2024. október 29. kedd

okt. 29
21:03
Itt vannak a legjobb úti célok 2025-re a Lonely Planet szerint (in.hu)
A Lonely Planet bemutatta azoknak az úti céloknak a listáját, amelyeket leginkább ajánlanak 2025-re. Ez a Lonely Planet 15. "Best in Travel" listája, amely 30 kihagyhatatlan úti célt emel ki.A válogatást a Lonely Planet nemzetközi szakértőkből álló csapata állította össze, köztük a világ minden tájáról érkező szerkesztők, írók és közreműködők. Ezek
okt. 29
21:09
Elszabadult a káosz Magyarország szomszédjában: közel az összeomlás? (ATV)
Szlovákiában mintegy 2700 orvos kezdte beadni felmondását kedden az orvosokat érintő éves bérkorrekció lassuló üteme miatt – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az orvosszakszervezetre (LOZ) hivatkozva.
okt. 29
21:09
Moldován András kiszállt a Cápák közöttből, a sertésmogul nélkül érkezik az új évad jövőre (SzMo)
A szókimondó befektető már a hetedik évad utolsó forgatási napján tudta, hogy nem tér vissza többet a műsorba.
okt. 29
21:09
Duplájára emelnék az apasági szabadság kivételének lehetőségét (Demokrata)
Emelkedne az apasági szabadság igényléséhez rendelkezésre álló időtartam a Nemzetgazdasági Minisztérium bejelentése szerint.
okt. 29
21:09
Tükröm, tükröm, mondd meg nékem, ki lesz a legdivatosabb a világűrben? (Roadster)
A Prada és az Axiom Space bemutatta az űrruhát, amelyet a NASA következő holdraszállása során fognak használni.
okt. 29
21:15
Döntött az EU: jönnek a magasabb vámok a kínai elektromos autókra (Portfolio)
Az Európai Unió jelentős lépésre szánta magát a kínai elektromos járművek importjával kapcsolatban. A döntés értelmében akár 45,3%-ra is emelkedhetnek a vámok, ami komoly hatással lehet az európai autópiacra és a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokra egyaránt - írja a Reuters.
okt. 29
21:15
"Nem hozhatjuk vissza" - szülés után halt meg az anyuka, a kórház hibázott (BorsOnline)
Az apuka egyedül maradt két gyermekkel.
okt. 29
21:15
Magyar ezüst a tiranai világbajnokságon (Magyar Nemzet)
Szilvássy Erik szerezte a magyar küldöttség első érmét a birkózó-vb-n.
okt. 29
21:17
Pusztító vihar zúdult Spanyolországra (Magyar Nemzet)
Az ország kilenc régiójában vörös riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat. A kiáradó folyók lakóházakat öntöttek el, járműveket sodortak magukkal utasaikkal együtt.
okt. 29
21:21
Nincs több szürke árnyalat: így lesznek vakítóan fehérek a ruhák (Mindmegette)
A fehér ingek, pólók és más ruhadarabok színe egy idő után szürkés árnyalatúvá válik, és így a kedvelt ruhadarabok idő előtt kerülnek a nem használt vagy éppen a kidobásra ítélt ruhaneműk közé. Jó hír, hogy a szép, ragyogó fehérséget vissza lehet állítani egy egyszerű házi keverékkel.
okt. 29
21:21
A Volánbusz hat településen 20 elektromos meghajtású Ikarus 120e autóbuszt állít forgalomba (ProfitLine)
Újabb 20 darab környezetkímélő, tisztán elektromos meghajtású, Ikarus 120e típusú autóbusz érkezik a Volánbusz flottájába. Az Energiaügyi Minisztérium és a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó Humda Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. támogatásával Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Keszthelyen, Komáromban, Komlón és Tatán "zöldül" a helyi a
okt. 29
21:21
Károly király és Kamilla királyné legfrissebb közös fotóját imádják a rajongók, csak úgy árad belőle a szerelem (Glamour)
Károly király és Kamilla királyné legújabb közös fotója meghódította az internetet, mindenkinek mosolyra húzódik a szája a megörökített boldog pillanat láttán. Nem csoda, tényleg varázslatos a kép, csak úgy árad belőle a szerelem!
okt. 29
21:21
A radioaktív ember, aki borzalmas módon vesztette életét (Helló Magyar)
Mutatjuk a férfit történetét, akinek halála előtt hosszú ideig kellett elképesztően pokoli kínokat elszenvednie a radioaktív sugárzástól.
okt. 29
21:27
Kiderült, mennyit lehet keresni diákmunkával (Portfolio)
Megközelítette a 2000 forintot a diákmunkások átlag órabére - jelentette a Meló-Diák közleménye alapján az NKT.
okt. 29
21:27
Polt Péter: A szubjektív érzet lényegesen rosszabb képet fest az ország korrupciós helyzetéről, mint az objektív tapasztalat (444.hu)
A legfőbb ügyész szerint "Magyarországon egy stabil és komoly küzdelem folyik a korrupció ellen", és az ügyészség el tudja látni azt a feladatot, amit más országokban az Európai Ügyészség vállal magára.
