2024. október 3. csütörtök

okt. 3
0:39
Katalin hercegnét először láthattuk nyilvános eseményen, amióta befejeződött a kemoterápiás kezelése (Blikk)
Amióta véget ért Katalin hercegné kemoterápiás kezelése, a walesi hercegnő most először mutatkozott a nyilvánosság előtt. Férjével, Vilmos herceggel egy beiktatási ceremónián vettek részt a windsori kastélyban. Az esemény után még a 16 éves Liz Hattonnal is találkozott, miután a fiatal, tehetséges fotós maga is rákkal küzd.
okt. 3
0:39
Súlyos vírusfertőzés gyanúja Hamburgban, két embert szállítottak kórházba (444.hu)
Egyikük Afrikában egy olyan beteget kezelt, akiről kiderült, hogy a magas halálozási arányú Marburg-vírussal fertőződött.
okt. 3
0:42
Kosárlabda: Lengyel csapat elleni sikerrel kezdett a Falco (Magyar Hírlap)
A Bajnokok Ligája 'F' csoportjának 1. fordulójában Perl Zoltánék kilenc ponttal győztek a Wroclaw vendégeként.
okt. 3
0:42
Orbán megőrült? Migránsokat telepítene az EU-ba, de azonnal szétkapták a miniszterelnököt (Nyugati Fény)
Erre nem számított.
okt. 3
0:42
Taylor Swift kisebb vagyont adományozott egy élelmiszerbanknak, rengeteg embert megmentett ezzel (naphire.hu)
Taylor Swift nyáron hatalmas adományt adott egy cardiffi élelmiszerbanknak, amikor a városban koncertezett és ez a segély 925 embernek tette lehetővé, hogy sürgősségi élelmiszercsomagot kaphasson.
okt. 3
0:42
Ezzel a teszttel lehet, hogy megjósolható lesz az, ha egy éven belül meghal (EgészségKalauz)
Ön be merné vállalni?
okt. 3
0:43
Az olasz kormány bevándorlókkal segítene az ápolóhiányon (444.hu)
Több vízumot biztosítanak az ápoló végzettséggel érkező bevándorlóknak.
okt. 3
0:46
Ukrajna továbbra sem tartja magát a volhíniai exhumálásokról szóló megállapodáshoz (Magyar Hírlap)
A lengyelek "nem terveket, hanem döntések meghozatalát" várják el az exhumálások kapcsán.
okt. 3
0:46
Rossz híreket kaptunk a forintról, gyengüléssel zárja a mai napot (naphire.hu)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben szerdán kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
okt. 3
0:46
5 tévhit a pszichológushoz járással kapcsolatban (EgészségKalauz)
Sokan nem tudják, pontosan mire is számíthatnak egy ülésen.
okt. 3
0:50
Csaba Gábor: A magyar elnökség prioritása a kultúrához való hozzáférés javítása (Magyar Hírlap)
A kultúra összekötő kapocs, az európai országokra is ráfér, hogy mélyebben megismerjék egymást.
okt. 3
0:50
Döbbenet Mezőtúron: leomlott az iskola homlokzatáról a vakolat, beterítette egy diák autóját (naphire.hu)
Szerencsére senki nem sérült meg.
okt. 3
0:50
Nőgyógyászati daganatok megelőzése: ezek a legfontosabb szűrővizsgálatok (EgészségKalauz)
Megfelelő vizsgálatokkal korai stádiumban is jól felismerhetők a rosszindulatú elváltozások - ilyen panaszokra figyeljen fel!
okt. 3
0:54
Szoboszlai gólpasszal segítette győzelemhez a Liverpoolt (Magyar Hírlap)
A Bajnokok Ligája alapszakaszának 2. fordulójában a magyar válogatott csapatkapitánya kezdőként lépett pályára.
okt. 3
0:54
Izrael brutális megtorlásra készül, lángba borulhat minden a Közel-Keleten (naphire.hu)
Több izraeli tisztviselő is azon az állásponton van, hogy a zsidó állam napokon belül megindítja a válaszcsapást Irán ellen, ám akkor félő, hogy kő kövön nem marad.
