2024. október 11. péntek

okt. 11
19:21
Váratlan akciót robbantott a Tesco és az Auchan: évente kevés ilyen van, garantált a kígyózó sor (Pénzcentrum)
Az Auchan és a Tesco is kedvez az autósoknak: előbbiben 25 százalék engedmény van a téli kerekekre, utóbbi pedig négyévszakos gumival robbantja be a szezont. Megnéztük, millyen ajánlatok vannak még az autósoknak, több ezer forintot spórolhat, aki lecsap az akciókra.
okt. 11
19:21
Letartóztattak egy Tisza sziget tagot: azonnal megszólalt Magyar Péter pártja (ATV)
A letartóztatott férfi egy Tisza-szigethez kötődött, azonnal törölték a regisztrációját.
okt. 11
19:21
Németország 1,4 milliárd eurós újabb katonai segélycsomagot küld Ukrajnának az év végéig (hirado.hu)
Németország 1,4 milliárd eurós (560 milliárd forintos) katonai segélycsomagot küld Ukrajnának az év végéig – jelentette be Olaf Scholz német kancellár Volodimir Zelenszkij ukrán elnök pénteki berlini látogatásán.
okt. 11
19:21
Tüdőgyulladást kapott, most az életéért küzd a 18 éves Hanna (Ripost)
A cisztás fibrózis megnehezíti az életét.
okt. 11
19:24
Összeomlás szélén a német gazdaság – de így is adtak Ukrajnának másfél milliárdot (vg.hu)
Zelenszkij Berlinbe látogatott, hogy béketervét bemutassa Olaf Scholznak.
okt. 11
19:24
Görkorcsolyázó apácák és meztelen, keresztre feszített testek miatt rosszul lettek a nézők egy előadáson Stuttgartban (SzMo)
y tucat néző lett rosszul – szombaton nyolcan, vasárnap pedig tízen szorultak orvosi ellátásra. A Sancta egy fiatal apácáról szól, akinek történetét finoman szólva nem a hagyományos operai keretek között mesélik el. A darabban helyet kaptak többek között meztelen jelenetek, egy Krisztus-szobor ágyékkötőjének letépése, görkorcsolyázó apácák és mezte
okt. 11
19:24
Elég volt a csalódásból! – Emberek, akik feladták a társkeresést (WMN)
Vajon mi a könnyebb: elfogadni, hogy talán nem lesz többé párkapcsolatunk, pedig vágyunk rá, és felhagyni az ismerkedéssel, vagy megtalálni azt az embert, akit nemcsak szeretni tudunk és viszontszeret minket, de a harmonikus együttlét is lehetséges vele? Vannak, akik inkább az első opciót választják, azaz lemondanak a társkeresésről.
okt. 11
19:24
Az elmúlt évtizedben a kormány megduplázta a bölcsődei férőhelyeket (Demokrata)
32 ezerről 65 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát a kormány.
okt. 11
19:24
Díszfüvek, az igazi csapatjátékosok (Magyar Mezőgazdaság)
A talajtakaró növények izgalmasabbak, mint amilyennek hangzanak, és nem mindegyikük nő a talajhoz közel, szőnyegszerűen. A fűfélékre aligha gondol bárki is talajtakaróként, pedig igen praktikusak és mutatósak.
okt. 11
19:24
10 azonnal árulkodó jel, ha valakinek tragikusan alacsony az érzelmi intelligenciája (Bien)
Biztosan te is találkoztál már olyan emberekkel, akik egyszerűen képtelenek ráhangolódni mások érzéseire. Néha ezek a jelek nem feltűnőek és finomabb ráhangolódást igényelnek. Nézzük közülük a 10 leggyakoribbat!
okt. 11
19:27
Cigarettacsempészet miatt letartóztatták a Tisza Párt vezetőjét (BorsOnline)
Szép kis csapat.
okt. 11
19:27
Az elmúlt évtizedben a kormány megduplázta a bölcsődei férőhelyeket (hirado.hu)
Az elmúlt évtizedben megduplázta, 32 ezerről 65 ezerre növelte a bölcsődei férőhelyek számát a kormány – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szadán.
