2024. január 23. kedd

jan. 23
14:18
Pénzt keresni a klímaváltozással? Itt a befektetők következő nagy dobása: a katasztrófa kötvények (Forbes)
A 2023-as év történelmi profitokat hozott az amerikai Hedge Fund-ok számára, az Financial Times
jan. 23
14:18
A TV2 Ring néven és a Megafon egyes arcaival vágna vissza az RTL Sztárboxának (Media1)
Óriási nézettséget szállított az RTL-nek a Sztárbox, és mint megírtuk, lesz belőle második évad is. Most pedig kiderült, hogy nemrég a TV2 is levédett egy bokszműsorra hajazó védjegyet TV2 Ring néven. Lehetséges, hogy a Megafon arcainak bevonásával új, az RTL Sztárboxához hasonló műsor indul a kormányközeli csatornán. (Hírünket Trombitás Kristóf, a
jan. 23
14:18
Bemutatták A fény gyulai géniuszait (Gyulatelevízió)
Az ezúttal szerkesztőként jelenlévő múzeumi vezető, Liska András mutatta be A fény gyulai géniuszai című kötet szerzőit, akik valamennyien helyet foglaltak az asztalnál, az Almásy-kastély Stefánia szárnyában hétfő estébe nyúló könyvbemutatón. A színes kiadvány négy olyan, gyulai kötődéssel bíró ember életútját és szakmai tevékenységét tartalmazza
jan. 23
14:20
Szilveszterkor fejbe lőtték, de csak január 4-én vette észre (ATV)
A fiatalember később úgy emlékezett vissza, strandon voltak a végzetes pillanatban, de teljesen biztos volt benne, hogy egy kővel dobták fejbe.
jan. 23
14:24
Házi trükkök – sérült szobanövényekhez (Agrofórum)
Amióta világ a világ, az emberek mindig kitalálnak különféle trükköket, amitől szebb lesz a termésük, jobban nő a növényük, gyommentesebb lesz a füvük – függetlenül attól, hogy az ötlet első blikkre ésszerűnek tűnik-e vagy sem.
jan. 23
14:24
Osztályvezető főorvos ellen emeltek vádat vesztegetés miatt (Magyar Hírlap)
Az 54 éves főorvos a nyíregyházi kórházban töltött munkaviszonya alatt jogtalan előnyként felkínált pénzt fogadott el egy bizonyos gyógyszer felírásáért.
jan. 23
14:24
Megalakult a türk államok versenytanácsa Isztambulban (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megfigyelőként csatlakozott a versenyjogi együttműködéshez - írja a GVH.
jan. 23
14:24
Dávid Ferenc: Csehország és az EU (Nyugati Fény)
Vélemény.
jan. 23
14:24
A Lappföld Rallyn készül a svéd WRC-futamra a Toyota (Racingline)
A Toyota Gazoo Racing két versenyzője, Kalle Rovanpera és Elfyn Evans is rajthoz áll a Lappföld Rallyn, hogy így készüljön a Svéd Rallyra. A finn bajnokin azonban más WRC-pilóták is rajthoz állnak.
jan. 23
14:24
Egyre nagyobb verseny várható a streaming piacon (Üzletem)
A magyar fogyasztók közül sokan számítanak arra, hogy nőni fognak a telekommunikációs költségeik.
jan. 23
14:24
Szakértők szerint ezek lesznek 2024 kihagyhatatlan utazási programjai (in.hu)
Korábban már beszámoltunk róla, hogy melyek lesznek a 2024-es év legnépszerűbb úti céljai. Most pedig beszámolunk arról is, hogy szakértők szerint mely utazási élmények kerülnek a toplisták élére idén.1. Éjszakai turizmusBár a hagyományos turizmus a nappali órák tevékenységeit jelenti, idén egyre népszerűbbé válik az éjszakai turizmus is.A hangsúly
jan. 23
14:30
Óriási összegből fejlődhet a magyar vasút (autopro)
A következő tíz évben mintegy 15 milliárd eurót fordít a kormány a vasút fejlesztésére.
jan. 23
14:30
Orbán Viktor találkozóra hívta a svéd kormányfőt, a Nato-csatlakozásról is tárgyalna (SzMo)
Már csak a magyar és a török törvényhozás nem bólintott rá a csatlakozásukra. Hétfőn azonban kiderült: Ankarában már a héten szavazhatnak róla.
