2024. október 29. kedd

okt. 29
8:27
Takarítónő, hentes és könyvelő – Átalakultak a Nyerő Páros versenyzői (Digital Hungary)
Nemcsak a 2025-ös naptárhoz készítettek fotókat, de jógában és egy háztartásvezetési feladatban is bizonyítottak a párosok.
okt. 29
8:27
Budapest elveszett tetődíszei – A Sicher-udvar (vasárnap.hu)
A mai Margit körút már a rómaiak által használt útvonal volt. Neve a török hódoltság után Országútra (Landstrasse) változott. A Margit híd 1879-es megépítése után – több közterület összevonásával – jött létre a budai körút, amelynek a Margit hídtól a mai Széll Kálmán térig terjedő szakaszát 1894-ben Margit körútra keresztelték. Névadója – miként a
okt. 29
8:27
Ez a gyorsan elkészíthető leves bearanyozza a legkomorabb őszi napot is (Roadster)
Ráadásul harminc perc alatt elkészíthető mindenféle komolyabb konyhai tapasztalat nélkül is.
okt. 29
8:33
Határ a csillagos ég - Repülő kocsik gyártásába kezd Kína (Infostart)
Az elektromos autókat gyártó XPENG repülő autókkal foglalkozó részlege, az XPENG AEROHT gyára a tervek szerint kezdetben 10 ezer járművet készít majd.
okt. 29
8:33
Nem enyhül a nyomás a forinton, 404 felett kezdi a napot (Portfolio)
Ezen a héten sem enyhül a nyomás a forinton a jelek szerint, tegnap a jegyzés megközelítette a 305-öt az euróval szemben. Ma reggel 404 felett jár a jegyzés. Holnaptól jönnek a fontos piacmozgató adatok, így a devizapiacon is jelentős mozgások lehetnek.
okt. 29
8:33
A parkolástól és az emelkedőtől félnek a hazai kezdő sofőrök? (Autónavigátor)
Mikortól nevezhetjük magunkat gyakorlott sofőrnek és mi az, amikor még az is elbizonytalanít bennünket, ha indexelni kell? Mindenki másként válaszol
okt. 29
8:33
Jennifer Aniston megható fotókkal emlékezett meg Matthew Perry halálának első évfordulójáról (Life)
A Jóbarátok egykori sztárja 2023. október 28-án, 54 éves korában hunyt el.
okt. 29
8:33
Véget kell vetni Irán és Izrael egymás elleni csapásainak (Magyar Hírlap)
Az Egyesült Államok nem szeretné a helyzet további elmérgesedését.
okt. 29
8:39
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak (HR Portál)
Innovációs programcsomagot hirdet meg a kormány a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak 181 milliárd forint értékben - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára a Magyar Nemzetnek adott, hétfőn megjelent interjúban.
okt. 29
8:39
Még többet érhet a tőzsdére készülő sztárfintech (Portfolio)
A Klarna egyik részvényese megemelte a fintech vállalat értékelését a jövő évi lehetséges tőzsdei bevezetés előtt - számolt be a Bloomberg. A Deutsche Bank elemzői szerint a Klarna ezzel 14,6 milliárd dollár körüli értékelést kapott.
okt. 29
8:39
Lényegében szétesett a német kormánykoalíció (vg.hu)
A politikai taktikázáson kívül további problémát okoz a 2025-ös költségvetés is.
okt. 29
8:39
Ez a növény segít megelőzni a prosztatarákot (Magyar Hírlap)
A természetben megtalálható minden, ami a szervezet számára szükséges.
okt. 29
8:39
A brüsszeli (el)tartótisztek új feladatot adtak Magyar Péternek (Magyar Nemzet)
A szuverén magyar külpolitikát támadja a Tisza Párt vezetője.
okt. 29
8:39
Verstappen jobban járt a szabálytalankodással, mintha nem szorította volna le Norrist (Racing)
Max Verstappen a 20 másodperces időbüntetése ellenére alighanem így bukott kevesebb pontot az előnyéből Norrisszal szemben.
