2024. január 20. szombat

jan. 20
20:24
Elton John legújabb díjával bekerült a művészvilág legszűkebb elitjébe (Hamu és Gyémánt)
Bár a 75. Emmy-díjátadó fő győztesei az Utódlás és A mackó című sorozatok voltak, Sir Elton John is nagy nyertese volt az estének. Legújabb díjával ugyanis EGOT-státuszú művész lett, ezt a címet pedig mindössze tizennyolcan tudhatták eddig magukénak.
jan. 20
20:24
Zelenszkij: "Donald Trump, meghívom Önt Ukrajnába" (Demokrata)
Az ukrán elnök azt nyilatkozta, ha Trump egy nap alatt véget tud vetni a háborúnak, jöjjön Kijevbe!
jan. 20
20:24
Vaddal ütköztem: a szerviz sokkolt, nem az őz – 1. rész (Autószektor)
A csattanás hangja megrémített. Ember nem lehetett, ez némi megnyugvást hozott a másodperc tört részében. Világos volt, sütött a nap, szemem le sem vettem az útról. Nem telefonáltam, ha azt teszem, mindig kihangosítót használok. Ember ilyen gyorsan amúgy sem tud az autó elé vagy inkább oldalának szaladni. Az autó belseje elég siralmasan nézett ki.
jan. 20
20:24
Kultúra napi koncert a Vigadóban (Gyulatelevízió)
Dubóczky Gergely vezényletével a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara adott koncertet a Vigadóban, a Magyar Kultúra Napján. A szombat esti eseményen Görgényi Ernő polgármester a gyulai kultúra jelentős hagyományaira és erős jelenére hívta fel a figyelmet. A teljes programot hétfő és kedd este tűzzük műsorra.
jan. 20
20:30
A bőrgyógyász szerint erről mindenképpen tudnod kell, mielőtt kipróbálnád a kémiai hámlasztást! (Femcafe)
Ha megtaláljuk a tökéletes kémiai hámlasztót, bizony könnyen a függőjévé válhatunk a használata után tapasztalt ragyogó bőrünket látva. Mielőtt viszont eszeveszett hámlasztásba kezdenénk, fontos tisztában lennünk néhány dologgal.
jan. 20
20:30
Fakórothadás az ültetvényekben (Magyar Mezőgazdaság)
A szőlő koniellás fakórothadása ismert betegség a szakmában, de a szunnyadva maradása miatt sokszor nem figyelünk rá, pedig járvány kialakulásakor nagy károkat okozhat.
jan. 20
20:36
Gyors, kíméletes és energiahatékony – ruhaszárítás mesterfokon! (Digital Hungary)
Az otthoni ruhamosás utáni teregetés és szárítás főként ilyenkor, télen komoly stresszfaktor mindenki számára. Az erkélyek használata korlátozott, a lakásban rendszeresen kiteregetett nedves ruhák pedig fokozzák a páraképződést, amely itt-ott komoly penészkárokat okozhat. Egy jó szárítógép viszont végső megoldást jelenthet mindenre! Egyrészt mert h
jan. 20
20:42
Mi lett vele? A színpad már csak a múlt a Tankcsapda korábbi gitárosának, Cseresznyének (Blikk)
Molnár Levente, vagy ahogy mindenki ismeri, Cseresznye évtizdeken át játszott Magyarország legnépszerűbb rockzenekarában, a Tankcsapdában. 2012-ben hagyta ott a zenekart, majd Amerikába költözött, ahol egy ideig folytatta a zenélést, ám mára otthagyta a színpadot.
jan. 20
20:42
Egy éve nem tud visszaköltözni a leégett lakásába Erika – Büntetés nélkül megúszta a rakétázó tinédzser (Blikk)
Elképesztő lelkierőről tanúbizonyságot téve, bármiféle harag vagy rossz érzés nélkül kezdett új életet Kántorné Szinai Erika. Pedig a középkorú nőnek nagyon is lenne oka a bosszúságra.
jan. 20
20:42
Vereség Újpesten (Nyíregyháza)
Újabb fordulót rendeztek az Extraligában.