jan. 23
14:30
OKFŐ: Országos lefedettségű lett a gyermeksürgősségi ellátás (Magyar Hírlap)
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap támogatásával valósult meg.
jan. 23
14:30
Rekordmagas volt a migránsok száma Franciaországban (Demokrata)
Franciaországban rekordszámú, 142 500 menedékkérelmet regisztráltak tavaly.
jan. 23
14:30
"A testem tudja, mire van szüksége. Minden más csak fehér zaj" – Élet a krónikus betegségekkel (egy.hu)
Inzulinrezisztencia. Pcos. Ízületi gyulladás. Ibs. Fülzúgás. Intolerancia-betegségek. Bármi, amivel állandóan visszatérő fájdalom és kellemetlenség jár, az megviseli az emberi lelket. Hogyan lehet felvenni a harcot a krónikus rosszullét ellen? El lehet fogadni, hogy lehet, soha nem lesz vége? Hogyan kell kezelni a környezet értetlenkedését? Nekem i
jan. 23
14:30
Durvul a fideszes belharc: Keményen kiosztották Matolcsyék a nekik beszóló Parragh Lászlót (Nyugati Fény)
Reagáltak a múlt heti nyilatkozatára.
jan. 23
14:33
Fördős Zé a siklóernyőzésről: Vannak ijesztő helyzetek (rtl.hu)
Fördős Zé nemrég Mexikóban járt egy siklóernyős versenyen. Az eredményével nincs teljesen megelégedve, de nagyon nagy élmény volt. Azt mondta, nem igaz, hogy sosem fél siklóernyőzés közben, de az a kulcs, hogy tudni kell kezelni ezt a félelmet, gyorsan és magabiztosan reagálni egy-egy váratlan helyzetre. A sztárséf a Reggeli vendége volt.
jan. 23
14:36
Megható: eszméletlen kiscicát mentettek meg Vácon (Blikk)
A mentők senkit nem hagytak magára Vácon.
jan. 23
14:36
Hivatalos, ekkor térhet vissza Szoboszlai (ATV)
Sérült játékosai helyzetéről is beszélt Pepijn Lijnders, a Liverpool másodedzője a Fulham elleni szerdai Ligakupa-mérkőzést megelőző sajtótájékozatón.
jan. 23
14:36
Ez az az európai lista, amin Magyarországot nem jegyzik (Bitport)
És amiből kiderül, hogy a brexit után is a briteknél a legvirulensebb a startup-kultúra.
jan. 23
14:36
A genetika befolyásolhatja ki hogyan reagál a koraszülés-kezelésre (Magyar Hírlap)
A koraszülés számos hosszú távú egészségügyi következménnyel jár.
jan. 23
14:36
Háború: itt az oroszok bosszúja – csapások sorát mérték Ukrajnára (Növekedés)
.
jan. 23
14:36
Romokban a kiskereskedelem, egyre többen húzzák le a rolót (Forbes)
A KSH friss adataiból kiderül, hogy csak 2022 és 2023 júniusa között a hazai kiskereskedelmi egységek 6,4 százaléka, közel 7000 üzlet zárt be országszerte, így már 110 ezer alatt lehet az országosan működő egységek száma. Területi bontásban vizsgálva az adatokat, Nógrádban közel 10 százalékos az üzletek bezárásának aránya, míg üzlettípusok szerint
jan. 23
14:36
Milyen pókok élnek a hazai kertekben? Mit mutat mindez a kutatóknak és a kertek szerelmeseinek? (Nyíregyháza)
Lezárult a pókfajokat és a biológiai sokféleséget vizsgáló citizen science kutatás első éve.
jan. 23
14:39
Közel félmillió forintra hízott a minimálbér egyik szomszédunknál (Privátbankár)
Szlovéniában a bruttó minimálbér idén 4,2 százalékkal, 1254 euróra (mintegy 482 ezer forint) emelkedik - jelentette be kedden Luka Mesec munkaügyi miniszter.
jan. 23
14:39
A magyarnak körülbelül kétszerese lett a szlovén minimálbér (Piac és Profit)
Szlovéniában a bruttó minimálbér idén 4,2 százalékkal, 1254 euróra (mintegy 482 ezer forint) emelkedik - jelentette be Luka Mesec munkaügyi miniszter.
