2024. január 10. szerda

jan. 10
6:27
Végre megoldódhat Latinovits Zoltán halálának rejtélye? (Magyar Hírlap)
Szívbemarkoló, amit Ruttkai Évának írt az utolsó szerelmes levelében.
jan. 10
6:27
Kisebb túró rudi, kevesebb chips – Itt a megoldás a zsugorinflációra? (Forbes)
A kötelező akciózás után egy újabb, ezúttal adminisztratív teher hárul majd a nagy élelmiszerláncokra: márciustól figyelemfelhívó tájékoztatókat kell kihelyezniük, ha csökkent az adott termék kiszerelése, például tömege vagy térfogata. Az előírás gyakorlatilag minden nagyobb láncot érint.
jan. 10
6:27
Paradicsomhajtatási helyzetkép (Magyar Mezőgazdaság)
A paradicsom piacát jelenleg leginkább a növekvő termelési és munkaerőköltségek befolyásolják. A piaci szereplők között átrendeződés figyelhető meg, és az európai hajtatás csökkenésével egyre több termés érkezik harmadik országokból.
jan. 10
6:30
A DVSC sikeredzője nem éri be a dicséretekkel, most már tovább akar jutni a BL-csoportkörből (Infostart)
Szilágyi Zoltán elégedett a debreceni női kézilabdacsapat eddigi teljesítményével a Bajnokok Ligája csoportkörében, hiszen több bravúrra is képesek voltak a sorozatban. A szakember az InfoRádióban elmondta: a továbbjutás szempontjából kulcsfontosságú lesz a hétvégi Buducsnoszt elleni idegenbeli meccs, amelyen szintén szeretnének jó eredményt elérni
jan. 10
6:30
Áttérés katára, kilépés katából: mikor, hogyan adózik az áthúzódó bevétel? (Adózóna)
Az egyéni vállalkozók háromféle adózási módszer szerint folytathatják a tevékenységüket: a kisadózók tételes adója (kata) mellett, az egyéni vállalkozói személyi jövedelemadó és az átalányadó is alkalmazható esetükben. A katára az év bármely hónapjában át lehet térni, s bármikor ki is lehet lépni a hatálya alól. Az adózási mód megváltoztatásának az
jan. 10
6:33
Varga Racing Team: negyedik hely a mauritániai homokban (Autószektor)
Kipofozták a Toyotát, a versenygép pedig meghálálta a törődést! Miután a hétfői szakaszon a Varga, Toma páros egy bukfencet is bemutatott, a narancssárga versenygép komoly javításra szorult: a Papp Tamás, Sallai Viktor, Horváth Béla Gombi összetételű szervizcsapat hajnalig dolgozott az autón és munkájukat végül siker koronázta. A 200-as rajtszámú H
jan. 10
6:33
Lejártak a szerzői jogok, hódít a Mickey token (BitcoinBázis)
Egy csoport ismeretlen kriptorajongó napokkal ezelőtt útjára indította a Mickey egérről mintázott MICKEY altcoinokat, amivel mostanra döbbenetes sikereket tudtak elérni.
jan. 10
6:33
Több iskoláját is megszüntette Iványi Gábor egyháza (Telex)
Öt vidéki településen, tavaly december 31-ével.
jan. 10
6:36
2231 friss diplomás pedagógus kezdett idén dolgozni, töredéke annak, ahányan a képzést elkezdték (444.hu)
Csaknem tízezren voltak.
jan. 10
6:39
Új eladási rekordot állított a BMW (autopro)
Számottevően nőttek a vállalatcsoport eladásai tavaly.
jan. 10
6:39
Ezt az egy dolgot mindenképp újítsd fel idén az otthonodban (Femcafe)
Új otthon után nézel idén és szeretnéd felfrissíteni a lakásodat, mielőtt eladósorba kerül? Vagy egyszerűen csak változtatnál valamit a már megunt felületeken? Ideje fekete festéket ragadni!
jan. 10
6:39
Meghalt a Scorpions legendás dobosa (SzMo)
James Kottak 1996-tól húsz éven keresztül volt a német rockzenekar dobosa.
jan. 10
6:39
Jócskán elhalasztotta a holdra szállást a NASA (Rakéta)
.
jan. 10
6:39
Rejtély a Golden Globe-gálán: egy sztár cipőjében lehet az eltűnt gyémánt (Magyar Hírlap)
Keltie Knight színésznő és műsorvezető kétségbeesetten keresi a gyűrűjéből a gyémántot, amelynek a Golden Globe-gálán veszett nyoma.
