Férfiaknál leginkább a prosztataproblémákra szokás gondolni, ha a vizelet akadozásának, gyengülésének okait keressük, holott ennél jóval több betegség, állapot magyarázhatja a problémát.
Folyamatosan olvad a Fidesz előnye a Tisza Párttal szemben. Az IDEA Intézet felmérése szerint már hibahatáron belül van a Magyar Péter vezette formáció. A kutatásból az is kiderül, hogy négy párt: a Momentum, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP sem jutna be a parlamentbe. A szocialisták lassan megkezdik a jelöltek toborzását a 2026-os választásra, míg a
Az Európai Unió által valaha finanszírozott egyik legnagyobb és legambiciózusabb kutatási projekt az az emberi agy mélyebb megértését és a különböző neurológiai betegségek kezelésének felgyorsítását célozta. A tíz éves Human Brain Projekt főbb eredményeiről nemrégiben átfogó értékelést tettek közzé, ahogy ezt a Horizon, az EU kutatási és innovációs
A hétvégén kétnapos, kihelyezett esztergomi frakcióülést tartott a Fidesz-KDNP. Kocsis Máté frakcióvezető elmondta, a megbeszélés központi témája a gazdaság és egységesek abban, hogy Covid és a háború óta megváltozott gazdasági helyzetben új eszközökre, új gazdasági megoldásokra van szükség, hogy az ország újra sikeres lehessen.
Úgy néz ki teljes az összhang, mivel Szoboszlai Dominik és Buzsik Borka nincsenek együtt olyan régóta. Közben van olyan külföldi drukker is, akinek a szíve szakad meg.
Lassan három hete annak, hogy a Jóban Rosszban színésznője és kisfia szörnyű autóbalesetet szenvedtek. A friss hírek szerint Sallai Nóra állapota szerencsére javul, ezzel kapcsolatban szólalt meg most az intenzív osztályos orvos.
Itt az ősz: kezdenek barnulni és hullani a falevelek, a reggelek ködösek, a nappalok és éjszakák pedig egyre esősebbek. A hőmérséklet lehűl – bár kifoghatunk szép napokat –, a körülöttünk létrejövő új világ pedig remek friss lehetőségeket kínál. A Honor pár okostelefonos alkalmazással kínál lehetőségeket arra, hogy kihasználjuk ezt. Süssünk, főzzün
Amikor a kisgyermek nem az életkorának megfelelően rajzol, annak egyik oka lehet a sok közül, hogy a finommotorikus fejlődése kissé megkésett, de az is könnyen előfordulhat, hogy egyszerűen csak más tevékenység iránt érdeklődik.
A 25. Internet Hungary konferencián Ördög Nóra és Liptai Claudia őszinte beszélgetés keretében osztották meg gondolataikat a tévés szerepeikről, a médiában való ismertséggel járó kihívásokról, a kulturális hatásokról, valamint az egymáshoz fűződő viszonyukról.
Árérzékenyek az autósok, és szívesen váltanának olcsóbb kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra, azonban a többségnek év közben van az évfordulója, ezért elfelejti a szerződés felülvizsgálatát – derül ki egy felmérésből. Az Azénpénzem.hu annak idején is sokszor megírta, hogy a kampány kinyírása betesz a biztosítóváltásnak, ami nem az autósok érdek
A sótalanítási eljárás évszázadok óta létezik, de csak korlátozott sikerrel tudott édesvizet biztosítani az emberek számára. Az EU jelenleg azt vizsgálja, hogyan lehetne a jövőbeni vízhiány esetén életképes megoldást találni.
Az Isw a világ egyik legrangosabb szeszesital-versenye, ahol szűk körű zsűricsoportok szigorúan és részletesen értékelik, átfogó minőségi tesztek alapján pontozzák a résztvevő termékeket. A folyamat során az italokat öt-hat főből álló szakértői testületek között osztják szét, akik vakon, az összehasonlíthatóságot garantáló, professzionális poharakb
Jelentős hazai vállalatok, egyesületek fogtak össze a kémia népszerűsítése céljából, amire égető szükség van: egyre alacsonyabb a hazai egyetemek kémiához kapcsolódó szakjaira jelentkező hallgatók száma. Az összefogás első, kézzel fogható "gyümölcse" a Kémia Mindenkinek honlap, amely a laikusoknak is kedvet hoz a kémiához.
Az Aston Martin egy különleges, limitált szériás kiadással emlékezik meg arról, hogy luxusautója, a kultikus DB5 hat évtizede tűnt fel először a James Bond-sorozatban.