okt. 11
19:27
Most kaptuk: a tűzoltóknak kellett egy embert kiemelni a roncsok közül, teljes útzár lépett érvénybe (Metropol)
A 2506-os út érintett szakaszát teljes szélességében lezárták.
okt. 11
19:29
A Tisza Párt vezetőjét cigarettacsempészet miatt letartóztatták (Metropol)
Szép kis csapat.
okt. 11
19:30
Óriási büntetést kapott a PL-klub egy közösségi médiás posztért (Magyar Nemzet)
A Nottingham Forest az Everton elleni bajnoki mérkőzés után a VAR-asszisztenst kritizálta.
okt. 11
19:30
Meghalt az orosz fogságba esett ukrán újságíró, az EU vizsgálatot követel (Telex)
Viktoria Roscsina tavaly augusztusban tűnt el oroszok által megszállt területen. Fogságban, tisztázatlan körülmények között halt meg.
okt. 11
19:32
Csendőrségi jelentés rántja le a leplet a spanyol kormány korrupciós ügyeiről (Magyar Nemzet)
Csütörtökön nyilvánosságra hoztak egy olyan csendőrségi jelentést, amely a szocialista (Psoe) kormány több korrupciós és egyéb botrányának részleteit fedi fel évekre visszamenőleg.
okt. 11
19:33
Egyre szorosabb a kapcsolat Magyarország és Kirgizisztán között (hirado.hu)
Egyre szorosabb a kapcsolat Magyarország és Kirgizisztán között, miután hazánk még idejében kezdte építeni a kapcsolatait a dinamikusan fejlődő közép-ázsiai régióval, amelyből már eddig is sokat profitált – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.
okt. 11
19:36
Meghökkentő fordulat a HÉV-botrányban: Lázár János államtitkára állítja, szabotázs történt (vg.hu)
A tárca megkerülésével és engedélye nélkül hazudott a MÁV-HÉV volt vezérigazgatója a politikus szerint.
okt. 11
19:36
Gulan, a keleti gyógynövény: olyan mint a ginzeng, csak annál sokkal jobb. És nálunk is megterem! (egy.hu)
Aki ismeri, a halhatatlanság növényének nevezi. Azonban a legtöbben még nem is hallottak a gulanról, azaz a jiaogulan növényről, amely egyre népszerűbb nemcsak a kínai orvoslásban, hanem a nyugati gyógyítás kultúrájában is. Mi ez a növény, és mit kell tudnunk róla? Ebben igyekszünk most segíteni.
okt. 11
19:36
Őrület jön a patikákban (AC News)
A magyar lakosság általános egészségügyi állapota rossz, a várható élettartam rövidebb, mint az uniós országok átlaga. Nincs mese, sürgősen lépéseket kell tenni.
okt. 11
19:42
Kíméletlen ellentámadást indítottak az oroszok Kurszkban – súlyos helyzetben az ukránok (vg.hu)
Megbukott az ukránok stratégiája, agyonverik öket Kurszkban.
okt. 11
19:45
Itt a magyar kezdő: Nagy Ádám ismét kispadon, öt NB I-es játékossal megyünk neki a hollandoknak (m4sport.hu)
Marco Rossi csak egy helyen változtatott a bosnyákok elleni csapathoz képest.
okt. 11
19:48
Lelepleződött a féltve őrzött titok: kiderült, mennyi pénzt keresnek a magyarok a TikTokon – nem hiszi el (vg.hu)
Úgy tűnik, hogy a magyar tiktokerek szép bónuszokat kapnak a nagy megtekintésű videók után.
okt. 11
19:48
Kitálalt az időutazó: hamarosan bebizonyosodik, hogy egy virtuális valóságban élünk (BorsOnline)
Döbbenetes kijelentést tett a jövő ismerője. Vajon igazat mond az időutazó?
okt. 11
19:48
Závecz: 300 ezer szavazóra csökkent a különbség a Fidesz és a Tisza között (SzMo)
A biztos szavazók körében is fogy a Fidesz előnye: augusztus végén 42 százalékon álltak, most 39 százalékra estek vissza, míg a Tisza Párt 33-ról 35 százalékra jött fel.
