A nagyzási hóbort alaposan jellemzi Orbán Viktort és környezetét. A párizsi olimpia nagy nyereséget hozott Franciaországnak, de hát ott szinte csak a készbe kellett beleülni.
Tegnap is folytatták keddi emelkedésüket a főbb amerikai indexek, köszönhetően a szerdán tovább eső olajárnak és a nagy technológiai cégek drágulásának.
2024. szeptemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,0%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Egy hónap alatt átlagosan 0,1%-kal csökkentek, ezen belül a járműüzemanyagok 3,7%-kal olcsóbbak lettek.
Vannak olyan vitaminok és ásványi anyagok, amiket nem érdemes egyszerre beszedni, mert közömbösíthetik egymást – ez a bőrápolási hatóanyagokkal is így van. Bőrre kenve ezek a hatóanyagok azonban nemcsak kiüthetik egymást, hanem érzékenységet, komoly irritációkat, sőt, akár égési sérüléseket is okozhatnak. Ezt viszont sehol sem hirdetik, még a címké
Az énekesnő 5 millió dollárt adományozott a vihar sújtotta közösségek megsegítésére. Taylor Swift nem először volt ilyen nagylelkű, fontos számára az adakozás, és egy percig sem gondolkozott, amikor látta a floridai hurrikánok pusztítását.
Lezajlott a közös backoffice kialakítása, a logisztikai fejlesztéseknek köszönhetően még több fajta terméket lehet a piacterekről a webáruházaknál megszokott módon megrendelni. A Jófogás univerzális piactér marad, ahol még könnyebbé vált új gazdát keresni a legkülönbözőbb dolgoknak, míg a Vatera a műgyűjtők és a hobbisták irányába indult el a hamar
Egyre több információ erősíti a gyanút, hogy a Tisza Párt elnöke korábban családi és baráti kifizetőhelyként kezelte az általa vezetett Diákhitel Központot.
Amikor az izmokról van szó, legtöbbünknek a kockahas vagy a formás karok ugranak be, de van egy izomcsoport, amit gyakran figyelmen kívül hagyunk, pedig kulcsfontosságú lehet az intim egészségünk szempontjából. Sőt, a szexuális életet, az önbizalmat, a terhességet és az azutáni időszakot is nagyban befolyásolja. Ha még nem találtad ki, a medencefen
Az infláció mérséklődése és a folyamatos, már egy éve tartó, jelentős mértékű reálbéremelkedés lehetővé teszi a kiskereskedelmi forgalom további bővülését.
Enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. A BUX 163,8 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 74 011,67 ponton zárt szerdán.
Rendkívül fontos szerepet töltenek be az ország vérkeringésében a nagyvárosok, a vidék gazdasági és az innovációs központjai, ezért 2024-ben ismét vármegyeszékhelyekre látogatott a Portfolio Csoport konferenciasorozata. 2024 őszén Kecskemét, Nyíregyháza és Pécs után október 9-én Győrben rendeztek konferenciát, Nyugat-magyarországi Gazdasági Fórum 2
Az Iránból támogatott Hezbollah síita mozgalom két fontos vezetőjének likvidálásával folytatta csütörtökön harcát az izraeli hadsereg északon, miközben délen a Gázai övezet északi részének evakuálásával újabb hadműveletre készülnek a Hamász iszlamista terrrorszervezet ellen.
Hónapok óta tudni lehet, hogy Jennifer Lopez és Ben Affleck házassága két év után zátonyra futott, ám az énekes-színésznő csak mostanra döntött úgy, hogy nyilvánosan beszél a válásról.
Geoffrey Hinton, a mesterséges intelligencia egyik szülőatyja Nobel-díjat nyert azért a technológiáért, amelyről úgy véli, akár az emberiség végét is okozhatja.
A bitcoinbefektetésekre kínált ultramagas kamatok akár arról is árulkodhatnak, hogy visszatérőben van a bikapiac. Mind a centralizált tőzsdék, mind a defi-projektek ritkán látott hozamokkal próbálják meg befektetésre bírni a felhasználóikat. A ZeroLend kísérleti defi-platform például felelőtlenül magas, 61%-os APR-t kínál a Lombard BTC-re. Ez egy b
Az Európai Parlamentben az uniós magyar elnökség kapcsán lezajlott vita kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy a mai politika leglényegesebb törésvonala a problémákat komolyan vevő szuverenisták és a szűklátókörű globalisták között húzódik. Szembeötlő volt, hogy jóformán csak Magyarország miniszterelnöke rendelkezik stratégiai gondolatokkal Eur
Idén 25. alkalommal indult útjára 2024. október 7-én a Közép-európai Brókerképző Alapítvány már hagyományosnak mondható pénzügyi vetélkedője, a Tőzsdejáték középiskolásoknak verseny. A fiataloknak igazi vállalatok részvényeivel kereskedve kell beverekedniük magukat a döntőbe, ahol értékes nyeremények várják őket és az iskolájukat is.
Bíró Bea távozását követően az egyetlen megmaradt Árulóra, Hevér Gáborra is különleges meglepetés várt: az Igazság Vacsorája, ahol fel kellett fednie magát Muri Enikő előtt.
Szerda éjszakától lezárták a X. kerületi Kozma utcát, mivel a Budapest Közút felújítja az útburkolatot. A helyszínen és a környéken hatalmas a torlódás.
Ősszel a szokásosnál több gyümölcs potyog a földre a sok eső és a hirtelen feltámadó hideg szelek miatt. Néha lépni is nehéz a levelek között sárgálló birsalmáktól, körtéktől, amelyeket viszont tárolni már nemigen lehet, mivel leesve megsérülnek és extrém gyorsan megbarnulnak. De akkor mihez kezdhetünk velük?
Az Európai Parlamentben az uniós magyar elnökség kapcsán lezajlott vita kézzelfogható bizonyítéka volt annak, hogy a mai politika leglényegesebb törésvonala a problémákat komolyan vevő szuverenisták és a szűklátókörű globalisták között húzódik. Szembeötlő volt, hogy jóformán csak Magyarország miniszterelnöke rendelkezik stratégiai gondolatokkal Eur