Az űreszközt a floridai Kennedy Űrközpontból a SpaceX hordozórakétája, a Falcon Heavy juttatta a világűrbe, ahol mintegy öt és fél éven keresztül halad majd, hogy elérje a Jupitert, majd pedig az óriásbolygó körüli pályára álljon. Az Europa Clipper küldetésének elsődleges célja, hogy a Jupiter egyik holdját, az Európát tanulmányozza, és megpróbáljo
Az újságíróból politikussá avanzsált Gréczy Zsolttal nem szívderítő dolog foglalkozni, mert nehéz az emlékezetből kitörölni azokat a körülményeket, amik anno az (átmeneti) visszavonulásához vezettek. Ami viszont tanulságos a Népszavában megjelent publicisztikáját olvasva, az a konkrét helyzeten túlmutató érdekesség, mennyire különbözőképpen lehet s
Kisiklott egy vonat Németországban, amin több mint 100 utas tartózkodott, de nem sérült meg senki, a mozdonyvezető azonban könnyebb sérüléseket – horzsolásokat – szenvedett. Az RE3-as vonat Saarbrückenből Frankfurt irányába tartott.
Az Európában tapasztalható B-vitamin-hiány következtében a Hell Energy Magyarország Kft. 2024. október 17-től legfeljebb 2-3 hétre felfüggeszti a B-vitaminokat is tartalmazó Hell energiaitalok gyártását. A magyar sajtóban is megjelent, hogy súlyos B-vitamin-hiány fenyegeti Európát. A B-vitaminok létfontosságúak a gyógyszeripar és az élelmiszeripa
Az elmúlt hónapokban több jelentős tűzeset is történt Magyarországon, köztük a visegrádi hoteltűz, vagy a Miskolctapolcai Barlangfürdőben keletkezett incidens, mely komoly károkat okozott. Ezek a tragédiák ismét ráirányították a figyelmet a tűzvédelmi rendszerek fontosságára, illetve arra, hogy elengedhetetlen ezeknek az eszközöknek a rendszeres ka
Jelentősen javíthatja a kijelzők fényerejét, hatékonyságát és élettartamát annak a Durham Egyetemen dolgozó csapatnak az eredménye, akik áttörést értek el a kék OLED technológia fejlesztésében. A kutatók egy új anyagot
A mesterséges intelligencia jövőbeli szerepe és tudatos fejlesztése kulcsfontosságú a társadalom jólétének biztosításához. A Corvinus Egyetem kutatói arra kerestek választ, hogyan lehet a technológiát az emberek szolgálatába állítani.
Sok mindent tehetünk az egészségünkért, de vajon mire helyezik a hangsúlyt azok, akik a hosszú életet kutatják, és első kézből tapasztalják meg, mi járulhat hozzá hosszú távon az egészségünk megőrzéséhez?
A The Telegraph saját információira, közbeszerzési információkra hivatkozva azt írja, hogy az amerikaiak jelentősen bővítik a kecskeméti légibázist válaszul az orosz fenyegetésre.
Az online szerencsejáték ipar fejlődésével egyre inkább a kriptovaluták válnak a preferált fizetési móddá. Az előrejelzések szerint a globális kaszinó piac mérete 2024-re meghaladja a 97 milliárd dollárt, miközben a tranzakciók közel 60%-a kriptovalutával történik. A Fairspin Casino az első között kezdte el széleskörben alkalmazni a digitális valut
A talajmenti fagyok komoly kihívást jelenthetnek a kertészek és mezőgazdasági termelők számára, különösen a téli hónapokban. Ezek a fagyok nem csupán a növények gyökérzetét károsíthatják, hanem a talaj élővilágát is veszélyeztetik. Azonban különböző védelmi módszerek alkalmazásával megelőzhetjük a károkat.
