2024. október 21. hétfő

okt. 21
16:09
Irigykedhet rá a focisztár: a magyar Harry Kane az igazival ellentétben már nyert trófeát (Blikk)
Mennyire lehet áldás, vagy éppen átok, ha valaki szinte ugyanúgy néz ki, mint egy világsztár? Testközelből tapasztalhatja ezt Molnár Sándor is, akit egyáltalán nem zavar az, hogy kísértetiesen hasonlít a Bayern München és az angol válogatott csatárára, Harry Kane-re. Sándort ráadásul szintén ezer szál köti a futballhoz, hiszen ő maga is focizik, és
okt. 21
16:09
Egészségpénztárból lakáscélra? Ez most is lehetséges (Adózóna)
Jövőre az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélra is felhasználhatók lesznek, és mostanra az ezzel kapcsolatos jogszabály tervezete is megjelent. Tudta, hogy jelenleg is van olyan pénztári megtakarítás, amelyet lakáscélra költhet? Pedig az egészségpénztárból ez most is lehetséges – mutat rá a BiztosDöntés.hu.
okt. 21
16:09
A Nyugati és a Keleti 75 százalékát átadná a kormány magánbefektetőknek - Arató Gergelyék tiltakoznak ellene (SzMo)
Orbánék privatizálni akarják Magyarország legnagyobb vasútállomásait. Az összességében több százmilliárdos projektben a budapestiek (Nyugati, Keleti, Déli) mellett a debreceni, a győri és a szegedi pályaudvarok kapnak helyet. A DK tiltakozik.
okt. 21
16:09
Változik az M2-es metró közlekedése (Magyar Hírlap)
A Puskás Ferenc Stadion és az Örs vezér tere megállók között pótlóbuszok járnak.
okt. 21
16:09
Lázár János: Megújulnak a pályaudvarok (Demokrata)
Az Építési és Közlekedési Minisztérium irányítása alatt tíz, nagy forgalmat bonyolító vasúti pályaudvart építenek újjá.
okt. 21
16:09
Sofi Oksanen: A "nem érdekel a politika" hozzáállás teszi lehetővé az autoriter kormányzást (Telex)
Sofi Oksanen szerint az orosz vezetés nemcsak Ukrajnában használja fegyverként a nőgyűlöletet, hanem a saját országában is. A finn–észt íróval új esszékötete apropóján arról beszélgettünk, miért nevetik ki Putyint a nyugati országok, milyen változást hozott az orosz–ukrán háború a szexuális erőszak nyomon követhetőségében, és milyen kérdéseket vet
okt. 21
16:15
Szingapúr meghódítására indul Dobor Dorina (Blikk)
Szingapúrba készül a Dobor Dorina márka, mégpedig "diplomáciai meghívóval". Az elismert ruhatervező számos izgalmas kreációval készül, miközben egy magyar manökenre is rátalált.
okt. 21
16:15
Sötét napok, sötét hangulat? Így hat az óraátállítás az egészségre (Mindmegette)
Az óraátállítást ellenzők egyik fő érve, hogy évente két alkalommal is összezavarjuk testünk belső óráját. Hogy ez miért baj? Ennek jártunk utána.
okt. 21
16:15
Így változik a közlekedés Budapesten október 23-án: már kedden is korlátozások lesznek (Blikk)
Nemzeti ünnepünkön jelentősen megváltozik a fővárosi közlekedés. Október 23-án több rendezvényt is tartanak Budapesten, ezért forgalomkorlátozásra és lezárásokra kell számítani. Több tömegközlekedési járat is más útvonalon és menetrend szerint jár, egyes változások pedig már kedden életbe lépnek. Mutatjuk a tudnivalókat.
okt. 21
16:15
Eljött hát a nagy nap! Röpködtek a gratulációk Jákob Zoli esküvői videója láttán (Metropol)
A körmöskirály élete sem csak munkából áll!
