A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságának egyenruhásai 2023. december 29-én ellenőrizték a közlekedés résztvevőit civil jellegű gépkocsiból. A rendőrök az akció során 10 gyorshajtóról készítettek felvétel. Hét esetben közigazgatási, három esetben pedig szabálysértési bírságot szabtak ki a szabálytalan autósokkal szemben
A The Racing Factory csapatot idén hat évvel ezelőtt alapították, és tavaly nagy reményeket fűztek Mikko Heikkila ERC szerepléséhez, az igazán komoly eredmény azonban elmaradt. 2024-ben a portugál csapat számára komoly mérföldkő érkezik el, a Montén Chris Ingram vezetésével debütál a WRC2-ben.
Zámbó Jimmy 23 évvel ezelőtt a mai napon hunyt el tragikus körülmények között, 2001-es halála óta január másodikán szinte az egész ország megemlékezik a Királyról.
"Nincs regisztrálva a hálózaton" ez az üzenet fogad kedden nem sokkal dél előtt több telekomos előfizetőt, akik hívást próbálnak indítani készülékükről - írja a hvg.hu.
A hanghívásokat érintő probléma jelentkezett a magyar mobilhálózatokban kedd délelőtt. A pontos hiba egyelőre nem ismert, ám az biztos, hogy a Telekom és a Vodafone ügyfele is érintettek, sokan nem tudnak hívást indítani vagy fogadni.
A három hitelintézet fúziójából létrejött és 2023. május 1-jén indult MBH Bank a turbulens gazdasági környezet és az egyesüléssel járó plusz feladatok mellett is kiemelkedő tavalyi első háromnegyedéves eredményeket tudhat maga mögött. A privátbanki üzletág által kezelt vagyon mintegy 20 százalékos gyarapodásához vezető folyamatok mellett természete
Probléma jelentkezett ma délelőtt a magyar mobilhálózatokban, több telekomos és vodafone-os nem tud telefonálni országszerte. A hiba eredete egyelőre nem ismert - írja a hvg.hu.
2024-től módosul az Európai Unióban a vállalati fenntarthatósági jelentéstételre vonatkozó irányelv. Az idén, majd a következő években több lépésben életbe lépő új szabályozástól a közösségi döntéshozók azt várják, hogy a vállalatok megfelelő információkat hozzanak nyilvánosságra a náluk felmerülő fenntarthatósági kockázatokról és lehetőségekről, t
Karácsony és Szilveszter között is ellenőrizték a közlekedőket a rendőrök, a Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. Kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai pedig egy meglehetősen
A nyugdíjasok az új évben is számíthatnak a kormányra, amely az idén januártól 6 százalékkal emeli a nyugdíjakat - erről beszélt a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
Azt már régóta tudjuk, hogy a szépség és az intelligencia nincsenek egymással összefüggésben. De néhány embert tudtán kívül befolyásolhat a glória-hatás, amely a szép vonásokkal rendelkező embereknek pozitív tulajdonságokat kölcsönöz. Lássuk, mit árul el a személyiségedről az arcformád!Kerek arcA kerek arcú nők általában nagyvonalúbbak. A kerek arc
Már csak két hónapig használhatók a Budapest bérletek az agglomerációs MÁV, Volán és HÉV járatokon, legalábbis a MÁV erről adott ki közleményt. A megoldatlan ügy hátterében kétmilliárd forintos elszámolási vita áll, bár a főpolgármester szerint annak nincs köze az egységes bérlethez. Karácsony Gergely az ATV Híradónak úgy nyilatkozott, nem tudja el
A fintech-cégek kényelmi szolgáltatásait a hazai bankok is nyújtják, de hiába. A számlák töredékéhez adtak hozzá másodlagos azonosítót, ezekre alig utalnak pénzt, és a fizetési kérelem is néhány különcködő ügyfél hóbortja.
Nagyon sok finom süti létezik a világon, de engem mindig le lehet venni a lábamról egy puha sült tejberizzsel, azaz rizskochhal. Most egy kakaós verzió készült belőle, és higgyétek el nekem, ez is isteni!
Az Aldi ismét emeli a béreket valamennyi munkakörben. 2024. január 1-jétől az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. munkatársai az értékesítés és a logisztika területén, valamint az irodai munkakörökben is egységesen 12 százalékos béremelésben részesülnek. Az informatikai szolgáltatásokat nyújtó Aldi International IT Services Kft. bérei a legtöbb
Miközben megjelent a CSOK Plusz a bankok kínálatában, január 1-jével életbe lépett a kormány által december 12-én bejelentett 7,3%-os THM-plafon is a lakáshiteleknél, így az eddigi 7-8%-os sávval szemben most már 6-7%-os hitelkamatokkal találkozhatnak a piaci kamatozású lakáshitelt felvevők. Helyenként feltűntek a 6% alatti hitelkamatok is, ezek az
A Kiscelli Múzeum a főváros születésének 150 éves története előtt tiszteleg, divat&Város címmel mutatja be Budapest fejlődésének fontos állomásait.