Száz éve mutatták be a Corvinban, száz évvel később megint meg lehet ott nézni a világ egyik legjobb filmjének tartott Ifjabb Sherlock detektívet, aminek forgatásán Buster Keaton a nyakát törte, de csak tizenkét évvel később tudta meg.
Orbán Viktor kormányfő 2-3 éven belül egymillió forintos átlagbért, és 400 ezer forintos minimálbért tűzött ki célul, azonban a gazdasági szakemberek szerint merész a kijelentés. Kérdés, hogy álom vagy realitás az egymilliós átlagfizu ilyen rövid időn belül?
Révész Máriusz a Mozgás receptre elnevezésű kétnapos konferencia zárónapján tartott előadást, amelynek során emlékeztetett arra, hogy a magyar lakosság egészségi állapota meglehetősen rossz.
A német nyelv ismerete egyre nagyobb népszerűségnek örvend. A munkáltatók gyakran szólítják meg a németül jól beszélő álláskeresőt, ha épp erre a skillre van szükségük. De sokan az új élet reményében kezdenek el németül tanulni.
A helyben, elsősorban saját célra termelő naperőművek megawattóránként akár 60 eurós árelőnyt is képesek biztosítani a piaci áramvásárláshoz képest, vagyis a felhasználók így jókora költségmegtakarítást érhetnek el a hálózati beszerzéshez képest, és további előnyei is vannak az ilyen, valamint a nap- és szélerőműveket, illetve energiatárolót kombin
Megnőtt a barátoktól, rokonoktól kért kölcsönök száma az utóbbi hónapokban a közjegyzők tapasztalatai szerint. Bár hivatalos adat nincs a magánkölcsönökről, egy tavalyi kutatás rámutatott, a magyar lakosság, ha megszorul, ugyanakkora arányban fordul pénzért a környezetéhez, mint a bankokhoz, ráadásul a többség előbb az ismerősöknél próbálkozik. Az
Kerekes Ildikót végül megtalálták, jelenleg kórházban van, az Index információi szerint hosszú ideig nem számolnak vele, egyesek pedig már új vezetővel kalkulálnak.
Idén hatodik alkalommal adták át az Inspiráló Nők Díját. A Magyar Zene Házában megrendezett nagyszabású estélyen a Femcafe.hu olvasói által odaítélt elismeréseket ünnepélyes keretek között vehették át a hat kategória győztesei.Közel százezer szavazat érkezett a Femcafe.hu olvasóitól szűk három hét alatt arra a tizennyolc csodálatos nőre, akik jelöl
Péntek délelőtt orvostörténeti szempontból is jelentős tudományos konferencia kezdődött Gyulán, az Almásy-kastély Stefánia szárnyában. A világelső onkodiabetológiai rendezvényen az elhízás, a cukorbetegség és a rosszindulatú daganatokkal foglalkozó orvosi szakterületek kerültek a középpontba. Meglepetésekkel is készült az I. Magyar Onkometaboliku
Tényleg olyan, mint a képregényben: a Tufts Egyetem kutatói olyan eszközt fejlesztettek, amely folyékony formában lövi ki a hálót, amely aztán rögtön megszilárdul szálként és rátapad a tárgyakra.
Nem szerencsés üres éveket hagyni az ember önéletrajzában. Ezt Ryan Salame is tudta, ezért posztolt egyet gyorsan. Mi történt? Az FTX-es Ryan Salame kiposztolta LinkedIn-re, hogy börtönbe megy. Az FTX kriptotőzsde összeomlása után a cég számos vezetőjét bűnösnek találta a bíróság. Ryan Salame, az FTX Digital Markets egykori társ-vezérigazgatója ma
Sokan megbotránkoztak a napokban azon hír hallatán, hogy Vitalik Buterin, az Ethereum társalapítója, potenciálisan Nobel-díj várományos lehet. Vajon tényleg megkaphatja a neves kitüntetést vagy csupán polgárpukkasztás céljából jelölték? Tyler Cowen és Alex Tabarrok közgazdászok, a Marginal Revolution című folyóirat szerzői nemrégiben tették meg tip
Florida romokban hever a 205 kilométer/órás széllel lecsapó Milton után: minden idők egyik legpusztítóbb hurrikánja söpört végig a tagállam nyugati partvidékén, majd Orlando felé ment tovább. Fotókon a természeti csapás utáni takarítás.
