2024. október 29. kedd

okt. 29
14:27
Rejtély Békésben: eltűnnek az őzek (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt három évben Békés vármegyében az őzállomány harmada eltűnt, és a vadászok egyelőre nem tudják a pontos okát – mondta a helyi vadászkamara elnöke az MTI-nek. Több vizsgálatot folytattak, de egyelőre rejtély, mi okozza a populáció eltűnését.
okt. 29
14:27
November 18-tól jön a Házasság első látásra 2. évada (Digital Hungary)
Idén ősszel már a második évaddal tér vissza a TV2-re a tavaszi szezon egyik legnépszerűbb saját gyártású műsora, a Házasság első látásra. A november 18-án induló Házasság első látásra 2. évada egy online kísérő műsorral egészül ki, melynek háziasszonya Orosz Barbara lesz.
okt. 29
14:33
Fekete és latino voksok erősítik Trumpot, de Harris is kijöhet jól a szavazóbázisok átrendeződéséből (444.hu)
Miközben Donald Trump rasszista kijelentésekkel riogat, a közvélemény-kutatások szerint mégis előretört a kisebbségi szavazók között. Eközben Kamala Harrisnek jó esélye van arra, hogy a fehérek között jobb szavazatarányt érjen el, mint bármelyik demokrata jelölt az elmúlt évtizedekben.
okt. 29
14:33
Hat éve betiltották az Airbnb-t, a helyiek köszönik jól vannak (Spabook)
A lakhatási válság fokozódása miatt egyre több város szabályozná vagy tiltaná be az Airbnb-t és más rövidtávú bérleti platformokat. Kérdés persze, hogy ez mennyire működőképes megoldás, és valóban hozzájárul-e a…
okt. 29
14:33
Többször meg akarták menteni a halálra ítélt férfit (Magyar Hírlap)
A német külügyminisztérium határozottan elítéli az iráni–német kettős állampolgárságú férfi kivégzését.
okt. 29
14:33
Mészáros Lőrinc cége tartja karban mostantól a MÁV vasúti sorompóit (Forbes)
Csak ők jelentkeztek, meg is nyerték a tendert. Mi történt? Közbeszerzési eljárást indított a MÁV Zrt. a vonalhálózatán működő Scheidt & Bachmann sorompók karbantartására. A tenderre egy szereplő jelentkezett, a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Network Kft. Csak ők adtak ajánlatot, úgyhogy meg is nyerték a tendert. Az alkvállalkozó is e
okt. 29
14:33
Egy Bitcoin befektető elárulta melyik projekt lehet a következő „milliomos-csináló” (BitcoinBázis)
Eddig a Bitcoin volt a legjobb befektetési eszköz, amely egy 500 dolláros befektetésből 100 millió dollárt volt képes kihozni. A befektető, aki ezt a sikert már elérte, úgy véli, hogy egy új „milliomos-csináló” projektet fedezett fel. Az új token azonban nem a Solana vagy az Ethereum, mivel a két érme növekedése lelassult, ezért a potenciáljuk
okt. 29
14:33
Kutyák és biciklik lepik el a fővárosi villamosokat és buszokat (AC News)
Bérlettel ingyenessé válhat a kutya-, illetve kerékpárszállítás a fővárosi tömegközlekedésben egy javaslat szerint.
okt. 29
14:33
Kiemelkedő időszakot élnek a gyulai szálláshelyek (Gyulatelevízió)
Teltházzal működik Gyula legnagyobb szálláshelye. Az elmúlt heti békéscsabai kolbászfesztivál ideje alatt a korábbiakhoz hasonló tendencia érvényesült, nem volt üres szoba a hotelben. Ezt rögtön követte az őszi szünet, majd a november elsejei hosszú hétvége a következő kiemelt időszak. Boros Zoltán igazgató hangsúlyozta, a turizmus szempontjából
okt. 29
14:33
Még szorosabb együttműködés a Schneider Electric és az Alstom között (Gyártástrend)
Az energiahatékonyság növelése, új, innovatív, alacsony Co2-kibocsátással járó technológiák alkalmazása, a körforgásos gazdaság támogatása – többek között ezen célok megvalósítása érdekében fűzte még szorosabbra együttműködését a Schneider Electric és az Alstom.
okt. 29
14:35
Mennybe ment, mélybe zuhant, most egy új befektető rázná gatyába. Mi történik a Pfizernél? (Forbes)
Noha igyekeztek előre készülni a járvány végére, az árfolyam azt üzeni, a piac ezzel nem volt elégedett. Most új fejezet indulhat a cég életében.
