2024. január 12. péntek

jan. 12
9:43
NoÁr-pulcsik végnapjai (Mandiner)
Baj van. Mármint örök ellenszurkolóink vannak bajban. Brüsszel ugyanis kapitulált.
jan. 12
9:45
Pedagógushiány: súlyos lépésre szánta el magát a minisztérium (Portfolio)
Az általános iskolákban és az óvodákban is csökkentette a végzettséggel kapcsolatos követelményeket a Belügyminisztérium. A szakszervezetek szerint erre a pedagógushiány miatt van szükség, és aggódnak az új lépések hatásai miatt.
jan. 12
9:45
Decemberben 5,5 százalékkal, 2023-ban átlagosan 17,6 százalékkal nőttek az árak (444.hu)
2023-ban az előző évhez képest legjobban az élelmiszerek drágultak: 25,9 százalékkal.
jan. 12
9:45
A Hivatal és ami mögötte van (Magyar Hírlap)
Amióta csak bejelentették, hogy lesz, folyamatos a rinyálás. Amióta csak rinyálnak, már sokadszorra látom, olvasom, hogy tisztázni próbálják, mi is és mi is lesz ez az egész.
jan. 12
9:48
Kína eme lépése után Párizsban a pohár fenekére nézhetnek (Infostart)
Peking sajátos választ adott arra, hogy Ursula van der Leyen EU-főnök elrendelte a piacvezető kínai elektromosautó-gyártó cégek elleni vizsgálatot: dömpinggel és a kínai piac elárasztásával vádolta meg az európai konyakok és brandyk gyártóit... és üzent Franciaországnak is.
jan. 12
9:48
Prémium traktorok Indiából: az év végén már teljesen elektromos gépet is gyárt ez a márka+Videó (Agroinform)
Immár az európai piacokat is megcélozza kompakt, maximum 100 lóerős traktoraival az indiai Tafe márka.
jan. 12
9:48
Döbbenetes adatokat közölt a KSH, átlagosan 17,6 százalékkal nőttek az árak a tavalyi évben (ATV)
2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 12
9:50
Újra Nemesgörzsönyi Böllérfeszesztivál (Agroinform)
A szervezők mindenkit szeretettel várnak.
jan. 12
9:51
Kína egyre idegesebb a szombati tajvani választás miatt (Privátbankár)
A nagy jelentőségű, most szombati választásra készülve Kína az elmúlt héten fokozta Tajvan körüli katonai aktivitását. Ahogy Kína gazdasága lassul és az ingatlanszektor adósságválságba süllyed, a kommunista párt egyre inkább a nacionalista pillérre támaszkodik, hogy megőrizze legitimitását.
jan. 12
9:51
Kiadták a figyelmeztetést: több helyen is veszélyes a levegőminőség az országban – Ezek a helyek érintettek (Portfolio)
Az ország több pontján is veszélyessé vált a szálló por miatt a levegő minősége – derül ki a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
jan. 12
9:51
Ő volt a Dr. Csont Temperance Brennanja: így néz ki ma a színésznő (Femcafe)
A Dr. Csont című sorozat sztárja, Emily Deschanel lassan az ötvenes éveihez közelít, de még mindig remek formában van, és ha akarná, simán letagadhatna jó pár esztendőt.
jan. 12
9:51
Ingyenessé válhat a tömegközlekedés ebben a gyönyörű magyar városban, forradalmi bejelentés érkezett (Promotions)
Hatalmas változásokra készül Kecskemét.
jan. 12
9:51
Megdöbbentő termelői adatok (Magyar Hírlap)
Tavaly novemberben az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
jan. 12
9:51
Reakció 10 pontban Lentner Csaba állításaira (Mandiner)
Lentner Csaba a 24.hu Della című podcastjában érdekes megállapításokat tett a magyar gazdasággal és a gazdaságpolitikával kapcsolatosan. Suppan Gergely írása.
jan. 12
9:51
Komoly mértékben drágulhat a bankolás is, érdemes körülnézni (Forbes)
A bankolási díjak a 17,6 százalékos tavalyi éves átlagos inflációnak megfelelő mértékben drágulhatnak. Az egyelőre kérdés, melyik bank mennyivel emeli a díjakat, mindenesetre akinek van bankszámlája, tanácsos körülnéznie.
jan. 12
9:51
8000 évvel ezelőtt egy szökőár nyelte el Európa egy részét (Helló Magyar)
A szökőárat a valaha volt egyik legsúlyosabb földcsuszamlás idézte elő.
jan. 12
9:51
5+1 tetoválási trend, amely népszerű lesz idén (in.hu)
Ez lesz 2024-ben a hat legkeresettebb tetoválási trend a tetoválóművészek szerint.Sydney Smith New Jersey-i székhelyű tetoválóművész szerint a tetoválási trendeket gyakran több tényező kombinációja befolyásolja, de négy alappillér van: a kulturális mozgalmak, a közösségi média, a hírességek, valamint a művész és az ügyfél elképzelése. Smith és teto
jan. 12
9:53
Baromfisuttogók, akik meg tudják fejteni a szárnyasok érzelmeit (Magyar Hírlap)
Bár beszélni nem tud, sok állat mindenféle jelek segítségével kommunikál.