Magyar Péter öccse 750 ezer forintos havi juttatást kapott a Volánbusztól, míg Magyar Péter a vállalat igazgatóságának a tagja volt - írja a Magyar Nemzet.
Olaszország legfeljebb 1 milliárd euróval támogathatja azokat a gazdálkodókat, akik károkat és bevételkiesést szenvedtek el a 2023. májusi drámai áradások következtében. Az Eu a természeti katasztrófák után segítséget nyújt a mezőgazdaságban érdekelt vállalkozásoknak.
Az egész amerikai választást megbolygathatja egy jövő héten megjelenő könyv, amelynek szerzője azt ígéri, leleplezi a Fehér Ház titkait. Az időzítés mindenesetre nem lehet véletlen, hiszen alig egy hónap és eldől, ki lesz a világ első számú vezetője.
Több ezer cégre vonatkozik Magyarországon a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv, a NIS2, az előírt regisztrációt elmulasztó társaságok akár szankciókra is számíthatnak a hatóságtól - hívta fel a figyelmet az EY nemzetközi tanácsadó cég.
Szeptembert 1-től nem kaphatnak zöld rendszámot Magyarországon a hibrid és plug-in hibrid autók, az intézkedés hatásai már a Belügyminisztérium statisztikáiból is látszanak.
Magyar Péter volt barátnője, Vogel Evelin nemrég egy közel négyperces videót tett közzé YouTube-csatornáján, melyben éles kritikát fogalmazott meg volt párjával szemben. A videó címe: "Azért fordultam a nyilvánossághoz, mert elég volt! Péter átlépett egy határt."
A magyar tudományos élet neves szakértői beszélgetnek az MVM Future Talks tudományos ismeretterjesztő sorozat ötödik évadának záró eseményeként megvalósuló pénteki online talk show-ban, amelynek középpontjában az emberi élet meghosszabbításának lehetőségei és a transzhumanizmus kérdései állnak. Az ingyenesen elérhető esemény vendége lesz Jason Silv
Fricska. Az ember gőgös teremtés, hajlamos alulértékelni a természet erejét. És itt nemcsak az időjárási anomáliákra kell gondolni, hanem az állatok viselkedésének megítélésére is.
A zenekar várva-várt tizedik albuma, a "Moon MusiC" a világ első 100%-ban újrahasznosított lemeze, melynek producere Max Martin volt, és tartalmazza hazánkban először bemutatott "feelslikeimfallinginlove"-ot.
Ha az UniCredit Commerzbankra tett ajánlata sikeres lesz, akkor Olaszország stratégiai eszközeit, köztük bankjait nem fogják tudni megvédeni az ország hatóságai a nem kívánt külföldi érdekeltségszerzéstől – hívta fel a figyelmet az olasz bankszövetség vezetője.
Az Egyesült Államok munkaerőpiaca és gazdasága a lassulás jeleit mutatja figyelmeztetnek a most megjelent, negyedik negyedéves befektetési stratégiájukban az OTP Bank szakértői, akik ezért túl optimistának találják a piaci előrejelzéseket. Az elemzők szerint a piacokon óvatosság indokolt, miközben a magyar GDP-től már csak mindössze 1,5 százalékos
Julia Roberts bebizonyította, hogy egyáltalán nincsen szüksége sminkre ahhoz, hogy ragyogjon. Az 56 éves színésznő egy georgiai rendezvényen lépett színpadra, ahol nem egy látványos sminkkel, hanem egyszerű megjelenésével és szenvedélyes beszédével hívta fel magára a figyelmet. A rajongók egyszerűen imádták, ahogyan mi is!