jan. 20
20:48
Kikapcsoltatta a kamerát és töröltetni akarta a felvételt Novák Katalin kísérete Szegeden - állítják a Momentum politikusai (SzMo)
A köztársasági elnök éppen a szegedi Dómból lépett ki, amikor a Momentum egyik helyi politikusa lépett oda hozzá.
jan. 20
20:48
Rémisztő beszámolók érkeznek szerte a világról: fekete szemű emberek környékeznek meg, egyetlen szót elég nekik mondanod és kész a baj (Promotions)
Már magyar csoportokban is megjelentek a beszámolók a paranormális jelenségről, a szemtanúk szerint vérfagyasztó a látvány.
jan. 20
20:48
Elképesztő felfedezés: az egyik legrettegettebb vírus meggyógyíthatja a gyermekrákot (Helló Magyar)
Eddig a gyermekekre leselkedő egyik legnagyobb veszélyként tartották számon, ám most minden megváltozhat.
jan. 20
20:54
A kormány szerint a kórházhoz ragaszkodó betegek miatt kell 6 év 9 hónapot várni egy térdprotézis műtétre Szombathelyen (SzMo)
A belügyminisztérium azt közölte, kiugróan hosszú várólisták csak akkor fordulnak elő, ha a betegek ragaszkodnak egy adott kórházhoz és orvoshoz.
jan. 20
21:00
Felkerült az EP-listára is, mindkét választáson indul Karácsony (444.hu)
A párt szerint "erős, zöld, civilekből és aktivistákból áll" a listájuk.
jan. 20
21:06
A magyar válogatott legyőzte Horvátország csapatát (Demokrata)
A férfi kézilabda-válogatott ezzel teljesítette célkitűzését, hiszen már biztosan a legjobb tíz között végez.
jan. 20
21:12
A harmadik győzelem zsinórban (Nyíregyháza)
Salgótarjánban is nyertek a kosarasok.
jan. 20
21:18
Esemény utáni tablettára van szükséged? Azért vényköteles, hogy kontroll alatt tarthassanak (Glamour)
A PATENT Egyesület nemrégiben petíciót indított azért, hogy az esemény utáni tablettához, az EU többi országához hasonlóan, recept nélkül lehessen hozzájutni. Az ügy, úgy tűnik, nagy támogatást élvez, mert már az első napon tízezrek adták az aláírásukat.
jan. 20
21:18
Már nem pénzmosásra használják a kriptókat, hanem valami teljesen másra (BitcoinBázis)
A blokkláncelemző cég, a Chainalysis szerint 2023-ban jelentősen csökkent az illegális tevékenységekhez kapcsolódó tranzakciók mennyisége a kriptovaluták területén. 2020-ról 2022-re
jan. 20
21:36
Ezt teszik a francia nők lefekvés előtt: neked is ki kellene próbálnod, azonnal álomba merülsz tőle! (Femcafe)
Talán neked is akadnak lefekvés előtti, jól bevált rituáléid, a francia nők viszont egy olyan hagyományra esküsznek, melyre eddig valószínűleg sosem gondoltál még.
jan. 20
21:42
Igazi hős: hét évesen mentette meg családja életét ez a szegedi kislány (SzMo)
Az elképesztően bátor cselekedet történetét a Katasztrófavédelem magazin írta meg.
jan. 20
21:48
Megoldódhatott a Szahara szemének rejtélye (Helló Magyar)
Eddig azt hitték, egy becsapódás utáni kráter, de lehet, hogy a kutatók tévúton jártak.
jan. 20
22:18
Kimaxolta a szombati pihenőnapját Novák Katalin: korizni is elment a barátnőivel (Blikk)
Ha eddig bárki kételkedett volna, valóban barátnős hétvégét tartott Novák Katalin köztársasági elnök ma.