okt. 3
0:54
Egyre nagyobb a férfiak pénisze - ám ez nem biztos, hogy jó (EgészségKalauz)
Egy tanulmány szerint az átlagos erekciós péniszhossz jelentősen megnőtt az elmúlt 30 évben.
okt. 3
1:15
Ezt azt autómárkát vedd, Magyarországon ez tartja az árát a legjobban (ProfitLine)
A magyar piac egészét hirdetésszámban és látogatottságban lefedő Használtautó.hu szakértője megnézte, hogy mekkora átlagárkülönbségek vannak a portálon található használt és új autók között. Melyik az a két autómárka amely a legjobban tartja az árát jelenleg Magyarországon? Mutatjuk.
okt. 3
1:27
Igazi istennő: virághintában ejtőzik Hevesi Kriszta (Blikk)
A nyárba menekült a hideg elől Hevesi Kriszta, aki jelenleg Balin élvezi jól megérdemelt szabadságát.
okt. 3
2:15
A gázzal fűtők járnak ismét rosszul, mindenkinek el kell ezt végeznie (ProfitLine)
Magyarországon a háztartások fűtési szokásai jelentősen befolyásolják az energiafelhasználást és a költségeket, különösen a téli hónapokban. A gázfűtés az egyik leggyakoribb fűtési forma, amely számos magyar háztartásban elterjedt, így nagyon sok embert érintő kérdésről lesz szó cikkünkben.
okt. 3
2:42
Ki kell javítania múltbéli hibáit az egyik csillagjegynek! (Karrier Trend)
Az Ikrek számára eljön a felismerés ideje, A Skorpió gondolja át kritikus szemmel is az ötletét!  Karrier horoszkóp: 2024.10.03. Kos Amit a legkevésbé tartasz valószínűnek, az nagy eséllyel meg fog történni. A hosszú távú tervek kitűzéskor szem előtt kell tartanod, hogy rengeteg váratlan tényezővel kell számolnod. Maradj rugalmas – különösen a köve
okt. 3
2:57
Ki a leggazdagabb Csehországban? (ProfitLine)
Renáta Kellnerová, a prágai PPF pénzügyi és befektetési alap örököse, tulajdonosa továbbra is a leggazdagabb ember Csehországban: Kellnerová és családja 386 milliárd koronás (6176 milliárd forint) vagyonnal rendelkezik - olvasható a Forbes magazin cseh kiadásának honlapján. A Forbes már több mint tíz éve október elején rendszeresen megjelenteti a 1
okt. 3
3:15
Pillanatok alatt kialakult a rémálom az M0-son (Infostart)
Az ukrán busz sofőrje később nem akarta elismerni, hogy bármiben is hibázott volna, de a fedélzeti kamera felvétele mást igazolt.
okt. 3
3:45
Magyar Vöröskereszt: Ennyien vettek részt az árvíz elleni védekezésben (ProfitLine)
A Magyar Vöröskereszt mintegy 500 munkatársa és több mint 300 önkéntese vett részt országszerte a védekezési és ellátási feladatokban, több mint 18 000 ember ellátásáról gondoskodtak.
okt. 3
3:48
Bejelentést tett az izraeli hadsereg: meghalt nyolc katona Libanonban (naphire.hu)
Elesett nyolc izraeli katona Libanonban az Iránból támogatott Hezbollah síita terrorszervezet ellen folytatott szárazföldi harcokban – jelentette be az izraeli hadsereg szerdán.
okt. 3
3:54
Túlélt két világháborút és tízezer utódot nemzett a földkerekség legöregebb krokodilja, ezért élhet ilyen sokáig (Promotions)
Különös oka van annak, hogy ilyen sokáig életben maradt, és nem ő az egyetlen.