Az Öko támogatás egy 5 éves időszakra szóló kötelezettségvállalás, amely keretében a kedvezményezettek vállalják, hogy a támogatásba vont területeiken az ökológiai gazdálkodás előírásainak megfelelő gazdálkodást folytatnak.
Bár az ország egyes helyein megközelíti, már nem lépi túl a 20 fokot a mai hőmérséklet. Csapadék nem várható, ám holnap egyre többfelé kell számolni esővel, záporral. Éjszaka helyenként fagypont alá is eshet a hőmérséklet.
A The Telegraph saját információira, közbeszerzési információkra hivatkozva azt írja, hogy az amerikaiak jelentősen bővítik a kecskeméti légibázist válaszul az orosz fenyegetésre.
Csökkent a valószínűsége, hogy a következő hónapokban beköszöntene a La Nina időjárási jelenség, és ha meg is jelenne, rövid ideig tartana és gyenge lenne - közölte kedden az ausztrál meteorológiai szolgálat kéthetes előrejelzésében.
Egyetemre bejutni gyenge tanulmányi átlaggal? – Rengeteg olyan egyetem van, ahol saját felvételit iratnak, az alapján veszik fel a diákokat. Ilyen helyekre akkor is be lehet jutni, ha a tanulmányi átlagunk nem a legjobb. Ügyfélszolgálatunkat azzal kereste meg egy hölgy, hogy óvodában volt a Jutka néni, aki pikkelt rá. Az iskolában pedig már az óvod
Együttműködési megállapodást kötött a Debreceni Egyetem (DE) és a Contemporary Amperex Technology Co. Ltd. (CATL) magyarországi leányvállalata, amelynek célja a műszaki szakemberek gyakorlati képzésének elősegítése, a tananyag fejlesztése, valamint a közös kutatási projektek megvalósítása az akkumulátortechnológia és az energiaipar területén - közö
Az Epson Magyarország a digitális, modern tanulás és tanítás mellett elkötelezett vállalatként szeretné felhívni a tanulók és tanárok figyelmet a papíralapú olvasás fontosságára is, melyben a United Way értő olvasás területén szerzett tapasztalatait, kutatásait és szakértelmét is segítségül hívják.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Úgy tűnik, hogy teniszező mentális állapotromlásához több, múltbéli esemény vezethetett. Nemcsak az évekkel ezelőtti válásának emléke tört fel benne a napokban, de egy idén áprilisban történt súlyos balesetéi is, amelynek során Noszály Sándor lányát elgázolta egy villamos Budapesten.
Charles Spencer hatalmas örömet szerzett a királyi rajongóknak egy kedves fényképpel, amelyen elhunyt szülei, Frances Shand Kydd és John Spencer láthatók.
A statisztikát a Porsche pilótái vezetik – az eddigi klisé és a valóság nyilvánvalóan megfér egymás mellett. De egy valójában gyanútlan modell sofőrjei Flensburgban is jól ismertek. A Volvo V70 sofőrjei különösen gyakran szerepelnek a közlekedési szabálysértési nyilvántartásban. (Kép: Volvo) A Verivox összehasonlító portál elemzése szerint a Zuffe
Egy ukrajnai hadifogolytáborban beszéltek a Telex tudósítóinak orosz foglyok arról, hogyan kerültek a hadseregbe, mit tennének szabadulásuk után. Van, aki tovább harcolna, más viszont csalódott Vlagyimir Putyinban. Volt, aki azért állt szóba velünk, mert olyan nagyra tartja Orbán Viktort, mint az orosz, a belarusz vagy a török elnököt. Világosan lá
Rubint Réka nem tudja, hogy a férje, Schobert Norbi mindig hűséges volt-e hozzá. Kiderült, hogy Réka el-elkapott olyan üzeneteket a férje telefonján, amelyek kétértelműek voltak, ám ő soha nem fordított hátat annak az embernek, akinek örök hűséget fogadott. Hogy megbízik-e Norbiban, arra bizonytalan, de pozitív választ adott.