jan. 20
22:18
Börtönbe is kerülhet, aki homokot vagy kagylót vinne haza Thaiföldről (Utazási Élmények)
Thaiföld egy mesés trópusi ország, amely lenyűgöző tengerpartjaival és kristálytiszta strandjaival varázsolja el a világ utazóit. Sokan szuvenírként kagylót vagy némi homokot is szeretnének magukkal hazavinni , de csak a határon szembesülhetnek azzal s veszéllyel, hogy emiatt alaposan megbüntethetik őket.
jan. 20
22:30
Szemétre vetett szépség: mocsoksziget csúfítja el a gyönyörű tájat (Blikk)
Hatalmas szemétsziget csúfítja el Bosznia egyik leggyönyörűbb táját a Višegrad melletti Drina folyón. A több﷯tonnányi hulladék évente kétszer gyűlik össze egy helyi vízerőmű által telepített akadály mögött az emberi nemtörődömség gigantikus lenyomataként. A természetvédelmi terület Kelet-Bosznia legnépszerűbb turistalátványossága lehetne, de a mode
jan. 20
22:30
Spirituális élmény a vegasi szupergömb, amit mindenkinek látnia kéne (Forbes)
Tényleg nagy durranás a Las Vegas-i Sphere? Ez lesz a szórakoztatás jövője?
jan. 20
23:12
Megnyílt és ingyenesen használható Magyarország első hidrogén-töltőállomása (ProfitLine)
A Linde Gáz Magyarország Zrt. üzemeltetésében megnyílt Magyarország első hidrogén-töltőállomása Budapesten az Illatos úton, ahol 4000 kilogramm hidrogén tankolására van lehetőség előzetes bejelentkezés után - jelentette be Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken egy budapesti konferencián.

2024. január 21. vasárnap

jan. 21
0:09
Ezt árulja el rólad a szemed színe, felfedi, hogy milyen az igazi éned (Blikk)
Neked milyen színű a szemed?
jan. 21
0:12
Több tucatnyi embert tett milliomossá az ötös lottó (Infostart)
Sűrűn vannak a nyerőszámok.
jan. 21
0:12
ENSZ-főtitkár: a palesztinoknak jog kell országuk kikiáltásához (Infostart)
Az országot pedig António Guterres szerint mindenkinek el kell ismernie.
jan. 21
0:12
Horvátverés - Él a remény a férfi kézilabda-Eb elődöntőjéért (Infostart)
Az eseményeket végig kontrollálva győzött 3 góllal Horvátország ellen az Eb-középdöntőben a magyar férfi kézilabda-válogatott, és csoportja második helyére verekedte magát, Franciaország mögé. Folytatás Németország ellen.
jan. 21
0:12
Sminkes barátnőm tuti tippje: árnyalatokat fehéríthetsz a fogaidon, ha okosan választasz rúzst (Blikk)
Persze csak optikailag, de nagyon látványos az eredmény!
jan. 21
0:12
Orosz kötődésű hekkerek feltörték a Microsoft egyes vezetőinek fiókjait (Adózóna)
Egy, az orosz kormányhoz köthető hekkercsoport feltörte a Microsoft magas rangú vezetőinek néhány e-mail-fiókját – jelentette be az amerikai vállalat szombaton, közölte az MTI.
jan. 21
0:12
Puff neki! A panel lakás lufi is kipukkadt!? (ProfitLine)
A fővárosi panellakások árai négyzetméterenként 2023-ban átlagosan 3 százalékkal mérséklődtek, a 2022-ben tapasztalt 32 százalékos emelkedés után - közölte saját adatai alapján a Duna House az MTI-vel.
jan. 21
0:12
Vadító fürdőruhában vágta erotikus pózba magát A nagy pénzrablás Tokiója, óriási melleit egyenesen a kamerába dugta (Promotions)
A nagy pénzrablás sztárja hihetetlenül dögös fotóval jelentkezett
jan. 21
0:12
António Guterres: Mindenkinek el kell ismernie a palesztinok jogát az államalapításra (Magyar Hírlap)
Az ENSZ főtitkára szerint ennek a jognak a megtagadása elfogadhatatlan.
