Pénteken, jóm-kipúr, a zsidó vallás legszentebb ünnepnapjának előestéjén is rakétákkal és drónokkal támadták Izraelt. Az IDF (izraeli hadsereg) három fronton harcol: a Gázai övezetben, Libanonban és Ciszjordániában, ahol megölték az Iszlám Dzsihád egyik parancsnokát. Többen megsebesültek, s egy thaiföldi vendégmunkás életét vesztette a libanoni hat
Mindenkivel előfordul, hogy minden ok nélkül rosszul kel, levertnek, rosszkedvűnek érzi magát. Hiába nem marad ki valaki sokáig, időben lefekszik, nem eszik és iszik túl sokat lefekvés előtt, ilyenkor úgy tűnik, valamilyen rajtunk kívül álló ok miatt nem érezzük jól magunkat. A legtöbben ilyenkor megnézik az időjárás-jelentést, van-e valamilyen fro
Nagy-Britanniának, Európának és Ukrajnának sürgősen létre kellene hoznia egy olyan közös pénzügyi alapot, amely az Egyesült Államoktól függetlenül is működőképes lehet – állítják brit és német szakértők.
Emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) a honlapján.
Emmanuel Macron francia elnök nem hagyja "elrabolni" Emilyt: foggal-körömmel küzd, hogy az Emily Párizsban című Netflix sikersorozat fő karaktere visszatérjen Rómából. A sorozat negyedik évada után sokak meglepetésére kiderült, hogy Emily az olasz fővárosba költözik, Macron azonban kijelentette, hogy Franciaország mindent megtesz azért, hogy Emily
Megfizethető lakhatás, egymilliós jövedelem, munkáshitel és Demján Sándor-program a kisvállalkozóknak – Orbán Viktor fontos gazdasági bejelentéseket tett!
Nagy dolog történt egy kis magyar filmfesztivállal. Igen. Oscar. Mi történt? Felkerült az Oscar-kvalifikáló fesztiválok listájára a Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, mostantól a Legjobb magyar élőszereplős rövidfilm és a Legjobb magyar animációs rövidfilm kategóriájában nevezhet filmeket – írta meg az Telex After. Ez mit jelent? A fesztiválo
Kína ideiglenes dömpingellenes intézkedéseket jelentett be az Európai Unióból származó borpárlatokra, azt követően, hogy az EU-tagállamok múlt pénteken megszavazták a Kínában gyártott elektromos autókra kivetendő büntetővámot.
Mindannyian tartogatunk magunkban negatív berögződéseket, amiket már régen el kellett volna engednünk, ráadásul sokszor ennek nem is vagyunk tudatában. Az asztrológia rávilágít arra, amit fel kell adnod, hogy tovább tudj lépni.
A németek körében felmérést végeztek a kérdésben. Kelet-Németországban volt magasabb a támogatók aránya. A németek jelentős része felől Ukrajna a békéért akár területet is veszthet.
A Starbucks, amely a kávéutánpótlás 3%-áról gondoskodik világszerte, több beruházást hajt végre az ellátási láncban, mivel a szakértők szerint a melegedő klíma és általában a változó éghajlat drámaian átalakítja a termelést, és 2050-re a felére csökkenthet a kávétermesztésre alkalmas földterület. A Starbucks kizárólag a változásokra jobban reagáló
Péntek délelőtt fél 12-től rendezik az ERC-szezonzáró Szilézia Rally kvalifikációját egy 3.05 km-es szakaszon. Az eseményt az alábbi videóban élőben lehet követni.
Carlos Tavares a Fiatot és a Chryslert, valamint a Citroënt és a Peugeot-t gyártó cégek összevonása óta vezette az autóipari óriást, nemsokára nyugdíjba mehet.
A Nihon Hidankyo a nagaszaki és hirosimai atombomba áldozatainak segítésére jött létre, azt képviselve a világban, hogy tiltsák be a nukleáris fegyverezést. A Nobel-bizottság szerint ez a kérdés napjainkban is újra hangsúlyos lett.
Megkérdeztük a nemzetgazdasági minisztert, hogy diszkriminálják-e az uniós cégeket, kifelé sodródik-e a kormány az EU-s belső piacáról, és meg akarja-e buktatni Ursula von der Leyen a kormányt? Nagy Márton szerint Ursula von der Leyen csak vádaskodik. Az ilyen jellegű megnyilvánulások, az ilyen légből kapott vádak - "aminek semmi alapja adat tekint
Már az időjáráson is érezni, hogy nyakunkon a hivatalosan október közepén kezdődő fűtési szezon. A hűvösebbre forduló napokban különösen jó hír, hogy Magyarország megfelelően felkészült a télre - mondta Steiner Attila, az Energiaügyi Minisztérium (EM) energetikáért és klímapolitikáért felelős államtitkára pénteken a tárca Facebook-oldalán közzétett
"Elveszítettük az irányítást" a rendszer felett – panaszkodik a lengyel külügyminiszter. Lengyelországba közel kétezer orosz munkavállaló érkezett az orosz–ukrán háború kitörésre óta.
Kevesebb mint két hónappal azután, hogy beadta a válókeresetet, Jennifer Lopez most először beszélt nyíltan a nagy visszhangot kiváltó szakításról Ben Affleckkel.A komikus Nikki Glaserrel az Interview magazin számára készített beszélgetésben Lopez a magánéletéről is őszintén megnyílt, és bár név szerint nem említette Afflecket, azt mondta, hogy "iz
Óriási a boldogság a Batik-Horváth házaspárnál, ugyanis újabb taggal bővült a családjuk. Az egykori szépségkirálynő, Horváth Cintia világra hozta az első gyermekét. A pici nevét is elárulták.
Újabb részletek derültek Sallai Nóra balesetéről: a tragikus esetet hat kamera rögzítette, a rendőrség most ezeket vizsgálva próbálja megállapítani, hogy kinek a felelőssége volt az ütközés.