Szabó Erika kisfia, Nolen októberben született meg. A népszerű színésznő most elárulta, hogy a szülést egyáltalán nem élte meg negatívan, ám az aggódás nála is megjelent a kisfia születése után.
A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 3,7 százalék volt tavaly a III. negyedévben és 5,4 százalékot ért el az első három negyedévben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal szerdán.
A soros EU-elnökséget átvevő Alexander De Croo belga miniszterelnök a Politicónak adott interjújában szorgalmazta, hogy növeljék az Európai Unió saját bevételeit, azzal érvelve, hogy az államszövetségnek a globális kihívások kezeléséhez több pénzügyi forrásra van szüksége. Ez a nyilatkozat alig néhány héttel azután hangzott el, hogy a tagországok n
A kohéziós források egy részét feloldotta az Európai Bizottság, így a kormány magasabb átlagos emelést jelentett be, mint az eredetileg tervezett tíz százalékos szint.
A következő években elkerülhetetlen a külföldi munkaerő egyre intenzívebb alkalmazása, mert folyamatosan csökken a hazai munkaképes lakosság. Évi akár 30-40 ezer dolgozó pótlására is szükség lehet. A vendégmunkások foglalkoztatását szabályozó új idegenrendészeti törvény szigorú lett, de azt majd csak a gyakorlat dönti el, hogy mennyire – írta meg a
A tech-szakértők arra figyelmeztetik az okostelefon-felhasználókat, hogy töröljenek 17 népszerű pénzügyi alkalmazást, amelyekről kiderült, hogy rosszindulatú szoftverekkel fertőzöttek. Ezeken az alkalmazásokon keresztül ugyanis a csalók képesek érzékeny adatokat, például pénzügyi információkat ellopni a telefonjáról.
Ha valaki Ukrajnába, Romániába, Bosznia-Hercegovinába, Bulgáriába indul, akkor mindenképpen érdemes viszonylag üres tankkal érkezni a határhoz. Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Ausztria, Horvátország esetében pedig gyakorlatilag teljesen mindegy hol tankolunk.
Negatív korrekcióval indulhat a szerdai kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 124,58 pontos, 0,21 százalékos emelkedéssel, 60 744,59 ponton zárt kedden, a részvénypiac forgalma 8,2 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.
Péntektől a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 10 forinttal csökken, a benzin beszerzési ára a héten nem változik. Így a gázolaj átlagára 589 forint per literre csökkenhet.
Németországban elkészült a szilveszteri szabálysértések mérlege. A zavargások résztvevői közül 390 embert vettek őrizetbe, és 720 bűntető eljárás indult.
A Cardano (ADA) jelentős növekedést mutatott, mivel számos tényező hozzájárult a sikeréhez. Ide tartozik a teljesítmény a blokklánc platformjához kapcsolódó kulcsfontosságú területeken és mutatókban.
Meglepő fordulatot jelent, hogy az inflációs ráták a vártnál gyorsabb ütemben csökkennek világszerte, ami fordulatot hozhat a központi bankok két éve tartó, az eszkalálódó áremelkedés elleni harcában. Ez a fejlemény felerősített azokat a várakozásokat, hogy a központi bankok 2024-ben a kamatcsökkentés irányába fordulhatnak, hogy támogassák a gazdas
Huszonegy új szociális naperőmű épül nehéz helyzetű kistelepülések külterületén a Felzárkózó települések program részeként, a létesítmények által termelt energia árával kétezer háztartás fűtéséhez járul majd hozzá a program - közölte a létesítmények leendő üzemeltetője, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerdán az MTI-vel.
A német kormány nemcsak a mezőgazdasági dízel- és gépjárműadó-mentesség megszüntetésére vonatkozó terveihez ragaszkodik, hanem a bioüzemanyagok használatát is szűkítené. Sőt...
Francia divattervező, forradalmi újító, a kis fekete ruha megalkotója, a róla elnevezett divatház alapítója, a 20. század divatjának egyik legkiemelkedőbb képviselője.
A termőföld, a víz, az ökológiai sokféleség megőrzéséről beszélgetett Kék bolygó című podcastjának legújabb, kedden közzétett adásában Áder János volt államfő Nagy István agrárminiszterrel.
A magyar képregénykultúra itthon és külföldön is meghatározó alakja, Futaki Attila 39 éves korában "méltósággal viselt, gyors lefolyású betegség következményeképp elhunyt" - közölte a Prae.hu-val a család.
A finanszírozási nehézségekkel teli 2023-as évben kulcsfontosságú volt az ágazat számára, hogy a gazdálkodók számára rekordösszegű, több mint 1300 milliárd forint értékben kerültek agrártámogatások kifizetésre, ez hatalmas szerepet játszott a magyar vidék gerincét adó élelmiszertermelés biztonságának fenntartásában, a kis- és közepes gazdaságok tal
Mit jósolnak a szakértők, milyen irányt vesz az AI az egészségügyben, melyik étrendkiegészítő lesz az idei sláger és hogyan lesz kellemesebb a városlakók élete?
A magyar képregénykultúra itthon és külföldön is meghatározó alakja, Futaki Attila 39 éves korában "méltósággal viselt, gyors lefolyású betegség következményeképp elhunyt" - közölte a Prae.hu-val a család.
Óriási távlatokat nyitott meg Szoboszlai Dominik tavaly nyári Liverpoolba igazolása a magyar futballisták és szurkolók előtt – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Dénes Ferenc. A sportközgazdász kitért arra is, hogy a magyar válogatott csapatkapitánya már egyértelműen világsztárnak számít. Arról is beszélt, hogy a 2023-as évet öt megnyert tróf
A nemzetközi szállítmányozási és logisztikai szolgáltató faültetési és egyéb innovatív projektek támogatásával is erősíti elkötelezettségét a környezetvédelem és a fenntarthatóság iránt. A törekvésük célja a vállalat szénlábnyomának csökkentése és a globális újraerdősítés támogatása. Átfogó Esg-stratégiáját és alapértékét – "we take it personally
Kiemelt figyelmet fordítanak a hazai vállalkozások a digitális átállásra, a K&H Innovációs Indexe alapján a cégek fele továbbra is dinamikusan fejleszt ezen a téren. Kevésbé jellemző a már meglévő szoftverek összekapcsolása, mint régebben, és a távmunkára való felkészítés is a korábbi szint felére esett vissza – ám ez könnyen magyarázható azzal, ho