Rohamléptékben emelkedik hazánkban is a háztartási klímák száma nemcsak a forró nyarak miatt, hanem azért is, mert költséghatékony fűtési megoldást kínálnak. A beruházással viszont nem érnek véget a feladataink, hiszen a garanciális feltételeknek is eleget kell tennünk a karbantartással, melynek hiánya később jelentős összegű javítási költséget is
Az Iscar legutóbbi, Logiquick kampánya keretében számos, különféle forgácsolószerszámot mutattak be, amelyek a vállalat termékpalettáját egészítették ki a szükséges pontokon. Köztudott, hogy az Iscar számára az innováció kiemelten fontos, ezért
James Balog természetfotós egészen addig tagadta, hogy a klímaváltozás valódi lenne, amíg a National Geographic el nem küldte egy expedícióra az Északi-sarkkörre, és meg nem látta annak valódi hatását.
Október 7-én nagy sikerrel zajlott le az első Belügyi Drón Kupa. A versenynek otthont adó remeteszőlősi bázison a belügyi ágazat rendvédelmi szervei mérték össze tudásukat és drónkezelési képességeiket. A verseny
Érdemes őszre időzíteni bizonyos vizsgálatokat, mint például a magas vérnyomás vagy a melanoma szűrést, hogy képet kapjunk szervezetünk állapotáról, jobban bírjuk az év végi, munkahelyi kihívásokat és később az ünnepek is jó egészségben találjanak bennünket. Nyáron a napfény hatására D-vitamin szintünk megnő, számos további vitamint és nyomeleme
Az MBH Bank legfrissebb előrejelzése szerint 2024-re 1,6, míg 2025-re 3,4%-os gazdasági növekedést várnak Magyarországon. A bővülő hazai fogyasztás és a növekvő reálbérek mellett a külső kereslet gyengülése és a beruházások csökkenése befolyásolja a növekedést.
Vannak olyan körömlakk árnyalatok, amelyek mindig klasszikusak maradnak, például a piros, a nude és a szeder szín. Ugyanígy, a fehér körmök is egy hagyományos, semleges árnyalatot képviselnek, ami friss hatást kelt, és bármivel jól mutat. A fehér díszítések, mint például a francia manikűr, időtlenek, viszont ma már rengeteg más kreatív módja is van
Nagyon szeretem az olyan kutatásokat, melyek a növények más jellegű működését vizsgálják. Ilyen a növények érzékelése, melynek egy kis szeletét a mimózáknál már ismeri mindenki. De mit éreznek még?
A SkyShowtime novemberben is elhozza a világ legnagyobb stúdióinak alkotásait, olyan sorozatpremierekkel, mint a Lioness, a The Darkness, vagy a Yellowstone új évadának epizódjai. A hónap során különleges filmekkel is találkozhatunk, mint például a Landman (Az olajügynök), a Mi lesz később vagy a The Fall Guy (A kaszkadőr). Mutatjuk a kiemelt premi
Egy új interjúban Erin Foster, a sorozat készítője megosztott néhány részletet a sorozat jövőjéről.A Netflix Bármit csak ezt ne című, szeptemberben debütált új sorozata számos rajongót szerzett az elmúlt hetekben. Szerencséjükre, a "dögös rabbi" Noah (Adam Brody) és a cinikus podcastert, Joanne-t (Kristen Bell) szerelmi története nem ért véget, a s
A legnagyobb állatvédő szervezet, a PETA aktivistái több alkalommal, táblákat feltartva és a kifutóra berohanva zavarták meg a Hermès szeptember végi divatbemutatóját. A párizsi divathéten ez a második akciója a szervezetnek, korábban pedig a londoni divathéten is megzavartak egy rendezvényt. Nemrég ért véget az idei második párizsi divathét. Ezen
A prémium masszázsmedencék piacán ma már legendás név a Caldera Spas, amely teljesítmény, kinézet és élmény tekintetében is első osztályú jakuzzitkínál. Most hihetetlen árelőnnyel lehet a tiéd az egyik legkedveltebb modelljük!
Ezen a napon 472 évvel ezelőtt, 1552. október 17-én ért véget Eger ostroma. Dobó István hős katonái megfutamították a többszörös túlerőben lévő török sereget.
2024-ben jelentősen megnőtt az áruhitelek iránti kereslet Magyarországon - az idei év első nyolc hónapjában az újonnan kihelyezett összeg, a szerződések száma és az egy szerződésre jutó átlagos hitelösszeg is emelkedést mutat a 2022-2023-as adatokhoz képest. Az általunk megkérdezett áruházaktól ugyanakkor megtudtuk, hogy a vásárlók nem csak a 0%-os
Több mint 4500 tonna élelmiszert vonnak ki a forgalomból és hívnak vissza a vásárlóktól az Egyesült Államokban, mert fennáll a veszélye annak, hogy a termékek Listeria baktériummal szennyezettek.