okt. 29
14:39
Ingyenessé válhat a kutyák és a biciklik szállítása a Bkk járatain, de csak egy feltétellel (Blikk)
Jövő év elejétől egyszerűbbé válhatnak a jegy és bérlet lehetőségek Budapesten. Ráadásul egy javaslat a kutyagazdikra és a kerékpárosokra is gondolt. A tervek alapján a bérlettel ingyenessé válhat a kutya-, illetve kerékpárszállítás a fővárosi tömegközlekedésben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kedden.
okt. 29
14:39
Semjén Zsolt: A mi kezünk ki van nyújtva szomszédaink felé (Demokrata)
A küldetésünk az, hogy aki meg akar maradni, az megmaradhasson magyarnak – jelentette ki a miniszterelnök-helyettes.
okt. 29
14:39
Borzalmas látványt nyújt a forint, rég volt ennyire kétségbeejtő a helyzet (naphire.hu)
Mélyponton a forint, 405 forint körül egy euró.
okt. 29
14:39
Nyíregyházi workshop – A fenntartható turizmusfejlesztésen dolgoznak (Nyíregyháza)
A fenntartható turizmus érdekében pályázatot nyújtott be az önkormányzat. Az Interreg Europe Program "Szociálisabb Európa" forrásait célozták meg. Nyíregyháza a projekt keretében kívánja korszerűsíteni turisztikai stratégiáját. Ezzel már az Ensz fenntarthatósági céljaihoz igazodnak, annak érdekében, hogy a város turizmusa hosszú távon is fenntartha
okt. 29
14:45
Szeptemberben 1,5 millió vendég pihent hazánkban, tovább nőtt a turizmus teljesítménye (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal és a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ adatai alapján 2024 szeptemberében közel 1,5 millióan látogattak hazánkba, illetve vették igénybe a szálláshelyek szolgáltatásait, ami 2%-kal haladta meg a tavalyi időszakot.
okt. 29
14:45
Erre lehet számítani a temetőkben csütörtöktől (ATV)
Mindenszentek és halottak napja alkalmából korábban nyitnak és tovább látogathatók a fővárosi temetők csütörtöktől vasárnapig - közölte a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.
okt. 29
14:45
Bóka János: A Balaton térsége egységet alkot (Magyar Hírlap)
"A versenyképesség szempontjából meghatározó szerepe van az önkormányzatoknak is".
okt. 29
14:45
Meló-Diák: megközelítette a 2000 forintot a diákmunkások átlag órabére 2024 nyarán (Üzletem)
Több mint 3 millió órát dolgoztak a diákok a Meló-Diák hálózatában 2024 nyarán, az átlagos órabér meghaladta az 1930 forintot – mondta el Kott Zoltán elnök-vezérigazgató.
okt. 29
14:45
Valódi vámpír sírjára bukkantak a lengyel régészek (AC News)
A régészek új, hátborzongató felfedezést tettek. Így élt egy igazi vámpír, akit sarlóval a nyakában temettek el, olyannyira rettegtek tőle.
okt. 29
14:51
Visszavágja az autóipar támogatását Olaszország (autopro)
Európa egyik legnagyobb autóipari országa kevesebb pénz szán az iparágra.
okt. 29
14:51
Perintfalvi Rita a Lakatos Márk-ügyről: Ez sokkal inkább egy gyomorforgató politikai akciónak tűnik (SzMo)
"Ha Lakatos Márk bűnös, akkor az elsők között leszek, aki elítéli őt tettéért, ha viszont egy koncepciós per(sorozat) indult most el, akkor mindent meg kell tennünk azért, hogy ezt csírájában elfojtsuk! " - fogalmaz a teológus.
okt. 29
14:51
Elindult az újmédia-pedagógia képzés második évfolyama (MMonline)
Október 25-én kezdte meg a munkát az újmédia-pedagógia képzés második évfolyama. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Apor Vilmos Katolikus Főiskola (AVKF) közös kezdeményezésének célja, hogy a felvételt nyert résztvevők a fiatalok és a családok médiaértését, digitális tudatosságát támogató szakemberekké váljanak.„A magyar pedagóguso
okt. 29
14:51
Élet a tuják után: eltűnhetnek hazánkban a jól ismert sövények – és 5 alternatíva, amivel pótolhatod őket (egy.hu)
A szakemberek már évek óta mondogatják, hogy hamarosan véget ér a tuják magyarországi diadalútja. Végignézve a legtöbb kert meg-megbarnuló tujasorán, ez a jóslat igazolódni látszik. Hiába: a tuják számára nem alakul kedvezően a hazai klíma, nekünk pedig ideje elgondolkodnunk azon, hogy hova tovább ezután…
okt. 29
14:51
Kína támaszthatja fel a kisbusz kategóriát: Exeed Exlantix E08 (Villanyautósok)
Arrafelé népszerű ez a kategória, de ha megfizethető áron adnák, akkor idehaza is el lehetne adni.