jan. 12
9:53
Az Európai Unió kihúzta a bajból a románokat (Mandiner)
A Malév esetében nem volt ilyen elnéző a testület.
jan. 12
9:55
Még a haját is leborotválta – rákosnak hazudta kislányát az anya, milliókat kaszált (Magyar Hírlap)
A hazugságokat olyan jól kitervelte az anya, hogy még a legidősebb lánya is elhitte.
jan. 12
9:55
Az Orbán-gyűlölő Dés László kimutatta a foga fehérjét (Mandiner)
Gyomorforgató Kádár-nosztalgia a Klubrádióban.
jan. 12
9:57
Meglepő MNB bírság az egyik legnagyobb banknak (Piac és Profit)
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyelet korábbi, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt. Az MBH Bank nem teljeskörűen szűrte a megerősített eljárás alá tartozó ügyfeleket, ügyleteket,
jan. 12
9:57
Megbírságolta a felügyelet az MBH Bankot (Portfolio)
Az MNB 10 millió forint bírságot szabott ki az MBH Bankra, mivel az nem teljes mértékben teljesítette a felügyelet korábbi, a jogelőd Takarékbankra vonatkozó határozatát a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás-megelőzés terén feltárt hiányosságok miatt. Az MBH Bank nem teljeskörűen szűrte a megerősített eljárás alá tartozó ügyfeleket, ügyleteket,
jan. 12
9:57
Egyre nagyobb a baj az iskolákban: már felsősöket is oktathatnak az alsós tanítók, óvónőnek szinte bárki elmehet (Pénzcentrum)
Alsós tanító is beosztható egészen nyolcadikig az iskolákban, a rendeletet ezért át kellett írni.
jan. 12
9:57
Szoci politikusból lett szakszervezetis hívja tüntetni a tanárokat (Demokrata)
Ismét oktatással kapcsolatos demonstrációt szerveznek a Belügyminisztérium elé.
jan. 12
9:57
Kizárnák a finnek Izraelt az Eurovíziós dalversenyből (Mandiner)
1400 finn művész szeretné kizárni Izraelt a feltételezett "háborús bűncselekményeire" hivatkozva.
jan. 12
9:57
Mauritánia legcsodásabb dűnéin száguldott a Varga, Toma páros (Autószektor)
Ha sivatagi versenyzés, akkor Afrika. Ha Afrika, akkor Mauritánia. Ha Mauritánia, akkor Atar. Így hangzik a régi, íratlan terepralis regula, amely miatt minden versenyző számára felemelő érzés, ha meg tud birkózni egy szakasszal a legendás területen. Az itteni hurokszakasz a Szaharában fekvő ország legcsodálatosabb, legnagyobb dűnéit is magában fog
jan. 12
9:57
Elképesztő meglepetést okoztak a KSH adatai az inflációról (naphire.hu)
2023. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, novemberhez viszonyítva pedig átlagosan 0,3 százalékkal csökkentek. 2023-ban az előző évhez képest átlagosan 17,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
jan. 12
9:57
Beszámoló Nyíregyháza Megyei Jogú Város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiájának támogatásáról (Nyíregyháza)
Nyíregyháza Mjv. Önkormányzata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretén belül 80,00 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a 2021-2027-es uniós ciklus fenntartható városfejlesztési forrásainak felhasználásához, integrált területi, városi stratégiák készítésére.
jan. 12
9:59
Milliomos lett hat ezer magyarból (Piac és Profit)
Ennyivel bővült a milliomosok klubja 2023-ban. A Szerencsejáték Zrt. hálózatában rekordot döntött a nyertesek száma, 6 darab milliárdos, 31 darab százmilliókat jelentő nyeremény született tavaly, és összesen 6031-en örülhettek hét- nyolc-, vagy éppen kilencszámjegyű nyereménynek. A legtöbb nyertes a sportfogadásban született, a legnagyobb nyeremény
jan. 12
9:59
Az infláció gyorsan jött, gyorsan ment (Demokrata)
A kormány 2023-ban azt vállalta, hogy év végéig egy számjegyűre csökkenti az inflációt.
jan. 12
10:00
Rendőrök leptek el egy Flixbust, miután három utas állítólag egy terrortámadásról beszélgetett (ATV)
A kelet-flandriai rendőrség csütörtök reggel megállított és kiürített egy, a franciaországi Lille városából Brüsszelbe tartó távolsági buszt, miután egyik utasa lehetséges terrortámadásra figyelmeztetett - közölték a belga hatóságok.
jan. 12
10:01
Az ország több pontján is veszélyessé vált a levegő minősége (Demokrata)
A levegőhigiénés index rendszere négy kategóriát tartalmaz.