jan. 23
14:39
Napelemesek, figyelem! – Fontos tájékoztatás jött az MVM-től (Portfolio)
Január 1-től több, mint 3,3 ezer napelemes ügyfél átkerült a szaldóból a bruttó elszámolás hatálya alá, így az új havi számlán már külön sorban tüntetik fel a rendszerbe betáplált és onnan vételezett energiamennyiséget, és ki kell tölteniük egy papírt, hogy a hálózatba betáplált áramért megkaphassák az 5 forintos díjat – hívta fel a figyelmet keddi
jan. 23
14:39
"Ebből tanultam" – kisebb baleset érte … a szomszéd tehene színészét (rtl.hu)
Brezovszky Dániel színművész hallgató Laci fiát, Tibit alakítja … a szomszéd tehene című sorozatban. A Reggeliben azt mesélte, sok közös pontot talált karaktere és saját maga között, például a mozgás, sport iránti szeretetet. A forgatás idején nagyon vigyáznia kellett magára, de azóta már volt snowboardozni, és egy kisebb baleset is érte. Hogy pont
jan. 23
14:42
Fontos telefonhívást kapott Orbán Viktor (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon megbeszélést folytatott David Cameron brit külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
jan. 23
14:42
A Japán jegybank így gondolkodik a kamatokról (ProfitLine)
Ma hajnalban tartotta idei első kamatdöntő ülését a Bank of Japan, és ugyan senki sem várta, hogy a jegybank meglepetést okoz egy esetleges kamatemeléssel, a jövőbeli előrejelzésre kíváncsiak voltak a befektetők és a szakértők.
jan. 23
14:42
Szijjártó: Az ukrán hatóságok mindent megtesznek azért, hogy a hétfői találkozó a valódi tartalom helyett ne másról szóljon (444.hu)
"Magyarország abban érdekelt, hogy Ukrajnával jó legyen az együttműködésünk."
jan. 23
14:42
Több száz épület égett porrá egy dél-koreai piacon (Magyar Hírlap)
A hagyományos piac zsúfolt kialakítása és az éjszakai vihar nehezítette az oltást.
jan. 23
14:42
"Látszik Bosznia-Hercegovina törekvése az európai integrációra" (Demokrata)
Szemmel látható az ország előrehaladása, de további eredmények felmutatására van szükség – közölte Ursula von der Leyen.
jan. 23
14:42
Ez az oka, hogy Katalin még mindig nem hagyhatja el a kórházat (in.hu)
Már egy hete történt, hogy a palota bejelentette, hogy Katalin hercegnének tervezett hasi műtéten kellett átesnie és egy ideig kórházban marad lábadozni. A walesi hercegné előreláthatóan három hónapig nem tér vissza királyi teendőihez, Vilmos pedig elhalasztotta elfoglaltságait, hogy családja mellett álljon.A szerdán megosztott Instagram-közleményb
jan. 23
14:45
Tömegkárok az M1-esen: 50 autós kapott defektet, nem sokon múlt a súlyos baleset (Pénzcentrum)
40-50 autó kapott defektet reggel az M1-en Tata térségben a Hegyeshalom felé tartó oldalon, miután egy kamionról fémdarabok hullottak a pályára.
jan. 23
14:45
Visszatérnek a régi megoldások - Újratölthető ásványvizes palackok gyártása kezdődik Pannonhalmán (Portfolio)
Új palackozó üzem nyílik Pannonhalmán, ahol január közepétől Magyarország első ásványvizes refPET cserepalackjait fogja gyártani az Oonly Tisztán Víz Kft. A palackok becsatornázhatók a 2024. január 1-től elindult betétdíjas rendszerbe, de a más funkcióra való újrahasznosítás előtt még 25-ször újratölthetők egy magas hőfokos tisztítást követően. Ezá
jan. 23
14:45
Lázár János állította le a szponzori támogatást, ami miatt Kubatov Gábor kifakadt (rtl.hu)
Kubatov Gábornak nagyon nem tetszett, hogy a FTC női kézilabdacsapatának szponzora felmondta a szerződést, és kikelt a cég vezetője ellen. Kiderült, nem ő döntött, hanem a céget felügyelő miniszter, Lázár János.
