Luke Littler már a vb-ezüstérméért is annyit kap, hogy Anglia egyik leggazdagabb tinédzsere lesz, de szakértők szerint várhatóan a szponzorok is megrohamozzák majd a dartsfenomént.
Több mint hárommillió alternatív hajtású járművet (NEV: New Energy Vehicle) értékesített világszerte a BYD, ezzel a NEV-piac világszintű vezetője 2022 után 2023-ban is - közölte a vállalat.
Luke Littler annyira fiatal, hogy nézőként csak kísérővel engedték volna be a dartsvilágbajnokságra, ahol azonnal sztár lett. Sorra ejtette ki a korábbi bajnokokat, és a döntőben is közel volt a csodához. Bár nem övé lett a vb-cím, a dartsvilág hetekig így is a kebabbal ünneplő tini körül forgott.
A Die Welt német lap számolt be arról, hogy minél fiatalabb népességcsoportot vizsgáltak a kutatók Németországban, annál nagyobb volt az adott csoportban a migráns hátterűek aránya.
Kutyafelügyelők járják Bécs utcáit januártól, hogy elősegítsék kutyások és nem kutyások békés egymás mellett élését. A kutyafelügyelők tanácsot adnak, ellenőrzik a szabályok betartását, és szükség esetén bírságolhatnak is.
A HiSky román fapados légitársaság június 7-én indít járatot Bukarest és New York JFK között.A heti négyszer közlekedő vonal az első nonstop járat Románia és az Egyesült Államok között azóta, hogy a Tarom román légitársaság 2003 végén leállította a JFK-járatokat.A 2021 óta működő HiSky Airbus A330-200-as repülőgéppel közlekedik majd a Bukarest-JFK
Az International Data Corporation (IDC) honlapjára felkerült friss előrejelzés szerint a személyi számítógépek (PC-k) globális kiszállítása éves szinten 13,8 százalékkal, mintegy 251,8 millió darabra csökken az idén.
Az előrejelzések szerint még egy ideig folytatódik a januári tavasz, aminek keretei között akár 15 fok is lehet, azonban vasárnap megérkezik a sarkvidéki hideg. Hétfőre virradóan már az egész Kárpát-medencét fagyos levegő fogja kitölteni, ami akár havazást is hozhat magával.
Egyre súlyosabb problémákat hordoz magával a helytelen testtartás. A mozgásszegény életmód, az ülőmunka, vagy a digitális eszközök folyamatos használata olyan következményekkel járhat, mint a látásromlás, fejfájás, hátfájás, de különböző belgyógyászati betegségek melegágya is lehet. Nyíregyházán számtalan lehetőség áll rendelkezésre a sportolni vág
Idén 4 nagyvárosban is koncertet ad majd Elvis Presley, pontosabban a legendás énekes hologramja. Elvis Evolution névre keresztelt produkcióval várják a nézőket 2024-ben.
Young G korábban a Való Világ szereplője volt, így ismerhette meg az egész ország, most pedig a Szerencsekerékben tért vissza. Kasza Tibinek több mindent is elárult a műsorban, többek között azt is, hogy gyerekkorában szerepelt a Szomszédokban.
A Citigroup volt vezetői indítottak egy startupot, a Receipts Depositary Corporation (RDC) nevű céget, amely úgynevezett bitcoin letéti jegyeket fog kínálni intézményi befektetőknek - közölte a Bloomberg. A termék az amerikai szabályozott piaci infrastruktúrán keresztül közvetlen bitcoin-tulajdonjogot biztosít és nem szükséges hozzá az SEC jóváhagy
Az izraeli külföldi hírszerző szolgálat, a Moszad vezetője kijelentette csütörtökön egy temetési beszédében, hogy Izrael a Hamász palesztin iszlamista szervezet október 7-i terrortámadásának minden értelmi szerzőjét és végrehajtóját likvidálni fogja.
Már egészen kicsi korom óta őszinte, odaadó tisztelettel nyúlok a régiségekhez. Nagymamámtól örököltem ezt, hiszen ő is a múlt szerelmese volt, újságírói pályafutása mellett néprajzi gyűjteményét is egyre bővítgette. Azt az örökséget rám hagyta: antik könyvek, íróasztalok, porcelánok, festmények, ülőgarnitúrák, szuszékok, kerámiák és textíliák hadá
Több munkahelyteremtő vagy megtartó nagyberuházás érkezéséről is szólt a 2023-as év Nyíregyházán. Egy svéd cég az Electrolux hátrahagyott létesítményében kezdi majd meg működését, tovább fejleszt a Lego, a német Boysen Battery Components Hungary Kft. Nyíregyházán valósítja meg az első nemzetközi beruházását, valamint a kínai Sunwoda is városunkat v