A Gazprommal való együttműködés nemcsak a versenyképes árat, hanem az energiabiztonságot is jelenti - hangoztatta Szijjártó Péter a Szentpétervári "Nemzetközi Gázfórum 2024" plenáris ülésén.
A kormány részt vesz a barlangfürdő újjáépítésében – mondta az építési és közlekedési miniszter csütörtökön Miskolcon, miután megtekintette a miskolctapolcai barlangfürdőt, amelynek leégett a tetőszerkezete szeptember elején.

Ilaria Salis – aki a 2023 februárjában történt antifa támadások gyanúsítottjaként töltött hónapokat magyarországi börtönben, majd megválasztása után mentelmi joga miatt elengedték – édesapja Magyar Péternek drukkol, hogy leváltsa az Orbán Viktor kormányát – derül ki a Tisza Párt elnöke által írt bejegyzéshez fűzött kommentjéből. Ilaria Salis az EP

Az áremelkedéskor a cégek elsősorban a saját áraikba próbálták beépíteni az energiaköltségeket, nem elsősorban hatékonyság javításán gondolkodtak. A cégek ezzel együtt tisztában vannak a kihívással és a fejlesztések szükségszerűségével, nyitottak is rá, de a források előteremtése problémás. A vállalati energia-fogyasztás csökkenése sokszor nagyrész
Jogilag lehetséges az Ukrajnának szállított nyugati fegyverek bevetése oroszországi katonai célpontok ellen, de ennek engedélyezéséről a szövetségeseknek kell dönteniük.
Még a legjobbakat is ébren tarthatják éjszakánként olyan dolgok, mint a vécéből származó szennyeződések és rossz szagok. Gondolt már arra, hogy házi szereket használjon, hogy megszabaduljon ettől a problémától? Mi tudunk egy egyszerű és hatékony megoldást. A WC-csésze tisztítása fontos része a takarítási folyamatnak. A jól karbantartott, tiszta és

Kisebb tok, visszafogott színek és áttört számlap. Ez az Alpina Alpiner Extreme kollekció két új tagja. Az Alpina sportorientált, hegymászós családja ledobta a háromszög logóval tarkított számlapot és átmérője is…
A magyar szövetség (Mtsz) honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint az elnökség elismerte és megköszönte Nagy Zoltán és Palágyi Miklós munkáját. Előbbi a férfi,
A magyar szövetség (Mtsz) honlapjának csütörtöki tájékoztatása szerint az elnökség elismerte és megköszönte Nagy Zoltán és Palágyi Miklós munkáját. Előbbi a férfi,
Qualcomm-lapkák tucatjai, készülékek millió érintettek, súlyos biztonsági problémára bukkantak a gyártó chipjeiben. A javítás már elkészült, de a gyártóktól is függ, hogy a felhasználók megkapják-e.
Qualcomm-lapkák tucatjai, készülékek millió érintettek, súlyos biztonsági problémára bukkantak a gyártó chipjeiben. A javítás már elkészült, de a gyártóktól is függ, hogy a felhasználók megkapják-e.
Dél-Korea történetének egy szégyenletes eseménye a kvangcsui mészárlás, melynek eseményeit a Nobel-díjas Han Kang az áldozatok és a túlélők szempontjából dolgozta föl. Mutatunk egy részletet a regényből.
Idén a sportos Alpiner kollekció mellett a múltidéző Heritage családot is bővítette az Alpina, két 20. századi modellt idéző órával. 1883-ban kezdődött az Alpina sztorija, mikor Gottleib Hauser, független órásmester…
Idén sem tétlenkedett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, ami a szabálymódosításokat illeti. Több olyan módosítás is életbe lépett 2024-ben, melyek szigorúbb feltételeket szabnak bizonyos vállalkozások működésére, ugyanakkor megnyíltak az adóoptimalizálást lehetővé tevő legális kiskapuk is. Csongár Gábor okleveles forgalmiadó-szakértő szerint egy cégnek
Az utóbbi évek aszályos időjárása szinte megköveteli, hogy az állatoknak vizes élőhelyet is biztosítsunk a kertünkben. Ennek többféle szempontból is nagy jelentősége van, melyekről most sorban megosztom tapasztalataimat.

Budapest, Debrecen és Pannonhalma környékén a legjobb élni 2024-ben Magyarországon az MBH Jelzálogbank élhetőségi rangsora szerint, azonban az élmezőnybe került, fővároson kívüli területek pontszámai között igen kis különbség mutatkozik. A szakértők ezúttal is azt vizsgálták, hogy az oktatás, az egészségügy, a kultúra, a bűnözés, a munkaerőpiac, a
A 39. SPAR Budapest Maraton futóverseny miatt forgalomkorlátozások lesznek szombaton a budai alsó és felső rakpartok környékén, valamint a Lánchídon, vasárnap délelőtt és kora délután pedig a Duna mentén a Rákóczi híd és az Árpád híd között.
"A földgázrendszer rugalmassági kérdései, a (zöld) hidrogén és a biogáz szerepe a vállalati dekarbonizációs törekvések során" - címmel zajlott le a Portfolio Energy Investment Forum 2024 konferenciáján egy beszélgetés, ahol többek között a földgáz szerepéről beszélgettek a szakemberek a zöld átállásban, de szóba került a biometán és a biogáz, illet
Az Allianz 2024-ben újra feljebb lépett a világ legerősebb márkáit felsorakoztató listán, amit erős munkáltatói értékajánlatának, a fenntarthatóságon és a társadalmi vezető szerepvállaláson keresztül történő bizalomépítés iránti elkötelezettségének, valamint a sportban való élvonalbeli partnerségeknek köszönhet. Az Allianz idén először került be a
Már egy hónap telt el az ősz kezdete óta, így itt az ideje, hogy elvégezzünk néhány fontos feladatot a parcellán, többek között a talajfertőtlenítést. Ez a folyamat egy kis átgondolást igényel. Először is el kell dönteni, hogy melyik termék a legjobb a feladatra. Ash A hamu nemcsak oxidációmentesíti a talajt, hanem nagyszerű trágyaként is működik.

A Dyson és Vivienne Westwood 2025-ös tavaszi/nyári kollekciója a Paris Fashion Week kifutóján debütált, különleges élményt nyújtva a divat és technológia rajongóinak. A Dyson innovatív termékeivel egészítette ki Vivienne Westwood merész kollekcióját. A kreatív igazgató, Andreas Kronthaler modern és ultranőies stílust hozott létre, amely hű maradt a
Az alufóliának két különböző oldala van: az egyik fényes, a másik pedig matt. De vajon melyik oldalt érdemes használni? Van egyáltalán különbség az alufólia két oldala között?
Világszínvonalú új állandó kiállítás nyílt a Néprajzi Múzeumban. Igazi kaleidoszkóp: attól függően ki, mikor tekint bele, mindig változó, színes képet kap az őt körülvevő világról.
A Liszt Ünnep egyik visszatérő vendége, a magyar crossover műfaj utazó nagykövete. A kazincbarcikai születésű zongoraművész, egyetemi tanár ezúttal Barabás Lőrinc trombitaművésszel gondolja tovább kedvenc darabjait – egy újabb váratlan csavarral.