A forradalmunk és szabadságharcunk eszményei és értékei arra köteleznek bennünket, magyarokat, hogy olyan Európai Unióért, és benne egy olyan magyar államért dolgozzunk, amely szolgálja, és nem kiszolgáltatja az európai és a magyar polgárokat – mondta az Országgyűlés elnöke a Rákóczi Szövetség Gloria Victis 1956-os emlékünnepségén kedden Budapesten
Az ázsiai lódarázs inváziója Európában egyre nagyobb aggodalomra ad okot, hiszen ez a faj komoly veszélyt jelent a méhállományokra, a biológiai sokféleségre és közvetlenül akár a lakosságra is.
A torokfájás az egyik leggyakoribb panasz a betegek körében, kiemelten igaz ez az őszi-téli időszakra. Akut garat- és mandulagyulladással járó, vírusos és bakteriális kórképek okai és tünetei.
A január 1-jén hatályba lépő intézkedés értelmében azok, akik Erzsébetvárosban élőként igényelik, hogy a kerületben parkolhassanak, az eddigi, évi körülbelül 2100 forint helyett az első autó után 36 ezer, a második után pedig 72 ezer forintot kell fizetniük. A Fidesz négytagú frakciója nemmel szavazott, a baloldal a DK-s Niedermüller Péter polgárme
Augusztus végén a dél-koreai Puszanban a Földtudományok Nemzetközi Uniója a 37. Nemzetközi Földtani Kongresszuson kihirdette a második 100 földtani örökségi helyszínek listáját. A listán a tájak között Izland, Norvégia és Új-Zéland helyszínei is szerepelnek, és egyedüli magyarként a balatoni tanúhegyek is bekerültek. De vajon mit érdemes tudni a kü
Jutalmat kapnak azok, akik segítették az árvízi védekezést. Nettó 200 ezer forintos összeg jár minden állami alkalmazottnak, akik a terepi védekezésben közvetlenül vettek részt és azok, akik a védekezést irányították. Ez a civil önkéntesekre azonban nem vonatkozik.
Katonai tiszteletadással, Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelenlétében felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulóján szerda délelőtt Budapesten, az Országház előtti Kossuth Lajos téren.
A Monetáris Tanács mai ülésén 6,50%-on tartotta az alapkamatot. A döntés megfelelt a mi várakozásunknak és az elemzői konszenzusnak is, miután Virág Barnabás többször elmondta, hogy az októberi ülésen a kamatcsökkentési ciklus szüneteltetésére van a legnagyobb esély.
A helyi rendőrség és a média beszámolói szerint a Volkswagen egyik magas rangú vezetőjét Kínából Németországba toloncolták, miután állítólagos kábítószer-fogyasztás miatt őrizetbe vették, miközben Brüsszel és Peking között egyre fokozódik a kereskedelmi feszültség.
A 21 Kutatóközpont készített felmérést a Partizán megbízásából. Az adatok szerint a falvak, községek kivételével az összes másik településtípusban megelőzték Magyar Péterék a kormánypártot, a 40 évnél fiatalabbak körében pedig tarol a Tisza Párt.
A magyar fővárostól alig 330 kilométerre található Csehország második legnagyobb városa, amely gazdag történelme mellett egy fejlődő és modern település. Brnóban egyre több időt, energiát és pénzt fektetnek abba, hogy bevonzzák az úgynevezett digitális nomádokat.
"Ez a nap a bátorság, a hősiesség és a szabadság iránti szüntelen vágy jelképévé vált" – mondta a Kdnp ügyvezető alelnöke, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára kedden a Bács-Kiskun vármegyei Helvécián. Latorcai Csaba az 1956-os forradalom és szabadságharc 68. évfordulója alkalmából tartott emlékünnepségen hangs
A mexikói hadsereg hétfőn lelőtte a Joaquín Guzmán, más néven El Chapo (Köpcös) drogkereskedő által társalapított Sinaloa-kartell 19 feltételezett tagját Mexikóvárostól északnyugatra - közölte kedden a mexikói védelmi minisztérium.
Öt éves, ökológiai gazdálkodást segítő új támogatási program indul 2025-ben. A gazdálkodók 2024. november 25. és 2024. december 23. között nyújthatják be kérelmeiket.
Idén szinte összemosódott a hűtési szezon vége és fűtési időszak eleje Magyarországon, miután a hőmérséklet szélsőséges hullámzása miatt sok háztartás jóformán átmenet nélkül váltott hűtésről fűtésre.
A Microstrategy elnöke egy október 20-i interjúban azt mondta, hogy a bitcoinosoknak nem kell saját privát kulcsot tartaniuk, és bízniuk kell a kormányokban és a pénzügyi intézményekben, mivel ezek a hatóságok soha nem koboznák el a központosított tőzsdéken tartott Bitcoint. A hab a tortán az volt amikor hozzátette, hogy bárki, aki az államilag elr
Ang Lee tajvani születésű, Oscar-díjas amerikai filmrendező, forgatókönyvíró, a Tigris és sárkány, a Túl a barátságon és a Pi élete című filmek rendezője október 23-án tölti be hetvenedik életévét, és a hírek szerint 2025-ben Bruce Lee-ről, a harcművészet legendás mesteréről forgat életrajzi filmet.
Szürke, sötétkék, rozsda és burgundi dominálnak idén és mindegyikkel szuper összeállításokat viselhetünk. Válogatásunkban néhány egyszerű, de kényelmes és csinos utcai viseletet mutatunk az idei ősz színharmóniáival. Egyszerre meleg és semleges, hosszú és betűrt fazonokkal, kalappal és bokacsizmával – ahogy a laza városi viselethez illik.