A Népszava birtokába jutott egy az érdi háziorvosoknak küldött levél, amiben a mentőszolgálat helyi vezetője azt írja: ha nem jelentkeznek ügyelni, más megyébe lesznek vezényelhetők.
Az Országos Mentőszolgálat az MTI érdeklődésére azt közölte, a helyszínre több mentőegységet is riasztottak, egy gyermeket súlyos, kilenc gyermeket könnyebb, egy felnőttet pedig szintén könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba a mentők. A katasztrófavédelem korábbi tájékoztatása szerint a járművön 57-en utaztak, a kisvárdai hivatásos tűzoltók ár
Témák: – A pandémia óta ez az első tél, hogy újra telített a Magyar Ökomenikus Segélyszervezet gyulai központja. Az intézményben harmincnégy Gyulán és gyulai kistérség településein élő, hajlék nélküli emberről gondoskodnak. – Munkácsy Mihály a Siralomházhoz készített két tanulmányképével bővült a napokban az Almásy-kastély Látogatóközpont időszaki
Marozsán Fábián négyszettes vereséggel búcsúzott a harmadik fordulóban az ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A magyar játékos párosban még versenyben van.
Tizenhat rendelet – közöttük a nem üzleti célú közösségi, szabadidős szálláshely-szolgáltatásról, a munkaerőpiaci mobilitást elősegítő munkásszállás építéséhez nyújtható támogatásról szóló kormányrendeletet módosító 5/2024. kormányrendelet –, valamint kilenc határozat jelent meg a Magyar Közlöny 2024. évi 5. számában.
Új ügyvezetővel, Danis Ádámmal indítja az évet a Bellis Egészségtár Kft., a nemrég gyógyászati segédeszközök irányába is terjeszkedő gyógyszernagykereskedelmi vállalat. A vezetőváltással megújulás és a kiaknázatlan területek fejlesztése várható a vállalatnál.
A miniszterelnök a Kossuth rádióban arról beszélt: diplomáciai szempontból igencsak sűrű év lesz 2024. Az uniós pénzekkel kapcsolatban azt mondta: 2023-ban a magyar emberek bebizonyították, hogy a gazdaság az EU-s pénzek nélkül is válságálló, ezek a pénzek igazából csak gyorsítanak bennünket, erre jó példa a pedagógusok béremelése.
A CSOK Plusz keretében a vállalt gyermekek számától függően 15-50 millió forintos kedvezményes lakáshitelt igényelhetnek a gyermekes vagy gyermektelen házaspárok. A jogosultság feltételrendszere adott, de mivel hitelről van szó, az egyes kondíciókban vannak eltérések a különböző bankok között - hívja fel a figyelmet a money.hu. Az összeállításból k
Adrian Axinia a performance-szerű, provokatív akció végrehajtását azért érezte szükségesnek, mert "Iohannis 2023. december 18-a után nem jelent meg a nyilvánosság előtt".
Izrael már megsemmisítette a Hamász harcoló alakulatainak mintegy kétharmadát, a teljes gázai győzelem után pedig a másik izraeli palesztin terület, Ciszjordánia felett is teljesen át kell vennie a katonai ellenőrzést - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök.
Magyarországon ezer év után is megvan a nemzeti érzés, ezt is bizonyítja a nemzeti konzultáció során visszaküldött másfél millió kérdőív – mondta a kormányfő a Kossuth rádióban.
Az elmúlt hetekben a szlovák, illetve a vietnámi miniszterelnök is ellátogatott Magyarországra, jövőhéten pedig a moldávok miniszterelnöke teszi tiszteletét hazánkban, miközben július 1-től Magyarország adja az Európai Tanács soros elnökét. Orbán Viktor a fentiek mellett bezsélt még a tanárok fizetéséről és az inflációról is.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió "Jó reggelt, Magyarország!" c. műsorában kijelentette, idén "a monetáris és a költségvetési politikának a célja az lesz, hogy nem ritmust hibázva, de fokozatosan segítsük, hogy a vállalkozók beruházzanak". Úgy véli, a gazdasági növekedést tekintve Európa élvonalában leszünk.Leszögezte, hogy az idei évben
Akadályozza az öngondoskodás térnyerését, hogy a megkérdezettek a tényleges összeg többszörösére becsülik adott nyugdíjkiegészítéshez szükséges nyugdíjcélú befizetéseket - közölte az MTI-vel csütörtökön az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ).
Az Épkar videója arról árulkodik, hogy a tél ellenére folyamatosak a munkák és egyre közelebb az átadás pillanata. A nyíregyháziak és a megyében élők is büszkék lehetnek majd az impozáns stadionra, amely remélhetőleg minél több sportolónak, szurkolónak, vagy éppen szórakozni vágyónak szerez majd önfeledt pillanatokat.
Az amerikai szenátus egy nappal a határidő lejárta előtt, csütörtökön elfogadta az átmeneti költségvetést elkerülhetővé téve ezzel a kormányzati intézmények részleges leállását.