Ami pár éve még csak vészmadárkodásnak tűnt, az mára valóság. A kínai autók tényleg olyan tempóban lepik el a világot, ami eddig példa nélkülinek számít. Pedig láttunk már hasonlót először Japánnal, majd Dél-Koreával, míg végül az amerikai Tesla reformálta meg teljesen az autóipart, de egyik sem mondható ilyen léptékű terjeszkedésnek. Hatalmas álla
Pánczél Róbert középiskolai matematika-fizika tanárt kérdeztük a 2024-es matematikai felvételiről, arról mennyiben volt szokványos vagy váratlan az előző évek feladatsoraihoz képest.
Pedig létezett volna emberséges megoldás is a helyzetre, ahogy sok helyen meg is találták. A gyerekek remélhetően a 30-i pótnapon meg tudják írni a teszteket.
Mara és Laci 77-77 évesek, a róluk készült videó pedig világhírnevet hozott nekik. A Heti Napló Sváby Andrással a városligeti műjégen látogatta meg őket, és nem akárkinek az üzenetét vitték magukkal.
A tavaly megkötött lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 48 700 forint volt, 8 százalékkal kevesebb, mint a 2022-es 53 ezer forintos átlagos díj - közölte az Insura.hu biztosításközvetítő pénteken az MTI-vel, saját adatai alapján.
Némi aranykitettség tartása mellett változatlanul a részvények alulsúlyozását ajánlják az OTP Bank szakértői befektetési stratégiájukban. Bár folytatódhat az infláció csökkenése, de szerintük a beárazott kamatcsökkentésekkel túlszaladt a piac, a fejlett és a hazai kötvénypiacokon is kevesebb kamatcsökkentés várható, mint amennyit a piac áraz, emiat
A februári dohai vb-re csak tartalékként utazik, ezért a párizsi olimpiáról feltehetően már lemarad Olasz Anna. A világbajnoki ezüstérmes nyíltvízi úszó a júniusi belgrádi Európa-bajnokságon viszont még szeretne indulni.
Robert Redford a hetvenes évek egyik legnagyobb mozisztárja volt, sármos vonásainak köszönhetően pedig nők milliói rajongtak érte. Az Oscar-díjas színész lassan a kilencvenedik életévéhez közelít, s bár természetesen az idő mostanra nyomot hagyott a külsején, még mindig olyan remek formában van, mint fiatal korában.
Biztos vannak olyanok, akik szeretik a harisnyát, de a többség számára ez a ruhadarab finoman szólva is legfeljebb egy szükséges rossz ahhoz, hogy ruhát vagy szoknyát viselhessen akkor is, ha elmúlik a nyár.
Habár minden szerelmi történet egyedi és megismételhetetlen, a párkapcsolati válságok leggyakoribb okai általában visszavezethetők néhány ismétlődő mintára.
Az esős, fagyos időben újra megszaporodhatnak a kátyúk a magyar utakon, ha pedig valaki nem figyel, akár komoly károk is keletkezhetnek az autójában. Kevesen tudják, de ilyen esetekben kártérítési igénnyel lehet élni a fenntartó felé, viszont körültekintően kell eljárni. Az útkezelők ugyanis a rosszul dokumentált eseteket könnyen elutasítják: így,
Hatodik alkalommal nyitja meg kapuit Magyarország legnagyobb klasszikus és kortárs képzőművészeti vására az Art and Antique Budapest. Február 29. és március 3. között a Bálnában rekordszámú galéria képviselteti magát. A kiállítók standján festményeket, szobrokat, ékszereket, különleges szőnyegeket, bútorokat, antik könyveket tekinthetnek és vásárol
Az LMP meg akarja mutatni, hogy "van másik politikai ajánlat Budapest irányítására", ehhez pedig olyan jelöltet keresnek, akiről nem a párthovatartozása "ugrik be az embereknek" – erről Ungár Péter társelnök beszélt az LMP budapesti kongresszusán szombaton.
Kitört a pánik a Duna bécsi szakaszán, miután úgy tűnt, hogy el fog süllyedni egy 80 méter hosszú teherhajó. A legénység nem sokkal éjfél után értesítette a tűzoltókat, hogy szivárgást észleltek a fedélzeten.
Igaz, hogy még csak az Excel-táblázatot készítették el, üresek a rubrikák, de azt ígérik, februárban a neveket is beleírják, s akkor több polgármesterjelöltjük nevét is elárulják.
"Túl vagyok az üléspróbán" – olvashatjuk majd hamarosan a sorjázó üzeneteket, ahogy az F1-es versenyzők megejtik idei első látogatásukat csapataik főhadiszállásán.
Tarnóczi Jakab rendező szerint Ókovács Szilveszter cenzúrázta darabjának szövegkönyvét. A főigazgató szerint ilyen nem történt, csak el akarta kerülni, hogy kampányeszközzé silányítsák az előadást.
A 23 esztendős komáromi sportoló elégedett a 2023-ban elért eredményeivel, és bizonyítani szeretne az idei versenyeken is, amelyek közül kiemelkedik a párizsi olimpia, amelyre már megszerezte a kvótát. Pekler Zalán az InfoRádióban elmondta: reméli, hogy Párizsban 20 év után újra olimpiai érmet szereznek a magyar sportlövők.
Százak tüntettek Szegeden azért, hogy az egyházmegye ne vágja ki a város határában, a püspöki stadion mellett található hathektáros véderdőt. Váratlanul a köztársasági elnök is felbukkant, de nem akarta a aláírni a petíciót.