jan. 10
6:39
"Életében először legalább mondott valami megosztót" – a szolganépező Puzsér is reagált Hajdu Steve-re (Mandiner)
Vajon egyetértettek?
jan. 10
6:39
Szörnyű tragédia Nógrádban, robbanást is hallani lehetett (naphire.hu)
Tragikus tűzeset történt kedden délután a Nógrád vármegyei Etesen, a tűzoltók egy holttestet találtak egy kigyulladt parasztházban a tűz oltása közben.
jan. 10
6:42
Aki palackozott vizet iszik, mérgezi magát? (Infostart)
A palackozott víz a benne lévő mikro- és nanoműanyag részecskék számát tekintve akár százszor rosszabb lehet, mint korábban gondolták - derült ki egy új tanulmányból, amely a Proceedings of the National Academy of Sciences című folyóiratban jelent meg.
jan. 10
6:42
Akár -11 fok is lehet: továbbra sem menekülünk meg a sarkvidéki hidegtől (Blikk)
Bár mára szerencsére már lecsendesedett az erős, viharos szél az ország teljes területén, sőt, még a nap is kisüthet, továbbra is dermesztő hidegre kell számítanunk. Van, ahol -11 fok is lehet estére.
jan. 10
6:42
315 millió euróért felvásárolta a YouGov a CPS GfK-t (ProfitLine)
A fogyasztói vélemények, motivációk, igények és médiaszokások terén piacvezető YouGov felvásárolta a GfK SE fogyasztói panelszolgáltatások üzletágát (a CPS GfK-t), amely vezető szerepet tölt be Európában a háztartási vásárlási adatok kutatása terén. Az ügylet a YouGov hosszú távú növekedési stratégiájára épít, és növeli a vállalat jelenlétét az Fm
jan. 10
6:42
Téli kutyaápolás: biztonságos kutyaséta hóban-fagyban (Háziállat)
A fagy, a hó, a latyak, a sózás alkalmazása csúszásmentesítéshez mind-mind tartogatnak veszélyforrásokat az állatokra nézve is. Természetesen elsősorban a kutyáknak, hiszen őket még rossz időben is ki kell vinni, meg kell sétáltatni.
jan. 10
6:45
Először Abu-Dzabiban: jön a SailGp következő fordulója (AQUA)
A Mubadala Abu Dhabi Sail Grand Prix-t január 13-14-én rendezik meg, a tíz F50-es repülő katamarán a szokásos öt futamot teljesíti a háromhajós döntő előtt. Az új-zélandi SailGp csapat az összetett verseny harmadik helyén áll a szezonban, miután Dubajban megnyerte a sorozat eddig legszorosabb döntőjét. Ausztrália – Jimmy Spithill beugró kormányos v
jan. 10
6:45
György herceg döntése rendkívül megviselte Katalin hercegnét (Hamu és Gyémánt)
Katalint állítólag megviselte György döntése, miszerint apja nyomdokaiba lépve az Eton College-ba fog járni, amikor 13 éves lesz. A hercegné szerint az azonos neműek számára fenntartott bentlakásos iskolák nem feltétlenül előnyösök, és fél, hogy a fiúneveldében esetleg kiközösítik majd a herceget.
jan. 10
6:48
A mellékhelyiségben dőlt el, hogy egy életre ő lett Roger Moore magyar hangja (ATV)
Senki nem tudja úgy mondani, ahogyan ő: "a nevem Bond. James Bond." A kilencven éves Láng József elmesélte az atv.hu-nak, hogy - hangozzék ez bármilyen furcsán - a veseműködésének köszönhette, hogy ő lett Roger Moore mindenkori magyar hangja.
jan. 10
6:51
Recesszióba fordulhat az amerikai gazdaság? (Azenpenzem)
Az ilyenkor szokásos év eleji előrejelzések többsége azt latolgatja, hogy sikerül-e az amerikai inflációt úgy megfékezni, hogy 2024-re ne csússzon a gazdaság recesszióba. Míg az euróövezet kilátásaival kapcsolatban hasonlóan látják a jövőt az elemzők, az USA gazdaságával kapcsolatban már eltérőek a vélemények.