okt. 3
3:54
Védett növényeink – az adriai sallangvirág (egy.hu)
Ezekben a hetekben még esélyünk van gyönyörködni egy különleges védett növényünk virágzásában: az adriai sallangvirág bíborban fénylő virágaiban. A Bakony útszéleit járva nem árt szemfülesnek lennünk, mert itt-ott előbukkanhatnak a sallangvirágok változatos tövei, amelyek egyedi formájukkal és megtévesztő taktikájukkal is ámulatba ejthetnek bennünk
okt. 3
3:54
Nem jó a tejem a babának – lehetséges ez? (Igényesnő.hu)
A lehető legtökéletesebb tápanyag a baba számára az anyatej.
okt. 3
3:54
Fontos leckék várnak. Horoszkóp 2024 október 3 (Bien)
Ha mindenki megtartaná az ígéreteit, neked is könnyebb dolgod lenne, de sajnos nem számíthatsz minden esetben arra, hogy az emberek betartják a szavukat.
okt. 3
4:15
Vagyont érő autócsodát tört össze egy magyar sofőr Salzburgnál (Infostart)
Úgy tudni, a magyar hölgy a mobiltelefonjával volt elfoglalva vezetés közben, és ezért ütközött össze a közel 80 éves veterán ritkasággal.
okt. 3
4:18
Ez történne a pénzeddel, ha államcsőd lenne Magyarországon (Femcafe)
Először is senki se kezdjen el rettegni, mert Magyarország távol áll attól, hogy ilyen történjen. Azonban érdekes belegondolni, hogyan változnának meg a hétköznapok.
okt. 3
4:18
Menekülnek az ukrán katonák, sorsukra hagyták a sebesülteket (AC News)
Két és fél év után feladták az ukrán katonák Vhuledar városát, menekülnek, amerre látnak, még a sebesültjeiket is hátrahagyták.
okt. 3
4:18
Horror az áruház mellett: egy csecsemő holttestjére bukkantak a parkolóban (naphire.hu)
A holttestet az üzlet egyik dolgozója vette észre, a gyermek életét már nem lehetett megmenteni.
okt. 3
4:21
A Visa Rwa platformot indít az Ethereumon (Kripto Akadémia)
A fizetési óriásvállalat Visa új platformot fejlesztett ki, amely lehetővé teszi a bankok számára, hogy fiat-alapú tokeneket bocsássanak ki az Ethereum hálózaton. A Visa Tokenized Asset Platform (VTAP) névre keresztelt megoldás célja, hogy okosszerződéseken alapuló stablecoinok segítségével digitalizálja és automatizálja a meglévő pénzügyi folyamat
okt. 3
4:24
Horoszkóp - október 3: most végre rendezheted a félreértéseket, ideje meghallanod másokat is (Promotions)
Október 3-a, csütörtök energikus nap lesz, ahol a kreativitás, az intuíció és az érzelmek is fontos szerepet kapnak.
okt. 3
4:24
Hatalmas Ikarus találkozó lesz Ferihegyen: 130 autóbusz érkezik (KKV Magazin)
Hamarosan nem csak a történelmi repülőgépek játsszák a főszerepet az Aeroparkban. A legendás Ikarus gyár 130 autóbusza – köztük számos oldtimer jármű, és ritkaságnak számító kocsi, például az emeletes Bikarusz – mutatkozik be október 5-én és 6-án. Élménybuszozás, látványos felvonulás, gördülő kiállítás, különleges motorindítás egyaránt szerepel a h
okt. 3
4:24
Megvan a világ koleszterin elleni legjobb zöldsége (Magyar Hírlap)
A magas vérkoleszterinszint olyan súlyos következményekkel járhat, mint a szívroham és a stroke.
okt. 3
4:24
Olíva és szőlő helyett ez lesz a spanyolok új sikernövénye? (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt évek hőhullámai megtépázták a spanyol mezőgazdaságot. Különösen a szőlő és olívaültetvényeket érintette rosszul a szárazság. Azonban van olyan növény, melyet a vízhiány és a hőség nem zavar.