okt. 29
21:27
Már Trumpnak csicskulnak az amerikai médiatulajdonosok (444.hu)
Sem a Washington Post, sem a Los Angeles Times nem közöl idén olyan vezércikket, amiben valamelyik elnökjelölt mellett foglalnak állást. Valahogy mindkettő tulajdonosának most jutott eszébe szakítani a tradícióval. A világ leggazdagabb emberei féltik befektetéseiket a sértődős Trumptól, és nem számít, hogy ezzel éppen saját lapjaik, és úgy általába
okt. 29
21:27
3 millió tojást hívnak vissza lehetséges szalmonella-fertőzés miatt (Magyar Mezőgazdaság)
A francia hatóságok mintegy 3 millió tojás visszahívását rendelték el szalmonellával való lehetséges szennyeződés miatt. Jelentések szerint eddig 8 ember betegedett meg, de kórházi ápolásról nem érkezett jelentés.
okt. 29
21:27
Vetélés, koraszülés és fejlődési elmaradás - ezt okozhatja a vashiány (Babanet)
A vashiány sajnos jóval több gondot okoz a kismamáknál, mint a fáradtság, és a magzatra is komoly hatással van.
okt. 29
21:29
"A járványok korát éljük, Magyarország pedig mintha nem venne tudomást arról, hogy a világ megváltozott" (444.hu)
A Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ igazgatója szerint a légúti járványok ellen jóval többet lehetne tenni, mint amit most teszünk. Covidjárvány például van, oltás nincs.
okt. 29
21:29
Grúzia elnöke a nemzetközi közösség nyomásgyakorlását kérte, hogy kikényszerítsék a választások felülvizsgálatát (444.hu)
"Ezt a választást elcsalták" – mondta Szalome Zurabisvili.
okt. 29
21:31
Minden budapesti középiskolának kiküldené a diákmozgalmak javaslatait a Tisza Párt (444.hu)
Módosítást nyújtanak be a diákszervezetek javaslataihoz.
okt. 29
21:31
Az Ikea kárpótolja a keletnémet politikai foglyokat, akik a bútorait gyártották az 1980-as években (444.hu)
Az IKEA 2012-ben egy tényfeltáró tanulmány alapján volt kénytelen elismerni, hogy egyes beszállítói a cég vezetőinek tudtával az egykori NDK-ban politikai foglyokkal gyárttatták le bizonyos bútorait.
okt. 29
21:33
Megduplázzák azt az időszakot, míg kivehető az apasági szabadság (444.hu)
Sokan nem tudták kihasználni a jelenlegi kereteket.
okt. 29
21:33
Kegyetlen hullámok támadták meg a tengerjáró hajót: 100 utas sérült meg, egy pedig életét vesztette (Ripost)
Brutális hullámok tépázták meg a hajót.
okt. 29
21:33
Válaszul az ausztrál kormány szankcióira, Oroszország kitiltott 131 ausztrált (444.hu)
Azokat, akik a Kreml szerint "az oroszellenességet napirenden tartják".
okt. 29
21:33
"Várom a napot, amikor Isten magához vesz" - ötéves fiát gyászolja az összetört anyuka (BorsOnline)
A kicsi életéért több mint egy hónapon át küzdöttek az orvosok.
okt. 29
21:33
Döbbenet: két nap alatt elpusztulna a Föld, ha mind úgy élnénk, mint a milliárdosok (SzMo)
A Tesla vezetőjének, Elon Musknak a legalább két magánrepülőgépéből származó éves kibocsátása megegyezik egy átlagember 834 éves kibocsátásával.
okt. 29
21:35
Több fideszes polgármester is megszavazta, hogy a Tisza Párt megyei koordinátora vezesse a kistérségi társulást (444.hu)
Ennek többek szerint erős politikai üzenete van.
okt. 29
21:35
Trump szerint a nagygyűlése, amin rasszista szövegekkel vezették fel a beszédét, olyan volt, mint egy "szeretetfesztivál" (444.hu)
Mármint az, amin az elnökjelölt meghirdette "az amerikai történelem legnagyobb deportálási programját".
okt. 29
21:39
Bezár az Audi-gyár az EU szívében – szakadék szélén áll a Volkswagen (vg.hu)
A gyártó kétségbeesetten próbál vevőt találni az üzemre.
okt. 29
21:39
Az amerikai elnökválasztás eredménye meghatározza Európa jövőjét (Demokrata)
Vincze Máté az értékrendek összecsapásaként értékelte az Egyesült Államokban folyó elnökválasztási kampányt.
okt. 29
21:45
Rémisztően jó halloweeni smink egyszerűen és gyorsan (Mindmegette)
Halloweeni buliba készülsz? Akkor mutatunk egy pofonegyszerű, mégis nagyon látványos és extra sminket videón, amivel garantáltan sikert fogsz aratni. Szuper last minute tipp!
