"Mire befejeztem a reggelit, már 12 állásra jelentkeztem szerte az Egyesült Államokban" - nyilatkozta egy álláskereső, aki először próbált ki egy olyan mesterséges intelligencia alapú programot, amely lehetővé teszi a felhasználók számára, hogy algoritmusok és scraping technikák segítségével személyre szabottan és automatikusan pályázzanak állásokr
Az amerikai repülőgépgyártó óriáscég új részvényeket ad el a piacon, hogy készpénzhez jusson. A látszólag sikeres részvénykibocsátás mögött súlyos pénzügyi gondok állnak. Az árfolyamnak betesz a szakszervezet és a cégvezetés csatája is.
Az alkoholos italgyártó- és forgalmazó vállalat, a Diageo idén is folytatja a Momentán Társulattal közös Smashed előadássorozatot, amelynek célja a fiatalkori alkoholfogyasztás visszaszorítása. A brit Collingwood Learning által kidolgozott Smashed program azzal a céllal jött létre, hogy izgalmas és szemléletes módon, a fiatalok nyelvén keresztül
Október 31-e számomra az év legjobban várt és legkedvesebb ünnepnapja, a halloween, méghozzá tinédzserkorom óta, ami jóval többről szól, mint a beöltözésről és a csokikról és egyáltalán nem érzem azt, hogy az amerikaiakat majmolnám.
Szülési szabadság, hozzátartozók ápolása, betegségből való felépülés vagy éppen továbbtanulás – akármilyen okból is szakítja meg valaki a karrierjét hosszabb időre, sokaknak nem könnyű visszarázódni a munka világába. Pedig ezek
A tájban élő ember projekt keretében négy rezisztens szőlőfajta viselkedését vizsgálják a Neszmélyi Borvidéken. Nemcsak arra kíváncsiak, hogy valóban ellenállók-e a betegségekkel szemben, hanem a mésztűrésüket és a boruk minőségét is vizsgálják.
A Memebet token előértékesítés már 500 000 dollár felett jár, közben pedig egyre több szóbeszéd kering a Telegram kaszinó bevezetéséről. A Memebet token ($MEMEBET) igen rövid idő alatt félmillió dollárnyi befektetést gyűjtött, és úgy tűnik, hogy lassulásnak nincs jele. Ez a projekt elsőként erősíti meg a mém érmék szerepét a Web3 szerencsejáték vil
Bombaként robbant a hír az elmúlt napokban: az Európai Unió átalakítaná a mezőgazdasági politikáját, és megszüntetné a területalapú támogatások rendszerét. A legnagyobb gond ezzel, hogy a választások előtt nem ezt ígérték. A hideg idő ellenére forró volt az előző tél a nagyobb európai fővárosok utcáin. Brüsszeltől Berlinen és Varsón át Madridig gaz
Nem mindenki szereti a horrorfilmeket, sőt, a hölgyek többsége kifejezetten irtózik a műfajtól és ez valószínűleg azért van, mert a nők beleérző képessége fejlettebb, mint a férfiaké. Pedig sok olyan alkotás született már, ami komoly művészi értékkel bír és mérföldkőnek számít, mint például a Rosemary gyermeke, a Ragyogás, vagy említhetném Alfred H
Ismét eljött az évnek ez az időszaka: október 27-én, vasárnap az európaiak egy órával visszaállították az órákat. Ez azt jelenti, hogy gyorsabban sötétedik majd esténként.
Kilenc százalékkal marad le a Tisza Párt, a Fidesz-KDNP-től - derül ki a Századvég legfrissebb elemzéséből. Más korábbi közvéleménykutatásokkal ellentétben az intézet szerint a kormánypárt nem veszített érdemben a szavazói tömbjéből. Az általunk megkérdezett egyik elemző azt mondta Híradónknak, láthatóan fej-fej mellett halad a két legerősebb párt,
A fősodratú pártok már nem bízhatnak abban, hogy a választásokon kényelmes többséget tudnak szerezni, vagyis az uralkodó elitek már nem tudnak a régi módon kormányozni.