okt. 29
14:51
Öltözzetek Oreo keksznek! 10 zseniális páros Halloween jelmez (Bien)
Hamarosan újra itt a Halloween, ami remek lehetőséget kínál arra, hogy egy kicsit kimozduljunk, vagy akár otthonra szervezzünk egy összejövetelt a barátainkkal, családunkkal, és egyszerűen csak jól érezzük magunkat. Ha pedig már Halloween, akkor miért is ne öltöznénk be?
okt. 29
14:57
Orbán Viktor szerint Grúziát is orosz agresszió fenyegette? (Piac és Profit)
Nehezen értelmezhetők másképp a magyar miniszterelnök szavai, amelyeket Tbilisziben mondott. Orbán Viktor ugyanis köszönetét fejezte ki, hogy a georgiaiak nem engedték, országukból egy második Ukrajna legyen. (Grúzia Georgia orosz alakja, mindkét elnevezés használatos.)
okt. 29
14:57
Újabb és újabb mélypontokra ütik a forintot, már 405 felett jár (Portfolio)
Ezen a héten sem enyhül a nyomás a forinton a jelek szerint, tegnap a jegyzés megközelítette a 405-öt az euróval szemben. Ma délelőtt pedig már ez a szint sem állította meg az esést, 405 felett új 22 hónapos mélypontra esett a forint.
okt. 29
14:57
Személyi változások a Limagrain Hungária Kft-nél: bővülő kínálat, humánus stratégia (Agroinform)
"Igyekszünk felhasználni múltbeli tapasztalatainkat annak érdekében, hogy a jövőben még sikeresebben működjön a ránk bízott terület."
okt. 29
14:57
Alighogy bemutatták, máris jön az Alien: Romulus folytatása (Hamu és Gyémánt)
Az Alien-filmek több évtizede tartják lázban a rajongókat. Bár a franchise-nak voltak kevésbé jól és igazán frenetikusan sikerült részei is, a nemrég bemutatott Alien: Romulus után a hírek szerint hamarosan máris egy újabb filmet láthatunk, egyenesen a félelmetes, sötét világűrből.
okt. 29
14:57
Dobrev Klára: Orbánék 100 ezer forintot elvennének minden magyar háztartástól (Nyugati Fény)
Itt a bizonyíték: Orbánék miatt nem jönnek az uniós pénzek.
okt. 29
14:57
228 millió dolláros egyezséget kötött az FTX a Bybit-tel (BitcoinBázis)
Az FTX csődeljárásért felelős részlege elfogadott egy 228 millió dolláros egyezséget a Bybit kriptotőzsdével, a hitelezői vagyon visszaszerzésére irányuló erőfeszítések részeként. Egy október 24-i bejelentés szerint az FTX véget vet a Bybit-pernek, és 175 millió dollárnyi digitális eszközt, valamint 53 millió dollár értékű BIT tokent kap a Bybit-tő
okt. 29
15:03
Szily Nóra pszichiáterhez fordult szívszaggató szakítása után: egyszerre két szakember is dolgozott vele (Blikk)
Szily Nóra kívül belül rendbe tett életét. A pszichológus-műsorvezető korábban egy nehéz szakításon ment keresztül, nem is olyan régen mesélt arról, hogy végleg pontot tett az egykori kapcsolat végére. Most példaértékű gondolatokat osztott meg erről az időszakról, sőt elárulta, hogy szakember segítségét kérte.
okt. 29
15:03
Harris vagy Trump? Az amerikai Nostradamus már tudja, ki lesz az új elnök (Blikk)
Alan Licthman politológus és történész az elmúlt 10 elnökválasztás során csak egyetlenegyszer tévedett a győztest illetően. Ebben az esetben meginghatatlan elképzelése van arról, hogy Kamala Harris vagy Donald Trump gyűjti-e be a legtöbb szavazatot. Mutatjuk, hogy milyen eredményt jósolt a novemberi választásokra.
okt. 29
15:03
Ismét bírálta Brüsszel a magyar kormánydelegáció grúziai látogatását (Portfolio)
A látogatás Magyarország és Grúzia közötti bilaterális kapcsolatok keretein belül zajlik, és Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától az útra – mondta az Európai Bizottság szóvivője, a magyar miniszterelnök grúziai (georgiai) látogatásáról. A bizottság szóvivője megerősítette, hogy az EU álláspontja világos, és a legutóbbi nyilatkoza
okt. 29
15:03
Semjén Zsolt: Küldetésünk, hogy a magyar identitás megmaradjon (ATV)
A magyar kormány küldetése, hogy katalizátora legyen annak, hogy a magyar közösségek hajszálerekkel hálózzák be a Kárpát-medencét és a diaszpórát - mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága előtt, kedden Budapesten.
