A 2024-es év a lisztharmat éve volt a szőlészek életében. A környezeti körülmények, a magas hőmérséklet mind a fertőzés országos terjedésének kedvezett.
Az euró után a dollárral szemben is gyengült a forint a kormány szerdai bejelentése után, utoljára június végén kellett ennyit fizetni az amerikai devizáért. Mi történt? A tegnapi kormányinfó bejelentései hatására gyengülni kezdett a forint az euróval és a dollárral szemben is. Az amerikai devizáért már 369,7 forintot kell fizetni, utoljára június
Mint azt a naphire.hu is megírta, Szoboszlai Dominik szerda este az Instagram-oldalán jelentette be a nagy hírt, miszerint eljegyezte a barátnőjét, Buzsik Borkát. A Liverpool FC magyar focistája a képek alapján Budapesten kérte meg a barátnője kezét, a képeket pedig azzal a szöveggel osztotta meg, hogy "Igent mondott". A bejegyzés alá szó szerint ö
Jennifer Lopez és Ben Affleck a nyáron megerősítette, hogy elválnak. Hónapok óta keringtek a pletykák arról, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck már nem él együtt, amikor nyáron megerősítették, hogy valóban különmentek. A popsztár augusztusban, a második házassági évfordulójukon adta be a válókeresetet. Míg J.Lo állítólag "megalázónak" érezte a külö
Saját pártja fordult a kancellár ellen, Olaf Scholz az új biztonsági intézkedések támogatására szólította fel a szociáldemokratákat, sőt még próbaszavazást is tartottak a pénteki döntés előtt.
Elnöki rendeletben tiltaná meg Donald Trump, hogy a transzneműekre vonatkozó politika jegyében biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak. A volt elnök és republikánus elnökjelölt erről szerdán beszélt Georgia államban egy nők számára szervezett kampányrendezvényen.
Stanley Druckenmiller milliárdos amerikai befektető szerdán azt nyilatkozta, hogy a piac "nagyon meg van győződve" Donald Trump volt amerikai elnök választási győzelméről - számol be a Hill.
Volt magyar diákok készülnek perelni a román államot a román érettségi vizsgán elért gyenge eredményeik miatt, mivel szerintük Bukarest diszkriminálja a magyar tanulókat azzal, hogy nem idegen nyelvként oktatja számukra a románt – tájékoztatta szerdán az MTI-t a Hargita megyei önkormányzat sajtószolgálata.
Elnöki rendeletben tiltaná meg Donald Trump, hogy a transzneműekre vonatkozó politika jegyében biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak. A volt elnök és republikánus elnökjelölt erről szerdán beszélt Georgia államban egy nők számára szervezett kampányrendezvényen.
Angliában nem mindenki örül az új szövetségi kapitány, Thomas Tuchel érkezésének. A Manchester United ikonja, Gary Neville is kettős érzésekkel áll a német szakember kinevezéséhez.
An exploration of the untold environmental and health risks of Hungary's rapidly growing battery industry. With battery production set to shape Hungary’s future, why are people being kept in the dark about the dangers?
Ez a sült almakrém szuper opció lesz a reggeli zabkásádra, palacsintába tekerve vagy egy égig érő amerikaipalacsinta-torony elemei közé kenve. De igazából simán, kiskanállal is fogyasztható. :D
Elnöki rendeletben tiltaná meg Donald Trump, hogy a transzneműekre vonatkozó politika jegyében biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak. A volt elnök és republikánus elnökjelölt erről szerdán beszélt Georgia államban egy nők számára szervezett kampányrendezvényen.
Egy nők számára szervezett kampányrendezvényen Donald Trump arról beszélt, megtiltaná, hogy biológiai értelemben vett férfiak női sportversenyeken indulhassanak.
Az előző hónaphoz képest 2,1%-os csökkenés következett be az ágazat a teljesítményében, és ez előrevetítheti azt is, hogy az ipar mellett az építőipar ágazat is lefelé fogja húzni az október végén megjelenő Q3-as GDP adatokat. A nemzetgazdasági beruházások jelentős csökkenése fényében nem meglepő az ágazat teljesítménye. A hitelkamatok a korábbi ma
Jenei István súlyos beteg volt, ennek ellenére nem hagyott fel az edzéssel. Vasárnap összetörte magát egy rollerbalesetben, és a szervezete nem bírta tovább a harcot.