jan. 10
6:51
Mobiliti elektromos-töltőkkel bővül a hazai McDonald’s hálózata (Márkamonitor)
Együttműködési megállapodást kötött az Mvm Mobiliti Kft. és a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. A megállapodás értelmében országszerte mindkét fél számára stratégiailag fontos helyszíneken bővül az elektromosautó-töltő hálózat.   Az Mvm Mobiliti 2023 októberétől együttműködési megállapodás keretében a saját parkoló
jan. 10
6:51
Asimov megjósolta: Közeleg a pszichohistória megvalósulása (Mínuszos)
Állítólag a médiában meglehetősen észrevétlen módon, de közelednek egymáshoz a társadalomtudományi modellek és a technológia emberi viselkedést elemző és előrejelző képességei — áll a Fujitsu elemzésében. Ez a – konvergens technológiák néven ismert – terület gyors ütemben fejlődik. Olyannyira, hogy a Fujitsu prognózisa szerint 2024-ben soha nem lát
jan. 10
6:51
Három új modellt mutat be 2024-ben a Szegeden gyárat létesítő BYD (newtechnology.hu)
A kínai EV-gyártó, amelynek első európai gyára hazánkban, Szegeden fog megépülni, arra készül, hogy 2024-ben további három modellt mutat be a meglévő öt (HAN, TANG, ATTO 3, SEAL és Dolphin) mellett, amelyek között van ferdehátú, szedán és SUV is. A BYD nagy beruházásai közé tartozik az utóbbi időben az elektronikai termékeket gyártó Jabil felvásárl
jan. 10
6:51
Vajon mi fog kiderülni Mearsheimerről? (Mandiner)
Homofób? Transzfób? Rasszista? Veri a feleségét? Majd meglátjuk. De az biztos, hogy majd a 444 fogja először megírni.
jan. 10
6:51
Egy tanú azt állítja: Epsteinnek "szexvideói" voltak András hercegről és Bill Clintonról (naphire.hu)
Az Epstein-ügy titkosítás alól feloldott dokumentumaiból kiderül, hogy Jeffrey Epstein védőcsapata megpróbálta aláásni az üzletember és szexuális bűnelkövető ellen tanúskodó egyik tanú megbízhatóságát és megkérdőjelezni a nő azon állítását, hogy a milliárdos "szexvideókat" őrzött, amelyeken prominens személyek szerepelnek.
jan. 10
6:53
Amerikába elszármazott munkácsi üzletember: "Kárpátalján kulturális fajirtás folyik" (Mandiner)
"Az élet erre sajnos nem akar rácáfolni, éppen ellenkezőleg, egyre több bizonyítékot szolgáltat" – mondta Pákh Imre.
jan. 10
6:54
A nap kérdése (HírTV)
Meghátrál a német kormány a tüntetések hatására?
jan. 10
6:54
A magyar kormány megdicsérte Brüsszelt! (444.hu)
"Magyarország üdvözli" azt, hogy az Európai Bizottság egy olyan B tervet dolgoz ki Ukrajna finanszírozására, ami Orbánék A terve volt, reagáltak egy lapértesülésre.
jan. 10
6:57
Élő adásban törtek be fegyveresek egy tévéstúdióba Ecuadorban (444.hu)
A rendőrség 13 embert tartóztatott le.
jan. 10
6:57
Negyedannyi tanár se állt munkába idén, mint ahányan 2018-ban elkezdték a képzést (SzMo)
Néhány napja derült ki az is, hogy soha nem látott mélypontra csökkent a főállású pedagógusok száma Magyarországon.
jan. 10
6:57
Átlag magyaroknak sokkolóan nehéz kvíz: mit jelent a Cul8r és az l8r kifejezés? (Promotions)
Ez igazán húzós lesz most.
jan. 10
7:00
Megjelent a jogszabály: változás jöhet az Auchan, az Aldi, a Lidl, a Penny, a Tesco és a Spar boltjaiban is (Menedzsment Fórum)
Kötelező lesz feltüntetni, ha egy termék kiszerelést vált. Például kisebb lesz a tömege.
jan. 10
7:00
Hagyma és garnéla falatok avokádóval (Spa Trend Online)
A hagyma és steak klasszikus grilles párosának mintájára itt a garnélás változat, ami ugyanolyan finom!
jan. 10
7:03
"Az Európai Parlament éppen ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta" (Magyar Hírlap)
A Néppárt egyik finn képviselője szabályos gyűlölethadjáratott indított hazánk ellen, mutat rá az államtitkár.