okt. 21
16:15
Rekordon a bankkártyahasználat – egyre több kártya költözik a mobilokba (ProfitLine)
Minden eddiginél gyakrabban és nagyobb értékben használtuk a bankkártyáinkat 2024 második negyedévében. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) friss adatai[1] szerint kiugróan nőtt a külföldi kártyás fizetések mértéke, illetve a mobiltárcás tranzakciók száma és értéke is. Az OTP Bank saját adataiból generációs különbségek látszódnak: amíg a Junior ügyfelek a
okt. 21
16:15
Kiszállhat az OTP Délkelet-Európa egyik legnagyobb borászatából (Portfolio)
Az OTP montenegrói leánybankja, a CKB eladhatja részesedését Délkelet-Európa egyik legnagyobb borászatában, írja a Reuters.
okt. 21
16:15
Állítólag fegyveres támadás készült október 23-án, az amerikai titkosszolgálatok jelezték (ATV)
Egy október 23-ára szerveződő fegyveres akcióra figyelmeztette a magyar hatóságokat az amerikai hírszerzés nagyjából két hete – tudta meg a Telex.
okt. 21
16:15
"Ezek a betegségek elvették a kamaszkorom" – kétszer győzte le a rákot a 20 éves Enola, most úgy érzi, végre elkezdhet élni (BorsOnline)
Enola 16 éves sem volt, amikor kiderült a betegsége.
okt. 21
16:15
"Engem eladtak, pénzért“ – közel 60 ezer ember él rabszolgaságban ma is Magyarországon (SzMo)
Az RTL Házon kívül adásának riportjából kiderül, hogy hogyan kerülnek ilyen kiszolgáltatott helyzetbe emberek, miért nagyon kicsi a hatóságok mozgástere, és mi lesz a sorsa azoknak, akiket sikerül megmenekíteni fogva tartóiktól.
okt. 21
16:15
Késelés áldozata lett egy utas az IC-n (Magyar Hírlap)
A támadót a pszichiátriára szállítottak.
okt. 21
16:15
Európa és Oroszország között billeg Moldova (Magyar Nemzet)
Meglepően szoros népszavazási eredmény született a Moldovai Köztársaságban az Európai Unióhoz való csatlakozásról, csupán néhány ezren szavaztak többen az igenre, mint a nemre.
okt. 21
16:17
Díjat érő 438 perc – Tokióban is elismerik minden idők leghosszabb magyar filmjének alkotóját (Magyar Nemzet)
Életműdíjat kap Tarr Béla.
okt. 21
16:18
Így tudsz nulla forintért telefonhoz vagy tévéhez jutni Magyarországon (Femcafe)
Bemész a boltba, aztán kiválasztod a tévét, vagy a neked tetsző telefont, és már viszed is. Igen, lehet alkalmazni ezt a módszert, de vajon megéri?
okt. 21
16:18
Iránnak kémkedő izraelieket tartóztattak le – évek óta szállították az információt (vg.hu)
A gyanúsítottak között van egy katona is.
okt. 21
16:18
Felejtsd el a meztelen balerinákat, megérkezett az új trend, az új illúzió cipő (Glamour)
A divat világában a meghökkentés és a meglepetés kulcsfontosságú elem, és ezt bizonyítja az illúzió cipők visszatérése is. Olyannyira, hogy ezek a különleges darabok már a boltok polcain és az utcákon is jelen vannak. Becsapni a szemet, mintha lábfejeket látnánk. Te viselnéd?
okt. 21
16:20
Molnár Tibinek pihenést írt fel az orvos (Femcafe)
Az éppen tíz éve, az X-Faktor 2014-es szériájában feltűnt Molnár Tibi, egyik művésznevén Trap Kapitány idén hazaköltözött a Budapestnél jóval nyugodtabb tempójú Szegedre, a napfény városába, mivel szívproblémái miatt szigorú pihenésre kérte az orvosa. A rendkívül tehetséges zenész az elmúlt évtizedet gyakorlatilag folyamatos munkával töltötte – vol
okt. 21
16:21
180 fokot fordult a lovon Lázár János (Piac és Profit)
2022-ben 5500 milliárd forint értékben kellett beruházásokat elhalasztani vagy felfüggeszteni, most újabb átütemezéssel „revolvereznek” – mondta az építési és közlekedési miniszter.
