A Mandiner is beszámolt róla, hogy a magyar hatóságok hivatalosan is kérvényezték az Európai Parlamentnél Magyar Péter mentelmi jogának kiadását. Roberta Metsola tájékoztatása szerint a kérelmet továbbították az EP jogi szakbizottságához, amely ezután vizsgálja majd az ügyet, azt véleményezi.
Magyarország energiaellátásának biztonsága és szabályozhatósága csak akkor garantálható, ha a tervezett nagy erőmű-beruházások megvalósulnak. Az időjárásfüggő megújulók mellett szükség van stabil, nagy kapacitású erőművekre, amelyek képesek kiegyensúlyozni a rendszert, és biztosítani a folyamatos energiaellátást – jelentett ki Losonczy Géza, a KPMG
Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke csütörtökön bejelentette, hogy a magyar hatóságok hivatalosan kérvényezték Magyar Péter EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését. A kérelmet az EP jogi szakbizottsága fogja megvizsgálni, amely később véleményt nyilvánít az ügyről. A végső döntést az Európai Parlament képviselői hozzák meg szavazás ú
Már kizárólag a magyar helyesírás szabályainak 12. kiadása érvényes, ami hozott néhány változtatást. Ezt azonban nem mindig követjük, vagy nem igazán tudunk róla.
Végre megtörtént, amire régóta vártunk: kiderült, mikor rendezik a jövő évi Met-gálát és mi lesz a tematikája az év egyik legnagyobb szabású eseményének. Lehullt a lepel továbbá a házigazdák személyéről is, máris mutatjuk, kik ők!
A kínai szakportálok ismertetése szerint január és augusztus között 58,24 millió járművet adtak el világszerte, és közülük 9,39 millió NEV volt, ami 16,1 százalékos arányt jelent. A szóban forgó időszakban a kínai autók adták a világon eladott új NEV járművek 67 százalékát, ráadásul júliusban-augusztusban ez az arány elérte a 73 százalékot is. A t
A keményedő has a szülés előjele? Normális a hüvelyi folyás a terhesség alatt? Amit tapasztalok az vizeletszivárgás, vagy magzatvíz? Az első terhesség során sok olyan tévhittel találkozhatunk, amiket jobb tisztázni.
A gyümölcssaláta nemcsak az édesség utáni sóvárgást képes elűzni, de felvértezi a szervezetet a megfázásos betegségek elleni harchoz is. Bármilyen idénygyümölcsből elkészíthető, és ha mézet is csurgatunk rá, nemcsak finomabb és édesebb lesz, de tovább is eláll.
Személyeskedő, alpári vitába csapott át a HÉV-vonalak járatritkításáról szóló ügy. Ahogy a Blikk is megírta, megnyirbálnák a járatszámot, a járműpark ugyanis annyira pocsék állapotban van, hogy egyszerűen nincs elég kocsi, amely biztonságosan és megfelelően üzemképe lenne. Lázár János döbbenetes kirohanásba kezdett az őt érő kritikák miatt.
A Tudományos Mecenatúra program keretében idén 366 kutató nyert el támogatást. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által meghirdetett pályázaton az eredetileg előirányzott 1 milliárd helyett 2,5 milliárd forintot osztanak szét.
A hirado.hu Határátlépők című sorozatának második részében Fülöp Edinával székelyföldi gyerekkoráról, anyaországi költözéséről beszélgettünk, és arról, hogyan formálta életét a két haza közötti vándorlás.
Magyarország energiaellátásának biztonsága és szabályozhatósága csak akkor garantálható, ha a tervezett nagy erőmű-beruházások megvalósulnak. Az időjárásfüggő megújulók mellett szükség van stabil, nagy kapacitású erőművekre, amelyek képesek kiegyensúlyozni a rendszert, és biztosítani a folyamatos energiaellátást – jelentett ki Losonczy Géza, a KPMG
Megelégelték az amerikai hatóságok a Google befolyását, a héten arról szóltak a hírek, hogy lépéseket terveznek az amerikai technológiai óriás domináns pozíciója ellen, és akár a cég feldarabolását is kikényszeríthetik. Nem ez az első ilyen próbálkozás amerikai nagyvállalat ellen és volt, amikor sikerrel jártak a szabályozók, a Standard Oil-t és az
Egy új jelentés szerint a néhai királynő egy palotai fogadáson tette megjegyzését. Amit Ii. Erzsébet Meghan Markle-ről mondott, attól mindenkinek leesett az álla.
2024-ben a legjobb okostelefonok már nem csupán a mindennapi élet megkönnyítését szolgálják, hanem remek eszközökké váltak a profi szintű fotózás terén is. Az idei év csúcsmodelljei nemcsak a legújabb technológiát kínálják, hanem olyan kamerarendszereket, amelyekkel elképesztő minőségű képeket lehet készíteni.
Azt már tudjuk, hogy Anne Hathaway visszatér a folytatásban, de vajon Chris Pine is látható lesz benne?Chris Pine a 2004-es Neveletlen hercegnő 2. – Eljegyzés a kastélyban című filmben szerepelt, mint Lord Nicholas Devereaux, Mia Thermopolis hercegnő (Anne Hathaway) daliás szerelme.A színészt a Today október 8-i adásában arról kérdezték, hogy rész
Ahogy egyre hidegebb az idő, már nem elég feldobod egy bőrdzsekit, hogy teljes legyen az outfited – bizony arra is kell figyelned, hogy kint ne fázz, de bent se legyen meleged, amikor egész nap egy irodában vagy az iskolapadban ülsz, esetleg a városban tömegközlekedsz. Persze aggodalomra nincs ok, ez a helyzet nem vezet egyenes úton a téli kabátod
Várandósság során a nők közel negyedénél okoz problémát az aranyér. Leggyakrabban a terhesség alatt alakul ki vagy okoz panaszt, akinek viszont korábban is volt aranyere, annak állapota sokat romolhat a terhesség során élettanilag bekövetkező változások miatt. Ritkán a vajúdást és hüvelyi szülést követően alakul ki aranyeresség átmenetileg.
Két olasz férfi, apa és fia AI segítségével 2020-ban hamis pornográf videókat készítettek, amelyekben Giorgia Meloni olasz kormányfő – akkor még parlamenti képviselő – képét montírozták össze pornográf felvételekkel, majd ezeket feltették több, nagy nézettségű amerikai pornóoldalra. Meloni most bíróság elé vitte az ügyet, 100 ezer eurós kártérítést
Kendőzetlen őszinteséggel nyilatkozott a depresszióval vívott küzdelméről az Európa-bajnok spanyol futballsztár, Álvaro Morata. A spanyol csatár mentálisan olyan mélyre került, hogy egy időben még az Eb-szereplése is veszélybe került. Állítása szerint egy ponton már a gyerekeivel töltött időt sem tudta élvezni.
Minden osztályteremben legyen kötelező a kereszt elhelyezése Róma hatodik kerületében - erről döntött a helyi jobbközép többségű önkormányzati testület csütörtökön a főváros azon részén, ahol a legmagasabb a más nemzetiségű és más vallású diákok aránya.