okt. 29
15:03
Nem tudok másra gondolni, mint hogy megmérgeztek – Keresztény Zoltán az életéért aggódik (SzMo)
Keresztény abban sem biztos, hogy élve hazajut az olaszországi nyaralásáról. Szerinte "az oroszok" lehetnek a háttérben.
okt. 29
15:03
Ürömön adott át támogató okleveleket Vitályos Eszter (Magyar Hírlap)
A Csoóri Sándor Programban 2,5 milliárd forintot fordítanak a népi kultúrára.
okt. 29
15:03
"Ez beteges" – Tóth Andi durván kiakadt a férfiakra (naphire.hu)
Tóth Andi szerint beteges, amit az idősebb férfiak művelnek.
okt. 29
15:03
Így vonult Trokán Nóra Johnny Depp-pel a vörös szőnyegen (Sassy)
Igazi Hollywood-i csillagként ragyogott.
okt. 29
15:03
Téliesítés - Nem várják meg, hogy megfázzanak a mediterrán növények (Nyíregyháza)
Összegyűjtötte és fóliaházba szállította a nyíregyházi utcákat díszítő melegigényes, mediterrán növényeket a Nyírvv.
okt. 29
15:03
Egyre nagyobb az érdeklődés a gyulai galamb-és kisállatbörze iránt (Gyulatelevízió)
A két tavaszi és a szeptemberi után idén a negyedik alkalommal is nagy érdeklődés övezte a gyulai galamb-és kisállatbörzét. Az eseményen sok a visszatérő érdeklődő, vásárló. Az eladók a vármegye számos pontjáról többek között Sarkadról, Mezőberényből, Békéscsabáról, valamint Orosházáról is érkeztek a fürdővárosi börzére. Takács József őshonos mag
okt. 29
15:09
Mészáros Lőrinc büszke lehet, már az öccse is a nyomdokaiba lépett (Menedzsment Fórum)
Mészáros János szintén milliárdos, de azért még bőven elmarad a bátyja vagyona mögött. Elérkezett a pillanat, amikor a jól menő cégét átvette egy magántőkealap.
okt. 29
15:09
Elfogadás felé tart a 250 ezres ingyenes készpénzfelvétel (Bank360 blog)
Egy akadályt már simán vett a parlamentben az a javaslat, amely 150 ezer forintról 250 ezer forintra emelné az ingyen havi készpénzfelvétel felső határát ATM-ekből. További két szavazás még kell az elfogadáshoz.
okt. 29
15:09
Szalámi (Demokrata)
A WMN legutóbbi uszítása így hangzik: "Így vezet a hagyományosan »férfias« viselkedés a bolygó pusztulásához."
okt. 29
15:09
Készülnek az adventre - A Nyírvv átvizsgálja a fényfűzéreket (Nyíregyháza)
Már szerelik, ellenőrzik, felülvizsgálják a karácsonyi fényeket a belvárosban.
okt. 29
15:11
Ráfutás - a csecsemőt bevitték a kórházba (Nyíregyháza)
Egy 2 hónapos csecsemőt kórházba kellett szállítani, miután ráfutásos baleset történt a 41-es kivezető szakaszán kedd délelőtt.
okt. 29
15:15
Lezárult a „Valós idejű, autonóm energetikai információs és termelésmenedzsment rendszer fejlesztése” projekt (ProfitLine)
Sikeresen zárult a „Valós idejű, autonóm energetikai információs és termelésmenedzsment rendszer fejlesztése” című, 2020-1.1.2-Piaci-KFI-2021-00229 azonosítószámú pályázat, amelyet az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt. és a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet konzorciuma valósított meg a „Piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projektek támo
okt. 29
15:15
Itt a lista: ezeket a hibákat követik el leggyakrabban a jogosítványra pályázók (Portfolio)
A Vezess által megszerzett adatok szerint Magyarországon meglepően magas a jogosítványra pályázók bukási aránya: mind a KRESZ-vizsgán, mind a forgalmi vizsgán a jelentkezők közel fele sikertelenül próbálkozik. A cikk részletesen bemutatja a statisztikákat, a bukások leggyakoribb okait, valamint szakértői véleményt közöl a jelenség hátteréről.
okt. 29
15:15
60 méter magas szargejzír tört föl Moszkvában (444.hu)
A Gazprom közölte, hogy az incidens egy rutinszerű tisztítási eljárás miatt történt.

Keresés