2024. október 21. hétfő

okt. 21
11:27
Bajban a paradicsomtermesztés, folyamatos lecsúszásban a spanyol export mennyisége (Agrofórum)
A 2014/2015-ös szezon óta egyfolytában csökken a spanyol paradicsomkivitel mennyisége, bár az export értéke eddig növekedést mutatott.
okt. 21
11:27
Peszkov reagált Trump szavaira a Moszkva elleni támadásról (Magyar Hírlap)
"Ez egy érzelmi nyilatkozat".
okt. 21
11:27
Lionel Richie visszatér Budapestre (Magyar Nemzet)
Az énekes jövő júliusban ad koncertet az Mvm Dome-ban.
okt. 21
11:27
Turán Frigyes nem indul a szezonzárón (Racing)
Turán Frigyes és Zsiros Gábor nem áll rajthoz a szezonzáró Zemplén Rallyn, ezzel a bajnoki címért folyó csatából is kiestek. A HUMDA Országos Rally Bajnokság második helyén álló párosnak volt a legnagyobb esélye, hogy befogja Csomós Mixiéket az év utolsó versenyén, igaz a 33 pontos hátrány így is akkora, hogy csak az éllovas páros hibája
okt. 21
11:27
Meghalt Fethullah Gülen, Erdoğan török elnök főellensége (Telex)
A 83 évesen meghalt török származású muszlim hitszónok önkéntes száműzetésben élt az Egyesült Államokban.
okt. 21
11:27
Fotóval! Zendaya egyiptomi istennőnek öltözött, ruhája semmit nem bíz a képzeletre (Sassy)
A színésznő szó szerint hozta a formáját, és egyben tisztelgett Cher előtt.
okt. 21
11:29
Kijevben tárgyal az amerikai védelmi miniszter (hirado.hu)
Lloyd Austin hétfőn az ukrán fővárosba érkezik, hogy kifejezze az Egyesült Államok támogatását, és tárgyalásokat folytasson magas rangú ukrán tisztviselőkkel.
okt. 21
11:29
Ő az első a királyi családból, aki fenn van a TikTokon (Magyar Hírlap)
Történelmet írt.
okt. 21
11:30
Meghalt Fethullah Gülen, a 2016-os török puccskísérlet értelmi szerzője (vg.hu)
Gülen vasárnap este halt meg egy kórházban.
okt. 21
11:33
Durván elszámolta magát a kormány? (Privátbankár)
Két és fél hónap alatt kellene több mint másfélszer annyi állami beruházásnak megvalósulnia, mint amennyire sor került az utóbbi fél évben.
okt. 21
11:33
Központosítják az állami kórházak informatikai rendszereit (Infostart)
Akár fél évig is eltarthat a folyamat, amíg átviszik az összes adatot és a kórházak személyzete is hozzászokik az új rendszerhez.
okt. 21
11:33
Új vezetők a B+N Referencia Zrt-nél (HR Portál)
A magyar tulajdonú B+N Referencia Zrt. három új vezető kinevezésével erősíti gazdasági területeit.
okt. 21
11:33
A madéfalvi Siculicidium emlékműnél emlékeztek Potápi Árpád Jánosra (hirado.hu)
A környékbeli székelyek mécsest gyújtottak, koszorút helyeztek el az elhunyt nemzetpolitikai államtitkár megemlékezésén.
okt. 21
11:33
Nagy bajban a Tesla: súlyos vizsgálatot kapott a nyakába Elon Musk birodalma (Pénzcentrum)
Az Egyesült Államok közlekedésbiztonsági felügyelete (NHTSA) vizsgálatot indított 2,4 millió Tesla jármű ellen, miután négy baleset történt a gyártó Full Self-Driving (FSD) szoftverének használata közben, köztük egy halálos baleset 2023-ban. A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy az FSD rendszer megfelelően képes-e kezelni a csökkent látási vi
okt. 21
11:33
Madonna és fiatal pasija Billie Eilish koncertjén szórakozott: a közönség soraiban szúrták ki őket (Life)
Együtt látták Madonnát és állítólagos pasiját, Akeem Morrist Billie Elish teltházas koncertjén a Madison Square Gardenben. A feltételezett barát mellett ott voltak a sztár gyerekei is.
