Havas Henrik a Mutasd magad című műsorban, Ágai Kis András podcastjében vendégeskedett - az adás ma este 19 órától lesz látható a YouTube-on. A népszerű újságíró őszintén beszélt több témáról.
Bardóczky Kornélt nevezték ki a magyar Davis Kupa- és a Billie Jean King Kupa-csapat, vagyis a férfi és a női teniszválogatott szövetségi kapitányává is.
A NIS2 megfelelés és a mesterséges intelligencia (AI) megoldások is megnehezítik a magyar cégek digitális átállását, de van megoldás — állítja az iSolutions Kft. szakértője. Az informatika minden eddiginél gyorsabban fejlődik, így nem csoda, hogy ezt sokszor a cégek sem győzik követni. A felhőtechnológia néhány éve még modern kuriózumnak számított,
Albániának már régen bent kellene lennie az Európai Unióban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, az Edi Rama albán kormányfővel folytatott tárgyalása után adott sajtónyilatkozatában.
Az amerikai ügyészség 18 személy és vállalat ellen emelt vádat kriptocsalás és piaci manipuláció miatt. A vádakat Bostonban hozták nyilvánosságra, és négy kriptocég és négy pénzügyi szolgáltató cég, úgynevezett „market makerek” vezetőit célozták meg. Ezeket az árjegyzőket, valamint a kriptocégek alkalmazottait azzal vádolják, hogy hatalmas csalást
Kortárs felolvasószínházi esttel készül az Okuláré Projekt. A Forrás című előadásukat a Nyíregyházi Vasvári Pál Gimnázium színjátszó csoportja adja elő október 14-én, 17:00-kor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár - Kamaratermében.
Te is hiszel abban, hogy egyes természeti képződmények és helyek mágikus erővel bírnak? Ezeket a "csodahelyeket" turisták tömkelegei évről évre azért keresik fel, mert egészségük javulását remélik tőlük, és gyógyírt keresnek problémáikra. Úgy hírlik ugyanis, hogy egyes csodatévő területek pozitív hatással lehetnek az egészségünkre. Ha pedig nem his
A torokgyulladást nem szabad alábecsülni, kezeletlenül ugyanis gégegyulladás is kialakulhat belőle, a gyulladás átterjedhet a hangszalagokra, ami rekedtséget okoz. Nézzük, mit tehetünk, ha kapar a torkunk.
Noha mind a hazai felnőtt korú lakosság, mind a kis- és középvállalkozások, illetve nagyvállalatok többsége rendelkezik mesterséges intelligencia (MI) megoldásokat integráló digitális eszközökkel (pl. okostelefon, asztali PC, laptop), illetve szolgáltatásokkal (mobilinternet, vezetékes internet-előfizetés), továbbá a többség rendszeresen vesz is ig
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Tízéves hagyomány a Gyulai Kert- és Tanyatulajdonosok Egyesületénél, hogy Szent Mihály napja környékén mulatságot szerveznek. A hétvégi tanyanapon több mint százan gyűltek össze egy jó hangulatú, közösségi rendezvényre. A gyulai kert- és tanyatulajdonosok által tíz éve életre hívott rendezvény jelentőségét hangsúlyozta Alt Norbert alpolgármester
Azok a befektetők, akik megbánták, hogy nem vásárolták meg a TON-t 0,5 dolláron, még mindig lehetőséget kaphatnak arra, hogy jelentős hozamot érjenek el. Jelenleg számos ígéretes érme áll egy lehetséges emelkedés előtt. Ez a cikk 5 olyan érmét vizsgál meg, amelyek jelentős növekedési potenciált mutatnak. Fedezd fel, mely digitális eszközök tükrözhe
Bemutatja legújabb szerzeményét, közben pedig elmélázhatunk a 65 éves Csoma József mesés festményein is a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban.
A beépített naperőmű-kapacitás növekedésével és a napos termelés fogyasztáson belüli arányának növekedésével párhuzamosan csökkent Magyarország importaránya a villamosenergia-ellátásban. Azonban az az áram, amit importálunk, folyamatosan drágul, ráadásul gyakorlatilag a legdrágább időszakban vásárolunk, és amikor exportálunk, az ár nem éri el az év
A válaszadók 20 százaléka nem tudna mihez kezdeni egy ekkora költség felmerülése esetén. 17-17 százalék ismerősöktől kérne kölcsönt vagy hitelt venne fel, 11 százalék eladna valamit, 3 százalék használna hitelkártyát, míg 10 százalék valamilyen egyéb megoldást találna.
Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Bár hivatalos adat nincs a magánkölcsönökről, egy tavalyi kutatás rámutatott, a magyar lakosság, ha megszorul, ugyanakkora arányban fordul pénzért a környezetéhez, mint a bankokhoz, ráadásul a többség előbb az ismerősöknél próbálkozik. Az
Kiderült, hogy Sárközi Ákos vissza fog térni A Konyhafőnök új évadában, de nem kap kiemelt szerepet. A rajongók emiatt még mindig pokolian mérgesek, de az új műsorelemekre azért kíváncsiak.