okt. 21
16:21
Páratlan kombinációt alkot a születési éved, hónapod és napod? Ezzel a különös jelentéssel bír (Blikk)
A numerológia alapján különös jelentést hordoz a születési évünk, hónapunk és napunk.
okt. 21
16:21
Egy onkológiában használt gyógyszer hatékony lehet a koronavírus-fertőzésre is (hirado.hu)
Egy daganatos betegségek ellen használt gyógyszer hatékony lehet a súlyos koronavírus-fertőzés ellen is – derült ki abból a kutatásból, amelyben több intézet mellett a HUN-REN Természettudományi Kutatóközpont munkatársai is részt vettek.
okt. 21
16:21
Donald Trump bevállalta, nem akartak hinni az emberek a szemüknek (Ripost)
A republikánus elnökjelölt meghúzta a váratlant.
okt. 21
16:21
Titokban megházasodott a Kőgazdag Fiatalok sztárja? (Ripost)
Úgy tűnik Herceg Csabi végre feleségül vette kedvesét.
okt. 21
16:21
Kiderült: ekkora a tökéletes pénisz a nők szerint (Life)
Az eredmények igen meglepőek voltak.
okt. 21
16:21
Megint valótlanságot állított Fekete-Győr András (Magyar Nemzet)
Jogerősen egy év börtönbüntetést kapott két évre felfüggesztve Fekete-Győr András.
okt. 21
16:21
A Zdex készen áll túlszárnyalni a SOL-t és az ETH-et – készülj a 100-szoros nyereségre! (BitcoinBázis)
Egy új kriptovaluta tűnt fel az elmúlt időszakban, amely az olyan óriások kihívója lehet, mint a Solana és az Ethereum. A ZDEX token forradalmasíthatja a mémcoinok piacát, 2025-ben pedig hatalmas megtérülési potenciállal rendelkezik. Ne maradj le erről a kiváló lehetőségről! Tudd meg, miért váltott ki ekkora érdeklődést a befektetőkből! ZDEX előért
okt. 21
16:21
Ungváry Zsolt: Hány havi fizetés egy Lamborghini? (vasárnap.hu)
A politikusok fizetése mindig remek beszédtéma, hiszen közpénzről van szó, s azt már ismerjük az amerikai filmekből, milyen kéjesen tudják mondani azok is, akik életükben egy fillér adót sem fizettek, hogy "az én adómból kapják". Kérdés persze, mint minden szakmánál, vajon mennyi lenne a valós, az elvégzett munkához, felelősséghez, a kifejtett hatá
okt. 21
16:21
Huszadik születésnapját ünnepelte a Georg Solti Akadémia (kultura.hu)
A Georg Solti Akadémia, amely az operaénekesek és az operaprodukciókon dolgozó zongoristák, énekmesterek és karmesterek számára nyújt kiemelkedő képzést, fontos szerepet játszik a nemzetközi operaélet utánpótlásának nevelésében – emelte ki a kultúráért és innovációért felelős miniszter az akadémia alapításának 20. évfordulóját ünneplő gálaesten vas
okt. 21
16:21
Így készül a krémesen lágy tökös latte. A szezon legfinomabb sütőtökös ételei (Bien)
Ilyenkor októberben nem csak a város borul vidám narancsszínbe a halloweeni tököknek köszönhetően, hanem az asztalunk is egyre több sütőtökös finomsággal gazdagodik. Az itthon is őshonos élénksárga sonkatök, ismertebb nevén sütőtök azon kívül, hogy rendkívül egészséges és kedvező árú, még aromásan finom is. Nézzünk néhány izgalmas receptet belőle!
okt. 21
16:24
Egy mongol férfi megkéselt egy jordánt az IC-n, Szerencsnél (vg.hu)
Az áldozat könnyebben sérült meg.
okt. 21
16:27
Növényvédelmi előrejelzés: Halaszthatatlan teendők a gyümölcsösben (Agroinform)
Záró permetezés és törzsmeszelés – teendők, amelyeket nem lehet kihagyni. Az Agroinform.hu 2024. évi 43. heti növényvédelmi előrejelzése.