okt. 21
11:33
Karácsonykor fog virágozni a kaktusz ezzel az egyszerű trükkel (Promotions)
A karácsonyi kaktusz színpompás virágai a leghidegebb évszakban is nyarat varázsolnak a nappaliba.
okt. 21
11:33
Végre kiderült, miért vált meg Vilmos herceg jegygyűrűjétől (in.hu)
Észrevetted, hogy Vilmos herceg nem visel jegygyűrűt? Elmondjuk, miért.Vilmos walesi herceg úgy döntött, hogy lemond a jegygyűrűről, amikor 2011-ben feleségül vette Katalin hercegnét, de nem ő volt az első királyi személy, aki elzárkózott a hagyománytól.Az utóbbi időben sok szó esett Katalin hercegné ujján lévő gyűrűről, de mi a helyzet Vilmos herc
okt. 21
11:33
Már tizenévesen elkezd befektetni és megtakarítani a Z generáció (Digital Hungary)
Minden más generációnál hamarabb és nagyobb mértékben kezd befektetni a Z generáció: már 19 évesen elkezdik és a korábbi generációkhoz képest nagyobb arányban is fektetnek be 21 éves koruk előtt. Bár az egyszerűség és a kockázatvállalás fontos számukra, a felelős befektetéseket is keresik. Egy félév alatt három és félszeresére nőtt a felelős alapok
okt. 21
11:33
Cannes-ban debütált a szolnoki Ataff filmfesztivál nyertese (kultura.hu)
A megrázó történetet feldolgozó Lány a tűvel című dán film nyerte a legjobb látványtervezés díját az Alexandre Trauner Art/Film Fesztiválon.
okt. 21
11:39
Meghalt Erdogan egyik legnagyobb ellensége (Blikk)
83 éves korában meghalt az Egyesült Államokban élő Fethullah Gülen török muzulmán hitszónok. Gülen vasárnap este halt meg abban az amerikai kórházban, ahol kezelték. Bár korábban Törökország elnöke, Recep Tayyip Erdogan egyik közeli szövetségesének számított, azonban 2016-ban puccskísérlettel vádolták meg.
okt. 21
11:39
Embereket ölt meg, ezreket tett hajléktalanná és megmérgezett egy folyót a katasztrófa: perbe fogták a bányaóriást (Portfolio)
A londoni Legfelsőbb Bíróságon hétfőn kezdődik a BHP elleni per tárgyalása a 2015-ös brazil gátkatasztrófa ügyében. A felperesek, köztük több mint 600 ezer brazil állampolgár, 46 önkormányzat és mintegy 2000 vállalkozás, akár 47 milliárd dollár kártérítést is követelhetnek a világ legnagyobb bányavállalatától. A per Brazília történetének legsúlyosa
okt. 21
11:39
Magyar Péter: vajon miért kötelezik mind a 12 vízügyi központot, hogy mindegyik legalább 40 munkatársat küldjön a Fidesz rendezvényére? (SzMo)
Magyar Péter szerint a kormánypárti '56-os megemlékezésnél kell családi napot szerveznie a Vízügyi Főigazgatóságnak. A politikus szerint kötelező lesz embereket küldenie a vízügynek.
okt. 21
11:39
A gazdák védelmére kelt Nagy István Luxembourgban (Magyar Hírlap)
Az ülésen igyekeznek közös megoldásokat találni az élelmiszerláncot érintő kihívásokra.
okt. 21
11:39
Csütörtökön búcsúztatják Potápi Árpád Jánost (Magyar Nemzet)
Az államtitkárt Bonyhádon kísérik utolsó útjára.
okt. 21
11:39
Egy év alatt közel kétszeresére nőtt a mesterséges intelligenciát használó vállalatok száma Ausztriában (Üzletem)
2024-ben már minden ötödik osztrák vállalkozás alkalmazott mesterséges intelligencia alapú technológiákat, közel kétszer annyi, mint egy évvel korábban
okt. 21
11:39
Aqua Se - egy döntetlen és egy vereség a területi pólóbajnokságban (Nyíregyháza)
Újabb meccseket játszottak a vízilabdások.