okt. 29
8:39
Uniós szabályozás miatt drágul jövőre az üzemanyag (Telex)
A módosítások hatálybalépésével megnő az üzemanyag-kiskereskedők által fizetendő adó, emiatt tartósan drágulhat az üzemanyag.
okt. 29
8:39
Mi történhetett? Árpa Attilát lecserélték, az is kiderült, hogy miért (naphire.hu)
Eredetileg Árpa Attila lett volna a Hell Boxing Kings rendezvény házigazdája Gelencsér Timi mellett, azonban váratlanul bejelentették, hogy mégsem a színész, hanem Szujó Zoltán lesz a műsorvezető.
okt. 29
8:45
Ultimátumot küldtek az orvosok: tömeges felmondás lehet a vége, ha nem sikerül megegyezniük a szlovák kormánnyal (Privátbankár)
Feszült a viszony a szlovák orvosok és a pozsonyi kormány között.
okt. 29
8:45
Miért kell végrendelkezni? (Piac és Profit)
Az ember csak élete utolsó percében készíthet mérleget, tarthat bűnbánatot, tehet őszinte vallomást, láthatja olyannak magát, amilyen valójában volt – véli Mohamed Mbougar Sarr szenegáli író.
okt. 29
8:45
Egyiptom azt ígéri, rendszeresen ellenőrzi majd állatorvos a lovakat és a tevéket a gízai piramisoknál (Infostart)
Sok bírálat érte az ország egyik fő látványosságánál turisztikai céllal tartott hátasállatok állapotát, tartási körülményeit. Az idegenforgalomért felelős miniszter változást ígér.
okt. 29
8:45
Egy orvossal készít duettlemezt Zalatnay Cini (Metropol)
Zalatnay Saroltának nem kell a szomszédba mennie egy-egy mókás ötletért, de boldogan mond igent más "őrültségére" is. Most is...
okt. 29
8:45
A Waberer's nem kap állami támogatást a debreceni raktárfejlesztéshez (Portfolio)
Raktárfejlesztést hajt végre Debrecenben a Waberer's, azonban egy friss bejelentés szerint a kormány nem fog támogatást nyújtani a projekthez, így fejlesztés tartalmáról és ütemezéséről a következő hónapban fog dönteni a társaság.
okt. 29
8:45
Szijjártó "szokásos károgóknak" és "hivatalos rettegőknek" nevezte a grúz választást bíráló uniós külügyminisztereket (444.hu)
Szerinte nem tudják elfogadni, hogy nem Brüsszelből jelölik ki a grúz kormányt.
okt. 29
8:45
Szijjártó Péter: A szokásos károgók és a hivatalos rettegők nem vesztegetik az időt (ATV)
A szokásos károgók és a hivatalos rettegők nem vesztegetik az időt a georgiai választások kapcsán sem, tucatnyi európai uniós ország nem tudja megemészteni, hogy a demokrácia a népakaratról szól, és nem Brüsszelből jelölik ki az ország kormányát - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tbilisziben.
okt. 29
8:45
Nagy Márton Levan Davitashvilivel, Georgia miniszterelnök-helyettesével tárgyalt (hirado.hu)
Megállapították, hogy Magyarország és Georgia együttműködése az elmúlt években töretlenül fejlődött, többek közt az energetika, a gyógyszer- és élelmiszeripar területén.
okt. 29
8:45
Több mint kilencezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 26 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
okt. 29
8:45
Rodrigo Hernández Cascante nyerte az Aranylabdát (Demokrata)
A spanyol válogatottat Európa-bajnoki címig vezető játékos első alkalommal nyerte el a France Football magazin által odaítélt díjat.
okt. 29
8:45
Részben madridi siker, de kicsoda Rodri, 2024 Aranylabdása? (Magyar Nemzet)
A hétfőn díjazott spanyol futballista 2019 óta erősíti jelenlegi klubját.
