulladt a CATL egyik akkugyára (Villanyautósok)
Az eset még vasárnap történt.
okt. 3
6:33
Egy újabb nagy webáruház ellen indított eljárást a Gazdasági Versenyhivatal (Infostart)
A Notino a honlapján és a mobilapplikációjában feltehetően jogsértő módon tüntette fel az akciósként hirdetett termékek árait.
okt. 3
6:33
Gyakori kérdések a pótbefizetés visszafizetéséről történő lemondással kapcsolatban (Adózóna)
A polgári jogi és a számviteli szabályozás ismeretének tükrében is felmerülnek jogértelmezési problémák a pótbefizetés visszatérítésről való lemondás adózási jogkövetkezményeivel kapcsolatban. Az érintett jogterület a társasági adó és az illeték.
okt. 3
6:36
Jelentős ugrás után négy hónapos csúcson a búza ára (Agrofórum)
Jobbára emelkedtek az árak a szerdai kereskedési napon a terménypiacokon Amerikában és Európában is. Chicagóban a búza 2,4 százalékkal, a kukorica 0,6 százalékkal, a repce pedig 1,2 százalékkal drágult, ám a szójabab 0,2 százalékkal került kevesebbe, mint előző nap. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, de
okt. 3
6:36
Sikersztori: elkelt a magyar e-kereskedelem egyik legfontosabb cége (Forbes)
A magyar e-kereskedelem talán legnagyobb koponyáira csapott le a PwC. A GKID együtt nőtt fel a piaccal, kalandos útjuk volt az elmúlt bő évtizedben, volt, aki a Malévból csöppent a szakmába.
okt. 3
6:36
Cseresznye: fontos a hazai tapasztalat (Magyar Mezőgazdaság)
A múlt század utolsó évtizedeiben a cseresznyetermesztők óriási "felfedezése" volt a törpe vagy növekedést mérséklő alanyok megjelenése, ami megkönnyítette az intenzív cseresznyeültetvények létesítését.
okt. 3
6:36
Tenger lesz a Balatonból? Drasztikus változás történt a tónál (naphire.hu)
A Balaton vize egyre sósabb, és ha ez így megy tovább, akkor a jövőben akár teljesen átalakulhat a tó ökoszisztémája.
okt. 3
6:39
Egymás után kongatják a vészharangot, nagy baj van az európai autógyártóknál (Portfolio)
Jelentős kihívásokkal kell szembenézniük az európai autógyártóknak, ami abból is tükröződik, hogy az éves előrejelzéseiket egymás után vágják vissza ezek a cégek. Az elmúlt hetekben-hónapokban annyi profit warning érkezett, hogy lassan már tényleg nem marad olyan európai gyártó, aki ne kényszerült volna a tervei visszafogására. Az elektromos átállá
okt. 3
6:39
Vízirendészek versenye a Tisza-tavon (AQUA)
Szeptember 10–12. között rendezték meg a Xxi. Országos Vízirendészeti Rendőr Járőrversenyt, melyen az ország legjobb vízirendőrei mérhették össze elméleti és gyakorlati tudásukat. Az idei, 13 csapatot felvonultató verseny házigazdája a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság volt. A verseny első napján, szeptember 10-én a 13 csapat elméleti felkész
okt. 3
6:42
Nőgyógyászok hajmeresztő vallomásai - meredek dolgokkal találkoznak a munkájuk során (Femcafe)
Azt gondolnánk, csak nekünk nőknek ciki nőgyógyászhoz menni, pedig sokszor a dokikat is érik megdöbbentő, már-már bizarr dolgok. Most azt is elárulták, pontosan mik.
okt. 3
6:42
Dobó Ági elárulta! Ezért költözött Costa Ricába (SzMo)
Az egykori szépségkirálynő kifejtette, hogy egy olyan döntést hoztak, ami radikális változást jelent az életükben. Szerettek volna minden külső hatástól mentesen, családként működni.

Keresés