okt. 21
11:39
Migrációkutató Intézet: A törökök jelentős része a migránsokat teszi felelőssé a gazdasági helyzet romlásáért (vasárnap.hu)
Szír és afgán migránsok tízezreit toloncolja ki Törökország EU-s források segítségével – adta hírül nemrégiben több vezető sajtókiadvány. Ankara a 2015-ös menekült- és migrációs válság kezdetén a "nyitott kapuk politikáját" követte, de a gazdasági visszaesés, valamint a menekültek és menedékkérők tartósan magas lélekszáma miatt szakítani kényszerül
okt. 21
11:41
Zelenszkij Észak-Koreát is háborúba rántaná egy kis támogatásért? (Magyar Hírlap)
Az ukrán elnök szerint Phenjan már a spájzban van, vagy nincs, vagy mégis, de az eszkalációt eszkalációval kell megelőzni.
okt. 21
11:45
Beindultak a gázszállítási szankcióról szóló tárgyalások (Infostart)
Az Európai Unióban újraindultak a tárgyalások a 15. orosz szankciós csomagról.
okt. 21
11:45
Így valósította meg az álmát a magyar pilótanő (Metropol)
Simon-Pintér Evelin gyerekkora óta imádott repülővel utazni, de csak felnőttként jött rá, hogy pilótanő szeretne lenni. Azóta járja a világot.
okt. 21
11:45
Rétvári Bence szerint újabb 125 ezer diák kap laptopot (hirado.hu)
A Belügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten azt mondta, decemberig újabb 125 ezer diák jut laptophoz a kormány támogatásának köszönhetően.
okt. 21
11:45
Elon Musk egymillió dolláros csekkeket osztogat minden nap - Valószínűleg vizsgálat indul az ügyben (Portfolio)
Elon Muks minden nap 1 millió dollárt ad egyvalakinek, aki aláírja az online petícióját, a milliárdos ezzel is segíti Donald Trump kampányát. A kezdeményezés jogszabályokba is ütközhet, a Reuters arról ír, hogy vizsgálat indulhat a csekkosztás miatt. A november 5-i amerikai elnökválasztás másnapján, november 6-án tartjuk következő befektetési konf
okt. 21
11:45
Kiszámoltuk, 1,1 millióra is jogosultak lehetnek a magyar családok: kevesen tudják, mi kell az igényléshez (Pénzcentrum)
Jövő nyáron és 2026-ban két lépcsőben duplázzák meg a családi adókedvezmény mértékét. A legtöbben már most számolgatnak, mennyit is jelent ez a családi kasszának: most kiszámoltuk, mennyi pénzt jelent az emelés az egy, illetve két gyermeket nevelő családoknak, illetve három családi pótlékra jogosult gyerek esetében - utóbbi esetben éves szinten töb
okt. 21
11:45
Lehet, hogy megtalálták Magyarország legostobább emberét - Ott őrjöngött, ahol nagyon nem kellett volna (ATV)
Garázdaság vétsége miatt a Tatabányai Járási Ügyészség vádiratot nyújtott be egy férfi ellen, aki az Esztergomi Járásbíróság biztonsági őreire támadt.
okt. 21
11:45
"Az exem elveszi a legjobb barátomat, és követeli, hogy vegyek részt a nagy napon" (BorsOnline)
A nő értetlenül áll a helyzet előtt, de a napi 20-30 üzenet és hívás már kezdi nagyon kiakasztani.
okt. 21
11:45
A gyémántpor segíthet megfékezni a globális felmelegedést – de milyen áron? (Hamu és Gyémánt)
A globális felmelegedés napról napra látványosabban sújtja a bolygónkat, és egyre inkább úgy tűnik, hogy a folyamat megállíthatatlan. Az Iflscience azonban most egy olyan új, lehetséges megoldást mutat be, amit geomérnökök fejlesztettek ki és ami egy különös, mégis hatékony módja lehet annak, hogy megállítsuk a klímaváltozást.