okt. 21
16:27
Meloni nem hagyja annyiban, hogy Olaszország nem helyezhet el menedékkérőket az albániai táborokban (444.hu)
Biztonságosnak számít egy ország akkor, ha a teljes területe nem az?
okt. 21
16:27
Az EU tejtermelése 2025-ig stabil vagy enyhén nő (Agrofórum)
Az uniós Tejpiaci Megfigyelőközpont jelentése szerint az Európai Unió tejtermelése várhatóan szinte változatlan marad vagy enyhén emelkedik. Ez tükröződik az Európai Bizottság által nemrégiben közzétett rövid távú tejpiaci kilátásokban is.
okt. 21
16:27
A Pentagon MI-vel gyártana mesterséges internet-felhasználókat (Bitport)
Olyan technológiákat keresnek, amelyekkel képesek lehetnek a valódi emberektől teljesen megkülönböztethetetlen online személyiségeket előállítani.
okt. 21
16:27
Lloyd Austin megígérte, hogy több pénzt ad Zelenszkijnek (Magyar Hírlap)
Újabb 400 millió dollár Ukrajnának.
okt. 21
16:27
Orbán Viktor a Mazsihisz elnökével tárgyalt (Demokrata)
A felek áttekintették a magyarországi zsidó közösség mindennapjait érintő problémákat, és megbeszélték a megoldási lehetőségeket.
okt. 21
16:27
Székesfehérvári születésű katona esett el az ukrán háborúban (Magyar Nemzet)
Ungváron helyezték örök nyugalomra a 47 esztendős férfit.
okt. 21
16:27
Neuville: Szerettük volna Németországban bebiztosítani a bajnoki címet (Racing)
Thierry Neuville sokáig reménykedhetett abban, hogy megszerzi a Közép-Európa Rally végén első világbajnoki címét, azonban a belga versenyző hibázott, így a bajnokavatás Japánra tolódott.
okt. 21
16:29
Ukrajnában a korrupció a legnagyobb gond még a védelmi miniszter szerint is (Magyar Nemzet)
Umerov ugyanakkor cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint Budanovot elmozdíthatják.
okt. 21
16:30
IMF-közgyűlés: adósságelengedésért könyörög a Világbank elnöke (vg.hu)
Adósságban úszik a világ. Az IMF közgyűlésén a szegényebb országok adósságának elengedése is napirendre kerül.
okt. 21
16:33
Október 23. után változik a villamosközlekedés Budapesten: részletek (Blikk)
Október 23-a nemzeti ünnepünk. Ezen a napon az 1956. évi forradalom és szabadságharc kitörésére emlékezünk. Október 24-től Nem közlekedik a 2-es, a 2B és a 23-as villamos a Boráros tér és a Fővám tér között , csütörtöktől november 3-ig, vasárnapig karbantartás miatt – tudatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közleményben az MTI-vel hétfőn.
okt. 21
16:33
Ezeket a virágzó évelőket érdemes a sírokra ültetni (Édenkert)
Lassan közeledik a mindenszentek, és ilyenkor felmerülhet bennünk, milyen virágokat érdemes szeretteink sírjára ültetni, amelyek minimális gondozás mellett is szépek maradnak.
okt. 21
16:33
Trükkös vontatást mutatott be egy autós a magyar autópályán (444.hu)
Különösen balesetveszélyes megoldást választott.
okt. 21
16:33
Egymillió horgászengedély bizonyítja: ez a legnépszerűbb szabadidős tevékenység Magyarországon (Ripost)
Mára nem csupán hobbi, ha valaki pecázik Magyarországon.
okt. 21
16:33
"Brüsszel azt tervezi, hogy elvegye a területalapú agrártámogatásokat a gazdáktól" (Demokrata)
Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta: a kormány minden eszközzel megvédi a gazdák érdekeit.
okt. 21
16:33
Megmászta a világ egyik legveszélyesebb hegyét egy magyar túrázó (Magyar Nemzet)
A svájci–olasz határon magasodó Matterhorn csúcsa látható a Toblerone csokoládé csomagolásán is.

Keresés