A drónok gazdasági hasznáról nagyon sokat hallani, de kevesebbet tudunk a drónok egészségügyben betöltött szerepéről, pedig a jól megépített és irányított technikai eszköz segítségével komoly eredmények érhetők el akár az életmentés, akár az emberi élet védelme területén. Már léteznek életmentő defibrillátor drónok, vér- és vérkészítményt vagy éppe
Egy napig Magyarországon vendégeskedett a Shell Starship 3.0 Hybrid, a Shell úttörő üzemanyag-hatékony kamionja, amely nemrég ünnepelte világpremierjét a frankfurti Automechanika kiállításon.
A Richard Mille partnerségre lépett azzal a kizárólag nőkből álló csapattal, amely a Jules Verne Trophy elhódítását tűzte ki maga elé célul. A Vendée Globe versenyző, transzatlanti veterán Alexia Barrier kizárólag nőkből álló legénységgel készül megkerülni a földet, és új női rekordot szeretne elérni. A 32 méteres maxitrimaránon vitorlázó, tíz képz
Hagyományos sütőben bizony nem könnyű igazán ropogós sült édesburgonyát készíteni, viszont egy kis odafigyeléssel ez is megoldható; cikkünkben eláruljuk, mi a titka a tökéletes végeredménynek!
A neuropátia a perifériás idegrendszer idegeinek működési zavarát jelenti. A működési zavar jelentkezhet fájdalom, zsibbadás, érzéketlenség vagy görcsök formájában is.
Isteni nasik, könnyedén beszerezhetőek és még az őszi megfázások ellen is védik a szervezetünket. Ebből a 7 egészséges gyümölcsből mindenkinek többet kéne ennie!
A boldog párkapcsolat titka sokszor egyértelműnek tűnik, mégis a mindennapi életben könnyen elveszhet. Sokféle elmélet és módszer létezik, de van egy alapvető dolog, ami minden sikeres kapcsolat szívében ott rejlik.
Javításra adta át a sértett BMW típusú személygépkocsiját ez év augusztus végén egy bábolnai férfinek. A felek megbeszélték, hogy az autóval kizárólag a szerelő közlekedhet, amely a műhelye és lakóhelye közötti távolságot foglalhatja magában. Ennek ellenére a 43 éves férfi a járművel több alkalommal, különböző útvonalakon is járt az autóval. Megsz
A hétfői időjáráshoz hasonlóan, kedden is folytatódik a ködös, őszies idő. Egyes esetekben sokáig nem látni majd a napot, tartósan borús területek alakulhatnak ki. A ködös tájakon szitálás is előfordulhat. A nappali hőmérséklet azonban továbbra is kellemes ledz, 15-20 fokok lehetnek a maximumok.
Sziasztok. Rég fogalmaztam már kritikát az oldalra, de ez a film kiborítóan megérdemli. A film címe és borítója sejtet magában dolgokat, így nagy katarzist nem okoznak a filmben történt dolgok.Kezdjük az alapsztorival. Ennek a filmnek semmi köze nem volt ahhoz, ahogy a második részt zárták. Tehát annak a jelenetnek konkrétan semmi értelme nem volt
Amellett, hogy a mesterséges intelligenciát sokszor és sokan használják kevésbé nemes célokra, van olyan helyzet, amikor az AI komoly segítséget jelenthet, akár a tudósok számára is.
Október 24-én, csütörtökön indult a Viasat3 legújabb saját gyártású műsora, az Őszinte leszek Osváth Zsolt műsorvezetésével – akinek egyébként ez az első tévés munkája. A Kreatív premier előtt nézhette meg a műsor első két epizódjában, hogyan birkózik meg az influenszer-vállalkozó a feladattal, vagy mit lehet még kihozni a talkshow műfajából.
Cikkünkben bemutatjuk a 2024. évi őszi adócsomag társadalmi egyeztetésre küldött tervezetének azon szakaszait, melyek valamilyen illetékszabályozáson módosítanának.
Október 31-én debütál a mozikban a Ma este gyilkolunk című magyar krimivígjáték, amelyben többek között olyan legendás színészek játszanak együtt a filmvásznon, mint Kern András, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula, Bálint András, Pogány Judit és Hámori Ildikó. A színészek a Femcafe-nak a premier előtti vetítésen meséltek a forgatás kulisszatitkairól.