jan. 23
14:48
Összeesküvés-elméletbe illő ügy Nyíregyházán: orvosi köpenyben vitték el a rendőrök a volt főorvost, a daganatos betegeknek felírt gyógyszer miatt (Blikk)
A gyógyszergyártók ellen épp elég összeesküvés-elmélet forog közszájon az arra fogékonyak körében a neten. Az alábbi történet Nyíregyházán esett meg és pont valami ilyesmiről szól. A rendőrök azért vitték el a kórház volt főorvosát, mert a gyanú szerint milliókat keresett azzal, hogy rákos betegeinek egy bizonyosfajta gyógyszert írt fel mindig.
jan. 23
14:48
Fontos telefonhívást kapott Orbán Viktor (Blikk)
Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon megbeszélést folytatott David Cameron brit külügyminiszterrel - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
jan. 23
14:48
Baj van a hadkötelezettséggel Ukrajnában? – a szakértő válaszol (Infostart)
Megadná az ukrán állampolgárságot a külföldi harcosoknak és az ukrán gyökerű külföldieknek Volodimir Zelenszkij. A törvénymódosítás révén az agresszor Oroszország polgárainak kivételével világszerte minden, ukrán etnikumú ember és leszármazottai kérelmezhetnék az állampolgárságot. Bendarzsevszkij Antont, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazg
jan. 23
14:48
Elég lesz egy mobil is, ha a rendőr igazoltat (Menedzsment Fórum)
Hamarosan egy mobiltelefonnal is igénybe lehet venni az állami szolgáltatásokat, például digitálisan lehet majd ügyeket intézni - mondta a Digitális Állampolgárság Program megvalósításáért felelős vezérigazgató-helyettese.
jan. 23
14:48
Az izraeli hadsereg kedden vesztette a legtöbb katonáját Gázában (444.hu)
Közben teljesen bekerítették Hán Júniszt, a civilek pedig bennrekedtek.
jan. 23
14:48
Tömegkárok az M1-esen: 50 autós kapott defektet, nem sokon múlt a súlyos baleset (Pénzcentrum)
40-50 autó kapott defektet reggel az M1-en Tata térségben a Hegyeshalom felé tartó oldalon, miután egy kamionról fémdarabok hullottak a pályára.
jan. 23
14:48
Guatemalában 800 évre ítéltek egy drogbárót külföldiek meggyilkolása miatt (Magyar Hírlap)
Az ítélet értelmében a 37 éves, 2022-ben letartóztatott Rigoberto Danilo Morales 50 évet kapott minden egyes gyilkosságért, továbbá nyolc év kiegészítő börtönbüntetést bűnszövetkezetben való részvételért.
jan. 23
14:48
Nagy-Britannia habozás nélkül kész újabb akciókra a húszik ellen (Demokrata)
Rishi Sunak szerint Nagy-Britannia nem törekszik konfrontációra, de szükség esetén habozás nélkül kész újabb önvédelmi válaszlépésekre.
jan. 23
14:48
Csaknem duplájára nő az Orlen-töltőállomások száma Magyarországon (Autószektor)
Az ütemterv szerint április végéig átlagosan hetente 4 új egységet nyit a vállalat. Az elsőként megnyitott Budaörsi úti töltőállomás mellett további 8 fővárosi kutat vesz át az ORLEN, ezzel a budapesti helyszínek száma 19-re nő. A fővároson túl olyan fontos vármegyeszékhelyekre is megérkezik idén a hálózat, mint Győr, Székesfehérvár, Kaposvár és Sz
jan. 23
14:48
Folytatódtak a bértárgyalások a MÁV-Volán-csoportnál (Telex)
A Volánbusz-munkavállalók egy részét képviselő szakszervezet eredménytelennek minősítette a tárgyalást.
jan. 23
14:48
Idősügyi Tanács – Megtartották az idei év első ülését (Nyíregyháza)
Az idei év első ülését tartotta az Idősügyi Tanács kedd délelőtt a városháza Váci termében. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata 2012-ben hozta létre az Idősügyi Tanácsot, amelynek célja az idős állampolgárok életkörülményeinek javítása, az őket érintő problémák feltárása, megismerése és lehetőségek szerinti megoldása.
jan. 23
14:51
Vesztegetés elfogadásával vádolják a nyíregyházi kórház volt főorvosát (rtl.hu)
A gyanú szerint a nyíregyházi kórház volt osztályvezető főorvosa kenőpénzért cserébe írta fel egy bizonyos cég gyógyszereit a betegeinek.

Keresés