A manipuláció erejéről és annak mindennapi tudatos, valamint tudattalan alkalmazásáról beszélt a 25. Internet Hungary konferencián Kitanics Márk kriminálpszichológus. A szakember rámutatott, hogy valójában mind hazudunk, ám míg mások esetében farkast kiáltunk, a saját hazugságainkat minden esetben legitimálni tudjuk.
Tudjuk, hogy a terhesség hízással jár, de hogy ez miért érinti az apákat, az már nem ilyen egyértelmű. Hiszen ők nem hordanak a szívük alatt egy kisbabát, nem kell “kettő helyett enni”, akkor mire a hízás - és mit lehet tenni ellene?
Talán már sokan hallottak az úgynevezett 20-30-50-es szabályról az egyszerű, könnyen megérthető módszersegítségével különösebb nehézségek nélkül lehetünk képesek havi kiadásaink rendszerezésére, ezáltal pedig könnyebben megfoghatjuk a pénzt, sikeresebbek lehetünk a spórolás tekintetében is. De mit is jelent ez a szabály a gyakorlatban? Az alábbiakb
A gálán a hazai dizájnszakma képviselőin kívül számos híresség is együtt ünnepelt a díjazottakkal és nyertesekkel. Lezajlott az Elle Decoration International Design Awards harmadik magyarországi díjátadója. Az est házigazdája ebben az évben is Garami Gábor rádiós műsorvezető volt, aki a hivatalos program után egy kötetlen fogadásra és partira inv
Szolnoki Ádám a MANAP Iparági Egyesület elnöke szerint az új napelem rendelet nem veszi figyelembe a városi és vidéki területek eltérő igényeit a napelemek telepítésénél, és ezzel korlátozza a háztartások napenergia-hasznosítási lehetőségeit.
Fucsovics Márton örül, hogy az olimpián megmérkőzhetett a visszavonulását csütörtökön bejelentő Rafael Nadallal, mert így játszhatott a nagy hármas mindegyikével, Roger Federer és Novak Djokovic után a spanyol klasszissal is.
Az utazás szerelmeseinek nem kell messzire menniük, hogy varázslatos élményekben legyen részük és lenyűgöző helyeket fedezzenek fel, nagy szerencsénkre hazánk bővelkedik gyönyörű tájakban, történelmi városokban és kulturális kincsekben egyaránt.
A legjobb kriptovaluta befektetés után kutatni egy fárasztó, és időigényes folyamat. Sorra kapjuk a „jobbnál-jobb” tippeket az intereneten, ám ezeknek egy része végül nem termel elég hozamot a korai befektetőknek. 2024 végér, és azon túlra, összeállítottunk egy listát, amelyek a legnagyobb potenciállal rendelkezhetnek a következő évekre. A mémérmék
A hajszín legalább annyira fontos, mint a fazon, ha fiatalító frizurákról van szó. A következő árnyalatok természetesek, alig tűnnek fel, mégis letagadhatsz egy tízest a korodból, ha közülük választasz!
A szervezetek világszerte évente 200 milliárd dollárt költenek kiberbiztonsági termékekre és szolgáltatásokra. Mégis nehézségekbe ütközik a kiberbiztonsági állások betöltése - mutat rá legújabb jelentésében a Boston Consulting Group (BCG).
Már most nagyon sok ember konyhájában ott a megfelelő tej, mégsem gondolt rá eddig senki, hogy így a legfinomabb a kávé. A kávétrendek folyamatos változása a baristák állandó kísérletezésének és
A munkáltató egyik dolgozója veszélyeztetett terhes, és táppénzen van. A munkakör eladói tevékenység, a munkáltatónak nincs tudomása arról, hogy a veszélyeztetett terhességet a munkakör vagy ténylegesen egészségügyi probléma miatt állapította meg az orvos. A munkavállaló a közösségi oldalán nyaralásról posztolt, amit a munkáltató nehezményezett. Va
Az elmúlt évtizedben a "szupergazdag" státusz elfogadott mércéje drámaian megemelkedett, az 1990-es évek végi 30 millió dollárról 100 millió dollárra. Ez a centimilliomosoknak nevezett exkluzív klub az elmúlt évtizedben több mint 50%-kal nőtt, és jelenleg világszerte 29 350 olyan személy van, aki 100 millió dollár vagy annál nagyobb likvid befektet
Óriási lendületet vesz a gazdaság, 2025-ben a növekedés 3-6 százalék között lesz – egyebek közt erről beszélt Orbán Viktor az állami rádióban. A növekedéshez Nagy Márton szerint mozgósítani kell a belső munkaerőpiacokat is, a foglalkoztatási rátát 2030-ig 85 százalékra kell emelni. Egy munkaerőközvetítő cég vezetője szerint ez nem lesz egyszerű fel
A csodával határos felfedezés a valaha fellelt legkorábbi élő mikrobiális ökoszisztémát jelenti, ami páratlan bepillantást enged bolygónk ősi életébe, írja az Earth.
A tavalyi rekordok után az idén is tovább emelkedett a nyugdíjpénztári alapok árfolyama. A hozamok bőven az infláció fölött alakultak az első kilenc hónapban, a nagyobb kockázatot vállaló portfóliók két számjegyű pluszban állnak.
A nemzet lánya című sorozat kapcsán Bán Mórral, a Hunyadi-könyvsorozat szerzőjével beszélgettünk a történelmi filmek jelentőségéről, a magyar (film)kultúra ez irányú adósságairól és a készülő Hunyadi-tévésorozat mellett természetesen magáról A nemzet lányáról is.
A vízimentők hajóit 341 alkalommal riasztották a nyári szezonban, amelyek során összesen 290 bajbajutottat mentettek ki a mély vízből - közölte a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (Vmsz) pénteken az MTI-vel.
Az ékfarkú halfarkasra Szántód partjánál lettek figyelmesek, amely nagy sebességgel támad a vízen halászó sirályokra, hogy elrabolja zsákmányukat. A szántódi rév közelében vadászó ékfarkú halfarkast első alkalommal szeptember 25-én figyelték meg.Ez az érdekes nevű madár táplálékparazita, azaz más madarak által elfogott halakra pályázik. Addig zakla
Jól tudjuk, hogy a női és a férfi test között számos hasonlóság és megannyi különbség is van. De belegondoltál már abba, hogy vajon mi miért alakulhatott úgy, ahogy? Hogyan dől el mondjuk az, hogy a férfiaknak jellemzően arcszőrzete van, míg a nőknek csak minimális? Nos, egészen elképesztő oka van!
Fábián Anita teljesen megrendült volt kolléganője tragédiáján. A színésznő nem is tudja mit kívánjon Nórának. Anita azt mondta, el sem tudja képzelni Sallai Nóra fájdalmát.
A BMW Csoport jelentős növekedést ért el a tisztán elektromos autók értékesítésében a harmadik negyedévben, miközben a hagyományos és plug-in hibrid modellek iránti kereslet csökkent.
A magyar gamer és influenszer világ meghatározó szereplőinek Mekis kedvence egy igazán ütős kombó, ami egy hosszú gaming session alatt sem hagyja éhesen a rajongókat. "Ahány Mekis, annyi kedvenc." Ezzel az alapgondolattal indult 2020-ban az Egyesült Államokban az étteremlánc Famous Order Super Bowl-szpotja. A reklámfilm sikerén felbuzdulva, a McD
Izlandot az határozza meg, hogy kevesen lakják. Na meg a szél – mondja A megkerülhetetlen Izland című könyv szerzője, akivel Fiala Borcsa beszélgetett tengeribetegségről, viking küzdősportról és forró talajban sült kenyérről.