okt. 29
21:45
Felcsúszott a ruci: hatalmasat villantott a szexi színésznő (Metropol)
Tüzes fotókkal jelentkezett a bombázó a közösségi oldalán.
okt. 29
21:45
Nem mehetnek magyar szurkolók a válogatott hollandiai Nemzetek Ligája-meccsére (444.hu)
A szurkolók bosznia-hercegovinai rasszista megnyilvánulásai miatt.
okt. 29
21:45
Visszatért a házba a nagypapa szelleme, elképesztő, mit tett (BorsOnline)
Gyermekként az unoka nem találta furcsának a helyzetet.
okt. 29
21:45
Nem lehetnek magyar szurkolók Hollandiában "rasszista megnyilvánulások" miatt (Demokrata)
Az UEFA bizonyítottnak látja, hogy több száz magyar szurkoló szerb- és románellenes gyűlölködő rigmusokat skandált Bosznia-Hercegovinában.
okt. 29
21:45
Deák Dániel: Nem meglepő a támadás (Magyar Nemzet)
Ugyanazokat a szlogeneket hangoztatják.
okt. 29
21:45
Az otthoni rehabilitációt segíti a Széchenyi István Egyetem MI-vel működő fejlesztése (EgészségKalauz)
A Széchenyi István Egyetem egyik kiemelkedő fejlesztése, egy mesterséges intelligencia alapú szoftver, lehetővé teszi a betegek számára, hogy otthon végezhessék rehabilitációs gyakorlataikat
okt. 29
21:47
5 jel, ami májkárosodásra utal - az orvosok szerint ezek a legordítóbb tünetek (EgészségKalauz)
Ha ezeket a tüneteket tapasztalja, mindenképp forduljon orvoshoz!
okt. 29
21:49
Orvosmeteorológia: komoly változás előszele érkezik (EgészségKalauz)
A magasban érkező hideg levegőnek már megérezzük a fronthatás jellegű következményeit - adta hírül a Meteo Klinika.
okt. 29
21:51
246 üveg konyakkal bukott le a román sofőr (Adózóna)
Több száz üveg brandyt hozott magával egy román sofőr, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei az M5-ös autópályáról tereltek le ellenőrzésre, olvasható a NAV honlapján.
okt. 29
21:51
OTP ügyfelek, figyelem! Szinkronizációs hiba van a bankszámláknál, a tranzakciókat is érinti (Pénzcentrum)
Technikai hiba okoz szinkronizációs problémát bizonyos OTP-s bankszámláknál - szúrta ki a hivatalos közleményt a Pénzcentrum az OTP Bank weboldalán.
okt. 29
21:51
Több ezer orvos adta be felmondását Szlovákiában, mert nem kapnak elég nagy béremelést (444.hu)
Az orvosok átlagbére csaknem 4900 euró (vagyis kétmilllió forint).
okt. 29
21:51
A dúskeblű bombázóval nem fogsz tudni farkasszemet nézni (Ripost)
Az angyalarcú szépség szinte már nem kap a méretében ruhát.
okt. 29
21:51
Tényleg tudnak kommunikálni egymással a növények, és hamarosan rájöhetünk, mit üzennek (Femcafe)
Vajon a kertünkben zajlik olyan beszélgetés, amit nem hallunk? Elvileg igen, és rövidesen nem csak sci-fi lesz, hogy ezt lefordítsuk.
okt. 29
21:53
Súlyos büntetés, elkaszálta a magyar válogatottat az UEFA (Ripost)
Óriási érvágás a hollandok elleni ki-ki meccs előtt.
okt. 29
21:57
Kitiltották a magyar fociszurkolókat a Hollandia elleni meccsről (SzMo)
Nem lehetnek magyar szurkolók a hollandok otthonában sorra kerülő labdarúgó Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
okt. 29
21:57
Több ismert baloldali celeb is belebukhat Lakatos Márk ügyébe (Magyar Nemzet)
Akár még egy híres színházi rendezőt is érinthet az ügy.
okt. 29
21:57
Kiderült mi a legnépszerűbb kriptovaluta kereskedési stratégia (BitcoinBázis)
A Kraken új felmérése szerint a legtöbb kriptovaluta befektető a dollárköltség-átlagolást részesíti előnyben. Kraken felmérése a kriptovaluta befektetők viselkedéséről Kraken nemrég végzett egy felmérést, amely feltárta, hogy a legtöbb kriptovaluta befektető DCA-t, azaz dollárköltség alapú átlagolást használt befektetési stratégiájában. A befekteté
okt. 29
22:03
Rendkívüli időpontban hirdettek kormányinfót: mi nem várhatott csütörtökig? (Pénzcentrum)
Gulyás Gergely és Vitályos Eszter, rendkívüli időpontban Kormányinfót tartanak 2024. október 30-án 13 órakor.

Keresés