A helyi sajtó szerint a PiS a magyarokon keresztül szerezné meg a piacvezető kereskedelmi tévét, burkolt orosz bevásárlásról beszélnek. A kérdés téma lehetett Tusk és Blinken között is.
Hosszú, borongós őszi autóutak, az eső dobol a szélvédőn és korán sötétedik. Így nem csoda, hogy hamar unalmassá válhat az utazás. Nem ritka, hogy a család fiatalabb tagjai a hosszas üldögélésben türelmüket vesztik, és ez rányomja bélyegét az utazás hangulatára. Az autóban a képernyő könnyen lehet egy unaloműző eszköz, de a hosszú együtt töltött id
Juhász Dorka csapata, a Minnesota Lynx hazai pályán 80-77-es vereséget szenvedett a New York Libertytől az észak-amerikai női kosárlabda-bajnokság (Wnba) döntőjének a harmadik mérkőzésen, ezzel a Liberty 2-1-re vezet a párharcban.
Életének 85. évében meghalt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője.
Százhetvenöt éve, 1849. október 17-én, mindössze 39 évesen halt meg Fryderyk Franciszek (Frédéric François) Chopin, a zongorajátékot megújító lengyel romantikus zeneszerző, minden idők egyik legnagyobb zongoraművésze.
A XIX. század végén épült Hold utcai piac a belváros emblematikus helyszíne. Közel száz évig termelői piacként működött, 2014-es felújítását követően pedig Belvárosi Piac néven nyitotta meg újra kapuit, ahol az árusok mellett újhullámos kávézók és éttermek kaptak helyet. A vásári nyüzsgés mára a kortárs művészet legmagasabb iskolájának adta át a he
Morgan Stanley, az egyik legnagyobb amerikai bank a vártnál nagyobb harmadik negyedéves nyereségről és bevételről számolt be. A bank honlapján szerdán közzétett adatok szerint az adózott eredménye éves szinten 32 százalékkal, és 3,19 milliárd dollárra nőtt. A tavalyi harmadik negyedévi 2,41 milliárd dollárról. A részvényarányos nyereség 1,38 dollár
A világban a globális élelmezésbiztonság egyre sürgetőbb kérdés. A nagyüzemi gazdálkodásban eddig alkalmazott peszticidek ugyan hatékonyak voltak, de komoly mellékhatásokkal járnak mind az emberek, mind a környezet számára. A kártevők egyre ellenállóbbá válnak, ami új megoldások keresését teszi szükségessé. Egyik lehetséges megoldás az úgynevezett
A modern kor technológiai és társadalmi kihívásai egyre nagyobb nyomást gyakorolnak ránk. Ha összehasonlítjuk a 20. század második felének mentális egészségügyi helyzetét a maival, láthatjuk, hogy napjainkban sokkal összetettebb problémákkal kell szembenéznünk. A technológia és a közösségi média térhódítása, valamint a gyors információáramlás hatás
155 millió forintért kelt el az idei árverési szezon egyik legjobban várt tétele, Munkácsy Mihály Randevú az ablaknál című nagyméretű festménye a Virág Judit Galéria őszi aukcióján.
A Sky News nyilvánosságra hozta Payne utolsó videóját, amit Argentínából posztolt. A felvételen egy nővel étkezik, és nevetve meséli, hogy délután pólózni készül.
A One Direction egykori énekesének utolsó posztja, amin barátnőjével szerepel, percekkel a halála előtt született. Liam Payne 31 évesen hunyt el, lezuhant egy szálloda erkélyéről.
A jelenleg nagyjából 200 milliárd forintot érő kulcs egy newporti hulladéklerakóba került merevlemezen van. A pórul járt férfi azzal próbálja kierőszakolni a feltárási engedélyt, hogy csillagászati összegre perli a helyi önkormányzatot.
Ősszel már elkezdenek kiürülni a vitaminraktárak, ezért különösképp fontos, hogy odafigyeljünk az utánpótlásra. A reggeli köztudottan a nap legfontosabb étkezése, ez gondoskodik az aznapi energiánkról, ezért már ekkor érdemes elkezdenünk tudatosan táplálkozni.