jan. 12
10:03
17,5 százalékkal zuhant az üzemanyagok egyik közterhe idén (Portfolio)
Az idei évtől csökkentette az üzemanyagok után fizetendő tagi hozzájárulásnak, azaz a készletezési díjnak a mértékét a Magyar Szénhidrogén Készletező Szövetség (MSZKSZ). Az autósok számára literenként mindössze pár forintos tétel 17,5 százalékkal csökkent mindkét finomított termék esetében.
jan. 12
10:03
Óriásit ugrottak a Mercedes elektromos eladásai (autopro)
Összességében is növelni tudta újautó-eladásait a csillagos márka.
jan. 12
10:03
Zelenszkij megnevezte, mit vár a washingtoni NATO-csúcstól (Magyar Hírlap)
A washingtoni csúcstalálkozó előtt Ukrajnának az éves nemzeti program végrehajtására kell összpontosítania.
jan. 12
10:03
A meleg francia kormányfő volt élettársa lesz a külügyminiszter (Demokrata)
A két férfi nyilvánosan soha nem erősítette meg a szakításukat.
jan. 12
10:03
Máig nem ismertek a botrányos Lánchíd-felújítás részletei (Demokrata)
Az A-Híd Zrt. meglehetősen furcsa körülmények között győzött a közbeszerzési eljáráson.
jan. 12
10:03
Feljelentették Tuskot és Hołowniát: sárba tiporták a jogállamiságot (Mandiner)
Brüsszel nem hogy észre se vette a jogállamiság-tiprást, még kifejezetten ujjonganak.
jan. 12
10:05
Mégsem felhőtlenek a kínai autók kilátásai? Esésben az EV-gyártók részvényei (Portfolio)
A kínai EV-gyártók részvényei a lassuló kereslet, az erősödő árháború és a gazdasági visszaeséssel kapcsolatos aggodalmak közepette gyengén indították az évet - számolt be a Bloomberg.
jan. 12
10:06
Egy millió fontot követel volt munkahelyétől a menedzser tönkrement lelki és testi egészsége miatt (HR Portál)
A Goldman Sachs (GS.N) egy korábbi vezető menedzsere mintegy 1 millió fontot (1,27 millió dollárt) követel a londoni Wall Street-i banktól, mert azt állítja, hogy a rossz munkahelyi kultúra tönkretette fizikai és lelki egészségét - írja a Reuters.
jan. 12
10:09
Látszik a fény az alagút végén, de ez sem menti a briteket (Portfolio)
Az Egyesült Királyság gazdasága novemberben szerény fellendülést mutatott: a bruttó hazai termék (GDP) 0,3%-kal nőtt az októberi hasonló csökkenést követően – közölte a Nemzeti Statisztikai Hivatal (ONS). Bár ez a fellendülés pozitív, a közgazdászok szerint nem biztos, hogy elegendő ahhoz, hogy megakadályozza a 2023 második felére valószínű technik
jan. 12
10:09
A KSH szerint decemberben 5,5 százalékkal nőttek az árak (Azenpenzem)
A KSH számításai szerint az elemzői várakozásoknál jobban csökkent az infláció az év végére. 2023 decemberében a fogyasztói árak átlagosan 5,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, az éves átlagos áremelkedés pedig 17,6 százalék volt.
jan. 12
10:09
Minden eddigi rekord megdőlt: tavaly megrohamozták ezt az országot a magyar turisták (Femcafe)
A Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti képviselete szerint a 2019-es rekordévet is több mint tizedével meghaladta Horvátországban 2023-ban a magyar turisták létszáma és vendégéjszakáinak adata.
jan. 12
10:09
A felhőkarcoló, ami már-már ellentmond a fizika törvényeinek (Hamu és Gyémánt)
A legelső felhőkarcoló 1885-ben épült Chicagóban. Napjainkban pedig szinte minden világváros látképének elengedhetetlen elemei, a felhőkarcolók művészete a szelek városában tovább fejlődött, erre lenyűgöző példa a 150 North Riverside.
jan. 12
10:09
A Lyme-kór korai jelei (Magyar Hírlap)
Ha ezeket a tüneteket észleli, azonnali kezelésre van szüksége.
jan. 12
10:09
Brüsszelben bevallották: engedményeket készítenek elő Orbán Viktornak (Demokrata)
"Az engedmények előkészítése még mindig jobbnak tűnik, mint az alternatív megoldás."
jan. 12
10:09
Verstappen Laudát és Villeneuve-öt is lenyomta volna, mondja a korábbi világbajnok (Racing)
Scheckter szerint Verstappen jobb mindenkinél, aki az 1970-es években versenyzett, pedig eleinte nem tetszett neki a hozzáállása.
jan. 12
10:09
Két magyar város ismét nyert a Tesla Supercharger szavazáson (Villanyautósok)
Egyben újra lehet szavazni, ezúttal 7+1 magyar helyszín van versenyben.
jan. 12
10:12
Korrupciós botrány: szigorítanák az Országos Roma Önkormányzat volt elnökének büntetését (Blikk)
Az elsőfokú ítélet súlyosítását kezdeményezte az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) 2019 és 2023 közötti elnökével szemben – közölte a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség pénteken.

Keresés