jan. 21
0:12
Rekordévet zárt tavaly a tízéves MÁVDIREKT (Növekedés)
Több mint 750 ezer hívást bonyolított 2023-ban a MÁV-START telefonos ügyfélszolgálata a MÁVDIREKT, soha ennyi hívást nem kezeltek a szervezet tízéves fennállása alatt - közölte szombaton az MTI-vel a MÁV Zrt. kommunikációs igazgatósága.
jan. 21
0:12
Nem lenne egyszerűbb ezeket mindet összegyűjteni és elvinni őket egy lakatlan szigetre? (Mandiner)
Ez a francia idióta az emberi fajnak üzent éppen hadat.
jan. 21
0:12
NAV: ellenőrzés nélkül idén sem haladhat át agráráru Magyarország területén (Üzletem)
A Magyarországra belépett szállítmányokat nyilvántartásba veszik, lezárják, és egészen a kilépésig nyomon követik.
jan. 21
0:12
5,35 milliárd forint már szép summa, ennyi lesz a lottó főnyereménye jövő héten (Telex)
Most sem volt ötös, ami már kicsit unalmas.
jan. 21
0:12
Százezrek tüntettek Németországban az AfD szélsőjobboldali nézetei ellen (Telex)
A tüntetési hullámot az váltotta ki, hogy egy titkos találkozón több millió bevándorló kitelepítéséről egyeztetett a parlamenti párt néhány tagja.
jan. 21
0:12
Kiss László: 1944. január (Telex)
"Minden nagyon gyorsan történt, megijedni sem volt idejük. Az ismeretlen a fenyőbokrok fedezékéből lépett elő, közvetlen közelről, célzás nélkül elhajította a hógolyót, és futásnak eredt. A szemüveges fiú a halántékát ért ütéstől megtántorodott, sapkája a földre került, vékony szálú ritkás haja szétzilálódott." E heti novellánk egy rosszul végződő
jan. 21
0:12
Nem lehet úgy végigvinni ezt a játékot, hogy ne érzékenyülj el (Telex)
Az After hetente jelentkező gamingajánlójában ezúttal a cuki, animés stílusú és könnyed, 2020-ban kiadott Spiritfarert mutatjuk be.
jan. 21
0:12
Kézi-BL: a Győr csoportelsőként már a legjobb nyolcban van (Telex)
A Debrecen is továbbment, de neki a nyolc közé jutásért még kell játszania.
jan. 21
0:12
Az Apple kevert valóságos szemüvege tökéletlen és drága, de így is lenyűgöző (Telex)
Amerikában péntektől lehet előrendelni az Apple Vision Prót, az ottani techújságok pedig előtte kaptak egy órát kipróbálni. A tapasztalatok alapján az élmény kiforrott, de különös, és az eszköznek megvannak a gyerekbetegségei is.
jan. 21
0:16
Meghívta Donald Trumpot az ukrán elnök (Infostart)
A volt amerikai elnököt, aki újbóli elnökjelöltségre pályázik, szívesen látják Kijevben, ha valóban véget tud vetni 24 óra alatt a háborúnak - mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Channel 4 brit televíziónak nyilatkozva.
jan. 21
0:16
Chema Rodríguez: egész Magyarországnak büszkének kell lennie erre a csapatra (Infostart)
Ódákat zengett tanítványairól a Horvátországot 25 év után Eb-középdöntőben megverő férfi kézilabda-válogatott kapitánya.
jan. 21
0:16
NAV tájékoztató a jövedéki termékek meghatározásáról (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a jövedéki termékek meghatározásáról szóló tájékoztatót tett közzé 2024. január 19-én honlapján.
jan. 21
0:16
Anya megparancsolta, hogy adjam át neki a teljes fizetésemet, hogy visszafizessem neki, hogy felnevelt, teljes pánikban vagyok (Promotions)
A 20 éves lány édesanyja szeretné visszakapni azt, amit a lányáért tett az évek során.
jan. 21
0:16
Férfi kézilabda Eb: A horvátok legyőzésével teljesült a célkitűzés (Magyar Hírlap)
A mezőny legjobbja Bartucz László lett, aki 16 védéssel, 38 százalékos hatékonysággal járult hozzá a sikerhez.

Keresés