jan. 10
7:03
161 éves a londoni földalatti – Vasútijármű-szerelő technikus (Szakmát Szerzek)
1863. január 10-én nyitották meg a világ első földalatti vasútját Londonban, ami a Metropolitan Railway nevet kapta. Hogy az utasokat óvják a kopár alagútfal és a nagy sebesség látványától, a szerelvénynek nem voltak ablakai.  Az ötlet a felszíni közlekedés tehermentesítésére született 161 évvel ezelőtt adták át az utazóközönségnek a világ első föl
jan. 10
7:03
A nagy mesterséges intelligencia kutatás: erre használják a cégek az Mi-t (Digital Hungary)
A mesterséges intelligencia üzleti célú használatára már Magyarországon is egyre több a példa, bár az MI megítélése korántsem egységes a vállalkozók és felhasználók körében. A Billingo online számlázó legújabb kutatásában a hazai vállalkozások mesterséges intelligencia-használati szokásainak, az MI-t övező félelmeknek és várakozásoknak járt utána.
jan. 10
7:06
Nem lesz olyan sima a Microsoft beszállása az OpenAI-be (Infostart)
Az EU versenyhatósága ugyanis vizsgálatot indít, hogy kiderítse, a Microsoft amerikai szoftveripari óriáscég OpenAI-ba történő többmilliárd dolláros befektetése felülvizsgálható-e az unió vállalati összefonódást ellenőrző rendelete alapján.
jan. 10
7:09
Mindenki repetát kér, ha így készíted a sült kolbászt: ettől lesz tökéletes (Femcafe)
A sült kolbász sokak kedvence, hiszen ebédre vagy vacsorára is pazar lakoma tud lenni. Minden háziasszonynak megvannak a maga trükkjei az elkészítéséhez, a tökéletes végeredmény elérése érdekében azonban érdemes megfogadni II. Erzsébet egykori szakácsának tippjeit.
jan. 10
7:09
4125 gyereket nevelnek szivárványcsaládokban Magyarországon (Telex)
Hivatalosan. Az évek alatt több mint háromszorosára nőtt a szivárványcsaládok száma az országban.
jan. 10
7:09
5,8 százalékkal csökkent az ipari termelés (Gyártástrend)
A Ksh jelentése szerint 2023 novemberében az ipari termelés volumene 5,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,6 százalékkal csökkent. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 2023 októberéhez mérten 2,3 százalékkal mérséklődött.
jan. 10
7:12
Nem lesz olyan sima a Microsoft beszállása az OpenAI-be (Infostart)
Az EU versenyhatósága ugyanis vizsgálatot indít, hogy kiderítse, a Microsoft amerikai szoftveripari óriáscég OpenAI-ba történő többmilliárd dolláros befektetése felülvizsgálható-e az unió vállalati összefonódást ellenőrző rendelete alapján.
jan. 10
7:12
Itt az e-nyugta: új időszámítás kezdődik a pénztárgépek életében (ProfitLine)
Évek óta napirenden van a jelenlegi kasszarendszer átalakításának terve, a nemrég elfogadott adócsomagban pedig már konkrét jogszabályokat is megfogalmaztak. Az új e-pénztárgép rendszer használatával elektronikus formában is lehet majd nyugtát adni, amelyhez a fogyasztók egy alkalmazáson keresztül férhetnek hozzá.
jan. 10
7:15
Alessandra, az Eurovízió szupersztárja új dallal jelentkezett (Magyar Hírlap)
Februárban Budapesten lép fel a norvég díva.
jan. 10
7:15
Politico: Scholz az ukrán fegyverszállítás mellett kampányol majd a februári uniós csúcstalálkozón (Mandiner)
A német kancellár minden lehetőséget megragad arra, hogy növelje Ukrajna támogatását.
jan. 10
7:15
Feketére váltanak a Toyota versenyautói (Autószektor)
Legyen szó a Hosszútávú Világbajnokságról vagy éppen a Rally Világbajnokságról, a Toyota állandó kritikákat kapott azzal kapcsolatban, hogy lassan öt éve nem módosítottak érdemben a versenyautóik festésén. Ugyanazt a fehér alapú, pirossal és feketével tört dekort használták, noha mindig valami apró módosítással. Hát most ennek vége. Jari-Matti Lat
jan. 10
7:15
Az eddigi egyik legnagyobb húszi támadást hárította el Amerika a Vörös-tengeren (Telex)
Hírfolyamunk az izraeli-palesztin konfliktusról.

Keresés