okt. 29
8:47
Történelmi mérföldkő az UBM-nél (Portfolio)
Közel 200 milliárd forintos árbevételt és mintegy 1,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el az UBM - derült ki a cég közleményéből.
okt. 29
8:51
Nagy Márton Levan Davitashvili-vel, Georgia miniszterelnök-helyettesével tárgyalt (ProfitLine)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a magyar kormány georgiai látogatása keretében tavalyi találkozójukat követően ismét Tbiliszi-ben tárgyalt Levan Davitashvili-vel, Georgia miniszterelnök-helyettesével, egyben gazdasági és fenntartható fejlődési miniszterével.
okt. 29
8:51
Fontos mérföldkövet ért el az UBM (Portfolio)
Közel 200 milliárd forintos árbevételt és mintegy 1,5 milliárd forintos adózott eredményt ért el az UBM - derült ki a cég közleményéből.
okt. 29
8:51
Te bevállalnád? Azért kell bátorság ahhoz, hogy teljes gázzal belehajts a sártengerbe (Agroinform)
Vannak, akik szeretik a kihívásokat és tuningolt, vagy alapból bivaly gépeikkel off road versenyeken merülnek tengelyig a sárba.
okt. 29
8:51
Szijjártó "szokásos károgóknak" és "hivatalos rettegőknek" nevezte a grúz választást bíráló uniós külügyminisztereket (444.hu)
Szerinte nem tudják elfogadni, hogy nem Brüsszelből jelölik ki a grúz kormányt.
okt. 29
8:51
Komoly mérföldkőhöz ért elektromobilitásban a Mitsubishi (autopro)
Legyártotta a százezredik elektromos miniautóját a Mitsubishi.
okt. 29
8:51
Bocsánatért könyörög a Séfek Séfe ordenáré versenyzője (Ripost)
Videóüzenetben próbálja menteni a menthetőt a Séfek Séfe versenyzője.
okt. 29
8:51
Robbant a bomba az első síversenyen Söldenben (Femcafe)
Szenzációval indult hétvégén a világkupa síszezon Söldenben! Az aktualitásokról, kezdőknek szánt ötletekről idén is rendszeresen beszámolunk olvasóinknak. Szeptemberben nagy hó esett, így a síelést kedvelő magyarok szembesültek azzal: ideje tervezgetni, s megnézni, mire is elég a télre félretett pénz idén?
okt. 29
8:51
Töretlenül nő a külföldi vendégforgalom (vg.hu)
A szálláshelyek bevétele folyó áron 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
okt. 29
8:51
Hogyan ismerjük fel, ha egy autó súlyosan sérült volt? (Márkamonitor)
Az autók gyakran szenvednek kisebb-nagyobb sérüléseket közlekedési balesetek során, ha viszont egy jármű komolyan megsérül, a továbbiakban veszélyes lehet vezetni. Előfordulhat, hogy annak ellenére, hogy a károkat helyrehozták, bizonyos hibák csak később jelentkeznek. Mivel ezek a járművek nehezen értékesíthetők a használtautó-piacon, a tisztességt
okt. 29
8:51
Moncler kabátot kapott a G-osztály (Igényesférfi.hu)
A Mercedes-Benz G-osztály a 45. születésnapjára kicsípte magát. A német luxusmárka egy új, ultraexkluzív változatot készített a jeles alkalomra, amely a Past II Future nevet kapta. A mindössze 20 példányra limitált különkiadást a divattervező Nigo tervezte és számos utalást rejtett el benne a modell gazdag örökségéből.
okt. 29
8:51
4 csillagjegynek szerencsét hoz a grandiózus bolygóháromszög (BorsOnline)
Szerencsét és védelmet is hoz. Grandiózus bolygóháromszög érkezik.
okt. 29
8:51
Berki Mazsi párja kiakadt: nem akarok több gyereket! (SzMo)
Kiakadt Kajári Zoltán a Nyerő Párosban. A kamerák előtt azt is bevallotta, mennyire nehezen ment neki a feladat, amit kapott.