okt. 11
19:48
Kisteherautó és gázolajat szállító tartálykocsi ütközött Magyarország leghosszabb alagútjában (Magyar Nemzet)
Szerencsére csak szimulációs gyakorlatot végeztek az átadás előtt.
okt. 11
19:51
Vitézy nem fogja vissza magát: keményen nekiment Lázár emberének (ATV)
Vitézy Dávid a közlekedési államtitkárt bírálta legújabb Facebook-posztjában, amiért hónapok óta nem hallani róla, miközben a MÁV súlyos válságban van. A bejegyzésben Lázár János megkapja a magáét, a miniszter kézivezérlését teszi felelőssé a vasút problémáiért.
okt. 11
19:54
Se kormány, se pedál nincs abban a járműben, amit most mutatott be a Tesla (BitcoinBázis)
Egy új elektromos járművet mutatott be a Tesla vezérigazgatója, Elon Musk. Az autót kizárólag önvezető üzemmódra tervezték. A robotaxi egy olyan autonóm jármű, amelyben sem kormánykerék, sem pedig pedál nem található, így a gyártás előtt szigorú szabályozói jóváhagyásra lesz szüksége. A jármű futurisztikus dizájnt kapott, ajtajai felfelé, pillangós
okt. 11
19:54
"Az anya napokig hozott ebédet a halott lányának" – Orvosok mesélnek szürreális halálhír reakciókról (Bien)
Nem mindig a megrendült, csendes sírás következik, amikor közlik valakivel, hogy egy szerette elhunyt.
okt. 11
19:57
Az Európai Bizottság tájékoztatást kér a Temutól a piacterén illegális termékeket értékesítő kereskedőkről (Adózóna)
Az Európai Bizottság megkereséssel fordult a Temu kínai online kereskedelmi óriásvállalathoz, részletes tájékoztatást kérve arról, milyen intézkedéseket hozott annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális termékeket értékesítő kereskedők jelenlétét a platformon – közölte a brüsszeli uniós testület pénteken, tájékoztatott az MTI.
okt. 11
20:00
"Készen állunk" - közös fotón tett nagy bejelentést Tóth Gabi és Papp Máté Bence (BorsOnline)
A közösségi oldalukon számoltak be erről.
okt. 11
20:00
Teljesen leáll a Vodafone, a számlákat sem lehet befizetni, ekkor indulnak újra a szolgáltatások (Promotions)
Szombat estig intézzünk el mindent, az applikáció sem fog majd működni.
okt. 11
20:00
Öt NB I-es játékossal kezd a válogatott Hollandia ellen (Magyar Nemzet)
A magyar–holland összecsapás 20.45-kor kezdődik.
okt. 11
20:00
Fotóval: Putyinék megöltek egy fiatal ukrán újságírónőt, az EU vizsgálatot követel (Nyugati Fény)
Betelt a pohár.
okt. 11
20:00
Miért drágulnak ennyire az autók? (Autószektor)
Az autók ára sokat emelkedett az elmúlt években és ezt minden autós észrevette. A Transport & Environment tanulmánya szerint a nagy európai gyártók 41%-kal növelték modelljeik árait. De próbáljuk meg jobban megérteni a jelenség miértjét. Vezessük végig az okokat egy konkrét példán, vegyük az egyik legkelendőbb modellt Európában és hasonlítsuk össze
okt. 11
20:00
Lázár János államtitkára szerint "politikai hátsó szándékból" elkövetett zavarkeltés és álhírterjesztés, hogy járatritkítás lesz a HÉV-vonalakon (Telex)
Nagy Bálint Vitézy Dávidot sejti a szerinte jól megszervezett akció mögött.
okt. 11
20:03
Sallai a kezdőben a hollandok ellen (hirado.hu)
A kisebb sérüléssel bajlódó Sallai Roland is helyet kapott a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában, amely a hollandokat fogadja a Nemzetek Ligája élvonalának harmadik fordulójában.
okt. 11
20:06
Nem gyártanak többet háztartási kekszet: teljes titokban leállt a termelés (Ripost)
117 év után leáll a háztartási keksz gyártása.