Az elmúlt évek során a 360 Design Budapest kiállítás a hazai és régiós kortárs design egyik legjelentősebb eseményévé nőtte ki magát. A minden évben megrendezett tárlat kiemelt szerepet tölt be mind a szakmai, mind az érdeklődők körében, ahol a formatervezés legújabb trendjei találkoznak a hagyományokkal. Idén a kiállítás jubileumi, ötödik alkalomm
Barcelona készen áll a 2036-os olimpiai játékok megrendezésére és célja, hogy megismételje az 1992-es, mérföldkőnek számító eseményt - jelentette be a katalán főváros sporttanácsa.
A faházakat megemelték, hogy ezzel is csökkentsék az építkezés környezetre gyakorolt hatását, a vendégek pedig a dzsungel zöld lombjaiból élvezhessék a kilátást.
Az otthoni pizzasütő csak az első lépés a tökéletesen elkészített házi pizza felé vezető úton. A kifogástalan végeredményhez pár trükköt is be kell vetni. A jó minőségű otthoni pizzasütő beszerzése
A mennyből a pokolba zuhant József és három gyermeke: feleségét, Piroskát, akivel babájukat várták, annyira hirtelen veszítette el, amit talán nem is lehet felfogni. A pár már nagyon várta a kisfiút, már azt is tudták, hogy szeretnék majd hívni. Szeretteik most már csak a gyász fájdalmától komor búcsúüzenetekben írhatják le a baba nevét, aki nem sz
A 2022 végi és 2023 eleji inflációs csúcsokhoz képest a tavalyi év elejétől kezdődően jelentősen lelassult Magyarországon az árszínvonal-emelkedés üteme. 2024-ben már 4% alatti inflációs adatokat láthattunk éves szinten mérve, egyedül júliusban ugrott 4,1%-ra nagyrészt egy infláció számítási-módszertani ok, a bázishatás miatt - írja az Oeconomus.
Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól - hívta fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég.
D. Tóth Kriszta vendégeként a színész beszélt a gyerekkoráról, pályájának főbb állomásairól, az Őrült nők ketrecéről, és arról, miért ő lett Leonardo DiCaprio magyar hangja.
Óriási az igény termesztésbe bevonható növényfajokra és -fajtákra Magyarországon - mondta a Nemzeti Biodiverzitás- és Génmegőrzési Központ főigazgatója Áder János volt államfő Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett legújabb, a legnépszerűbb videómegosztó portálon is elérhető adásában.
A munkaadók többsége bizakodó a jövő évvel kapcsolatban, gazdasági stabilizálódásra számítanak, és a vállalat létszámát tekintve is többen kalkulálnak bővüléssel, mint ahányan csökkenéssel. Minden második cég tervez béremelést, a cafeteria keretösszegét pedig minden ötödik emelné jövőre – mutat rá a Profession.hu szeptemberi felmérése.
Nincs is megnyugtatóbb reggel, mint egy csésze lélekmelengető tea. De tulajdonképpen koffeinmentes változatban a nap bármely szakaszában jó ötlet fogyasztanod, hiszen tele van erős antioxidánsokkal, például polifenolokkal, amelyek segítenek megőrizni a csontjaink egészségét, valamint a kognitív képességeinkért is sokat tesznek, különösen az életkor
Az ázsiai ország autógyárai fokozatosan átvették a nyugati cégek által elhagyott üzemeket, és mára az Oroszországban eladott autók több mint fele kínai eredetű.
A török kormány dömpingellenes vámokat vezetett be több országból származó acélimportra, elsősorban a hazai gyártók védelmében. A legmagasabb vámtételek a kínai termékeket érintik, de az orosz, indiai és japán acélbehozatal is drágul. A lépés a növekvő globális kereskedelmi feszültségek közepette született – írja a Reuters nyomán a portfolio.hu.
A szabályosan közlekedő autó sofőrje – egy 58 éves zsámboki férfi – olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. F. Róbert a baleset után elsétált a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták, és segítségnyújtás elmulasztása, valamint halálos közúti baleset okozása miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az is kiderült
A Duna House idei értékesítési adatai alapján készített körképében sorra vette, hogy mekkora alapterületű lakások kaphatók ma a vidéki vármegyeszékhelyeken 30 millió forintból és hogy melyik fővárosi kerületekben érdemes belevágni az ingatlanvásárlásba a megadott keretösszegből.
Sass Flóra és Samuel Baker találkozása kimeríti a sorsszerűségbe és a gondviselésbe vethető minden hitet. A két ember életének azok összefonódása előtti történetét olvasva a legmerészebb fikcióban sem tudná senki megalkotni azt a valóságot, amely végül mindkettőjük életét gyökeresen megváltoztatta. Számunkra is bizonyítva azt, hogy az élet sokkal i
Albániának már régen bent kellene lennie az Európai Unióban - közölte Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, az Edi Rama albán kormányfővel folytatott tárgyalása után adott sajtónyilatkozatában. Orbán Viktor elmondta, vendégével az európai helyzetről, a Nyugat-Balkán és az európai politika jövőjéről is eszmecserét folytattak.