okt. 21
11:45
Szijjártó Péter: Európának érdeke a béke megteremtése (Demokrata)
Európának együtt kellene dolgoznia az ukrajnai béketeremtés és a tömeges illegális migrációs hullámok megállítása érdekében – jelentette ki a külügyminiszter.
okt. 21
11:45
Elhunyt az utolsó navahó kódbeszélők egyike (Magyar Nemzet)
Már csak két navahó kódbeszélő maradt életben.
okt. 21
11:45
Pánik Zalaegerszegen: elvesztette két unokáját a nagyi (AC News)
Szívbajt hozott a nagymama az egész családra, amikor elveszítette a rábízott óvodás és kisiskolás unokáját a nagyvárosban.
okt. 21
11:47
Nyomás alá került a feltörekvő világ Trump lehetséges megválasztása miatt (Portfolio)
A feltörekvő piaci devizák gyengültek hétfőn, miközben a dollár erősödött. A befektetők Donald Trump esetleges visszatérésére spekulálnak, ami hatással lehet a globális pénzpiacokra.
okt. 21
11:48
A halálos medvetámadás után tucatnyi állatot lőttek ki a szlovákok (vg.hu)
Északi szomszédunk drasztikus lépésre kényszerült a tragédia után.
okt. 21
11:51
Cirkusz a bíróságon: beszólt Rogán Antalnak és a bírónak is, kivezették a vádlottat (Menedzsment Fórum)
A vádak szerint pénzügyminisztériumi tisztviselők uniós támogatások elnyeréséért kenőpénzt fogadtak el.
okt. 21
11:51
2025-ben Magyarországra jön a Hello előadója (Metropol)
Megtörtént a hivatalos bejelentés, jöjjenek a részletek!
okt. 21
11:51
Így néz ki az álommunkahely! (ProfitLine)
Ki ne szeretne egy valóban álommunkahelyen dolgozni, vagy melyik vállalkozó ne szeretne azzá válni? Sokakban felmerül a kérdés, mitől válik egy munkahely minden szempontból ideálissá. Bemutatjuk, hogy mire vágynak a munkavállalók, ahogy azt is, hogy miben fejlődhetnek a munkáltatók.
okt. 21
11:51
Ezer üveg hamis parfümöt találtak egy furgonban az M5-ös autópályán (hirado.hu)
Az okozott kár majdnem 17 millió forint.
okt. 21
11:51
Szijjártó Péter szerint Európának érdeke a béke megteremtése, a migráció megfékezése és a versenyképesség javítása (hirado.hu)
A külgazdasági és külügyminiszter szerint Európának érdeke, hogy józan észen alapuló döntéseket hajtson végre.
okt. 21
11:51
Szijjártó kifakadt: "Itt mindenkinek elment a józan esze?" (ATV)
Két olasz esete az "igazságszolgáltatással" és az európai baloldali mainstreammel kapcsán vetette fel a külgazdasági és külügyminiszter a kérdést a Facebook-oldalán.
okt. 21
11:51
A moldávok nem tudják egyszer s mindenkorra megválaszolni a kérdést, akarnak-e csatlakozni az EU-hoz (444.hu)
Az elnökválasztás második fordulójába magabiztosan jutott be Maia Sandu, Moldova jelenlegi, EU-párti elnöke, a népszavazás alapján viszont a választók teljesen megosztottak, Keletre, vagy Nyugatra van-e az előre. 98 százalékos feldolgozottságnál kétszámjegyű a különbség igenek és nemek között.
okt. 21
11:51
Tuvic Aleksandra: "Már szívesen szülnék" (Ripost)
Kőgazdag Szandi most szingli, de készen áll az anyaságra.
okt. 21
11:51
Kitart a lendület az okosmobilok piacán (MMonline)
Az okostelefonok globális kiszállítása 4 százalékkal, 316,1 millióra nőtt az idei harmadik negyedévben a tavalyi azonos időszakkal összevetve, és ezzel már az ötödik egymást követő negyedévben nőttek a kiszállítások – derül ki az International Data Corporation (IDC) legfrissebb jelentéséből. A nem végleges számítások szerint a Samsung 18,3 százalék

Keresés