okt. 29
8:51
Hétköznapi tünet, ami a demencia korai jele lehet – A szakértők figyelmeztetnek, mire érdemes odafigyelni (Life)
A demencia korai felismerése létfontosságú az időskori életminőség megőrzéséhez, ám a betegség első jelei gyakran észrevétlenek maradnak. Egy új tanulmány most egy olyan hétköznapi tünetre hívja fel a figyelmet, amely a demencia kezdetét jelezheti.
okt. 29
8:51
MNB: Felére csökken az önerő az új lakásoknál (Magyar Hírlap)
Január 1-jétől a zöldlakáshitelek felvételéhez szükséges önerő tízszázalékos lesz.
okt. 29
8:51
Újabb városokba repülhetünk Budapestről (MMonline)
Marrákes bazárai, a Guggenheim múzeum, párizsi romantika, a híres rózsaszín város – a Budapest Airport október végén életbe lépő téli menetrendje biztos receptet kínál a fásultság ellen. Válogass a budapesti repülőtérről elérhető kilenc új járat, vagy épp a meglévő úti célok közül, és töltsd meg élettel a közelgő téli napokat!Kilenc új járattal kös
okt. 29
8:51
"Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást" – sivalkodik az Európai Bizottság (Demokrata)
Orbán Viktor nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától arra, hogy Tbiliszibe látogasson, jajveszékelt a Bizottság szóvivője.
okt. 29
8:51
Köszi, Jeszi! (Magyar Nemzet)
Lapunk publicistájának legújabb blogbejegyzése.
okt. 29
8:51
Drágábban tankolunk jövőre az EU miatt (Forbes)
Megszorongatják az üzemanyag-kiskereskedőket. Mi isszuk meg a levét! Az adó emelésével a törvényhozás az uniós jogszabályokat követi. Mi történt? Növelik a üzemanyag-kiskereskedőkre kiszabott adót jövőre, ami miatt drágulni fog az üzemanyag is – mégpedig tartósan. Mindez az energiahatékonysági kötelezettségi rendszerre (EKR) vonatkozó törvény társa
okt. 29
8:51
Tovább erősíti kriptokínálatát a stuttgarti tőzsde (BitcoinBázis)
A Boerse Stuttgart Európa hatodik legnagyobb tőzsdecsoportja, három különböző tőzsdét is üzemeltetnek és a tőkepiaci üzletáguk mellett aktívan jelen vannak a digitális eszközök világában is. Leányvállalata a Boerse Stuttgart Digital (BSD) az Elwood technológiáját alkalmazza digitális eszközkínálatának bővítésére, amellyel több mint 200 intézményi ü
okt. 29
8:51
Előbb gondolkodj, aztán költözz! Semmiképp se fordítva! – Körmendi Anita vállalkozásépítő tapasztalatai az egyre népszerűbb spanyol kivándorlással kapcsolatban (Nőiváltó)
Kezdetben azt hittem, hogy azért látok számtalan Spanyolországba költözős posztot, mert az elmúlt majd egy évben kint dolgoztam és az algoritmus emiatt így határozott. Aztán
okt. 29
8:51
Így változik meg a női agy a várandósság során egy új kutatás szerint (Bien)
Várandósság során jól tudjuk, hogy a női testben számos változás történik, kifejezetten arról viszont, hogy az agyra hogyan hat az állapotosság, eddig meglehetősen keveset foglalkoztak a tudományos kutatások. Egészen mostanáig, ugyanis szeptember végén a kutatók elkészítették az egyik első átfogó térképet arról, hogy az agy hogyan változik a terhes
okt. 29
8:53
Az európai bankunió továbbfejlesztését sürgetik a német bankok (Portfolio)
A határokon átnyúló európai bankfúziók szempontjából kulcsfontosságú a bankunióval való előrehaladás, mivel a bankok csak akkor lesznek képesek kihasználni a szinergiákat, ha szolgáltatásaiknak közös a piaca – nyilatkozta a Reutersnek a német bankszövetség vezetője.

Keresés