A Budapesti Közlekedési Központ kihirdette a közbeszerzési eljárás eredményét. A nyertes kivitelezővel a felüljárók korszerűsítéséről szóló vállalkozási szerződés aláírása év végéig megtörténik. Lefolytatta a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzést a BKK, újabb lépéssel került közelebb a tényleges munkakezdés a Flórián téri felüljáróknál. A Szentend
A Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának nemzeti delegációvezetői munkalátogatáson vesznek részt New Yorkban október 26-28. között – tudatta a Fidesz európai parlamenti frakciója szombaton az MTI-vel.
A Debrecen vezetőedzője elmondta, az öltözőben igencsak kritikusan átbeszéltek mindent, és bízik abban, hogy végre csapatként funkcionálva megállnak a lejtőn.
A Ferencváros vezetőedzője, Pascal Jansen úgy véli, motiválja a csapatát, hogy mindenki őket akarja megverni. A címvédő és listavezető fővárosiak vasárnap, a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának zárómérkőzésén Győrben lépnek pályára.
15. alkalommal rendez szocreál kiállítást és árverést a Pintér Aukciósház. A Soha többet! Harmadszor tárlat ismert és névtelen alkotók tárgyaival idézik fel a Tanácsköztársaságtól az ötvenes éveken át a hatvanas-hetvenes évekig tartó korszakokat. Az ingyenes kiállítást diákoknak is ajánlja Pintér Péter.
Az Auchan kivonulhat az orosz piacról, leányvállalatát a Gazprombank veheti át. Az orosz üzleti környezet egyre nehezebb a külföldi cégek számára, így az adóemelések és a hazai versenytársak miatt a boltlánc is a távozás mellett dönthetett.
Az űrhajóst "elővigyázatosságból megfigyelés alatt" tartották bent a kórházban. Annyit tudni, hogy az állapota stabil, de a hivatal egyelőre nem árult el további információkat.
A Patrióták Európáért európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának nemzeti delegációvezetői munkalátogatáson vesznek részt New Yorkban október 26-28. között – tudatta a Fidesz európai parlamenti frakciója szombaton az MTI-vel. A tájékoztatás szerint a delegációvezetők a New York-i Fiatal Republikánusok Klubjának meghívására érkeznek az Amerikai E
A Freedom Holding Corp., a Nasdaq-on jegyzett, 5,9 milliárd dolláros piaci kapitalizációval rendelkező nemzetközi befektetési csoport, hivatalosan is elindította globális tőzsdei kereskedési platformját, a Freedom24-et Magyarországon.
Az időjárás-változás, a frontok komoly fejfájást okozhatnak egyes embereknek, és nem csak átvitt értelemben. Az érkező hideg vagy meleg idő mellett az óraátállítás is gondokat okozhat, melyek aztán több napig tartó rosszulléttel járhatnak.
Hogyan vetette az adósok börtönébe a pénzügyi háttérhatalom az Egyesült Államok teljes lakosságát? Erről beszélt az Amerika Választ című műsorban Boros Imre közgazdász Virághalmy Sarolta szerkesztő-műsorvezetővel.
Most vasárnap egy órával többet alhatunk, de ez könnyen megzavarhatja a természetes alvási ciklusunkat. Dr. Sujay Kansagra alvási szakértő tippjei segíthetnek abban, hogy az óraátállítás ellenére a következő héten is kipihenten kezdjük a napokat.
Halloween közeledtével a könnyed novellák és a szépirodalmi kötetek helyett gyakran előtérbe kerülnek a rémisztő, akár természetfeletti jelenségekről beszámoló történetek, melyek könyv formájában sokszor ijesztőbbek, mint a filmvásznon. Mutatunk 5 klasszikus horror műfajú regényt, melyek megunhatatlanok, akár még a századik olvasásra is.
Egy új, átfogó metaanalízis alapján a zenehallgatás jelentős mértékben csökkentheti a fájdalmat, a szorongást és felgyorsíthatja a műtét utáni felépülést. Az American College of Surgeons kutatóinak vezetésével készült tanulmány több mint 3000 korábbi kutatási eredményt elemzett, és meglepő felfedezést tett: a zenét hallgató betegek gyorsabban és ke
Négy ember - közöttük egy gyermek - életét vesztette, húszan pedig megsebesültek péntek este a közép-ukrajnai Dnyipro városa ellen végrehajtott orosz rakétatámadásban - közölték szombaton a helyi hatóságok. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök elítélte az "orosz gyilkosokat".
Többéves, előre kiszámítható béremelési programot szeretne a kormány, ebben a kérdésben is várják a véleményeket a most induló nemzeti konzultációban – közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalán szombaton közzétett videó üzenetében. Hidvéghi Balázs a videóban emlékeztetett, hogy az új gazdaságpolitikár
A HUN-REN Atommagkutató Intézet (ATOMKI) kutatói, együtt az Arizonai Egyetem, illetve szlovák, orosz és brit intézetek kutatóival pontosították egy időszámítás előtti napkitörés időpontját fák évgyűrűinek radiokarbonos vizsgálatával - tájékoztatta az intézet szombaton az MTI-t.
A közúti közlekedés szabályainak megsértéséért akár 65 ezer forintos bírságra számíthat az a rolleres, aki egy pénteken megosztott videó szerint egy kisbabával a hátán száguldozott a városi forgalomban.
Kézműves borászatok termékei, ízletes libaételek, kézműveskedés, családi programok, koncertek, vásár és esti túra várják az érdeklődőket a szentendrei Skanzen Szent Márton Újborfesztivál és Libator rendezvényén november 9-én és 10-én.
Egy 23 éves férfi döbbenetes orvosi diagnózist kapott, miután fájdalmai miatt elment egy kivizsgálásra. Gyomorrontásra számított, de az igazság azonban egészen más volt… Kiderült, hogy valami él és mozog benne.
A fiatalok sikere a nemzet sikere, "e céltól vezérelve újítottuk meg" a magyar felsőoktatás rendszerét az egyetemek javaslatára – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára Pécsen szombaton. Varga-Bajusz Veronika a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának tis
A mentőszolgálat szerint nem találták meg a felelőst a Magyar Péter egészségügyi ellátásáról szóló érzékeny adatok kiszivárogtatása ügyében. A TISZA Párt elnöke úgy véli, az OMSZ nem mond igazat.