Kerekedő pocakkal fotózták le Los Angeles-ben Jennifer Lawrence-t, és az Oscar-díjas színésznő nem sokkal ezután meg is erősítette a hírt, miszerint újra babát vár. Férjével, Cooke Maroney-val így hamarosan már kétszeres szülők lesznek: kisfiuk, Cy immár két esztendős.
Alighanem már sokan eljátszottak a gondolattal, hogy a magyar állampapírok helyett vagy mellé esetleg a környező, szomszédos országok állampapírjaiba tegyék megtakarításaik részét vagy akár egészét. Nos, az ezen gondolkodó kisbefektetők számára jó hír, hogy Ausztriában a magyar állampolgárok számára is elérhető az osztrák állampapír. De hogyan álln
Az elmúlt időszakban számos írás és cikk született a rövidtávú lakáskiadás (köznyelvben Airbnb) budapesti szabályozásáról. A kormány a kérdéskört lakhatási kérdésnek tekinti, de az természetesen rendelkezik turisztikai vetülettel is. Ezért fontosnak tartom, hogy a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ segítségével, néhány adaton és trenden ke
Az 59 éves, szlovák állampolgárságú Oleg azt a 65 éves nőt ölte meg az osztrák-szlovák határ közelében fekvő Gösting nevű településen, akinél dolgozott. Ezután pedig a szomszédos borospincéket összekötő alagutakban barikádozta el magát.
A tájékoztatás szerint egy vasárut, betonelemeket szállító jármű kereke kapott lángra. A lepsényi pihenő után történt esethez a polgárdi önkormányzati és a balatonfűzfői hivatásos tűzoltók vonultak, vízsugarakkal oltják a raktérre is átterjedt lángokat. A kamion a leállósávban van, de a külső sávot is le kellett zárni, ez fennakadást okozhat az aut
Szeretnél kialakítani egy kis házi irodát, munkaállomást, de nincs túl sok helyed? Ez nem akkora katasztrófa, mint elsőre gondolnád, hiszen egy kisebb íróasztallal is lehet szuper home office-od, nem kell feltétlenül egy fél irattárat bepakolnod a szobádba.
A héten tartja Washingtonban közgyűlését a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank. Az inflációs félelmek enyhülésével a gazdaságpolitika fókuszába az adósság és a geopolitikai kockázatok kerültek.
Idén lett ötvenéves a Fjällräven legendás Expedition Down kabátja, amely az 1974-es debütálása óta a márka egyik legismertebb és legkedveltebb terméke.
Növekvő harmadik negyedéves bevételről és nyereségről, valamint rekordmagas üzemi Ebita-árrésről jelentett a svájci Abb, az ipari digitális technológiák területén vezető globális vállalat.
Az európai versenyképesség súlyos hanyatláson megy keresztül; ha bizonyos döntéseket nem hozunk meg, az EU versenyképessége az Egyesült Államokkal és Kínával szemben megállíthatatlanul visszaesik – közölte Orbán Viktor, miután Luc Frieden luxemburgi kormányfővel tárgyalt. A miniszterelnök bemutatta a magyar uniós elnökség által kidolgozott versenyk
Az aurás migrénben szenvedő emberek esetében az átlagos népességhez viszonyítva a duplája az érelzáródás miatt kialakuló stroke kockázata. A migréneseknek fokozott figyelmet kell fordítaniuk a stroke megelőzésére.
Lionel Richie 20 év után visszatér Budapestre. A világhírű amerikai énekes-dalszerző 2025. június 17-én az MVM Dome-ban lép fel Say Hello to the Hits című európai turnéja keretében. Az előadó legnagyobb slágereit felvonultató koncertsorozat 2025. május 31-én Belfastban indul, és tizenhat országot érintve összesen 27 koncertet ölel fel. A turné augu
Heti 36 órát meghaladó munkaviszony melletti egyéni vállalkozó, aki a vállalkozásában is folyamatosan számítógéppel dolgozik, elszámolhatja-e a szemész szakorvos által felírt éleslátást biztosító szemüveget? Mi a helyzet a bifokális vagy multifokális szemüveggel ugyanennél az egyéni vállalkozónál? – kérdezte olvasónk. Lepsényi Mária adószakértő vál
A múlt hét második felében erősödni tudott a forint, rövid időre át is vitte a 400-at felülről az euróval szemben, ám végül visszatért a fontos szint fölé. Ezt a hetet is 400 felett kezdi a jegyzés az euróval szemben, délelőtt komoly gyengülést látunk, a jegyzés a 401-et is átvitte. Az egész régióban gyengülést látunk az erősödő dollárra, a lengyel
Az Annalena Baerbock vezette német külügyminisztérium a kormánykoalíció döntésével szembe menve továbbra is támogatja azokat a szervezeteket, amelyek a Földközi-tengeren érkező migránsokat mentik, majd szállítják Európába.
Varga Viktor és Sánta Laci sztárboxos összecsapásából az énekes került ki győztesen, ám a meccs után egy kisebb szerelmi botrány tört ki. Varga Viktornak a helyszínen szurkolt a volt párja, Lili, csakhogy az énekes nem őt, hanem egy másik, titokzatos nőt csókolt meg a meccs után.
A Packeta és a FoxPost egyesítése után a tulajdonosok a lokális márka megtartása mellett döntöttek, ezért az új vállalat FoxPost néven működik tovább - közölte a cég.
Jövőre az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarítások lakáscélra is felhasználhatók lesznek, és mostanra az ezzel kapcsolatos jogszabály tervezete is megjelent. Tudta, hogy jelenleg is van olyan pénztári megtakarítás, amelyet lakáscélra költhet? Pedig az egészségpénztárból ez most is lehetséges - mutat rá a BiztosDöntés.hu.
Egy izgalmas időszak kellős közepén vagyunk – mondta Kapu Tibor kutatóűrhajós, aki vasárnap Cserényi Gyula tartalékossal együtt, Houstonból jelentkezett be a Kossuth Rádió Irány az űr! című műsorába.