okt. 3
4:24
Motivation-Z: diákok munkavállalási szokásait vizsgálták (Szakmát Szerzek)
Az euDiákok Iskolaszövetkezet és az UNIside közös kutatása a diákok munkavállalási szokásait és motivációit vizsgálta, kiemelten fókuszálva az egyetemisták és középiskolások eltérő attitűdjeire, munkahelyválasztási preferenciáikra. Az online kérdőívet 1412 fő töltötte ki, akik többségében budapesti, 18-24 év közötti fiatalok, és nagy részük jelenle
okt. 3
4:24
Óriási üzleti lehetőség előtt áll a Revolut – állítja a Peak alapítója (Fintech)
A Jazzy rádió Business Class műsorának legutóbbi vendége Suppan Márton, a Peak alapítója és vezérigazgatója volt. Az adásban szó esett többek közt a kriptopiac jelenlegi helyzetéről, a stablecoinokról, valamint hogy a világ egyik legnagyobb fintech vállalata, a Revolut egy saját kriptovaluta bevezetésén gondolkodik.  A kriptovaluták már a politikát
okt. 3
4:24
3 apróság, ami kisgyerekes anyukaként mindig feldob (Bien)
Ha kezdem úgy érezni magam, mint aki minden mozdulatával legóba lép, ezekkel a módszerekkel szoktam kihúzni magamat a gödör aljáról.
okt. 3
4:27
Dobó Ági külföldön teszi próbára a házasságát: tízezer kilométer választja el őket az otthonuktól (Blikk)
Külföldre költözéssel teszi próbára a párkapcsolatát Dobó Ági.
okt. 3
4:27
Időjárás: Nem elég, hogy esik és hűvös van, a feltámadó északi széltől még hidegebbnek fogjuk érezni (Blikk)
Már hétvégén jön a hatalmas változás.
okt. 3
4:27
Katalin hercegné részt vett az első nyilvános eseményén a kemoterápia befejezése óta (ATV)
Katalin hercegné először jelent meg nyilvánosan, mióta befejeződött kemoterápiás kezelése.
okt. 3
4:30
Téged is érinthet: 5 ártalmatlan hétköznapi tevékenység, ami folyamatos fáradtságot okoz (Femcafe)
Hiába alszol éjjelente akár 6-8 órát, minden egyes nap annyira fáradt vagy, hogy úgy érzed, mintha egy perce se hunytad volna le a szemed? Nos, simán lehet, hogy ez azért van, mert rendszeresen elkövetsz olyan hibákat, melyek folyamatosan merítik az energiádat.
okt. 3
4:33
Kinek való az alaszkai malamut? (Háziállat)
Szóval úgy gondolod, hogy egy alaszkai malamutot szeretnél? Ez egy nagyon fontos döntés, amit komolyan meg kell fontolni. Ismerd meg ezt a kutyafajtát!
okt. 3
4:42
Baj van, tényleg magyar tenger lesz a Balatonból (Infostart)
Ha a trend nem változik, a jövőben akár teljesen átalakulhat a tó ökoszisztémája.
okt. 3
4:42
Itt a Hr-szakértők tanácsa, ha állást keresel (Karrier Trend)
Egy új állás kiválasztása kihívásokkal teli folyamat lehet, a keresés során pedig – akár tudtunkon kívül – olyan hibákat is elkövetünk, melyek végzetesek lehetnek az új lehetőségek szempontjából. Ha szeretnéd növelni az esélyeid álmaid állásának megszerzése érdekében, akkor próbáld kikerülni a buktatókat. A HR-szakértők el is mondják, pontosan mily
okt. 3
4:45
Azonnali béremelésre van szükség a gyermekvédelemben (ProfitLine)
Az LMP azonnali béremelést sürget a gyermekvédelem területén dolgozók számára.
okt. 3
4:48
Élelmiszermentő kampányt indított az Auchan és a Nébih (MMonline)
Szemléletformáló kampányt indított az Auchan Magyarország a Nébih Maradék nélkül programjának szakmai támogatásával. Az aktivitás célja, hogy a termékeken lévő fogalmak pontos jelentésével – mint a fogyaszthatósági idő és a minőségmegőrzési idő – mindenki tisztában legyen. A kettő között ugyanis óriási különbség van, míg az előbbi azt jelzi, hogy m
okt. 3
4:48
Milyen kor felett számítunk idősnek? (Magyar Hírlap)
Nem a 60 és nem is a 65 év.

Keresés