okt. 11
20:09
EM: szeptemberben a tisztán elektromos személyautók darabszáma is meghaladta a hatvanezret (Alternatív Energia)
Szeptemberben a leginkább környezetkímélő, tisztán elektromos személyautók darabszáma meghaladta a hatvanezret - jelentette be hivatalos Facebook-oldalán hétfőn az Energiaügyi Minisztérium (EM).
okt. 11
20:12
EM: jelentősen szigorodnak a gyárakra vonatkozó környezetvédelmi előírások (Öko-drive)
Jelentősen szigorodnak a gyárakra vonatkozó környezetvédelmi előírások - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) pénteken az MTI-vel.
okt. 11
20:12
Elon Musk is csatlakozik a robottaxi-iparághoz (ICT Global)
A Tesla futurisztikus megjelenésű robottaxit fejlesztett, amely Elon Musk szerint biztonságosabb és időhatékonyabb közlekedés letéteményese lesz. A szakértők azonban tartank tőle, hogy a cég nem fogja tudni tartani a kitűzött határidőket.
okt. 11
20:15
Orosz határnál gyakorlatozna az amerikai hadsereg, Moszkva tajtékzik (ATV)
Határozott tiltakozását fejezte ki az orosz fél a moszkvai japán nagykövetségnek Tokió azon tervei miatt, hogy november elején közös hadgyakorlatokat tart az Egyesült Államokkal, egyebek között Hokkaido szigeten, Oroszország határaihoz közeli területeken - közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.
okt. 11
20:18
7 pillanat, amikor Palvin Barbara a legnagyobb sztárokat is túlragyogta a vörös szőnyegen (Glamour)
Ha Palvin Barbara megjelenik valahol, garantáltan csak úgy vonzza a tekinteteket. Nem is csoda, hiszen igazán gyönyörű, mosolya elragadó és mindig csak úgy sugárzik. Arról nem is beszélve, amikor felvesz egy álomszép ruhakölteményt: szinte biztos, hogy túlragyogja a vörös szőnyegen a többi hírességet.
okt. 11
20:18
Messenger-üzenet buktatja le Zsanett valódi gyilkosát (BorsOnline)
Károlynak emberölés vádjával kellett bíróság elé állnia.
okt. 11
20:18
Az öt legjobb Russell Crowe-film – Gladiátor (Magyar Nemzet)
Monumentális történelmi kalandfilm.
okt. 11
20:18
Ezt a három, alig ismert altcoint veszik most titokban a kriptobálnák (BitcoinBázis)
A kriptopiac nagy szereplői csendben vásárolnak fel kevésbé ismert digitális eszközöket. Az ilyen befolyásos befektetők óvatos lépései azt jelzik, hogy ezek a rejtett tokenek hamarosan nagyobb figyelmet kaphatnak. Cikkünkben bemutatjuk, mely alulértékelt coinok kerültek a nagybefektetők célkeresztjébe, és melyek előtt állhat komoly növekedési lehet
okt. 11
20:20
"Az Egyesült Államok fegyverként használja a dollárt" (Magyar Nemzet)
Jeffrey Sachs közpolitikai elemző és díjnyertes közgazdász szerint az Egyesült Államok a dollárt fegyverként használja, ahelyett hogy azt csereeszközként vagy értékmegőrzőként alkalmazná.
okt. 11
20:21
Osztalékelőleget fizet az MBH (Portfolio)
Közel 23 milliárd forintnyi osztalékelőleget fizet ki az MBH Bank - közölte a társaság a BÉT-en.
okt. 11
20:21
Moszkva tiltakozott egy készülő japán-amerikai hadgyakorlat ellen (hirado.hu)
Határozott tiltakozását fejezte ki az orosz fél a moszkvai japán nagykövetségnek Tokió azon tervei miatt, hogy november elején közös hadgyakorlatokat tart az Egyesült Államokkal, egyebek között Hokkaido szigeten, Oroszország határaihoz közeli területeken – közölte pénteken az orosz külügyminisztérium.

Keresés